Átverte a kormány Amerika tévédokiját, a fű nem is olyan veszélyes
Dr. Sanjay Gupta, a CNN orvosszakértője öt éve még az orvosi marihuána legalizálása ellen kampányolt. Idén leforgatott egy dokumentumfilmet a fűről. Közben rájött, hogy csúnyán átverték. Az amerikai kormány verte át. És ő maga is része volt az átverésnek. Most elnézést kért.
A post kép nagyobb verzióban.
2447
0
Izé
Bíró Ica születésnapi bulit rendezett a kutyájának, amire más kutyák is eljöttek, egy nagyobb testű eb pedig úgy rávakkantott Bíró kutyájára, hogy infarktusban szörnyethalt
1530
0
Pink Izé
Beetetés ;)
+ bonus kép:
Ügyes próbálkozás, anyu!
4603
1
Izé
Mamutot szolgáltak fel vacsorára
A hús kissé kemény volt, és érezhető volt a pörköltön egyfajta erős pleisztocén aroma.
1960
0
Izé
5041
0
Izé
Killing in the name of ZAR (román együttes)
2734
0
Izé
Majd az egyházak eldöntik, hogy kell-e templomba járniuk a hittanos diákoknak
Szeptembertől debütál az új hit- és erkölcstan, illetve ennek világiasabb változata, az erkölcstan. A köznevelési törvény szerint általános iskolában a nevelés-oktatást úgy kell megszervezni, hogy a foglalkozások legalább 16 óráig tartsanak, és a tanuló kötelessége, hogy ezeken a foglalkozásokon részt vegyen.
Nem tud esetleg valaki egy hívő, és hitét gyakorló katolikus fizikatanárt?
1511
0
Izé
Nem csak egy, de nagyon sok dokumentumfilmet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani a Superiorhistory csatornán, köztük olyan csemegéket, amelyek nem csak ritkaságszámba mennek, de egy másik tévécsatornán sem látható igazi kuriózumok, mint pl. nukleáris támaszpontok építése Grönlandon vagy az Antarktiszon, üzemeltetési útmutatók második világháborús repülőgépekhez, hadihajók, tengeralattjárók felépítése, tengeri hadviselés stratégiái, stb.
2671
0
Film Izé
Adrien Broom fotóművész a „The Colour Projekt” nevű munkájával szeretné megvalósítani álmait, melyben 8 részen keresztül mutatja be igen látványos módon egy kislány fantáziadús történetét.
A mese szerint a kislány egy olyan világban ébred fel, amelyből eltűntek a színek, ezért úgy dönt, hogy azok keresésére indul. A művész terve az, hogy nyolc különböző világot hozzon létre a szivárvány hat színéből. A projektben eddig négy
fantáziadúsan felépített szoba készült el, a fehér, a piros, a sárga és a kék. A folytatás a közeljövőben érkezik, de már így is érdemes barangolni a művész káprázatos, élénk képzeletű világát megtestesítő munkái között.
1701
0
Art Izé
Egy blog arról, hogy milyenek vagyunk mi, magyarok
5898
1
Izé
Habár a fehérbőrű franciák már naponta esnek fajgyűlölő támadások áldozataivá, a „politikailag korrekt” média - az eredeti lakosság sérelmeire ügyet sem vetve - továbbra is a színesekkel szembeni toleranciáról papol.
Egy új divatnak hódolnak a francia külvárosok szociális segélyen élősködő eltartottjai: fekete-afrikai bevándorlók röhögve videózzák magukat, amint felpofoznak és megrugdosnak fehér lányokat (mert nem kaphatóak a szexre), majd szépen feltöltik az internetre, tudván, hogy az őshonos lakosság elleni rasszista támadásoknak semmilyen következménye, de még híre sincs igazán az európai országokban. Éppen úgy, mint Észak-Amerikában, ahol ugyanaz a fehérellenes, kozmopolita „elit” birtokolja a médiafelületek 98 százalékát.
4942
1
Izé
Az okos nőknek nem kell gyerek
Egy kutatás szerint minél magasabb valakinek az IQ-ja, annál kevésbé akar családot alapítani.
5659
0
Izé
ETERNA - összeállított látványos akciójelenetek
2409
0
Film Izé
Összeverekedtek a kutaknál az ózdiak, miután az önkormányzat csökkentette a víznyomást, van, ahol el is zárták a csapokat.
Ózd polgármestere: „Az nem megy, hogy amíg az ózdiak többsége tisztességesen fizeti a rezsit, addig mások potyáznak, ugyanakkor a vízellátás mindenki számára biztosított. Továbbra sem tudjuk az autómosást, a köbméteres tartályba slagon történő vételezést biztosítani az egyébként nem fizetőknek, ez nem romatelepi kérdés.”
LMP: embertelen a vízkorlátozás a kánikulában Nektek mi a véleményetek, ez fellépés a lopás, pazarlás ellen, vagy rasszista indíték?
5618
0
Izé
Egy új-zélandi férfi 3D-s nyomtatóval épít egy klasszikus Aston Martint
2772
0
Autó Izé
Ez történik, ha hirtelen felébreszt egy duda, miközben békésen alszol! ;)
6909
0
Izé
A Bükki Nemzeti Park kellős közepén meghúzódó falu messziről pont úgy néz ki, mint a földi paradicsom. Közelről is. Ami a vendégnek adománynak tűnik, azt a helyiek átoknak élik meg. Az erdő az életük, de a természetvédők évről évre egyre jobban kiszorítják onnan őket. Mit csinál ötszáz ember az erdő közepén, ha teljesen magukra vannak utalva? Mi hír Magyarország elfeledett településein? Répáshután jártunk.
943
0
Pink Izé
Rád férne egy új konyhabútor?
Tippeld meg az árát és nyerj!
http://www.knapp.hu/jatek
1713
0
Izé
Staticat - már csak egy kolomp hiányzik a nyakából és lehet fejni :D
3457
2
Izé
Stephen John Fry (brit szinész) eszmefuttatása a katolikus egyházról
2936
3
Izé
Érdekes felfedezés a rák valódi okáról
Minden betegség, nemcsak a rák az agy egy bizonyos területének felügyelete alatt áll és összefüggésbe hozható valamilyen előzetes pszichikai traumával...
...a mellrákot az anya-gyermek típusú illetve a partner-konfliktussal hozták összefüggésbe. Ez a fajta összetűzés mindig az agy tejtermeléséért felelős részén okoz elváltozást...
878
0
Pink Izé
The Age of the Earth
Kent Hovind a teremtés elméletet állítja szembe az evolúcióval egy érdekes előadás keretein belül. A lényeg a 18. perctől kezdődik.
5213
2
Izé
Egyre szűkebb parkolókat csinálnak ;)
4945
0
Izé
Itt a szombat, ingyen van az áram!
Hamarosan Európában is megjelenhet az a lakossági tarifacsomag, ami által szombaton nem kell fizetni az áramért.
1750
0
Izé
All Is Lost Valahol az Indiai-óceán végtelen vizén egy egyszemélyes hajóban arra ébred főhősünk (
Robert Redford), hogy hajójába betört a víz. Rádiója tönkremegy, segélykérését senki sem hallja, végül pedig süllyedő hajóját is kénytelen elhagyni. Mentőcsonakjában reményvesztetten küzd az életéért, de vajon túlélheti ezt a kalandot?
1787
0
Film Izé
Csak játszani akart vele egy picit, állítólag úgy finomabb a húsa ;)
6979
0
Izé
„Ablakmosást, uram? Naa, csak egy kicsit!” :D
5449
0
Izé
Állítólag ha egy férfi 100 idegen nőt megkérdez, hogy lefekszik-e vele, 1 nő igent mond. A fenti kísérletben egy lány kérdez meg férfi járókelőket, majd egy srác hölgyeket. Uraim, az eredmény lehangoló! ;)
9424
0
Izé
A „
Kutyák üdvözlik a frontról hazatérő gazdikat” videó után egy sokkal meghatóbb: Charlie cica 6 hónap után végre láthatja hazatérő gazdiját!
5630
0
Izé
Kinekt Gear Ring (a kép
innen)
3960
0
Izé
Az idén népszerű trendnek számít a több, akár különböző karkötő egymásra halmozása, így azon túl, hogy leolvasod róla az időt, divatos ékszerként is használhatod!
536
0
Pink Izé
SUN Fesztivál
A magyarországi goafesztiválokról a nagyközönség gyakorlatilag semmit sem tudott a tavalyi
ozorai rendőri akcióig. Hétfőn ért véget a múlt héten kezdődött fesztivál, ahol csak hetijegy volt, és elővételben el is adták nagyjából az összeset úgy, hogy az eseményt senki nem reklámozta és nem támogatta. Nincs szükség egy nemzetközi bank vagy sörgyár szponzori tevékenységére, hanem működhet a gyógyítósátor bárja becsületkasszával. Az italokért, kávékért a pult mögötti lányok nem kérnek semmit. Van egy nagy, befedett kosár, amibe mindenki belead, amennyit gondol. A közösen összedobott ételekből együtt főznek ebédet, és azt ingyen osztogatják az arra járóknak.
4171
0
Izé
4451
0
Izé
Jóból is megárt a sok: napi 50 orgazmust él át Amanda, egy 22 éves floridai nő, aki inkább átokként, mint ajándékként tekint ritka rendellenességére (
Persistent Sexual Arousal Syndrome - állandó szexuális izgalmi szindróma).
7184
0
Izé
Energiaital reklám egy picit másképp...
5208
0
Izé
Mai bünti (?) - „Ne a mellemet nézd, mikor hozzád beszélek! Meg egyébként se.”
2759
0
Izé
Az egyik legnőiesebb nyári viselet a szandál. Nem csak divatos, de kényelmes is. Ha egész napos vásárlást, vagy városnézést tervezel, mindenképpen válassz a lapos talpúak közül. Mutatunk néhány kényelmes, de mutatós darabot!
633
0
Pink Izé
„A 240-es minimális felvételi ponthatár „a középszer ponthatára„, az „egy közepes dolog„ - közölte a miniszterelnök a közrádiónak adott pénteki interjújában.”
Közepes érettségivel is be lehetett kerülni a műszaki szakokra „Európában a lehető legnagyobb mértékben fel akarják számolni a szakiskolai képzést, Orbán Viktor azonban úgy véli, érettségi sem kell, az teljesen rendben van, ha valaki kiskondás lesz a kertjében vagy labdaszedő a stadionjában” -
Magyar Bálint, ATV - Egyenes beszéd
1461
0
Izé
Nem kár azért, aki 15 évesen eszméletlenre issza magát
Kirúgták a Blikk egyik újságíróját, miután Facebook-bejegyzésében összefekvésnek titulálta a kettős nemi erőszakot, és lesunázta annak áldozatát. „Majd máskor nem iszod ájultra magad, ribi!” – tette hozzá. Droppa Gergely később törölte a posztot, aztán bocsánatért esedezett. Én nem fogok, amiért korábbi szavaival értek egyet.
962
0
Pink Izé
Egy szuperhősnek is lehet rossz napja :)
8085
2
Izé