REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Egy liter bioetanollal 1335 kilométert tettek meg a Kecskeméti Főiskola hallgatói egy spanyolországi versenyen.

A 43 köbcentiméter hengerűrtartalmú motorral meghajtott autó a benzinnel hajtott járművek kategóriájában a közelmúltban Finnországban 1 liter benzinnel 2661 kilométert tudott megtenni, ez jelenleg a világon a harmadik legjobb eredmény.
2639 0 0 Autó Izé
A világ a Monsanto szerint (1 óra 49 perces dokumentumfilm, magyar felirattal)

A Monsanto világelső a biotechnológiában: a világon termesztett genetikailag módosított élőlények 90%-a az ő fejlesztésük. Már jóval túlléptek azon, hogy csak a termékeik eladásából szerezzenek bevételt, kidolgoztak egy sokkal ördögibb módszert a profitjuk növelésére: a genetikailag létrehozott növényfajtáikkal tudatosan szennyezik be a természetes fajtákat, amik után már jogdíjat szedhetnek. Elképzelésük szerint a Földön mindenhol csak az általuk kifejlesztett génmódosított növényeket ültetnék, amik után ők a vételáron felül szabadalmi díjat is szednének, a természetes fajták eltűnnek. A Monsanto jó úton halad, hogy a világ teljes élelmiszer-termelését az irányítása alá vonja.
3181 7 20 Izé
bungle: tpatrik küldte: URL: http://www.forbes.com/sites/timworstall/2012/09/20/monsantos-gm-corn-and-cance [...]
Lusu: Ti még mindig KOMOLYAN azt gondoljátok, hogy ezek a dolgok a pénzszerzésért működnek? Több m [...]
norbertvincze: ez mind arra épül, hogy neked függeni kelljen valakitől, az ilyen sunyi kis szír-szar trükkök [...]
Mind a 20 komment
Mit hallgatsz?

4 haverral dobtuk össze kemény egy hetes, meló-utáni szorgalomból. Ez egy mozgalom a világon, kb. 2 hónapja kezdik szinte az összes fővárost feltolni ilyen formában. :P

És Ti, kedves Izélők, mit hallgattok épp? :)
10052 5 98 Izé
Rolee: A csaj aki dubstepet hallgat, és azt mondja, hogy Hospitality mix, azt nem tudja valaki konkrétan, [...]
Frankie: Rise against - Prayer of the refugee
kiisb: Ha már Everlast, akkor: http://youtu.be/17FZIncZi8Q
Mind a 98 komment
A világon az első sikeres BMX-es triplaszaltó!
1473 0 0 Sport Izé
Úgy érzed, te vagy az utolsó szűz a világon?
970 0 3 Pink Izé
CRaPtRaSH: nem, nem úgy érzem hogy én, hanem hogy te .. :D
zeiksz: Én se.. túl sokan basszák az idegeimet hülye kérdésekkel ahhoz :) De most komolyan: már úgy [...]
Purple: nem.
A háború "szépségei" :-(
Egy Afganisztánban állomásozó amerikai szakasz története, akik unalomból öldöstek civileket. (Nem amerikai-ellenességről szól a poszt szerintem, de érdemes talán azt is tudnunk, hogy nincs makulátlan, "becsületes" hadsereg sehol a világon.)

A "Kill Team" saját készítésű fényképei a tényeket feltáró Rolling Stone magazinból.
Megrázó képek, csak erős idegzetűeknek!
9568 0 65 Izé
I. C. Wiener: Már háborúzni sem hagyják az embert rendesen :)
Nas: Hát jah. Minden azon múlik, kinek vannak jobb műszerei, hatékonyabb, szofisztikált gépei...enn [...]
I. C. Wiener: Ezt egy pillanatig sem kétlem. :) Amit írtam (nem is annyira a posztra, vagy az elhangzottakra rea [...]
Mind a 65 komment
Van a világon egy lakótelep, ahol egzotikus állatok élnek a tömbök között, és kolibrik fészkelnek a villanyoszlopokon. Az ország azúrkék tengerpartján egekig magasodnak a panelházak, és a játszótereken egymást kergetik a gyerekek. A garázssoron iskola után zenekarok próbálnak, és a vidám gitárzene a tízedikig hallatszik fel.

Weiler Péter PANELRENGETEG című kiállítása a hónap végéig látható a TRANZIT-ban. (XI. kerület Kosztolányi Dezső tér és a Bukarest utca sarka)
1063 0 0 Art Izé
A legdrágább kutya a világon. :)

Magyar cikk.
14505 3 29 Izé
bungle: 350 milliós a világ legdrágább kutyája www.blikk.hu/blikk_aktualis/350-millios-a-vilag-legdraga [...]
7sleeper: és ezennel új értelmet nyert a "kiveri a szemét" szófordulat :-DD
dude: :DDD Vigyázz, a sok maszturbálástól állítólag megvakulsz. :D
Mind a 29 komment
Földrengés okozta katasztrófák fenyegetik Európa közepét?
Klaus Reicherter professzor szerint határozott igen a válasz. A berlini kormány - a világon elsőként - egy sor atomerőmű átmeneti lekapcsolásáról dönt.

"Megalapozatlan mítosz egyébként, hogy Európa földrengésbiztos régió."
11881 2 32 Izé
izébigyó: Példátlan földrengések várhatók Európában http://hetivalasz.hu/vilag/uj-meresi-eredmenyekre- [...]
reactore: ez az én véleményem szerint is arról szól hogy akiknek érdeke hogy más legyen azok kiabálnak [...]
kotta: Kövesligethy: - A földgolyóról keveset tudunk. Sok ezer év óta itt a kérgén mozgunk mi, emb [...]
Mind a 32 komment
Sok-sok leg létezik a világon, vannak, amelyeket az emberek saját maguk fejlesztenek ki, építenek meg, de vannak olyanok, amelyekért a kisujjukat se kell mozdítaniuk, bár nem biztos, hogy a leg tulajdonosa annyira örül neki… Kinek van a leghosszabb nyelve?
1215 0 1 Pink Izé
Pkmici: nekem is 7cm a nyelvem :D
Ikrek születtek, de más-más apától - állítólag ez a 7. ismert eset a világon.

Magyar cikk.
4899 2 16 Izé
közlegény: ja, bagzó macska, biztosra megy :)
rubigo: "Ikrek születtek, de más-más apától" Tisztára, mint a macskáknál/kutyáknál...
BullFrog: Viccelsz? Azért nyújtotta be a keresetet, hogy kapja a gyerektartást, így most 2helyről kapja m [...]
Mind a 16 komment
A Nagaszakitól 15 km-re délnyugatra fekvő Hashima-sziget valaha a legsűrűbben lakott hely volt az egész világon: a szörnyű körülmények közé zsúfolt emberek - főleg kínai és koreai hadifoglyok, akik szenet bányásztak - lakónegyedében 139,100 fő/km2 volt a laksűrűség. A mára lakatlanná vált, szellemszigetnek is nevezett Hashimába tilos a belépés.

Az itt látható, 2002-ben készített dokumentumfilmben a sziget egyik túlélőjét, Dotokou-t kísérik el a szigetre.
12804 14 23 Izé
bungle: http://most.444.hu/2013/06/28/felkerult-a-sziget-a-skyfallbol-a-google-street-view-ra/
bungle: Bole982 küldte: URL: http://www.theworldgeography.com/2012/06/9-abandoned-islands-where-time-has.ht [...]
Darkshade: Ahogy volt is horrorfilm szereplője a sziget Battle Royale 2-é.
Mind a 23 komment
Bentley 42 literes motorral!
Ezt a világon egyedülálló Bentley-t egy 42 literes Packard V12-es motorral szerelték fel. A második világháborús torpedónaszádból származó aggregát 1500 lóerőt ad le 2400-as percenkénti fordulatszámnál, így még a Bugatti Veyron SS is elbújhat mögötte. A Bentley vázzal, váltóművel, tengelyekkel és fékekkel rendelkező Mavis végsebessége 256 km/óra.
3630 5 3 Autó Izé
bandee1219: The engine is a 41.8-litre, V12, with each cylinder at 3.5-litres.
sariatti: Üdv. Ez nem V24 -es motor? Az autó mindkét oldalán 12-12 kipufogócső van. Vagy minden szeleph [...]
bandee1219: Hasonlóak azért vannak: http://www.popularmechanics.com/cars/jay-leno/4206704 Ez persze csak 30 l- [...]
A mai bünti remélem komoly, mert viccnek elég durva. Az egyik legidiótább honlap a világon.
6773 3 15 Izé
zeshka: Remélem sose nyeri meg az az egymillió dolcsit... képzelem mennyi ilyen szart csinálna belőle.. [...]
tikkes: most miért? Nekem ez a kezdőlapom már évek óta! :D
süti: áá nee megvakultam
Mind a 15 komment
Állítása szerint ő a világ legnagyobb Harry Potter rajongója. Szerintem meg ő az, akin a világon a legtöbbet kerestek a kiadók, és a stúdiók.
8288 2 27 Izé
.::JunKieEQ::.: Engem az érdekelne, hogy a kedves apu és anyu mé' nem... ???? :DDD Ilyen "elvarázsolt" fiam len [...]
lb7: Az ilyen szintű rajongást én betegesnek tartom.
Dmckayals: Biztos vagy benne? Szerinted találsz olyat, ami nincs meg neki? :D
Mind a 27 komment
Állítása szerint ő a világ legnagyobb Harry Potter rajongója. Szerintem meg ő az, akin a világon a legtöbbet kerestek a kiadók, és a stúdiók.
7842 1 2 Film Izé
Németh István: XD HP-buzi denagyon énis szeretem de enyire nem 27-én megyek megnézni a HP 7 ;P
FireBird: barom
The Room (2003) - A szoba

Terítéken: kétség kívül a valaha is készült legrosszabb film a világon, az IMDB-s 3,1-es pontszáma ellenére.

Az egy személyben producer, író, rendező és fantasztikus színészi alakítást is nyújtó főszereplő Tommy Wiseau 6 millió dolcsit költött személyi kultuszának megalapozására. Az idő teltével ez össze is jött neki, aki csak egyszer is látta, továbbadta másoknak, hogy ez annyira rossz, hogy az már jó. Mára kialakult egy rajongói tábora, akik vetítéseken szívesen elevenítenek fel emlékezetes jeleneteket e filmeposzból, mint a céltalan labdadobálás vagy az "Oh Hi"-al köszönés. A "Szétszakítasz engem, Liza" sorok hivatalosan is mémmé váltak, valamint játék is készült belőle.

Tommy Wiseau Johnnyt alakítja, aki egy bankban dolgozik, és jegyese Lisa, aki többé már nem szerelmes Johnnyba. Lisa megcsalja őt legjobb barátjával, Mark-al, ugyanakkor elterjeszti, hogy Johnny megütötte őt. A végét viszont nem akarom lelőni...megteszi ezt ő maga ;)

A történet említésre sem méltó, az alakítás csapnivaló, egyes...nem is,többes jelenetek rosszul megírtak, hemzseg a hibáktól, céltalan, oda nem illő, bizarr és befejezetlen cselekményektől. Viszont Wiseau úr  bármilyen körülmények között is tiltja művéből jelenetek felhasználását, szerzői jogokra hivatkozva, így nehéz olyan kritikát összehozni, amit ne szedetne le. Úgyhogy addig tekintsétek meg, míg tehetitek!
692 1 4 Film Izé
Tooni: Voilá! https://www.google.hu/#q=the+room+fansite
Teomoart: Nem létezik ebből valami magyar fansite? Csatlakozni akarok a rajongói klubhoz!
bungle: www.youtube.com/watch?v=HRLLjqiKib4 :D
Mind a 4 komment
Az EcoSphere – a világon az első teljesen önfenntartó rendszer, melyet űrkutatások során fejlesztettek ki. Az Ecosphere a földi élet üvegbe zárt apró mása. Egy kitűnő lehetőség arra, hogy közvetlen közelről betekintést nyerjünk a földi élet működésébe és egyben a jövőbe...

Házilag is készíthetsz palackkertet
6800 11 25 Izé
Tooni: Nasnak sikerült, olyan jól begubó...izé bedugózódott a tenger mélyén, hogy azóta sem hallan [...]
Purple: Azóta is csinálom.. :DDDDDDD
Purple: http://asset.soup.io/asset/1395/4457_25b4.jpeg KEELL!!
Mind a 25 komment
"A legcsúnyább pasi a világon"
16153 7 9 Izé
Ayu-chan: Azta, jóféle xD
eszichris: rohadt nagy vidi amúgy
Nusihusi: Mókás arcokat tud vágniXD
Mind a 9 komment
Renato Carosone - Tu Vuo' Fa' L'Americano

Egy régi, 1958-as olasz sláger modern feldolgozása

(már rengeteg partyn játszák a világon)
1467 3 1 Zene Izé
snake6: bocsi elirtam a postot Renato Carosone- Tu.... az eredeti és a feldolgozás Yolanda Be Cool & D [...]
Egy nyelv, amit a világon mindenki megért!
474 0 1 Pink Izé
Balázs: posztkép de cuki:)
Libanon & Baalbeck - egy misztikus hely a világon
295 0 0 Pink Izé
Élő közvetítésnél nincs is szebb dolog a világon. :)

+ riporter csaj headshot. :D
13385 3 9 Izé
Nusihusi: Gratula neki! Belegyalogolt a legnagyobb sárbaXD A riporternő meg milyen rezzenéstelen arccal fol [...]
Taramtamtam: De azért túlzottan nem zavarta, hogy fejbegórták...:-PPP
AVIREX: hehe,tesztelted? [:
Mind a 9 komment
Állítólag 2 ember tudja csak a világon megcsinálni....
13908 7 25 Izé
pumukli: Van egy fickó az utcánkban, Miklós Józsefnek hívják. Nagyon régen tornász és zsonglőr volt [...]
focuskoma: LOOL A fül- meg orrlyukam már egy kisebb odú.
iw84u4t: Bele sem merek gondolni, "ti ketten" hogy újjazzátok a csajokat...XD
Mind a 25 komment
A holnap a múlté - Next (2007)

Cris "Frank Cadillac" Johnson ( Nicolas Cage ) ismer egy trükköt, amit senki sem tud utánacsinálni: Cris képes megmondani, mi fog következni a közeljövőben, pontosabban az elkövetkezendő két percben. Eme tulajdonságára építi azt a showműsort, amivel Las Vegasban lép fel nap mint nap, ugyanakkor a jövőbelátás jól jön a kártyaasztalnál is, ha épp egy kis pénzre van szüksége. Különleges képességére azonban hamarosan fény derül, s Cris a figyelem központjába kerül: a kaszinók biztonsági őrei mindent megtesznek azért, hogy lebuktassák különös játékmódszerei miatt, ugyanakkor az FBI antiterrorista osztályának ügynöke, Callie Ferris ( Julianne Moore ) egyre csak győzködi, hogy állítsa adottságát a globális terrorizmus ellen folytatott küzdelem szolgálatába. Kitartása érthető, hisz Cris jelenthetné a leghatásosabb fegyvert a terror ellen. Nem csoda hát, hogy egy terrorszervezet szívesen kiiktatná Crist az élők sorából, mielőtt még meghiúsíthatná nagyszabású terveiket. A helyzetet bonyolítja Liz Cooper ( Jessica Biel ), az ártatlan szépség, akiről Cris azonnal tudja, hogy bele fog szeretni, s alig várja, hogy találkozzanak. Mikor ez bekövetkezik, hihetetlen dolog történik: Cris most már nem csak a közvetlen jövőbe lát, hanem messzebb. Sokkal-sokkal messzebb. Cris tudja, hogy hamarosan eljön az a kritikus pillanat, amikor az idő, a terror és a szenvedély találkozik, és ekkor döntenie kell, hogy kit ment meg: akit szeret, vagy mindenkit a világon... A választ csak a jövő és ő tudja.
IMDb
676 0 3 Film Izé
go-free: hát, nekem feketefehérnémafilm is lehet, ha benne van Jessica Biel... :P amúgy Nicolas Cage nagy [...]
snake6: picit töbre számoitottam de nem volt rossz
tutituti: Nekem tetszett.És jó lett szinkron szerintem.Vége üt.
A Tournament? - Percek alatt kivégezne mindenkit!
Hitman? - Lepkefilng!
Raizo? - Sírva menekülne!

Boogie, a legbrutálisabb és agresszívabb ember a bérgyilkos szakmában. Sőt, talán az egész világon...
1609 2 3 Film Izé
Digo: Jó, de én Brock Samsonra szavazok a Venture Bros.-ból ;)
kasy: A végén. Magyarul hülyén hangzik, de amúgy nagyon ott van. - Van valaki akit nem öltem meg, m [...]
anon: Az előzetes nagyon nagy :D "-Nem kellett volna Garyt megölnie. -Ki az a Gary?" :D
Flashforward

Új sorozatra kattantam rá. Nem véletlenül. Eddig 3 részt lehet megnézni belőle, és ezek alapján nagyon izgalmas.

Az alapsztori annyi, (és ezzel nem fogok nagyon spoilerezni, merthogy az előzetesek is elárulnak ennyit) hogy a világon mindenki elájul 2 perc 17 másodpercre. Ez már magában elég cinkes, ha belegondoltok, hogy MINDENKI 2 percig nem ura önmagának, de ez még nem elég, ugyanis ezalatt az idő alatt az emberek a fél évvel későbbi jövőjükbe tekinthetnek bele.

Ti mit tennétek ha ismernétek a jövőtöket?

Imdb | Wiki
465 1 6 Film Izé
Erunder: Két tipp: (én egy zárt körű oldalról szerzem) http://isohunt.com/ http://thepiratebay.org/ És [...]
Erunder: Ha esetleg valaki elkezdte nézni... Az negyedik részben, azaz a legutóbbiban, szerepel egy magyar [...]
redline001: valaki tudna adni linket h honnan lehet az 1.évadot beszerezni? feliratot már találtam dögivel. [...]
Mind a 6 komment
Nikon Coolpix S1000pj

Reklám 

A fenti szövegben a "pj" megnevezésen van a hangsúly, ugyanis ebbe a 12 Mpixeles gépbe a világon elsőként (forgalomba is helyezett) egy apró projektort helyeztek el, így akár 1,4 méter átlójú képeket is kívetíthetünk vele falra. Hogy ez jó vagy sem, azt majd ti eldöntitek. ;)
1460 0 5 Tech Izé
bandee1219: Hűűű, milyen komoly mozgás stabilizátor van benne! A gyerek izeg-mozog, a falon a kép, meg sem [...]
AVIREX: maccoy,köszi a linket (:
ssscsaba: én ezt speciel nagyon jó ötletnek tartom, kiváncsi lennék élőben mégis mit tud..
Mind a 5 komment
Továbbállt a párod, és Te itt maradtál magadban. Olyan egyedül vagy, mint a kis ujjad, sőt, még annál is magányosabb. Nincs nálad szerencsétlenebb ember a világon. Te mindig így beletrafálsz, állandóan lóvá tesz az ideálod. Magadra ismersz? ez a cikk neked szól!
461 0 0 Pink Izé
Nézd meg Abramovics vadiúj luxusjachtját - jelenleg a legnagyobb a világon!

Képek!
757 0 7 Pink Izé
Nala: Teljesen egyetértek veled! én is el tudnám viselni!
nagydee: nem mondom, hogy elfuserált, és nyilván nem mindnek ugyanolyan :) de azért egy átlagos oroszna [...]
neomatsek: nem véletlen,Abramovics elég nagy hangsúlyt fektet a biztonságra és a védelemre,szal mindenfé [...]
Mind a 7 komment
Mai motorsport rovatunkban bemutatjuk a Man szigeteki meghívásos versenyt, amely a  legdurvább a világon.Nem nevezhet be bárki, csak meghívásos alapon lehet indulni és ez nem véletlen.
Minden évben vannak halálos áldozatok és nem mellesleg volt már magyar
induló is, csak nem emlékszem rá, hogy ki... (GSX-R kupában versenyez a
madró... esetleg ha tudja valaki azt, hogy ki ő, akkor a kommentekhez jöhet a neve... ) Asszem
csak a lábát törte. :DDD

Hivatalos oldal

Egy kör belső nézetből.
1620 1 9 Sport Izé
bungle: http://totalbike.hu/magazin/2016/02/07/rajt_elott_bucsuzz_el_a_szeretteidtol/
Mr.T.: http://www.youtube.com/watch?v=Q3YOKj_1nGM
Maccoyi: Saccco küldte, Szöveg: "A Man TT azon kevés verseny enyike, ahol a gyorsasági motorok mindkét k [...]
Mind a 9 komment
A tíz legviccesebb ember a világon

(legalábbis szerintük)
1175 0 7 Pink Izé
nehgs: JACK BLACK ? http://www.youtube.com/watch?v=nMz8vBJDWqA poénos videó... plusz ajánlom az [...]
CRaPtRaSH: Denis Leary... nálam súlyos függőséget okozott a Rescue Me! című sorozattal :]
neomatsek: én 5 emberkét ismertem a felsorolásból,de szerintem korántsem ők a legjobbak,szerintem pár ma [...]
Mind a 7 komment
Egy órára idén is elsötétül a Föld. 2009. március 28-án, szombaton, magyar idő szerint 20.30-kor érkezik el a globális lámpaoltás ideje a világon. A globális felmelegedés elleni akció tavaly nagy siker volt: egy órára a világ nagyvárosaiban kisütött a takarékosság és a felelős gondolkodás sötétsége. Idén még több lámpaoltót várnak.

A Föld Órája (Earth Hour) akció 2008-ban is megmozgatta az amúgy csúnyán pazarló, és sok helyen fölöslegesen világító világot. Tavaly magyar idő szerint március 29-én, este 8 órakor számos nagyváros borította önmagát sötétségbe. Sydney kezdett, majd követte Manila, Bangkok, Budapest, San Francisco, és így tovább...

Az eredeti kampányt az ausztrálok találták ki: először csak Sydney lakosait buzdították otthonaik világításának lekapcsolására. Az első Föld Órája 2007-ben nagy siker volt: Sydneyben 2,2 millió család és üzleti vállalkozás kapcsolta le a villanyokat egy órára. Mára a legnagyobb nemzetközi, klímaváltozás elleni akcióvá nőtte ki magát a kezdeményezés.

Idén március 28-án, magyar idő szerint 20.30-kor a világ minden táján lekapcsolják a villanyt egy órára - ez a Föld Órája. A cél az, hogy 1 milliárd ember és több mint 1000 város csatlakozzon az akcióhoz, bizonyítva, hogy globális összefogással eredményesen lehet fellépni a klímaváltozás ellen.

Tavaly 100 millió ember és 35 ország részvételét hozta az akció. 2008-ban már elsötétült a Golden Gate híd San Franciscóban, a római Colosseum, illetve a Vár és a Lánchíd Budapesten, jelezve egy olyan ügyet, amely minden órával egyre sürgetőbbé válik.

A Föld Órája 2009 világméretű felhívás minden egyes ember, minden üzleti vállalkozás és minden közösség számára. Figyelmeztetés a felelősségvállalásra, a fenntartható jövőért való tenni akarásra. Ezen az estén Európától Amerikáig újra híres épületek és terek fognak sötétbe borulni. Az emberek a világ minden táján lekapcsolják a villanyt egy órára, és csatlakoznak ahhoz a mozgalomhoz, melynek célja a természet megóvása, bolygónk jövőjének biztosítása. Idén több, mint 64 ország vesz részt a Föld Órája 2009 akcióban.

2279 4 48 Izé
bungle: Kolbi küldte: URL: http://www.earthhour.org/ Szöveg: Szavazz a Földre! Új kampány „Szavaz [...]
bungle: cancer1 küldte: http://damncoolpics.blogspot.com/2009/03/earth-hour-2009.html
Luperator: Vicces egy kicsit.Évről évre több autó,repülőgép meg satöbbi van,de ha most egy órára lek [...]
Mind a 48 komment
A legvékonyabb bluetooth headset a világon.
842 0 0 Tech Izé
Repo! - A genetikus opera (Repo! The Genetic Opera)

A Fűrész producereitől!
A nem túl távoli jövőben belső szerveket pusztító járvány söpör végig a világon. A borzalmakon, mindenki nagy megmentőjeként, a GeneCo lesz úrrá: a biotechnológiával foglalkozó cég jó pénzért szervátültetést ajánl megoldásként. Ám akik nem fizetnek időben, azokat a cég emberei levadásszák, a szerveket pedig visszaveszik.
Ebben a rút világban, hol az operáltak drogokon élnek, az embervadászok pedig a törvény védelme alatt állnak, egy fiatal lány (családja rejtélyes történetét feltárva) gyógymódot keres ritka betegségére...
Előzetes
1545 0 0 Film Izé
A legdrágább CD a világon.
5683 0 2 Tech Izé
CRaPtRaSH: sajnálom, a hiba az ön készülékében van :D
TeamCo.: Nekem nem jön be...mármint az oldal nem jön be
A legdrágább CD a világon.
6251 1 13 Izé
TeamCo.: A sarokcsiszoló akkor illeni fog a koronghoz mivel azon mesterséges gyémántszemcsék vannak.
Purple: hát a karcos cd tuti szebben szól.... :S
Errtu: Ja, nem is. Best of Ötuccaiak. :DDD
Mind a 13 komment
Egyik legjobb "Steeplechase" verseny a vilagon. :D Velka Pardubice  2008 - full race.
812 0 1 Sport Izé
szomoja: bázki ez azért durca lehet
A kaja és a szex a legjobb dolog a világon... na de nem így! :)
10042 3 36 Izé
dergeist: Jézus! Ennyire aberráltak vagytok? Fú ezek a képek! (de jókat röhögtem) -Kapd be b@szd meg! [...]
Ordas: jól látom? faszt esznek? ebből még nem csináltak versenyt?
Mr.T.: Szegény megboldogult Mr.Hands is díjazta volna :D
Mind a 36 komment
Minél gyorsabban vidd körbe a Mikulás szánját!

10 mp felett: kevés
9 mp: még jobbat!
8 mp: ügyes, ügyes
7 mp: ez már igen! kiváló teljesítmény
6 mp: Legjobb 8 a világon!!
5,944 mp alatt: nálam is jobb vagy, Világon 5. legjobb idő!
5830 0 24 Game Izé
xontflong: 0,111...nél belecsattantam a falba és meghaltam XD nem tehetek róla, az egér már a célba van, [...]
AVIREX: 69,123 notebook tapipaddal :)
tomi77: bénán sikerült!!!:)
Mind a 24 komment
Régebbi postok...