A Detroit Rock City című film egyik zenéje a The Donnas feldolgozásban.
A Film előzetese
Ha rám hallgattok, ezt is érdemes megnézni! ;]
Detroit városát Motor City-nek nevezik az amerikaiak autógyárai miatt. Amióta a KISS rockbanda megénekelte, Rock Citynek is hívják. Itt nő fel négy rockrajongó jóbarát a hetvenes évek végén. Hawk (Edward Furlong- Amerikai história X: Danny) a vezéregyéniség közöttük. Egyikük koncertjegyeket szerez a hírhedt, látványos KISS-bulira. Édesanyja a lehető legrosszabb szülői magatartást választja: megsemmisíti a jegyeket. Erre a négy kamasz elhatározása csak még jobban megerősödik, ráadásul nem rettennek vissza a törvénytelen eszközöktől sem, hogy megnézhessék élőben bálványaikat.
494
0
Zene Izé
Az Omega több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében. 1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (az Illés zenekar Ezek a fiatalok című albumán más együttesek is játszottak). Az 1969es 10000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow, a Tízezer lépés – Omega Show. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon (az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példánnyal) és külföldön (az 1977-es Time Robber, 1 millió példánnyal). Az Omega volt az első együttes, melyet az Állami Hangversenyzenekar kísért (az 1973-as Omega 5 című albumon), valamint a magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója. Elsőként jelent meg CD-je (az 1988-as Platina című válogatásalbum) és DVD-je (a 2000-ben kiadott OmegakonceRT Népstadion 1999). Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az együttes koncertjein használtak elsőször füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt.
Bolgár lány énekli
Scorpions is feldolgozta
568
0
Zene Izé
Nemrég már volt itt valami hasonló, csak akkor
Tisza cipellőket ajánlottunk "jóárasítva".
Az akkori nagy sikerre való tekintettel cseppet továbfejlesztettük az ötletet és ennek lett az eredménye a brands.hu vásárlói klub, ahol folyamatosan változó nemzetközileg is ismert termékekből ajánlunk nektek sokat jó áron.
Jelenleg az Eastpak hátizsákjaiból és egyéb táskáiból vásárolhattok 30-70% közötti kedvezménnyel.
A regisztráció meghívóhoz kötött, de ez ne rettentsen el senkit, regisztráljatok és rövidesen meg fog érkezni a meghívó.
3987
2
Izé
Tony Touch feat. Doo Wop - The Return of the Diaz Brothers
275
0
Zene Izé
Meat Loaf - I would do anything for love
261
0
Zene Izé
Braveheart - Rettenthetetlen
James Horner
661
2
Zene Izé
Ramones - Blitzkrieg Bop
265
2
Zene Izé
Enigma - Return to innocence
299
3
Zene Izé
Sebeők János - Retro...no comment
303
0
Zene Izé
Mai ismeretterjesztő rovatunkban egy kedves jószág: kopasz hörcsög is lehetne a neve e
szépségnek, de az igazi neve Heterocephalus glaber azaz csupasz turkáló (hát nem frappáns?). Érdekes módon ez az állatka csak Afrikában honos, és ott is csak a legszárazabb éghajlat alatt. Roppant agresszív fajta és retteneteseket képes harapni az emberbe (meg úgy minden másba is).
1859
2
Izé
Numa numa
újabb nyelven. ;)
(ez a tegnapi macskás poszt... még lesz ma, rettegjetek!)
3759
2
Izé
Sven Prim vizuállatságai
12027
0
Art Izé
Sven Prim vizuállatságai
12486
14
Izé
Kazettárium - amikor még ezekre vett fel mindenki.
4564
7
Izé
Videójáték történelem - 114 játék 1972-től 2007-ig.
5143
10
Izé
Retro stílusu tuning babakocsik.
510
0
Tech Izé
Mindíg is vágytál egy szobai lézershowra? Itt a remek alkalom, hogy minden este külön show legyen, 25 dollárért.
827
0
Tech Izé
Rég magyar reklám. Sebaj, jövünk! Igaz, milyen jó lenne, ha a reklámszünetekben ilyeneket nézhetnénk?
5290
7
Izé
Kedves mindenki!
Ígéretemhez híven elkészítettem a retromese blogot. 117 régi mesefilmet sikerült összeszedni! Az oldal folyamatosan fejlesztve és bővitve lesz, és amennyiben kapok elég segitséget, a linkek - instabil élettartamuk miatt - kicserélődnek fel- es letölthető filmekre. Sajnos sok film/részlet csak eredeti, tehát orosz, lengyel, angol vagy francia hanggal/szinkronnal van meg, de remélhetőleg a feltöltéskor ezt a hibát/hiányt is sikerül kiküszöbölni. Mindenkinek jó szórakozást kívánok!
(Külön köszönet illeti St.onet, bár még az ő munkájának része nem látható technikai okok miatt, illetve bunglét, aki volt olyan kedves jóvahagyni ezt a
régi, de új posztot!)
12064
4
Film Izé
Kedves mindenki!
Ígéretemhez híven elkészítettem a retromese blogot. 117 régi mesefilmet sikerült összeszedni! Az oldal folyamatosan fejlesztve és bővitve lesz, és amennyiben kapok elég segitséget, a linkek - instabil élettartamuk miatt - kicserélődnek fel- es letölthető filmekre. Sajnos sok film/részlet csak eredeti, tehát orosz, lengyel, angol vagy francia hanggal/szinkronnal van meg, de remélhetőleg a feltöltéskor ezt a hibát/hiányt is sikerül kiküszöbölni. Mindenkinek jó szórakozást kívánok!
(Külön köszönet illeti St.onet, bár még az ő munkájának része nem látható technikai okok miatt, illetve bunglét, aki volt olyan kedves jóvahagyni ezt a
régi, de új posztot!)
15596
32
Izé
Pityke, Mekk Elek, Kisvakond, Pampalini, Gombóc Artúr, Lolka és Bolka, emlékeztek még rájuk? :)
Itt egy kis összeállítás régi kedvenc mesefilmeinkből. Persze a lista nem teljes, írjátok meg, melyik volt a Ti kedvencetek (lehetőleg videós linkkel), és bővítjük az oldalt...
8415
3
Film Izé
Pityke, Mekk Elek, Kisvakond, Pampalini, Gombóc Artúr, Lolka és Bolka, emlékeztek még rájuk? :)
Itt egy kis összeállítás régi kedvenc mesefilmeinkből. Persze a lista nem teljes, írjátok meg, melyik volt a Ti kedvencetek (lehetőleg videós linkkel), és bővítjük az oldalt...
11085
33
Izé
Van egy japán úriember,
Takahasi Amano, aki a képen látható akvarisztikai stílus megalapítója és ösattya. Az ő munkásságának amerikai manifesztációja található a link mögött. A technikai érdekességét a dolognak, az akváriumok mögötti tech háttér adja, ugyanis a rettenetes mennyiségű növény miatt kategóriákkal több figyelmet és eszközt igényel a stabil víz megörzése. Itt meg
sok sok Amano akvárium.
2065
0
Tech Izé
Emlékszik még valaki erre az újságra és a görbelábú ninjára?? Program küldő szolgálat? ;) Én ezen nőttem fel!!
(Régi szép idők, mikor még én láttam el a programküldő szolgálatot, vagyis Sz. Lacit új "stuffokkal". :D - bungle)
3912
3
Izé
Volt itt nemrég
egy post ami a Gelaskin nevü Ipod védő fóliát mutatja be. A postban jeleztem is, hogy a közeljövőben hozzám is meg fog érkezni egy. Ez meg is történt, fel is raktam az Ipodra, de valahogy elmaradt a post róla. Egészen eddig. Viszont most már véleményt is tudok alkotni róla, miszerint nagyon jó és hasznos találmány ez .
A felhelyezés kicsit macerás, ugyanis miliméter pontosan kell illeszteni a fóliákat (ami amúgy 3M gyértmány) a tökéletes hatás miatt, viszont nem hagyományos matricaként funkcionál, ezért ha elrontjuk újrakezdhetjük a műveletet.
Az egyedüli dolog, ami hiányzik belőle az a kijelzőt védő átlátszó réteg, mert a gépet ugyan remekül védi, de a kiejlző ugyanúgy ki van téve a karcolódásnak.
Mindezektől függetlenül úgy érzem, hogy megérte a postaköltséggel együtt 20 dollárt.
Az "install" teljes folyamata
itt tekinthető meg.
598
0
Tech Izé
Vajon mit rejt a pajta? :)
17671
0
Art Izé
Vajon mit rejt a pajta? :)
18861
0
Izé
Sokan panaszkodnak, hogy túl bonyolultak a játékok itt a Game Izén. Nekik kedveskedünk most a Tetris 1D játékkal! :)
2268
2
Game Izé
Christophe Huet oldala
8895
12
Izé
Utazzunk stílusosan - melltartós táskás okosság.
1679
1
Izé
Retro fotelnek látszó bioetanol kandalló, potom 6 ezer dollárért. A 2 literes tank teljes kapacitáson 5 órán keresztül képes 2,2 Kw fűtőteljesítményt leadni.
443
0
Tech Izé
Igazi retrogeek ajándék lehet ez a
Space Invaders mintás sál. Az eredeti írásmódja amúgy ez: スペースインベーダー . ,
418
1
Tech Izé
Retro tatyó :-D
1534
4
Izé
Mini Mob - retro, kutyadobáló, féltégla-telefon, 30 napos készenléti idővel
539
0
Tech Izé
Stohl András gyönyörű kaszkadőrmutatványa a Csillag Születikben!
11072
3
Izé
Retro - mozgalmi plakát hegyek...
5457
2
Art Izé
Retro - mozgalmi plakát hegyek...
5377
20
Izé
Egy kis retro gamez....
8356
0
Game Izé
Egy kis retro gamez....
8104
13
Izé
Egy kis retro... Poptariszonyat! :D
4658
3
Izé