John Cage - 4'33 című szerzeménye
Egyeseket felvidít, másokat lenyugtat, van akit idegesít... de azt mondják ez a művészet legfelsőbb határa.
Csak hallgassátok meg.
1886
1
Zene Izé
Drágán add az életed!
John McClane nyomozó New Yorkból Los Angelesbe tart, hogy rendbehozza házasságát. Még csak nem is sejti, hogy rajta kívül még mások is nagy dobásra készülnek Los Angelesben, méghozzá éppen a szeretet ünnepén. Terroristák egy csapata a hidegvérű Hans Gruber vezényletével ugyanis arra készül, hogy megszabadítsa a multinacionális Nakatomi céget több száz milliónyi kötvényétől.
John McClane felesége, Holly pedig a Nakatominál dolgozik és munkatársaival éppen a karácsonyi mulatságon ünnepli meg a cég eddigi történetének legsikeresebb esztendejét. McClane türelmesen vár arra, hogy a munkahelyi buli véget érjen, miközben a terroristák gond nélkül behatolnak a szinte üres épületbe, túszul ejtik a Nakatomi cég dolgozóit és nekilátnak, hogy kinyissák a cég széfjét, amelyben a kötvények rejlenek. Ám McClane, akiről a támadóknak fogalma sincs, mindent elkövet, hogy meghiusítsa a tervet. Nem könnyű feladat, hiszen a terroristák nemcsak létszámbeli fölényben vannak, hanem hatalmas fegyverarzenállal is rendelkeznek, szemben McClane szolgálati fegyverével. A 34 emeletes épületben megkezdődik a macska-egér harc.
IMDB
367
0
Film Izé
Rakjál rá egy csimpánzt jól, aztán nevess estig! Persze hogy megint ők, ki mások! :D
6539
3
Izé
Toribash
(Tudom, letötöltős játékokat nem teszel ki, de ez nagyon tetszik nekem és remélem másoknak is tetszeni fog :) )
(Jól tudod, de mivel kegyes hangulatomban vagyok, ezért megkegyelmezek a post-odnak. :) --- Errtu)
4327
2
Game Izé
Rétegszoftver ajánlatunk következik:
A qik.com egy Iphone alapú online videostream rendszer, aminek segítségével remekül lehet közvetíteni ami éppen történik körlöttünk. Vagy kukkolhatjuk mások létezését.
Kis nyomozómunkával meg lehet találni minket is :)
765
0
Tech Izé
Nem hajt a tatár, de sokan mások igen!
Ha valaki kedvet kap
itt talál (közepesnél picit bonyolultabb) mintákat.
4066
0
Art Izé
Nem hajt a tatár, de sokan mások igen!
Ha valaki kedvet kap
itt talál (közepesnél picit bonyolultabb) mintákat.
2053
3
Izé
Tervezz pólót 4000 dollárért! (vagy csak nézd meg, mások eddig miket terveztek).
6889
6
Izé
Ludacris Ft DTP - Growing Pains
Igazi déli hangzás, összeborulósan, nosztalgiázósan... Szeretem ezt a számot, remélem mások is!
404
0
Zene Izé
Infarktus a könyvesboltban. Valaki meghalni készül, és mások filmezik… itt tartunk.
8389
2
Izé
István a Király
Ma már sajnálom, hogy ezt nem láttam élőben (asszem nem voltam eléggé érett hozzá). Persze azóta már megnéztem (cseszneken is, hááát az vmi ... q....xarvolt), de ez lett vona az igazi! 12 részre van felosztva és feltöltve, ez a második. A bevezetőt kihagytam és nem fogom ide linkelgetni a maradékot sem. Ahogyan wiki&co linkeket sem. Azé' hamáá' a gép előtt ültök, legalább ennél az 1nél kivételesen vegyétek a fáradságot és keressettek infókat róla magatoknak. Ott vannak a kommentek, oda jöhetnek az infók, amit TI akartok megosztani másokkal és nem a poszt beküldő erőltet rátok. Vagy nincs igazam?
532
1
Zene Izé
Simfy - zene végtelen mennyiségben. Hallgasd mások megosztott zenéit!
Zenehallgatás + közösségi oldal. Hallgathatod a saját feltöltött zenéidet (korlátlan tárhely), vagy ismerőseid mp3-ait!
3653
11
Izé
Közkívánatra! Újra itt az Izé Rádió (gy.k. a bal oszlopban), de most már Ti szerkesztitek! :) Hogyan? Nagyon eccerű: mindenki küldhet napi 1 számot, ami a másnapi "adásban" megjelenik jól.
Update: Feloldottuk a napi 1 limitet, mostantól bárki bármennyi zenét tölthet az Izé Rádióba. :)
Remélem sikerül jó kis zenéket megismeretetni másokkal, ill. jobban megismerni egymást a zenei ízléseken keresztül. ;)
8607
37
Izé
Amíg mások 2 évesen járni tanulnak, addig ő szörfölni... :)
3122
0
Izé
Sportfotók - de ezek mások :)
7245
0
Art Izé
Sportfotók - de ezek mások :)
7433
1
Izé
Szalacsi és mások.
6205
1
Izé