20 klasszikus puki 2 percben.
Amúgy ís túl sok filmben lövik el az efféle altesti poént, de ez így egyszerre nagyon durva.
(Ne csak nekem "köszönjétek", bungle és Erunder ajánlotta.) :-)
1763
1
Film Izé
Örményországban egy édességgyár megcsinálta a világ legnagyobb tábla csokoládéját. 4410 kilós, több mint 5 és fél méter hosszú, majdnem 3 méter széles, és 25 centi vastag.
Videó.
3621
3
Izé
Eladó Nagy-Britannia egyik legkísértetiesebb ingatlana, a Wymering Manor.
Szellemek lakta kúria 130 millió forintért
5958
5
Izé
Minden, amit az omega3 zsírsavról tudni érdemes. Tudtad, hogy a születendő, illetve már növésben lévő gyermeked szellemi fejlődéséhez is hozzájárul? Hogy elősegíti az alkoholizmusból és depresszióból való kilábalást, hogy segítségével jelentősen csökken az Alzheimer kór veszélye?
363
0
Pink Izé
Vanishing on 7th Street
Hayden Christensen (tudjátok Anakin Skywalker/Darth Vader) főszereplésével láthatjuk ezt a sejtelmes, sötét, üres városos horrort.
A története, az, hogy egy nap mikor felébred főhősünk egy teljesen üres világot talál maga körül. Persze azért páran túlélték még rajta kívül, de ilyen szituban ugye senkiben se bízhatsz meg. Az előzetesből még az is kiderül, hogy valamiféle, szellemek, vagy nem is tudom mik, a felelősek ezért, és ezek az izék félnek a fénytől, vagy árnyak lévén ha fény éri őket csak simán eltűnnek.
Nem tűnik egy nagy durranásnak így elsőre, de a főszereplővel baj nem lehet, ijesztgetni mindenki tud, és a zenei aláfestés is jónak tűnik. Laza vasárnap esti pop-cornos program.
1756
2
Film Izé
Szellemváros a szovjet "paradicsomból"...
13837
11
Izé
315 km/óránál zuhant ki a MacBook Pro, de még működik.
A fiúk elmentek egy kicsit motorozni, az egyikük berakta a hátizsákba a vadiúj MacBook Pro-ját is. Amikor épp 315 km/órás sebességgel száguldottak, a hátizsák cipzárja kinyílt és a laptop hirtelen már repült is a levegőben. Az út szélén landolt, de onnan még kb. 150 méteren keresztül pattogott és csúszott a földön.
4121
2
Tech Izé
Amilyen furcsa szélsőséges időjárás van most, nálunk is simán megtörténhet hogy egy könnyen jött könnyen ment nyári vihar alkalmával belecsap egy villám autónkba, míg mi komótosan csápoljuk befelé a pacalt, lefojtva egy kis túrógombival.
2268
2
Autó Izé
Narnia krónikái 3 – A Hajnalvándor útja – The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader
A sorozatnak amint a címe is mutatja ez már a harmadik része. A készítők viszont szeretnék mind a
hat regényt megfilmesíteni.
Én eddig csak az első részt láttam (lehet nem véletlenül), és valószínűleg nem is fogom megnézni a többit, hiszen nem is az én korosztályom a célcsoportja ennek a történetnek. A Harry Potternél jobb, a Gyűrűk uránál rosszabb. Meseszerű, fantasy.
A Hajnalvándor szinapszisa:
"Lucy, és Edmund Pevensie visszatérnek Narniába az unokatestvérükkel, Eustace-szel. A birodalomban összetalálkoznak Caspian herceggel, akivel a Dawn Treader nevű királyi hajón együtt utaznak. Az út során, mielőtt elérik a világ határát találkoznak sárkányokkal, törpékkel, és egy csapat elveszett harcossal." Borka Roland
1147
0
Film Izé
Table 7 - Hetes asztal
Egy étterem. Egy asztal. Egy pár a szakítás szélén.
1295
3
Film Izé
"1978 nyár elején történt, hogy kullancs encephalitist kaptam. A sír széléről, szinte a temetőből tértem vissza, s lettem „csak” szinte sánta, hiszen a jobb lábam alig felet ér. A 34 éves tájfutó pár világbajnokságot még futhatott volna." - Interjú Monspart Saroltával.
731
0
Sport Izé
The GoonA South Park óta tudhatjuk, attól hogy valami animáció, még nem biztos, hogy a gyerekek a célközönség. Hát ez van ezzel is. A története, a nyelvezete, és a képi világa sem ajánlott úgy 14 év alatt. Azt viszont, hogy mennyire humoros, nem ecsetelném, hiszen elég hozzá az előzetes végig nézése.
Goon a főszereplő gengszter, akit nagydarab verőlegénye mindig kísér. Kalandjaik során megküzdenek őrült tudósokkal, zombik, és szellemek seregével. Filmvászonra
David Fincher varázsolja,
Eric Powell képregényét.
2394
2
Film Izé
Moeraki teknőskövei, melyek a Koekohe-tenger partján sorakoznak Új-Zélandon. A hatalmas, lekerekített Moeraki-sziklák eredete az őstengerekhez köthető, kialakulásuk folyamata pedig az igazgyöngyökéhez hasonló. A nagyobb példányok akár több tonnát is nyomhatnak, szélességüket tekintve pedig a három méteres darabok sem ritkák.
A sziklák további különlegességét adja a teknősbékapáncélra emlékeztető mintázat, illetve az, hogy belsejükben kihalt hüllők maradványait, tengeri csigákat és teknőscsontvázakat találtak a tudósok.
4114
5
Izé
6034
3
Izé
Stratégia - Lángoló dél
Nagyon jó együttes, ajánlanám mindenkinek az egész albumot! Ha esetleg szeretné valaki támogatni az együttest és ezzel együtt a nemzeti rock mozgalmát, az megveheti az albumot (a régebbieket is) valamint más kiegészítőket
itt!
579
2
Zene Izé
Scott Wade alkotása egy homokkal beszórt autó szélvédőjén.
Érdemes a
művész honlapjára ellátogatni, ahol már közel 150 munkája tekinthető meg.
1204
1
Art Izé
Újabb parajelenségek (
Paranormal Activity 2
)
Hamarosan megérkezik 2009 egyik legnagyobb pénzügyi sikerének a folytatása. Egyelőre nagy kérdés, hogy a második rész beváltja-e a hozzáfűzött reményeket, vagy úgy jár mint anno a hasonló pályát befutó
Ideglelés
(a második rész csúfos bukás lett). Az biztos, hogy nem lesz egyszerű dolga, hiszen a Fűrész sorozat legújabb epizódjával (7. rész és 3D-s) kell megküzdenie Október 22.-én.
1781
2
Film Izé
Wankel motor felépítése és működése
A Wankel-motor a belső égésű motorok egyik fajtája, amelyben a dugattyú a hagyományos belső égésű motoroktól eltérően nem alternáló mozgást végez, hanem vízszintes tengely körül forog egy speciális alakú hengerben. A forgótárcsás motorok története korántsem olyan fiatal, mint azt gondolhatnánk. A meghajtás elvét Felix Wankel német mérnök dolgozta ki a 20. század első negyedében. A tömítés és a megbízhatóság problémáit ugyan sikerült megoldania, de a mai napig nem használják széles körben. Bár nem az egyetlen forgódugattyús motortípus, de a Wankel-motort sorozatban gyártották autókhoz, és így vált a legismertebbé.
3734
1
Autó Izé
Box of ShadowsHárom egyetemista srác talál egy XV. századi koporsót, ami szellemmé változtatja azt, aki belefekszik. A várható következményekkel nem is számolva, a srácok elkezdik használni a szerkezetet.
Picit Végső állomásos, plusz engem nagyon emlékeztet a falon átmászós
Dresden akták részre. Ezeket nem is negatívumként említem, hiszen ezek elegyéből egész jó horrort lehet kerekíteni. Reméljük, hogy nem megy el valamilyen tini-horror vonulatba.
38619
4
Film Izé
Panírozott BarikáK - Tavaszi szél
716
0
Zene Izé
Centralia - a füstölgő szellemváros
Egy korábbi post róla.
14481
7
Izé
Guillaume Néry, a szabadtüdős merülés világcsúcstartójának "bázisugrása" a
Kék Lyuk széléről (tudom, tudom, múlt szombaton volt Sport Izén, de ott kevesen látták).
13242
10
Izé
Bázisugrás a "Kék Lyuk" széléről.
15872
1
Sport Izé
Mit csináljunk a sufniban árválkodó
Tesla-tekerccsel?
1:40-nél rázendítenek :)
9687
7
Izé
Tudtátok, mennyire egyszerű feltörni egy autót? Nem is kell hozzá más, csak egy kalapács vagy egy zseblámpa és egy-két, esetleg három-négy... huszonkilenc jól irányzott ütés. ;)
12825
6
Izé
Lottery TicketEgy fekete srác pénteken nyer a lottón 350 millát. A baj csak az, hogy ezt a szomszédjai is megtudják, ő meg csak hétfőn tudja majd beváltani a szelvényt.
Fekete hírességekkel teletűzdelt, „Mindenki utálja Christ" típusú humorral rendelkező film.
1535
3
Film Izé
Eddig vagánynak hitted magad a bmx-szel? Mutasd meg mennyivel vagy ügyesebb egy napközisnél! Alázd szénné a pisiseket az Ovikrosszal (Tricikli Extreme)! Szlogen: egy kerékkel kevesebb a kelleténél!
7612
5
Izé
Eddig vagánynak hitted magad a bmx-szel? Mutasd meg mennyivel vagy ügyesebb egy napközisnél! Alázd szénné a pisiseket az Ovikrosszal (Tricikli Extreme)! Szlogen: egy kerékkel kevesebb a kelleténél!
8789
1
Sport Izé
Hihetetlen, miket lehet találni Oroszországban az út szélén! :D
3538
1
Autó Izé
Lottósorsolás Lengyelországban. Mindenki nyert, aki üres szelvénnyel fogadott? ;)
7859
1
Izé
Reggeli a Plútón -
Breakfast on Pluto
A film az 1970-es évektől követi nyomon Patrick Braden egy megnyerő, de rettenetesen elszánt fiatalember tetteit. Egy kis ír városban hagyják magára kisbabaként, s nagyon korán rájön, hogy más, mint a többiek. Már kisiskolás korában a lányos játékokhoz vonzódik, nevelőanyja ruháiban játszik, és sminkeli magát, ha egyedül marad. Patrick egy módon éli túl gyerekkorát: szellemes, elbűvölő viselkedésével és, hogy gyengéden visszautasít minden olyan kísérletet, mely meg szeretné változtatni őt. Tartásának és eszének köszönhetően vészeli át a nehéz életkörülményeket, s senkinek és semminek nem hagyja, hogy beleszóljon abba, amiben hisz. Az iskolapadból kikerülve Londonba megy, ahol egy transzvesztita bárban énekel.
Hivatalos weblap WIKI
(angol)
750
0
Film Izé
Idén is megrendezték (na hol másutt?) a hagyományos
Babaríkató versenyt, melyben
óriásbébi szumó birkózók küzdenek meg egymással egy-egy babával karöltve. Az nyer közülük, akinek előbb törik el a kezében a mécses. A csöppségek szülei szerint a teli tüdőből ordibálás egészséges - ha nem is a füleinknek. Azonkívül elűzi a
rossz szellemeket is.
3446
1
Izé
Haladó motorosjóga-tanfolyamunkat a
fekvő póz után csendes ülő meditációval zárjuk.
2951
0
Autó Izé
Haladó motorosjóga-tanfolyamunkat a
fekvő póz után csendes ülő meditációval zárjuk.
7913
2
Izé
Na ezt se a szél fújta be... :)
1218
0
Sport Izé
TréfaA múltszázad elején játszódó film a 40.-ik magyar filmszemlén a legjobb rendező díját nyerte el.
Egy egyházi iskola életébe tekinthetünk be, azokban az időkben amikor még a megaláztatás, és a verés elfogadott nevelési eszközök voltak. Személy szerint rám egy-egy ilyen témájú film nagyobb hatással van mint némely véres horror.
Történet: Egy kisvárosi, papok vezette felekezeti iskolában a hagyományok szellemében kezdődik a tanév. A gyerekeken ezen az őszön valami különös vadság vesz erőt, egymás után eszelik ki a bolondnál bolondabb tréfákat. A fiatal Weigl atya - a kollégiumba érkező új tornatanár - megütközik azon a liberális gondolkodásmódon, ahogy a tanárok többsége viszonyul a kamaszok szertelenségéhez. Zoltán atya, a hetedikesek osztályfőnöke is egyre kevésbé tud a körülötte zajló eseményekre figyelni. Öccsét, akit egy bokszmeccsen megsüketítettek, néhány hónapja rábeszélte egy bostoni műtétre. A testvére a jéghegynek ütköző Titanicon utazott az orvoshoz, de a hivatalos lista - megmenekültekről, halottakról - egyre késik. Az események egy napon döntő fordulatot vesznek.
1380
0
Film Izé
Hol gyökerezik a szelektív hallás? A szelektív hallás, tehát a zavaró zajok és társalgási morajlás kiszűrése tényleg létezik – bizonyították be brit kutatók. Eredményeik szerint nem a fül, hanem az agy összpontosít a lényegi hangokra, míg minden mást kirekeszt.
309
0
Pink Izé
Szép kis kirúgás. ;)
1243
0
Sport Izé
Kadykchan a sok kicsi város közül az egyik volt a Szovjetunióban, amelyik az unió szétbomlása után elnéptelenedett (korábban szerepelt már
ebben a postban több szellemváros között). A várost
Pripjatyhoz hasonlóan hirtelen hagyták el, így ha valaki manapság látogat el oda, öregedő játékokat, könyveket és más holmikat talál ott.
11147
8
Izé
10.000 dollárt ajánlott fel a rendező annak, aki végig meri nézni a
Phoonk 2
-t!
3586
2
Film Izé