Rúdtánc Jézusnak. Azt hiszem beiratkozok.
+ lazán kapcsolódik:
rúdtánc tanfolyam kislányoknak, hogy már idejében megalapozzák a leendő foglalkozásukat. ;)
7629
0
Izé
Találd meg a gyereket a képen! :)
20110
2
Izé
Van a világon egy lakótelep, ahol egzotikus állatok élnek a tömbök között, és kolibrik fészkelnek a villanyoszlopokon. Az ország azúrkék tengerpartján egekig magasodnak a panelházak, és a játszótereken egymást kergetik a gyerekek. A garázssoron iskola után zenekarok próbálnak, és a vidám gitárzene a tízedikig hallatszik fel.
Weiler Péter PANELRENGETEG című kiállítása a hónap végéig látható a TRANZIT-ban. (XI. kerület Kosztolányi Dezső tér és a Bukarest utca sarka)
1160
0
Art Izé
A "Van egy téglám Kenyában" a Genézius társaság egyik projektje, amely egy kenyai kis falucska támogatását tűzte ki célul. A kenyai szervezet neve Sargy Community Development Group. Mi lennénk az első állandó támogatója ennek a helyi szervezetnek, mely többek közt egy árva, félárva és szegény gyermekek számára fenntartott iskolát működtet.
2544
0
Izé
Bad TeacherVégre találtam a sok hulladék között valami posztolásra érdemeset is. (Eredetileg már unalmamban az Anyát a Marsra című Disney okádmányt akartam.)
Diaz egy igazán rossz tanárnénit alakít benne. (Akinek itt most egy spankelős pornó jutott eszébe az csalódni fog.) Ő füvezik, iszik, káromkodik, és még bunkó is. Egyetlen vágya, hogy megkaparintson egy gazdag csávót, aki eltartja. Meg is jelenik Timberlake helyettesítő tanárúr. Diaznak viszont akad ellenfele, egy másik tanárnő személyében. (Azoknak akiknek ez lenne az első romantikus vígjátékuk, elárulom, hogy nem a helyettesítő tanárral fog összejönni, hanem a tesi tanárral. Igen, ez egy ilyen kiszámítható műfaj.)
Magyar feliratos előzetes (Igazából még a hivatalos oldalukon sincs több, csak abban az előzetesben van néhány jelenet, ami ebből ki lett vágva, plusz a hivatalos oldalon a gyerekbarát szövegű van fent.)
2799
3
Film Izé
Mint két tojás. Apa helyében gyanakodnék... :D
5712
3
Izé
Mai ismeretterjesztő rovatunkban, a még növekedésben lévő bús lárva troll.
8090
1
Izé
6158
2
Izé
"A gazdit kísérő gyerek jelenléte a rendelőben vagy háznál + 500,- Ft – tól + 1 000,- Ft – ig."
"Egészséges, nyugodt állat védőoltásakor a példásan viselkedő gyerek jelenléte esetén nem számolok fel plusz költséget!"
Kiszállási díjszabás is példaértékű.
4791
1
Izé
Hogyan hozzuk a frászt gyerekeinkre (vagy a szomszéd gyerekeire)! ;)
8014
2
Izé
Steve Kuhl tervezte kalóz témájú gyerekszoba híddal, csúszdával...
5847
6
Izé
Így készül a McDzsungel menü. ;)
4147
2
Izé
Talán nem is kommentálnám: a napi bünti...
5075
1
Izé
Ilyen példát látva csoda, ha retardált lesz a gyerek?
8772
2
Izé
Tarzan helyében kérdőre vonnám Csitát...
8141
4
Izé
Kidtropolis - egyedi gyerekszobák
Pár igazán figyelemre méltó:
Magic Tree House
Fairy Land
Little Picasso
Merry Go Round
6454
3
Izé
A kutyák képesek megérteni akár 250 szót és gesztust
731
0
Pink Izé
"Jobb, ha félreálltok..." :D
Ha nem rémlik a post szöveg... ;)
15647
3
Izé
Indiában nem az apuka viszi az oviba a 4 éves gyereket, hanem a gyerek az apukát dolgozni. ;)
(Egy szóval tudnám illetni azt, aki ilyet megenged: idióta!)
7101
1
Izé
Az erő
A Volkswagen legújabb reklámja a Super Bowl-ra. :)
13061
10
Izé
A farok már csak ilyen, néha nehéz kordában tartani. ;)
4728
1
Izé
Az eldobható pelenkák átka
828
0
Pink Izé
Talán napi bünti???
Ki a legnagyobb HeviSaurus fan? :-D
3483
1
Izé
Felkavaró rövidfilm a szexuális gesztusok félreérthetőségéről. Alkalom szüli a pedofilt? A film a tavalyi filmszemle egyik díjazottja.
4241
0
Film Izé
A hónap apukája.
15757
3
Izé
"A cukrosbácsik legújabb módszere..." ;)
7309
2
Izé
Van, amit nem lehet elég korán kezdeni... ;)
18129
4
Izé
Japánban a McDonalds reklám sem egyszerű. :)
Bár
ennél a posztnál már sejthettük. ;)
10570
3
Izé
Hóember a sivatagban. :)
Angol nyelvű cikk.
5106
1
Izé
Német rendőri intézkedés.
14418
1
Izé
Csóró vagy és nem futja kondibérletre?
A megoldás: kérj kölcsön egy gyereket, vagy éppen csinálj magadnak és utána gyúrhatsz vazze. ;)
Egy
hasonló poszt a Sport Izén.
4291
6
Izé
Eddig csak gyerekek és fiatalok használtak bőrre ragasztható áttetsző tetoválásokat, de ezentúl ez is megváltozik
1008
0
Pink Izé
A hónap anyukája ;)
14287
1
Izé
Gyermekdalok jogásznyelven
1833
4
Pink Izé
Egy újszülöttnek minden vicc új, avagy a "pattintott bitkorszak őskövületei" mai gyerekfejjel. ;)
9164
2
Izé
Master Harold...and the Boys
A történet abban a korban játszódik, amikor még a rasszizmus mint eszme még javában hódít. Hally egy 17 éves fehér dél-afrikai srác, aki nem jön ki alkoholista apjával. Mentorra egy fekete pincérben talál, de az ő kapcsolatukat meg a korai apartheid konfliktus, és a kor eszméi nehezítik meg.
Megható film, gyönyörű metaforákkal, és a drámai színészetben jártas emberekkel. Kedvenc gyerekszínészem, aki mellől lehet már el kéne hagyni a gyerek szót, megmutatja mire is képes igazán.
805
1
Film Izé
Rövid videó csattanós véggel: Kis Miki már nagyon izgatott, hogy mikor érkezik a nagybácsi... :D
13888
1
Izé
"Könyvek karácsonyra??!??? Na húzzatok a ....!"
Látom innen egyenes út vezet a szülőknek az öregek otthonába. ;)
12377
3
Izé
De aranyos kis majom! ;)
8936
5
Izé
Vagány, de kényelmes csizmák körképe
1205
0
Pink Izé