Che - Az argentin - Che: Part 1 (Guerilla - The Argentine)
Che Guevara neve negyven évvel halála után is élénken él a köztudatban, talán összes kortársánál pontosabban személyesíti meg a hatvanas évek forradalmi hangulatát. Világméretű márkanév lett, arcképe ott figyel minden sarkon: fiatal, jóképű és idealista, az elnyomottak bajnoka - egyfajta ikon, sokak álmainak, reményeinek megtestesítője. Életrajzi filmje két részből épül fel, egymásra vetítve Che pályafutásának két szakaszát: az első rész az 1955 és 1962 közötti eseményeket eleveníti fel, a küzdelmet Batista diktatúrája ellen, aprólékos részletességgel bemutatva azt a kimerítő gerillaháborút, amit Castro és Che Guevara a kubai vidéken folytatott, mielőtt dicsőségesen bevonultak Havannába.
“Soderbergh filmeposzát nem fűtik romantikus érzelmek, de forradalmi hév sem. Lehet, hogy Che a mai napig abszolút menőnek számít, a rendező hozzáállása azonban még nála is menőbb. Miközben a címszereplő és társproducer Benicio del Toro izzó szenvedélyt visz alakításába, Soderbergh törekvése inkább arra irányul, hogy felfedezze a forradalom rock-bálványának személyisége mélyén rejlő hidegfejű mérnököt.” (J. Hoberman)
Imdb |
Előzetes
1509
0
Film Izé
A ComedyCentral és viasat rajzfilmjeit/sorozatait megnézheted online magyarul.
5554
10
Film Izé
Mai motorsport rovatunkban bemutatjuk a Man szigeteki meghívásos versenyt, amely a legdurvább a világon.Nem nevezhet be bárki, csak meghívásos alapon lehet indulni és ez nem véletlen.
Minden évben vannak halálos áldozatok és nem mellesleg volt már magyar
induló is, csak nem emlékszem rá, hogy ki... (GSX-R kupában versenyez a
madró... esetleg ha tudja valaki azt, hogy ki ő, akkor a kommentekhez jöhet a neve... ) Asszem
csak a lábát törte. :DDD
Hivatalos oldal
Egy kör
belső nézetből.
1691
1
Sport Izé
Seress Rezső - Szomorú Vasárnap
Az öngyilkosok himnusza - így nevezték a harmincas évek végén a Szomorú vasárnap című dalt, mely az egész világot bejárta. Az a legenda járta róla, hogy valami egészen különös, mágikus hatása van. Aki meghallja, olyan mély depresszióba kerül, hogy öngyilkosságot követ el.
A dalt Seress Rezső és Jávor László írták 1935-ben, még Szomorú Vasárnap néven. Hatására kisebb öngyilkossági hullám indult (a városi legenda szerint legalább 17 esetről volt szó). A ballada később, 1941-ben Billie Holiday nyomán lett világhírű
Gloomy Sunday címmel. Mint tudjuk - hasonlóan Seresshez - ő is tragikus halált halt. A dalt mind Amerikában, mind pedig Magyarországon betiltották.
Hogy e mögött a városi legenda mögött mennyi a tény és mennyi a világméretű hisztéria, avagy a show biznisz reklámfogása: kideríthetetlen. Tény, hogy az emberiség a dal születésekor, 1933-ban a gazdasági depresszió közepén és a világháború küszöbén állt.
(remélem azért nem lesz senki sem öngyilkos, még rám fognák...)
971
1
Zene Izé
Találjátok ki, mi van a képen! Annyit segítek, hogy japán és Fukitorimushi a neve. :D
15467
4
Izé
Évforduló...
A nemzetközi szintérről csupán négy előadót találtam, akik Tschernobyl névvel írtak dalt, számomra teljesen ismeretlen nevek: Roberto Conforto, Wolf Maahn, Die Pagger Buam, Conrad Schnitzel. Van közte pop, world music, eletronika. De van nekünk egy Fortress nevű zenekarunk, őket is megihlette a katasztrófa.
788
0
Zene Izé
És megszületett! Íme a bájos kacaj 5. Félelmetes! :D
(Szerintem elkapta a sertésinfluenzát, úgy visít, mint egy malac... :D bungle)
A többi itt.
12165
2
Izé
"Héé haver sok a mellébeszélés, bökd ki gyorsan, hogy honnan van a szerkód, mert különben rádküldöm a haverjaimat!" :)
(Mellesleg a riporter bácsi lehet, hogy beférne a
bájos kacaj gyűjteménybe. :)))
7835
4
Izé
Kalányos Kevincostner, Mocsel MacLeod és Ruzsa Winnetou - cigónevek Háromszéken.
Ha hallottál hasonló "érdekes" nevekről a környezetben, oszd meg a kommentekben! :)
11400
4
Izé
Ismerős valamelyik filmből, de nem jut eszedbe a neve?
974
0
Film Izé
Nézd meg hogy nézne ki a neved hieroglifákkal írva.
9554
12
Izé
Lehet nem fűvel kéne etetni... ;)
6935
3
Izé
Hannibal, a mászókán nevelkedett fenegyerek :) Szegény fiúnak nincs pénze kondibérletre. :D
...illetve hozzá hasonló
barátai a gettóból. :)
3092
3
Sport Izé
Boris Dlugosch feat. Roisin Murphy - Never Enough
site
840
0
Zene Izé
- Hogyan arányul egymáshoz a záridő és a rekesz, és mit szabályoz?
- A kérdést se értem, ne idegesíts!
További izgalmak, nevetséges magyarázkodás, és nagyipari lebukás a fotós iskolát végzett Debreczeni Zitától a videóban, melyből kiderül, hogy a rekesz, a záridő, és a fehéregyensúly fogalmak megismeréséhez "haladón és még azon és még azon tovább"-ig kell eljutni.
19216
7
Izé
6 ok, hogy mosolyogj! :)
846
0
Pink Izé
Elárverezik Michael Jackson tárgyait
420
0
Pink Izé
Príma primavéra
Magyar-Bolgár-Angol-Holland Koprodukció
Hazai premier: 2009. április 16.
Gábort - a középkorú, ám gyermeki ártatlansággal és naivitással élő “kisfiát” - anyu kétségbeesetten készíti fel arra az időre, amikor ő már nem lesz. Anyu egy bankrablás során meghal, és Gábor a gyilkosság vétlen tettestársával, a nevelőotthonban felnőtt huszonéves Jolival menekülni kényszerül. Egy ajándékul szánt csillárral felszerelkezve útnak indulnak a nagymama búvóhelynek kiszemelt szerbiai háza felé. Ám a ház romokban, hiszen a nagymama csak Gábor képzeletében és rajzaiban élt. A falu zsidótemetőjében ráakadnak Feri bácsira, akiben Gábor a nagymamánál töltött gyermeknyarak felnőtt barátját ismeri fel. Az ő segítségével és a megsemmisítésükre törő rablóval a sarkukban megkezdődik életre szóló kalandjuk, amely során mindketten felnőnek, és ki-ki békét köthet a világgal és önmagával.
Előzetes |
Imdb
682
0
Film Izé
A legötletesebb nevek a gyerekünknek;)
1470
1
Pink Izé
Kutyaszálló (Hotel for Dogs)
Amikor az energikus testvérpár, Andi (Emma Roberts) és Bruce (Jake T. Austin) egy olyan nevelőotthonban találják magukat, ahová szigorúan nem lehet állatokat vinni, Andinak a villámgyors észjárását kell latba vetnie, hogy otthont találjanak kutyájuknak, Pénteknek.
Noha együttérző nevelőjük, Bernie (Don Cheadle) figyelmezteti őket, hogy kerüljék a bajt, a srácok rábukkannak egy elhagyott hotelre, és elkezdik átalakítani, hogy tökéletes lakhelyet készítsenek Pénteknek és a város összes kóbor kutyájának. Ezzel viszont azt kockáztatják, hogy szétválasztják őket egymástól, ha lebuknak. A két kölyök pillanatok alatt valami varázslatosat alkot a hotelből: otthont a kutyáknak és saját maguknak is.
(Tudom gáz, nagyon gáz, de hát kell valami a gyerekeknek is. Egyébként meg jó kis vasárnap délutános családi matiné. :))
Imdb | Szinkronizált magyar nyelvű
előzetes
778
1
Film Izé
Mikor született a pasid?
Ami leginkább taszítja a nőkben
(hát ez már világvége sírjak vagy nevessek poszt -Derill)
1076
0
Pink Izé
Azt hiszem, hogy az RTL-en bemutatott
előzetes valami ilyesmi játék lesz. :D De már önmagában is elég hülye egy japcsi tv show (tudom hogy a link nem japán, de itt HD).
(
Human Tetris néven terjedt el, már volt itt sok része... bungle)
7306
3
Izé
Crime Time - egy kis nevetés mindenkinek.
1006
2
Film Izé
Nevelj usb követ jól! :D
2782
1
Tech Izé
Tabuk nélkül - Szex az iskolában
871
1
Pink Izé
Mi a neved?
Ez a karmád a szerelemben
1206
1
Pink Izé
Maximum the Hormone - What's up people!
A Maximum the Hormone - eredeti nevén Makishimamu Za Horumon - egy japán metálcsapat. Első munkái felejtősek, de az utolsó albumuk a Buiikikaesu nagy siker lett, és innen választották a Death Zone anime második sorozatának opening (ez az) és ending zenéit.
580
1
Zene Izé
Anna Kournikova és a
Beer Pong neveztű játék.
1999
0
Sport Izé
T. Raumschmiere - The game is not over
Műfajilag nagyon nehéz lenne behatárolni, elektro, hiphop, dance, punk, rock keveréke, de egy biztos: nagyon elvetemült...
2002-ben saját metál-punk bandát alapított Crack Whore Society néven. Legutóbbi albuma a Random Noize Sessions, Vol. 1.
Itt élőben a Viva Elektro című műsorában, nem gyöngén szét esett figura, állat.
653
0
Zene Izé
Hányan tudjátok, hogy volt egy ember, akinek Chuck Norris megengedte, hogy megrúgja. Sőt!!! Ezután még majdnem egy évig azt is jóváhagyta, hogy tovább éljen. Talán ezért is maradt fenn a neve. Várom a tippeket, hogy ki lehet ez a szerencsés ember?!
1015
0
Film Izé
A nevetés gyógyító ereje
404
1
Pink Izé
A helyszín Würzburg, az 1700-as évek elején. A híres egyetemen tanított egy geológus professzor, Beringer. Diákjai nagyon csúnyán felültették: néhány követ kifaragtak és szétszórtak a közeli dombon, amelyeket a professzor természeti képződményeknek vélt (a fosszília megnevezés akkoriban még nem volt elterjedt), és tudományos publikációkat adott ki a leletekről. A diákok egyre jobban elborultak, és méhecskéket, pókhálót, kis embereket, a Napot, héber betűket, végül Beringer nevét is elkészítették "leletként". A lebukás már későn jött, a tudománytörténet egyik legviccesebb története lett a dologból, de legalább szegény Beringer neve fennmaradt. :-)
A dologról magyarul (más sztorik mellett)
itt lehet olvasni.
(Több képet sajnos egyelőre nem találtam, pedig mai szemmel nézve ritka elborult ábrák is voltak.)
2454
5
Izé
Rafael Nadal nyerte a 4,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztorna férfi versenyét, miután Andy Murray-t simán legyőzte a döntőben.
Eredmény:
INDIAN WELLS, ATP1000-TORNA
Nadal (spanyol, 1.) A. Murray (brit, 4.) 6:1, 6:2
Magyar CikkAz ötödik helyen kiemelt Vera Zvonarjova nyerte a 4,5 millió dollár összdíjazású, kemény pályás női tenisztornát Indian Wellsben, miután két szettben legyőzte a torna címvédőjét, Ana Ivanovicsot.
Eredmény:
WTA TORNA,
INDIAN WELLS, DÖNTŐ:
Zvonarjova (orosz, 4)-Ivanovics (szerb, 5.) 7:6 (7-5), 6:2 Egyik szemem sír, a másik nevet:)
337
0
Sport Izé
NVC Presents:
PAUL KALKBRENNER LIVE (Bpitch Control) Germany
BERLIN CALLING TOUR BUDAPEST
2009.04.03. Péntek, Merlin
Flyer:
http://nvc.hu/kalkbrenner/front.jpg
http://nvc.hu/kalkbrenner/back.jpg
LINEUP:
PAUL KALKBRENNER LIVE (Bpitch Control) Germany
Naga + Beta (Hairy)
Amb (Chi, Audio Therapy)
Sinko + Subotage (NVC)
Dr. Zoidberg (NVC)
Vetítés + Vizuál: Kiégő Izzók
A Merlinben megvásárolt első 50 jegy tulajdonosa
belépést nyer az április 3-án, az Uránia Filmszinházban
megtartott díszbemutatóra.
2009 egyik klubtörténeti eseményének lehetnek tanúi
azok, akik április 3-án a Merlinbe látogatnak, hiszen nem
gyakran fordul elő, hogy egy filmvászonról kilepő zenész
szórakoztassa a nagyérdeműt. Az est vendége ugyanis
nem más, mint a
Berlin Calling című film főszereplője, Paul
Kalkbrenner. A film a berlini underground elektronikus
zenei mozgalmat mutatja be egy feltörekvő dj szemszögéből, drogokkal, bulikkal és alkotói válsaggal fűszerezve. A film egyedi atmoszférájú zenéjét szintén Kalkbrenner írta, amely egyébként önálló albumként is megjelent
Ellen Allien kiadójánál, a
Bpitch Control-nál, tehát garantáltan filmbe illő hangulat fogadja majd a partizókat a magyarországi premier napján
megrendezett bulin.
Paul '94-ben kezdett el berlini klubbokban fellépni,
'96-ban megvásárolta első vasait, tehát régi motorosnak
számít a szakmában. Neve a szcénában jártasaknak
eddig sem lehetett ismeretlen, hiszen 2000 óta folyamatosan ontja magából a megjelenéseket a BPitch Control-nál,
ahol olyan nevekkel is összefuthatunk, mint az
Apparat, a
Modeselektor,
Sascha Funke vagy a
Telefon Tel-Aviv.
A Titanic Filmfesztiválon debütáló filmet a Best
Hollywood jóvoltából a hazai mozik árpilis 2-tól vetítik
összehangolva a másnapi Merlines liveact-tel.
Helyszín: MERLIN
Cím / address: 1052 Budapest, Gerlóczy utca 4.
Jegyár:
Első 100 jegy: 2500 Ft !!!
Elővételben: 3000 Ft
Helyszínen: 3500 Ft
Jegyek kaphatók a Merlinben és az Akt Recordsban (Bp, Üllői út 51.)
info:
http://berlin-calling.de
http://bpitchcontrol.de/
http://minimaltechno.hu
http://titanicfilmfest.hu
http://besthollywood.hu
http://myspace.com/novidracrew
http://myspace.com/paulkalkbrenner
http://myspace.com/berlincallingfilm
http://myspace.com/bpitchcontrol
képek:
http://nvc.hu/kalkbrenner/1.jpg http://nvc.hu/kalkbrenner/2.jpg http://nvc.hu/kalkbrenner/3.jpg http://nvc.hu/kalkbrenner/4.jpg http://nvc.hu/kalkbrenner/5.jpg
videók:
http://www.youtube.com/watch?v =tM0DYQUAMQk
http://www.youtube.com/watch?v =drdf8OeBUUM
http://www.youtube.com/watch?v =bF0XyJNTEHI
http://www.youtube.com/watch?v =h6wPo5ZWmSc
2510
0
Zene Izé
Ragyogás
Előzetes
Gondolj a legfélelmetesebb terrorra, ami csak érhet! Egy földönkívüli szörny támadása? Egy végzetes kór? Vagy a rettegés attól, hogy olyasvalaki fenyegeti az életed, akiről azt hitted, ő lesz, aki megvéd és szeret, ha bajba kerülsz, a családod egyik tagja!
Kubrick hátborzongatóan izgalmas remekművében - amelyet a Newsweek kritikusa az első epikus horrorfilmnek nevezett - az ember ezen utóbbi, mindenkiben mélyen megbúvó félelme jelenik meg. A Stephen King azonos című regénye alapján készült mesterműben Jack Nicholson élete egyik legjobb alakítását nyújtja, mint Jack Torrace, aki a családjával a téli holtszezon idejére egy, a világtól elzárt kísérteties hotelba költözik gondnoknak. Ha az évszázados falak mesélni tudnának, hátborzongató történetek tucatjai kerülnének a felszínre. Úgy tűnik, hogy Jack kisfia előtt nincsenek is titkai a háznak, mert látja a fürdőkádba fulladt nőt, az elegáns lakosztályban kivégzett férfit és az összes holt lelket, amelyek nem találnak nyugalmat. De lehet, hogy mindezek a rémképek csupán jeleznek valamit. A Jack agyát elborító őrületet, a folyamatot, amelynek hatására a szerető apa vérszomjas, gyilkos indulatokkal teli szörnyeteggé válik.
1175
4
Film Izé
Na ezt nevezem én videóbótnak! 100% fake! :)
9962
2
Izé
A Boszorkány-hegy (Race to Witch Mountain)
A The Rock néven elhíresült pankrátorból lett színész,
Dwayne Johnson
egy újabb kaland-vígjátékban mutatja meg tehetségét, amelyet a Disney készített.
Johnson egy taxisofőrt alakít, aki két paranormális képességekkel rendelkező gyerek védelmére kel, akiket földönkívűliek üldöznek.
Magyarországi bemutató: 2009. március 26.
1065
0
Film Izé
Svéd turisztikai film 1936-ból
A 10 és fél perces alkotás 1936-ban készült és van benne minden: légifelvételek, Halászbástya, díszőrség, Lánchíd, néptánc (kötelékben végrehajtott borospalack-szlalom, már ezért érdemes megnézni!), Hősök tere, Nagy-Magyarország virágokból, Vajdahunyad vára a Városligetben Egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmre bukkantak a svéd közszolgálati tévé archívumában. A *Bada i Buda*, azaz Fürdőzz Budán! című, tíz és persze fő attrakcióként Budapest fürdői, melyeket a riporter a világ legszebb fürdőinek nevez Európa legszebb városában.
A minősége nagyon jó, a képek hihetetlen frissességükkel azt a benyomást keltik, mintha ott, vagy inkább AKKOR itt lennénk! Valóságos időutazás! Régi Böske-híd, régi autók, régi fürdőruhák, régi hullámfürdő(!), régi falombok régi szélben, stb. Oh! Megjegyzendő, hogy még üresek a domboldalak! Ahhoz képest ma már hogy teleépült.
(Nem volt szívem átírni az eredeti szöveget. Cableguy)
5578
14
Izé
Svéd turisztikai film 1936-ból
A 10 és fél perces alkotás 1936-ban készült és van benne minden: légifelvételek, Halászbástya, díszőrség, Lánchíd, néptánc (kötelékben végrehajtott borospalack-szlalom, már ezért érdemes megnézni!), Hősök tere, Nagy-Magyarország virágokból, Vajdahunyad vára a Városligetben Egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmre bukkantak a svéd közszolgálati tévé archívumában. A *Bada i Buda*, azaz Fürdőzz Budán! című, tíz és persze fő attrakcióként Budapest fürdői, melyeket a riporter a világ legszebb fürdőinek nevez Európa legszebb városában.
A minősége nagyon jó, a képek hihetetlen frissességükkel azt a benyomást keltik, mintha ott, vagy inkább AKKOR itt lennénk! Valóságos időutazás! Régi Böske-híd, régi autók, régi fürdőruhák, régi hullámfürdő(!), régi falombok régi szélben, stb. Oh! Megjegyzendő, hogy még üresek a domboldalak! Ahhoz képest ma már hogy teleépült.
(Nem volt szívem átírni az eredeti szöveget. Cableguy)
6290
1
Film Izé
Tárgyaink története
A pár nappal ezelőtti
videó eszembe juttatta ezt a valamivel érdekesebb és kézenfoghatóbb videót, noha Amerika-orientált, nagyon ajánlom mindenkinek, mutassátok meg másnak is.
Tessék elgondolkozni a látottakon s hallottakon. Köszönöm a bolygónk nevében is.
(bocsánat a szegényes minőségért és láma post szövegért)
3698
12
Izé