REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Egy dokumentum trilógia az HBO-tól. A témája felkavaró, az utózöngéi pedig egyes embereknek az egész világát megváltoztatták. Sixx mindenre kiterjedő cikkét olvashatjátok a posztban.
2395 0 0 Film Izé
Az Mtv új sorozattal áll elő. Több is fut amikről sajnos nem írtam, pedig van köztük jó, mint például az amerikai fociról szóló, iszonyatosan obszcén humorú Blue Mountain State. A másik három (Skins Us: silány másolat, Teen wolf: Guilty Pleasure-öm mert kiszámítható, sablonos hulladék de agykikapcsolós bámulósnak tökéletes, Awkward: viccesnek szánták, de nagyon erőltetett) viszont felejthető.

A Death Valley egy különleges egységet követő dokumentumfilmes stábról szóló horror/vígjáték. Vannak benne zombik, vámpírok, vérfarkasok, szóval minden amit lelkifurka nélkül lehet brutálisan gyilkolni.
2133 0 0 Film Izé
A világ a Monsanto szerint (1 óra 49 perces dokumentumfilm, magyar felirattal)

A Monsanto világelső a biotechnológiában: a világon termesztett genetikailag módosított élőlények 90%-a az ő fejlesztésük. Már jóval túlléptek azon, hogy csak a termékeik eladásából szerezzenek bevételt, kidolgoztak egy sokkal ördögibb módszert a profitjuk növelésére: a genetikailag létrehozott növényfajtáikkal tudatosan szennyezik be a természetes fajtákat, amik után már jogdíjat szedhetnek. Elképzelésük szerint a Földön mindenhol csak az általuk kifejlesztett génmódosított növényeket ültetnék, amik után ők a vételáron felül szabadalmi díjat is szednének, a természetes fajták eltűnnek. A Monsanto jó úton halad, hogy a világ teljes élelmiszer-termelését az irányítása alá vonja.
3105 7 20 Izé
bungle: tpatrik küldte: URL: http://www.forbes.com/sites/timworstall/2012/09/20/monsantos-gm-corn-and-cance [...]
Lusu: Ti még mindig KOMOLYAN azt gondoljátok, hogy ezek a dolgok a pénzszerzésért működnek? Több m [...]
norbertvincze: ez mind arra épül, hogy neked függeni kelljen valakitől, az ilyen sunyi kis szír-szar trükkök [...]
Mind a 20 komment
Aryton Senna Beyond The Speed Of Sound (vagy csak Senna)

Aryton Senna-t gondolom egy autóverseny drukkolónak sem kell bemutatnom!

Ezt a dokumentumfilm az ő sikeres, kivételes, de sajnos rövid életéről szól melyben 3 Formula 1-es világbajnoki címet szerzett meg és rengeteg olyan rekordot állított fel melyet csak a mai autóversenyző generáció volt képes túlszárnyalni!

Arról sajnos nincsen semmilyen információm, hogy a magyar mozikban tervezik-e leadni, de van egy olyan érzésem, hogy nem...
540 0 0 Film Izé
Pár huszonéves fergeteges munkája. Egy 44 perces riport/dokumentum film, plusz egy 10 perc körüli fikciós kisfilm egyvelege. 
Olvassatok verset, mert az vagány!!!!!
1002 0 0 Film Izé
United We Fall

Tényfeltáró dokumentumfilm az Észak Amerikai Unió kialakításáról, amely feltárja, hogy az USA hogyan használja ezt a vállalatai érvényesítésére, és ez Amerika szomszédjainak hogyan nyirbálja meg a jogait.

Sok a a filmben megszólaltatott újságíró, politikus, közgazdász a világkormány felé tartó lépésnek tekintik a fejleményeket. Amúgy szerintem se rossz lépés a közös valuta révén, az USA államadósságának kockázatait szétosztani a szomszédok között.
901 0 0 Film Izé
A Nagaszakitól 15 km-re délnyugatra fekvő Hashima-sziget valaha a legsűrűbben lakott hely volt az egész világon: a szörnyű körülmények közé zsúfolt emberek - főleg kínai és koreai hadifoglyok, akik szenet bányásztak - lakónegyedében 139,100 fő/km2 volt a laksűrűség. A mára lakatlanná vált, szellemszigetnek is nevezett Hashimába tilos a belépés.

Az itt látható, 2002-ben készített dokumentumfilmben a sziget egyik túlélőjét, Dotokou-t kísérik el a szigetre.
12720 14 23 Izé
bungle: http://most.444.hu/2013/06/28/felkerult-a-sziget-a-skyfallbol-a-google-street-view-ra/
bungle: Bole982 küldte: URL: http://www.theworldgeography.com/2012/06/9-abandoned-islands-where-time-has.ht [...]
Darkshade: Ahogy volt is horrorfilm szereplője a sziget Battle Royale 2-é.
Mind a 23 komment
Három fiatal művész három nap alatt dobta össze a különleges videót, melyhez a Google Docson kívül semmilyen más programot nem használtak.
7355 5 10 Izé
Errtu: "A prezentációt aztán a Google Demo Slam nevű szolgáltatásában rakták össze - a Demo Slam o [...]
Azazel: Ez csak amiatt fontos, mert ha már egy videó editor bekerül a képbe ott bujkál az emberben a ki [...]
Nusihusi: Nekem tetszik, ötletes:D
Mind a 10 komment
Három fiatal művész három nap alatt dobta össze a különleges videót, melyhez a Google Docson kívül semmilyen más programot nem használtak.
9869 2 1 Tech Izé
mc villam: Ez ROHADT JÓ!!!!!!!!!!!!!!!!
Bigger, stronger, faster

Van még valaki, aki ezek után is hisz az élsportok "tisztaságában"?

Bigger, Stronger, Faster - a nagy szteroidsvindli
11435 10 26 Izé
Nas: Igazából a génsebészet, génmódosítás nem egy szer, hanem eljárás, amivel fel tudjuk haszn [...]
Zs.: Ez benne a csel! Nem mutatja ki a doppingteszt. Ezért alkalmazzák ezt a technológiát. Pár évig [...]
Zs.: Kimaradt a genetika :) Lehet hogy vmi rejtett szívproblémájuk volt, vagy keringési zavaruk, vér [...]
Mind a 26 komment
Bigger, stronger, faster

Van még valaki, aki ezek után is hisz az élsportok "tisztaságában"?

Bigger, Stronger, Faster - a nagy szteroidsvindli
11913 3 0 Film Izé
Kiváló dokumentumfilmek hatalmas választéka - most mind elérhető a böngészőből.
606 0 0 Film Izé
A Pagani Zonda R körrekordja a Nürburgringen.

Dokumentumfilm verzió

Állítólag csak kamu az egész.
878 1 0 Autó Izé
Catfish

Nev a New York-i fotós az interneten keresztül ismerkedik meg álmai nőjével, Abbey-vel. Mikor úgy dönt hogy el is utazik hozzá, azt a barátai rögzítik.

Dokumentum film hangulat, sőt nem csak hangulat, hanem teljes mértékben annak van beállítva, ám van egy sanda gyanúm, hogy ez is az Ideglelés, és a Paranormal Activity féle "dokumentum" film. Fura egy húzás az a készítőktől, hogy előre elmondják, hogy a film utolsó 40 perce a lényeg. Viszont ez a titokzatosság a lehető legjobb marketing.
1003 2 5 Film Izé
bungle: dvdscr már van. ;)
Erunder: Hoppá! Bocs de csak most vettem észre, hogy rosszul írtam le. Abbey egy 8 éves kislány, Nev a n [...]
Lacpas: A csaj egy szellem lehet. Vagy egy harcsa (catfish).:D A harcsa egy rendkívül mohó, éjszaka, les [...]
Mind a 5 komment
Ázsiái "scifi-dokumentumfilm" az iPhoneról.
1037 1 0 Tech Izé
Nehéz poszt. Mit írhatnék ide?

Dokumentumfilm készült Biszku Béláról, volt magyar belügyminiszterről. Regnálása idején több embert akasztottak fel, mint 1848. vagy 1945. után. Nem igazán lehet róla elfogulatlan cikket találni, nehéz kihívás véleményt mondani róla. Letűnt korszak soha el nem múló bűneiért felelős emberként él köztünk büntetlenül, mint oly sokan mások: nyilasok, bolsevikok, hazaárulók és idegengyűlölők.

A film elkészítői átverték Biszkut, ugyanazzal a recepttel élve, mint a náci öregekre vadászó oknyomozók. A filmet mégis bemutatták, egyesek engedélyével, egyesek engedélye nélkül.

A film megtekinthető itt: Bűn és büntetlenség
3005 9 29 Izé
rebecca: ő még hitt ezekben a dolgokban - mi most úgy látjuk, hogy rossz dolgokban hitt és egyetértek a [...]
rebecca: tulzsuffoltság :-)
rebecca: Nem ennek a két hülye nyikhajnak kellett volna Béla bácsit megszólaltatni. Zsebre teszi őket a [...]
Mind a 29 komment
Nehéz poszt. Mit írhatnék ide?

Dokumentumfilm készült Biszku Béláról, volt magyar belügyminiszterről. Regnálása idején több embert akasztottak fel, mint 1848. vagy 1945. után. Nem igazán lehet róla elfogulatlan cikket találni, nehéz kihívás véleményt mondani róla. Letűnt korszak soha el nem múló bűneiért felelős emberként él köztünk büntetlenül, mint oly sokan mások: nyilasok, bolsevikok, hazaárulók és idegengyűlölők.

A film elkészítői átverték Biszkut, ugyanazzal a recepttel élve, mint a náci öregekre vadászó oknyomozók. A filmet mégis bemutatták, egyesek engedélyével, egyesek engedélye nélkül.

A film megtekinthető itt: Bűn és büntetlenség
2921 0 0 Film Izé
Az élet egy napban

Egy világ. 24 óra. 6 milliárd nézőpont.

Ridley Scott, Kevin MacDonald és a YouTube közös programjában bárki részt vehet, aki a Július 24.-én készített videófelvételeit feltölti a YouTube-ra. A legjobb próbálkozások részei lesznek egy nagyszabású dokumentumfilmnek.
1159 0 1 Film Izé
edge: a cím alapján könnyebb megérteni mi ez mint az előzetes alapján. de a zenére felfigyeltem VAm [...]
Az Oscar-díjas The Cove (Az öböl) című filmet titokban forgatták, azonban a filmet forgalmazó Unplugged tokiói irodája előtti tüntetések miatt törölni kényszerültek a bemutatót. A tiltakozók szerint az amerikai dokumentumfilm - amely arról szól, hogy a falusiak minden évben miként ejtenek el kétezer delfint - sérti a japánok büszkeségét.

2110 0 2 Film Izé
Inferno: Ezt a két dolgot szerintem ne emelgessük egy szinten! Teljesen eltér egymástól! Amúgy meg amit [...]
man_oo: Én meg azt nem szeretem, hogy az amerikaiak ennél több gyereket ölnek meg minden évben a közel [...]
Az Oscar-díjas The Cove (Az öböl) című filmet titokban forgatták, azonban a filmet forgalmazó Unplugged tokiói irodája előtti tüntetések miatt törölni kényszerültek a bemutatót. A tiltakozók szerint az amerikai dokumentumfilm - amely arról szól, hogy a falusiak minden évben miként ejtenek el kétezer delfint - sérti a japánok büszkeségét.

4656 1 92 Izé
bungle: http://okoanyu.blog.hu/2014/09/15/15_napja_all_a_delfinmeszarlas_japanban
bungle: www.origo.hu/nagyvilag/20140120-kezdodik-a-tajdzsi-delfinmeszarlas-japanban.html
Laretta: Norvégiában is hasonló a helyzet
Mind a 92 komment
The Last Exorcism

Cotton Marcus evangélikus pap beleegyezik, hogy videóra vegyék az utolsó ördögűzését. Ám a lányt maga a Gonosz szállta meg...


Van benne egy kicsi Fourth Kind stílusából. Picit próbálták dokumentum jellegűre venni, de úgy, hogy az is a történet része maradjon. A továbbiakban, meg hát szerintem nem tartogathat túl nagy meglepetéseket. Persze ijesztő lesz ahogy a csaj teste kicsavarodik, meg ahogy mászik a plafonon, és macskákat gyilkol, de ennél több nem hiszem, hogy lesz benne. Körülbelül ebből is elég megnézni az előzetest.
1841 5 15 Film Izé
kovacslacka: Kampányolnak, mint állat. Itt egy nagyon kreatív reklám: http://www.sg.hu/cikkek/76466/ujabb_zse [...]
kasy: Szerintem te is egy félregúglizás eredményeként kerültél ide. Az oldalról nem lehet letölte [...]
Edina79: Bocs megint én és hogy lesz magyar?
Mind a 15 komment
Waiting for Superman

Ma már ugye esett szó az izés posztomban a magyar oktatási rendszerről. Most következzen az amcsi.

A Sundance filmfesztiválon a legjobb amerikai dokumentumfilm díját vitte el.
1591 0 2 Film Izé
snake6: érdekes
bungle: Ez a bmx-es ugratás az előzetesben hatalmas! Már láttam régebben, de most ismét nagyot röhög [...]
Vikings: Journey to New Worlds

A Skandináviából származó vikingek korának kezdete pontosan meghatározható: az első nagy visszhangot kiváltó támadás a lindisfarne-i kolostor ellen, 793. június 8-án történt. A végét már nem lehet egy adott eseményhez kötni, de nagyjából egybeesett a kereszténység felvételének lezárultával, a 11. század végén. Az e két időpont között eltelt három évszázadban a viking harcosok rettegésben tartották egész Nyugat- és Dél-Európát, meghódították Anglia és Írország nagy részét, Normandiában megalapították a hercegséget, a mai Oroszország területén pedig a rusz államot. Elfoglalták Izlandot, felfedezték és gyarmatosították Grönlandot, és egy rövid időre letelepedtek Észak-Amerikában. (részlet a wikiről)
A 40 perces dokumentumfilm négy részletben megnézhető a youtube-on. Angolul nem tudók nagy hátrányban.
Második részlet / Harmadik részlet / Negyedik részlet
729 0 0 Film Izé
A DIG! - Ezt kapd ki!

Két rebellis zenészegyéniség barátságának, és rivalizálásának története. Az egyedülálló dokumentumfilm készítői 7 éven keresztül követték kamerájukkal Anton Newcombe-ot, a Brian Jonestown Massacre-t, és Courtney Taylor-t, a Dandy Warhols frontemberét. Az így készült felvételekből állították össze a sajátos rockumentary-mozijukat.
460 0 0 Film Izé
Food, Inc.

Egy nagyon érdekes dokumentumfilm a nagyüzemi élelmiszergyártásról és annak hatásairól. Mit eszünk és mit iszunk nap, mint nap? Honnan származnak az alapanyagok, amikből a vacsoránk lesz? Kell ez nekünk egyáltalán? Sok minden kiderül a filmből, érdemes megnézni.
1026 0 2 Film Izé
Jozeph: Egy pár ilyen hasonló filmnél már egyértelműen elmagyarázták a dolgot: P R O F I T Semmi m [...]
Tooni: Hehe, ammóniával fertőtlenítik a hamburgerhúst...nagyon durva.
The Corporation - A pénz birodalma

Egy tanulságos dokumentumfilm a részvénytársaságok természetéről, fejlődőséről. Nem túl rövid, de szerintem megéri végignézni. (Tavaly már volt a Film Izén, de itt a teljes filmet megnézhetitek).
5315 11 31 Izé
Greg46: 1:58-körül mondják ki a nagy igazságot... új piac született... Nem azért változtak meg mert [...]
Greg46: amúgy ezekkel a propaganda filmekkel mindig egy baj van... sosem szól a fáma a másik félről... [...]
Greg46: van benne valami... Amúgy a nagy igazság: "3 milliárdot fizettünk... mi mondjuk meg mi a hír" [...]
Mind a 31 komment
Szombaton, vagyis január 16-án a Kuplungban (V. ker, Király utca 46.) lesz egy partival egybekötött streetart vonatkozású filmpremier: 19:00-ás kezdéssel lesz a Vakondok című ’szubkulturális kisérleti dokumentumfilm’ bemutatója, utána parti olyanokkal, mint Savage, a Dubphase-es Kebab + DST páros és Pryus (a flyeren behirdetett Cadik helyett), közben pedig streetart kiállítás by Budhatomi, Oliver Arthur és Pintér Gábor. Ráadásul az egész móka ingyenes, ellenben ajánlatos előregisztrálni, erről bővebb infó alább, plusz mellé flyer (klikk rá a nagyobb méretért), hivatalos ajánló és előzetes. Az utóbbi engem nem feltétlen győzött meg, mert a témák érdekesek, de kicsit eröltetettnek tűnik benne a lazulós stílus, de majd meglássuk mi sül ki belőle.
457 0 1 Art Izé
nehgs: az ötletért és a poszt szövegéért köszönet a http://streetartbp.hu/ -nak W35
Báthory - A legenda másik arca (Bathory)

Báthory Erzsébet A hírhedt 16. századi “vérgrófnő” történetét sokan feldolgozták már: az emberiség legvéresebb gyilkosaként szerepel a Guinness Rekordok Könyvében. A legenda szerint többnyire nők estek áldozatul a grófnő kegyetlenségének: megkínozta és megalázta őket, kiontott vérükben fürdött, fogaival tépte szét az áldozatok eleven húsát, majd végzett velük. De valóban ez történt a grófnő várában? Az eltelt négy évszázad alatt semmilyen történelmi dokumentum nem került elő, ami mindezt egyértelműen igazolná. A film a hagyományos elképzelésektől eltérő módon ábrázolja a grófnő alakját. A történet egy védtelen özvegyről szól, aki gazdagabb és sokkal nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint maga a király. Báthory Erzsébet modern gondolkodású, reneszánsz asszonyként szerepel a filmben, aki egy összeesküvés áldozatává válik.

A történelmi dráma egy cseh - szlovák - angol - magyar koprodukció, amelyet Csehországban már 2008. július 10.-én bemutattak. Hazánkban 2010. január 20.-ától vetítik a mozik.
Maga a film már post-olva lett, de gondolom kevesen beszélitek a cseh nyelvet.
trailer:
807 1 0 Film Izé
A Pierre Woodman sztori

Azok a részletek is kiderülnek, amik a casting-videókból kimaradtak!

Az HBO újabb saját gyártású dokumentum filmje.

Imdb
2887 0 1 Film Izé
snake6: ő az aki analizál XD de rendessen a kis szőrös francia
Extrém Magas Le Nem Ugrók - egy dokumentumfilm két tehetséges fiatalemberről, akik szabad idejükben extrém-sportolnak.
9778 7 17 Izé
AVIREX: nekem igen [:ma este minden post tetszik úgy néz ki :D vanessa Dzsekómadarától kezdve a Vejroni [...]
Darknox: Rekop Görgy és szerintem nem kicit jobb mint a Felméri http://www.youtube.com/watch?v=2KIwZyigcpE [...]
superxaba: ez kolozsvár csak mondom, hogy nehogy azt higyjétek, hogy csak pesten vannak hűllyék!
Mind a 17 komment
A 100 legjobb dokumentum film
1340 2 1 Film Izé
DeeT: jó, jó... de a Zeitgeist filmek akkor is hiányoznak belőle...
Bebukottak - 1984

A dokumentumanyag a magyarországi fiatalkorúak börtönében készült. A film 1985-ben Torinóban a legjobb külföldi film díját nyerte. A film operatőre Klöpfler Tibor, akinek rendezése, az El Nino a 31. Magyar Filmszemlén kerül bemutatásra.

2/10 - 3/10 - 4/10 - 5/10 - 6/10 - 7/10 - 8/10 - 9/10 - 10/10. rész
3891 1 2 Film Izé
bungle: Egyben: http://film.indavideo.hu/video/f_bebukottak
tutituti: Ez egy olyan film amit a középiskolában le kéne adni hogy a sok buta drogos bunkó fennhéjázó [...]
Bebukottak - 1984

A dokumentumanyag a magyarországi fiatalkorúak börtönében készült. A film 1985-ben Torinóban a legjobb külföldi film díját nyerte. A film operatőre Klöpfler Tibor, akinek rendezése, az El Nino a 31. Magyar Filmszemlén kerül bemutatásra.

Napi Izés Téma: Lehetséges-e ilyen súlyos élményekkel beilleszkedni a társadalmi életbe? Megváltozhat-e az ember jó irányba a börtönben töltött évek után, vagy eleve lecsúszásra és újabb börtönévekre van ítélve ez által?

2/10 - 3/10 - 4/10 - 5/10 - 6/10 - 7/10 - 8/10 - 9/10 - 10/10. rész
4837 5 26 Izé
bungle: http://index.hu/mindekozben/poszt/2014/11/27/ma_mutatjak_be_a_bebukottak_folytatasat/
Mr.T.: A film megnézhető egyben itt: http://video.google.com/videoplay?docid=576522593506503386&ei=NanbSt [...]
Fireblade1000: Ezeket nem tudom sajnálni!!!
Mind a 26 komment
2006 februárjában a Berlinben tartott 56.Nemzetközi Filmfesztiválon egy felhívást tettek közzé, melyben az alkotókat arra kérték fel, hogy készítsenek egy rövidfilmet az "Élelem, Íz, Éhség" témakörben.
Világszerte 3600 filmes csatlakozott a felhíváshoz.
Csak 32 filmet választottak ki ezek közül, hogy bemutassák a következő fesztiválon.
Ferdinand Dimadura "Chicken a la Carte" című filmje nyerte el ezek közül az első helyet a "Legnépszerűbb rövidfilm" - kategóriában.

A rövidfilm igazán elgondolkodtató.
6427 1 6 Film Izé
kasy: Szép gondolat, s sajnos tényleg nem segítenek annyian mint ahányan tudnának.
gabatsek: Kicsit elsírtam magam. Állami gondozásban,nyomorban nőttem fel.A mai napig nem élek jól,de ha [...]
guti73: Én se csodálkozom a csenden!! Ide este, tele hassal jövünk,de ilyenkor a szégyen-érzett elhal [...]
Mind a 6 komment
2006 februárjában a Berlinben tartott 56.Nemzetközi Filmfesztiválon egy felhívást tettek közzé, melyben az alkotókat arra kérték fel, hogy készítsenek egy rövidfilmet az "Élelem, Íz, Éhség" témakörben.
Világszerte 3600 filmes csatlakozott a felhíváshoz.
Csak 32 filmet választottak ki ezek közül, hogy bemutassák a következő fesztiválon.
Ferdinand Dimadura "Chicken a la Carte" című filmje nyerte el ezek közül az első helyet a "Legnépszerűbb rövidfilm" - kategóriában.

A rövidfilm igazán elgondolkodtató.
5948 4 27 Izé
zoli12: itt látszik a csávó mekkora okos!!!!!! Semmi vagyona ,gondolom munka helye sincs és van kb. 8-10 [...]
zoli12: én annyira nem értem ezt a sok szegény embert (kína , afrika,stb)! mért szaporodnak ezerrel ha [...]
Fireblade1000: Ez ma a valóság!!!:((( sajnos
Mind a 27 komment
A busz (A sárgabusz)

"A film egy animációs dokumentumfilm (ál-dokumentumfilm) egy sárga buszról, amely fantombuszként Észak-Magyarország szerte "rettegésben" tartja a falusiakat, ez utóbbiak viszont a busz helyett inkább saját dolgaikról, na meg II: Rákóczi Ferencről mesélnek..."

Pálfy Szabolcs filmje
1419 3 3 Film Izé
Lazarus: ??????????????????????????????????????????????????????????????
pepeti: Csodálkoztam is rajta hogy még senki nem küldte be, szerintem alapmű :)
Purple: nagyon jó, nagyon szürreális, nagyon magyar! :D imádom
Michael Jackson's This Is It

Ma éjszaka, az MTV Video Music Awards díjátadó keretében vetítették le a Michael Jackson's This Is It előzetesét. A világszerte október 28-án mozikba kerülő és csak két hétig látható zenés dokumentumfilm bemutatja, hogyan készült Michael Jackson és csapata a nyárra tervezett nagyszabású londoni koncertsorozatra, amelyre a zenész június 25-ei halála miatt már nem kerülhetett sor.

A hipergyorsra vágott előzetesben látjuk, ahogyan Jackson különféle számokat próbál, köztük a Smooth Criminal-t és a Man in the Mirror-t, de megszólalnak zenésztársai is, akik elmesélik, hogy milyen élmény Jacksonnal dolgozni. Az előzetesrendező jó munkát végzett: nem kell Michael Jackson-rajongónak lenni, hogy elszoruljon az ember torka a képsort nézve.

A This Is It-et több mint százórányi április és június közt rögzített felvételből állították össze. Rendezője Kenny Ortega (High School Musical) koreográfus és rendező, aki Michael Jackson 1992-93-as Dangerous világturnéjának és az 1996-97-es HIStory turnénak koreográfiai és látványtervezője volt, és természetesen ő tervezte a meghiúsult This Is It fellépéssorozatot is, amely ötven, idén július és jövő március közt megrendezett londoni koncertből állt volna.

Ortega nyilatkozata szerint a film "nagyon intim, exkluzív betekintést nyújt egy kreatív zseni világába. A rajongók most úgy láthatják Michaelt, ahogy korábban soha: alkotó művészként. Ezek a nyers, érzelmes, megindító és erőteljes felvételek megmutatják hogyan működött együtt a This Is It  résztvevőivel, akiket személyesen válogatott ki erre az egyszeri projektre."
(eredeti szöveg Origo.hu-ról)

IMDb
Hivatalos magyar website
 
594 0 3 Film Izé
Erunder: Shifty_ küldte: http://www.jatekok.hu/hirek.php?tabla=hirek_200909&id=250 Szöveg: A hazai forgalma [...]
kasy: Valóban. Rá szoktam keresni előtte, úgy látszik amelyiket el felejtettem azzal bele is nyúltam [...]
Erunder: Kasy, mielőtt beküldesz valamit keress rá. Ha már bent van maradjon, mert több infó szerepel b [...]
A google kulisszatitkai
8948 12 23 Izé
AVIREX: de ebben mi a pojén? :) mert uyganúgy keres,mint a normális..
Fireblade1000: én is!!:))
zeroe: Naja, és ahogy mondás tartja: az éjszaka nem azért van, hogy aludjunk, hanem azért, hogy söté [...]
Mind a 23 komment
Az X Games-en való szerepléshez gyakorlatilag őrültnek kell lenni. Elég egy kis hiba és oda minden, akár egy életnek is vége lehet. Ám vannak olyanok akiket ez egy fikarcnyit sem izgat.
Róluk szól a következő dokumentum film, amely nagszerű felvételekkel van tele.
X Games hivatalos website
778 1 0 Film Izé
Kulturális kreatívok - egy dokumentumfilm arról, hogy mennyi olyan ember van, aki máshogy gondolkodik, mint az agyatlan tömeg és ők (akikről a média mélyen hallgat) képesek megváltoztatni a jövőt...
7910 14 36 Izé
Tooni: Még a végére járok, kikérem nálam okosabbak véleményét is... Csak az keltette fel a figyelm [...]
Fabian: Nem osztod meg velünk is? ;) Engem érdekelne a téma...
Tooni: Nem tudom, Superxaba, nekem is kicsit fura a szájízem tőle... azóta kutakodtam egy kicsit a dolg [...]
Mind a 36 komment
Régebbi postok...