REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Carl (Jim Carrey)  alaptermészete a tagadás, a tiltakozás és az ellenállás. De beiratkozik egy önsegítő csoportba, amelynek guruja olyan sikeresen prédikál, hogy új híve feltétel nélkül megtér: attól kezdve minden kérdésre, felszólításra, ajánlatra és átokra gondolkodás nélkül rávágja az igent.

Előzetes | Imdb
810 2 0 Film Izé
Pandorum

Egy űrhajó száguld az űrben. Két űrhajos a hibernálásból felébredve megdöbbenve veszi észre, hogy a hajó berendezései nem működnek. Az egyetlen hang, amit hallanak, egy nyikorgás a hajó gyomrából. Emlékeik nincsenek a hibernáció miatt, ezért át kell vizsgálniuk a hajót és kideríteni, hogy mi történt a többiekkel, mi volt a küldetésük, kik ők, mióta utaznak és hová tartanak?
A hajó belseje felé csak egy út vezet, egy szűk, sötét légakna. A fiatalabb űrhajós, Bower tizedes (Ben Foster) elindul a hajó belsejébe, míg társa Payton hadnagy (Dennis Quaid) rádión irányítja őt.
Ahogy Bower egyre beljebb és beljebb halad a hajó belseje felé úgy tárul fel számukra a rémítő valóság. Ahogy a hajó megdöbbentő és halálos titkai fokozatosan kibogozzák, felismerik, hogy az egész emberiség sorsa tőlük és a titokzatos Pandorumtól függ.

555 5 1 Film Izé
csicsilla: nagyon tetszett...picit félelmetes,de nagyon elgondolkodtató hogy mi lenna ha tényleg felfedezné [...]
Nem kellesz eléggé (He's Just Not That Into You)

Párkapcsolati oktató film, vagy csupán az életből lopott jelenetek mozirvászonra adaptált halmaza? Teljesen mindegy! Ez a film realista nézőpontból közelíti meg mindazt, amit eddig a legtöbb rózsaszínbe öltöztetett 120 perces álomvilág eltitkolt, vagy viccként dolgozott fel, mégpedig: a férfiak és nők nem egyformán értelmezik és élik meg a szerelmet és annak mellékhatásait... Van aki fejben szakít és csak gondolatban csalja meg párját, van aki nem is gondolja, hogy meg tudná csalni, mégis megteszi.

Előzetes.
1112 1 0 Film Izé
1966-ban, a brit popzene fénykorában a BBC mindössze kétórányi rock’n’rollt játszott hetente. Ám egy kalózrádió napi 24 órában nyomta a rockot és a popot a tengerről. És 25 millió ember, Nagy-Britannia lakosságának több mint a fele hallgatta a kalózokat naponta.

Előzetes | IMDB
502 1 0 Film Izé
Defiance

A Bielski testvérek - miután elveszítik családjukat - a közeli erdőbe menekülnek az SS elől. Tuvia, a nagyobbik fiú viszont bosszút áll szülei halálán, majd megment pár zsidót a biztos haláltól. Az erdei menedékbe aztán szép lassan szállingózni kezdenek a zsidók, akiknek a létfenntartására megalakul a Bielski brigád. A brigád hirtelen ismert lesz a zsidók közt, így a tábor létszáma rohamosan növekszik. Az élén álló két testvér pedig egyre jobban eltérő véleményen van az életben maradáshoz szükséges alternatívákról...

Előzetes: youtube | apple
781 0 0 Film Izé
Végre, végre, végre! A nagyra tartott Michael Mann legújabb mozija, a Public Enemies végre előrukkolt első, igencsak hosszú kedvcsinálójával, így nem kell péntekig várnunk!
4641 3 13 Izé
pepeti: Nagyon jó filmnek ígérkezik:) Dillinger Escape Plan! :D
alphadog: Szívesen. Látom már Shifty is beírta az oldalukra a linket. :)
pr0t3st: és megvan alinknélis ugyanaz:D zsiiir:D
Mind a 13 komment
Végre, végre, végre! A nagyra tartott Michael Mann legújabb mozija, a Public Enemies végre előrukkolt első, igencsak hosszú kedvcsinálójával, így nem kell péntekig várnunk!
4327 3 1 Film Izé
Erunder: Tegnap néztem meg. Még viszonylag friss az élmény. Egész jó kis film. Ugye aki ismeri John Dil [...]
Képek és előzetes a Not Forgotten című filmből.

Infóm egyenlőre nincs sok a filmről de reméljük, hogy a mentalista barátunk (Simon Baker) alakít benne valami tűrhetőt a szépséges Paz Vega oldalán.
707 1 0 Film Izé
A Hullám (Die Welle)

1967-ben a Harmadik Birodalom tanulmányozása során egy középiskolai tanárnak, Ron Jones-nak másodéves nebulói felteszik az ultimate kérdést: hogyan lehetséges az, hogy az akkori német lakosság - az egyszerű hétköznapi városlakókkal, tanárokkal, doktorokkal, értelmiségiekkel egyetemben - szó nélkül hagyta, hogy a nácik ártatlanok millióit gyilkolják le. Tanárunk örül az okos kérdésnek, és válasz helyett tanítványait egy négy napos kísérletbe vonja be (a diákok persze úgy tudják, egyszerű történelmi szerepjáték lesz), melyben az akkori Németország lakosainak magatartását modellezik majd. A Harmadik Hullám (HH) névre keresztelt kísérlet célja kideríteni, hogy vajon egyszerű diákokból álló csoportból is létrehozható-e egy hatalomelvű manipulált közösség a demokratikus döntések teljes kiirtásával, illetve a szigorú fegyelem, a parancsok és a csoportmanipuláció alkalmazásával.
505 3 3 Film Izé
vöri: lenyűgöző, igen csak fordulatos!
Marcsi75: Szivesen megnézném.
laci_: Jó film, ajánlani tudom mindenkinek.
S.Darko (Donnie Darko 2)

486 0 6 Film Izé
Schwed: A Donnie Darko az egyik legnyagyobb film ami valaha készült...nagyon ott van! Szerintem fölösleg [...]
|-=O=-|: Pedig a Donnie Darko alapfilm és a zenéje is nagyon jó! http://www.youtube.com/watch?v=5MyMOi4LEr [...]
Decoy28: Valószínűleg meg sem fogja közelíteni az eredeti hangulatát vagy akár az egész filmet, de ha [...]
Mind a 6 komment
Gettó milliomos (Slumdog Millionaire)

Egy indiai nyomornegyedből jött fiú eljut a Legyen Ön is milliomos utolsó kérdéséig. A rendőrség nem hiszi el neki, hogy csalás nélkül tudta a válaszokat, ezért vallatni kezdik, és kiderül, hogy minden válasz felbukkant a fiú életének első tizennyolc évében. Danny Boyle rendező (Trainspotting, A part, 28 nappal később) bollywoodi filmet csinált Hollywoodnak.

607 1 7 Film Izé
Marubeni: Remélem majd Vágó István fogja szinkronizálni a műsorvezetőt!!! Az pojén lenne! :)
loreal: Én kb. 2 hete láttam, igazából nem vártam sokat tőle,de kellemesen csalódtam. Tényleg jól [...]
Denial: Kösszi! ;)
Mind a 7 komment
A Pixar legújabb agyszüleménye: Up!

Előzetes a youtube-on ill. az apple.com-on.
808 2 1 Film Izé
1nessa: Fel a szekkel.:D http://www.dailymail.co.uk/news/article-1244515/Adventurer-attaches-55-helium-ball [...]
Infestation

Kicsit "bogaras" film, de muszáj megnézni.
417 1 5 Film Izé
Decoy28: szerintem ez ilyen vígjáték-(horror) féleség mint a Haláli Hullák Hajnala vagy talán a Vaska [...]
Chamy: öööö, ez inkább vígjátéknak tűnik nekem...
Erunder: áááááá észre se vettem :D
Mind a 5 komment
My Bloody Valentine (Véres Valentin)

Egy talán még ebben a hónapban mozikba kerülő 2 és 3D-s kiadásban elkészült horrorfilm.
Ha végre egy ilyen film is bekerül az itthoni IMAX mozikba akkor már érdemes lesz elmenni.
672 0 2 Film Izé
Decoy28: :D:D:D:D:D...na egy embernek már biztos tetszett
csicsilla: váááááááááááá voltam rajtan és mikor is haha pont Valentinkor :S de nem azért mert val [...]
Mázli - Kis falu nagy szarban.

Ógyarmat egy szegény zsákfalu az osztrák magyar határon. Egy napon azonban rájuk mosolyog a szerencse. Felfedezik, hogy a temetőjük alatt húzódik egy olajvezeték. Gyorsan jött ötlettől vezérelve megfúrják és közösen elkezdik árulni a gázolajat, temetésnek álcázva az árusítást. Dől a pénz! Mindenki boldog és elégedett. Egészen addig, amíg mindenki el nem kezdi a saját zsebére árulni az olajat, egymás árai alá ígérve. A baj pedig nem jár egyedül. Megjelenik a faluban az olajtársaság embere, hogy elsimítsa az ügyet, de a falu elkergeti az válságmanagert, egyenesen a rendőrség karjába. A falusiak elszántak és nem hajlandóak lemondani az olajról. Ellenállnak a karhatalomnak egy remeknek tűnő tervvel. Csakhogy a remeknek tűnő tervek nem szoktak jól elsülni.
4981 1 20 Film Izé
loloppo: Aham, ez lett volna a második tippem. Az év nem volt kiírva a honlapon. Megnézném, de hát kin [...]
djmcs: Cserhátszentiván nevű községben forgatták a filmet...ha valakit érdekel.
speegy: már tavaly ment a mozikban.És mivel moziban dolgozok suli mellett, így volt alkalmam megnézni.
Mind a 20 komment

5611 4 20 Izé

Transformers 2: Revenge Of The Fallen

Előzetes: a pple | youtube
4969 3 13 Film Izé
Erunder: Nem én írtam a szöveget hanem a beküldő. :D
Balázs: autobotok :P
Erunder: kovacslacka küldte: Robotok a Transformers 2-ből http://www.empireonline.com/features/robots-of-tr [...]
Mind a 13 komment
Transformers 2: Revenge Of The Fallen

Előzetes: apple | youtube
5268 4 10 Izé
Purple: én is ilyen vagyok, én a markolóktól félek :D
csicsilla: juuuj imádom végig tátott szájjal ültem a moziban,valami furcsa prverziot érzek a robotok irá [...]
sounman: rajzfilmbe nem jött e aztán elmentem a moziba megnézni olyan kellemesen csalódtam hogy utána m [...]
Mind a 10 komment
The Unborn

A gonosz bármit megtesz, hogy élhessen. Egy fiatal lány története a gonosz elleni harcáról, mely lassan átveszi a hatalmat fölötte.

Kiváncsi vagyok ti megtaláljátok-e a képeken a kisfiú szellemét.
16516 2 81 Film Izé
timcsi07: semmi gond! :-)) és tényleg köszi a segitségedet!el hiszem hogy sokan basztatnak a kérdéseikke [...]
Erunder: Szívesen, és bocs de a pálinka beszélt, vagy írt belőlem, és az hogy kb te voltál a századi [...]
timcsi07: elöször is köszi hogy segitettél.másodszor utálom ha lehordanak csak azért mert te jobban ér [...]
Mind a 81 komment
The Unborn

A gonosz bármit megtesz, hogy élhessen. Egy fiatal lány története a gonosz elleni harcáról, mely lassan átveszi a hatalmat fölötte.

Kiváncsi vagyok ti megtaláljátok-e a képeken a kisfiú szellemét.
18105 10 72 Izé
FlaW: ahogy rákattintottam volt vmi kisebb ordítás de halk nemtom az mikor van (fejhallgatóval ültem) [...]
Lilu__cica: Há ettől jól befostam pedig nem vagyok ijedős típus... : ) Majd jól végigmutogatom a családn [...]
Agytumor: Erről a south park jut eszembe, "a töppedt iker szarkómás ápolónő" :D
Mind a 72 komment
Dead Snow - norvég zombi nácik? "Mert nem csak a japcsik izék. ;)"
7134 0 24 Film Izé
Laci: Jó cím l(ehet)ett volna a HUSQUARNÁCIÓ. Ebben benne foglaltatik a láncfűrész (Husquarna), a z [...]
AK47: nekem rögtön a gyaloggalopp ugrott be mikor a végén csak a törzse maradt a lovagnak :D
gvereb1: Náci zombik a tóban. Van egy ilyen film is és nem rossz, remélem rémlik valakinek.
Mind a 24 komment
Dead Snow - norvég zombi nácik? "Mert nem csak a japcsik izék. ;)"
7466 7 26 Izé
Revanor: Tegnap néztem meg. Horrornak elég kevés, akkor lenne igazán rémisztő ha egy hasonló helyen n [...]
|-=O=-|: Már van felirat a dvdrip-hez. ;)
Laci: Jó cím l(ehet)ett volna a HUSQUARNÁCIÓ. Ebben benne foglaltatik a láncfűrész (Husquarna), a z [...]
Mind a 26 komment
2012

Roland Emmerich világvége filmje olyan sztárokkal, mint John Cusack, Woody Harrelson, Danny Glover, Amanda Peet.
A bemutató 2009-ben, hogy legyen ideje mindenkinek megtanulni szörfözni. ;)
2770 2 80 Film Izé
Roli: Köszi!
drake911: torrenten fennvannak divxbe aztán meg töltesz le hozzá feliratot!
Roli: Vajon hogyan lehet felirattal együtt(!) leszedni ezeket?
Mind a 80 komment
2012

Roland Emmerich világvége filmje olyan sztárokkal, mint John Cusack, Woody Harrelson, Danny Glover, Amanda Peet.
A bemutató 2009-ben, hogy legyen ideje mindenkinek megtanulni szörfözni. ;)
3037 3 82 Izé
|-=O=-|: Itt az új előzetes, jól néz ki, ahogy a Sixtus-kápolna és a riói Jézus-szobor megsemmisül b [...]
Smilish: Kiszel Tünde miniszterelnök, meneküljön mindenki!! xD
Roli: Köszi!
Mind a 82 komment
JCVD

(Jean Claude Van Damme)

Úgy látszik Van Damme is visszatér, mégpedig egy olyan filmben, amiben saját magát alakítja.

Előzetes:
1400 0 5 Film Izé
yushuf: a botox jót tett neki
rivaul: Hehe ezt most találtam: http://delivery1.youmake.tv/2007/12/07/v/3127/3127_1.jpg http://www.hollywo [...]
madMate: nekem Hugh Laurie, összeverve, szétdrogozva :)
Mind a 5 komment
JCVD

(Jean Claude Van Damme)

Úgy látszik Van Damme is visszatér, mégpedig egy olyan filmben, amiben saját magát alakítja.

Előzetes:
1566 2 5 Izé
yushuf: a botox jót tett neki
rivaul: Hehe ezt most találtam: http://delivery1.youmake.tv/2007/12/07/v/3127/3127_1.jpg http://www.hollywo [...]
madMate: nekem Hugh Laurie, összeverve, szétdrogozva :)
Mind a 5 komment
Dragonball
Élőszereplős film jövőre!
6775 1 43 Film Izé
kszaten: jaaa és ha valaki nem érti a dolgokat akkor eszt nézze meg érdemes : http://www.youtube.com/wat [...]
kszaten: Én csak annyit szeretnék ehez a filmhez hozzá füzni mivel nem Japánok csinálták ezért annyi [...]
rivaul: Sajnos sok köze nincs a DB-hez :( A trailer alapján a DB nem arrol szól hogy szép Jet Li sen elp [...]
Mind a 43 komment
Dragonball
Élőszereplős film jövőre!
6788 2 44 Izé
roland66: nah én megnéztem nekem tetszett :D szeretem az ilyen természetfeletti erőm filmeket :D csak elé [...]
kszaten: jaaa és ha valaki nem érti a dolgokat akkor eszt nézze meg érdemes : http://www.youtube.com/wat [...]
kszaten: Én csak annyit szeretnék ehez a filmhez hozzá füzni mivel nem Japánok csinálták ezért annyi [...]
Mind a 44 komment
A Libanoni keringő (Waltz with Bashir) c. animációs film a történelem egyik kevésbé ismert eseményéről szól. Alapvetően háborúellenes film, Cannes-ban sikerrel vetítették, és Oscar-esélyesként is emlegetik (már ha ez még fontos bárkinek is... :-))

Előzetes:

1025 0 5 Film Izé
kotta: Valami meg-fejt-he-tet-len ok miatt ez a poszt sokkal tartalmasabb lett, mint ahogy én küldtem. K [...]
ferike: Akarom látni,akarom hogy hozzátartozzon a világképemhez,akarom hogy értsem (fordítók kímélj [...]
enti: erről ha jól tudom a system of a down is énekelt anno. nem véletlen mivel van libanoni (és örm [...]

1335 2 5 Izé

Ma mutatják be a Transporter 3 c. filmet.

Előzetes.
2991 0 9 Film Izé
|-=O=-|: De jó neked! Mondjuk én inkább Dörmögő Dömötör szerepében látnám viszont... egy kigyúrt [...]
gvereb1: Eléggé groteszk lenne James Bondnak. Amugy szállíto123-on kivül láttam kb az összes akcijófi [...]
MStipee: Hangszíne mindig is ilyen volt, pl a Deathrace c. filmjében kifejezetten jóság. Maga a film is v [...]
Mind a 9 komment
Ma mutatják be a Transporter 3 c. filmet.

Előzetes.
3098 2 9 Izé
|-=O=-|: De jó neked! Mondjuk én inkább Dörmögő Dömötör szerepében látnám viszont... egy kigyúrt [...]
gvereb1: Eléggé groteszk lenne James Bondnak. Amugy szállíto123-on kivül láttam kb az összes akcijófi [...]
MStipee: Hangszíne mindig is ilyen volt, pl a Deathrace c. filmjében kifejezetten jóság. Maga a film is v [...]
Mind a 9 komment
A spanom csaja ( My Best Friend’s Girl )
2216 0 6 Film Izé
Erunder: Hát ez marha nagy film. A szövegektől benne rángatóztam a földön a röhögéstől mint "egy e [...]
SzaboLG: Én inkább Dane Cook-nak örülök. Remélem ebben a filmben is olyan jó lesz, mint a Good Luck Ch [...]
spidy: hát ez is bizztos nagyfilm lehet mert az igaz ha ez a bigg"s gyerek megjelenik valahol abol jo kis [...]
Mind a 6 komment
A spanom csaja ( My Best Friend’s Girl )
2336 0 5 Izé
SzaboLG: Én inkább Dane Cook-nak örülök. Remélem ebben a filmben is olyan jó lesz, mint a Good Luck Ch [...]
spidy: hát ez is bizztos nagyfilm lehet mert az igaz ha ez a bigg"s gyerek megjelenik valahol abol jo kis [...]
Balázs: a pitebaszó biztos feltudja dolgozni nyugi:D
Mind a 5 komment
Eagle Eye (Sasszem)

Jerry (Shia LaBeouf) és Rachel (Michelle Monaghan) két idegen, akiket összehoz egy rejtélyes telefonhívás. A hívó fél egy nő, akit egyikük sem ismer, és aki az életüket és a családjukat fenyegetve egyre veszélyesebb helyzetekbe hajszolja Jerryt és Rachelt, miközben a hétköznapok technológiáját használva követi minden lépésüket, és úgy tűnik, mindent lát.

A film D.J. Caruso rendezésével október 2-án kerül bemutatásra Magyarországon.
2626 0 9 Film Izé
csicsilla: egyszer jo volt,nem szeretem mikor nők keménykednek,meg mittomén...nem jön be a páros akciofilm [...]
r3clbull: tudna valaki kuldeni cinemastore.hu meghivot? megkoszonnem :D
xontflong: Mindent lát? Csak nem Byakugan-ja van? XDXDXD
Mind a 9 komment
Eagle Eye (Sasszem)

Jerry (Shia LaBeouf) és Rachel (Michelle Monaghan) két idegen, akiket összehoz egy rejtélyes telefonhívás. A hívó fél egy nő, akit egyikük sem ismer, és aki az életüket és a családjukat fenyegetve egyre veszélyesebb helyzetekbe hajszolja Jerryt és Rachelt, miközben a hétköznapok technológiáját használva követi minden lépésüket, és úgy tűnik, mindent lát.

A film D.J. Caruso rendezésével október 2-án kerül bemutatásra Magyarországon.
3042 2 8 Izé
r3clbull: tudna valaki kuldeni cinemastore.hu meghivot? megkoszonnem :D
xontflong: Mindent lát? Csak nem Byakugan-ja van? XDXDXD
Ujvy: volt az elmúlt két hónapban 3 is, csak neked nem szóltunk..:D
Mind a 8 komment
RocknRolla

Vajon Guy Ritchie ismét alkot akkorát, mint tette azt A ravasz, az agy... , vagy a Blöff esetében? Október végén biztosan megtudjuk.
(a Revolver sztem nem sikerült).

Imdb
809 0 8 Film Izé
bungle: Erunder küldte: URL: http://www.ruarocknrolla.com/news/index.php?hashid=eaf3df217ede278d41f7d7ac2d8 [...]
neophyte: Ahhaaa!!! Remélem istencsászár film lesz ez is! Már alig várom is!
Ujvy: csak egyetérteni tudok, nem arról van szó, hogy nem érted meg elsőre, pusztán nem érzed azt, [...]
Mind a 8 komment
RocknRolla

Vajon Guy Ritchie ismét alkot akkorát, mint tette azt A ravasz, az agy... , vagy a Blöff esetében? Október végén biztosan megtudjuk.
(a Revolver sztem nem sikerült).

Imdb

1037 1 8 Izé
bungle: Erunder küldte: URL: http://www.ruarocknrolla.com/news/index.php?hashid=eaf3df217ede278d41f7d7ac2d8 [...]
neophyte: Ahhaaa!!! Remélem istencsászár film lesz ez is! Már alig várom is!
Ujvy: csak egyetérteni tudok, nem arról van szó, hogy nem érted meg elsőre, pusztán nem érzed azt, [...]
Mind a 8 komment
Super High Me
Doug Benson stand-up komikus kísérletének beszámolója, amelyben bemutatja, hogyan hat az emberi testre 30 nap kőkemény füvezés (Kaliforniában legális a fű, ha orvosi célra szánják). Míg a 2004-es Super Size Me végére a főszereplőnek minden baja lett a gyorskajáktól, addig egy hónap non-stop betépés után a vizsgálatok elég meglepő eredményeket adtak, több a pozitívum (kivétel ez alól a memória) és Doug elmondása szerint élete legjobb hónapján van túl.

3250 0 68 Film Izé
ANDor: Ja és a film qva nagy :D mindenki nézze meg.
ANDor: Hogy a fű miatt nyúl valaki keményebb droghoz az HÜLYESÉG! az hogy aki kemény drogokat haszná [...]
nemvágoom: mármint azt amire én is gondoltam h ide írom:D
Mind a 68 komment
Super High Me
Doug Benson stand-up komikus kísérletének beszámolója, amelyben bemutatja, hogyan hat az emberi testre 30 nap kőkemény füvezés (Kaliforniában legális a fű, ha orvosi célra szánják). Míg a 2004-es Super Size Me végére a főszereplőnek minden baja lett a gyorskajáktól, addig egy hónap non-stop betépés után a vizsgálatok elég meglepő eredményeket adtak, több a pozitívum (kivétel ez alól a memória) és Doug elmondása szerint élete legjobb hónapján van túl.

3334 7 70 Izé
7sleeper: csak nevet változtatott Szegedi Csanádra
beni9512: ez eltűnt
ANDor: Ja és a film qva nagy :D mindenki nézze meg.
Mind a 70 komment
Régebbi postok...