REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
High Contrast - Nobody Gets Out Alive
479 2 1 Zene Izé
winkytct: vegre high contreast!!! ez naggyon profi!!! :D :D :D
die ärzte (szándékosan, csupa kisbetűvel)

Az egyik legsikeresebb német együttes, még 1982-ben alakultak. Két fő alapító tagja, Farin Urlaub (Jan Vetter) és Bela B. (Dirk Felsenheimer) még ma is tagok, csupán a basszusgitárosukat cserélték le többször, míg 1993-ban meg nem találták Rod Gonzálezt, aki azóta is oszlopos tagja az együttesnek. A dátum egyébként azért fontos, mert '89-ben sajnos ideiglenesen feloszlottak, hogy aztán '93-ban annál nagyobb durranással visszatérjenek a zenei életbe. Apró érdekesség, hogy a dobos Bela B.-nek van egy kis vámpíros tikkje, és ezért a néhai magyar színész, Lugosi Béla iránti tiszteletből vette fel művésznevét. Az együttes több zenei díjat (ECHO-kat, Comet-et, Bravo Otto-kat) is besöpört, így talán méltán nevezhetik magukat ironikusan a világ legjobb együttesének (Die beste Band der Welt), legalábbis német szinten biztosan. Nevüket a legelterjedtebb mendemonda szerint annak alapján választották, hogy a zeneboltokban "ä" kezdőbetűvel egyetlen előadót sem lehetett találni az ABC-sorba rakott lemezek között. Az Orvosok egyébként idén négy év után ismét ellátogatnak hozzánk, fellépnek a Szigeten, aki teheti, nézze meg őket! Bővebb info  
532 0 0 Zene Izé
Adott a steadycam néven is ismert eszköz, amit a fenti képen láthatunk. Az alap funkciója, hogy mozgás közben is tudjon szerencsétlen operatőr felvételt készíteni, ami nem egy merő imbolygás és billegés. Viszont egy steadycam felszerelés normális használatához temérdek rutin és gyakorlat nomeg rettenetes izomzat szükséges. Meg soksoksok pénz...
De mi van ha amatőr létünkre hasonló minőségű felvételt akarunk készíteni? Veszünk egy Manfrotto Modosteady állványt a Tripontban és örülünk :

 


1116 1 0 Tech Izé
Three Days Grace - Wake Up (Justin Todd Remix)
512 1 2 Zene Izé
Ganja Master: jóóóóóóóóóóó : ) nagyon jó dárenbézesen is a three days grace : ))
fül: ez nagyon jó
Gary Moore - Still Got The Blues (Live)
Én még nem láttam itt, és ez hiba. :) Az egyik legjobb gitáros és az egyik legjobb száma.
795 4 1 Zene Izé
Blun7man: De rég hallottam ezt a számot, pedig hatalmas. Főleg a szóló amit levág a végén...
Gwen - The Chinese Samorost
1453 0 3 Game Izé
Bakeyoo: Ha ilyen az, amikor utálsz, milyen lehet az, amikor szeretsz? ;D :*
Errtu: kabbegyík! utállak! ;) :*
Bakeyoo: Volt már nyenye nye nye nyeeeeee nyeeeeee xD igaz, csak linkelve... szal maradhat, megengedem xD
Grocery Store Wars, avagy az élelmiszerek háborúja.
2115 6 15 Izé
BERZERKER: artu meg sajt , vagy teavaj????????????,
Belkar: yoda az megszáradt joghurt lenne vagy mi? :D
ocsy21: LOL, igy mar igen, ertem :D Amugy nagyon odavag...es milyen igaz!
Mind a 15 komment
Telefonszex operátorok. Gondolom nem konkrétan őket képzelik maguk elé azok, akik igénybe veszik az ilyen szolgáltatásokat... ;)
14105 1 12 Izé
calipunkszabus: valami olyasmiben asszem...
Bizsu: nem az osztrák tutti frutti tífáuban?
calipunkszabus: "0 6666 066 ruf mich an, ich bin so geil!:D" és kiszel tüncinéni is valami hasonlószerűségben [...]
Mind a 12 komment
Gary Voth fotói
4269 0 9 Art Izé
CRaPtRaSH: azért 16 bekerült... kis próbálkozással és kitartással rá lehet érezni nagyjából,h mi ker [...]
Erunder: Azt láttátok amin a kissrácot húzzák ki a kéményből aki mikulásosat akart játszani? :D De [...]
Máln@: nah látod...ezért nem küldök én postot -.-...vagy úgyse kerül ki,vagy teljesen más,mint amit [...]
Mind a 9 komment
Gary Voth fotói
4291 5 9 Izé
CRaPtRaSH: azért 16 bekerült... kis próbálkozással és kitartással rá lehet érezni nagyjából,h mi ker [...]
Erunder: Azt láttátok amin a kissrácot húzzák ki a kéményből aki mikulásosat akart játszani? :D De [...]
Máln@: nah látod...ezért nem küldök én postot -.-...vagy úgyse kerül ki,vagy teljesen más,mint amit [...]
Mind a 9 komment
Francois Couperin: Le Tic-Toc-Choc
Grigory Sokolov
A ma élő zongoristák közül talán az egyik legnagyobb. Azt hiszem ez nem fog nagyobb magyarázatra szorulni a videó megnézése után.
741 0 0 Zene Izé
Twelve Dragon's Room - Aquarius Gate

2684 0 17 Game Izé
jozzyka: kösz a segítséget
adridori: Végülis nem volt oan nehéz...
Kerlés: A jobb oldali oszlop közepére kell kattintani.
Mind a 17 komment
The Number 12 Looks Like You - Like A Cat
466 0 0 Zene Izé
The Scruffs - Keresgélj csontokat jól!

A teljes verzió letölthető innen.
5269 2 14 Game Izé
asciimo: letoltam a full-t is, hát mitmondjak, néha azért igényli az idegrendszert :D
JeLo: Én csak 11-et találok, hol a többi?
JeLo: És ha nem az izés linkről töltitek be, hanem direktbe, akkor nincs ott az a bunkó csik a tetej [...]
Mind a 14 komment
Lökd be a sört villámgyorsan! :)



Másik videó
8572 1 59 Izé
csicsilla: én a màsik videora gondoltam nem a màsik video felettire...XD
nyehőce: Na azt megnézném! Videót róla! :D
csicsilla: amugy meg a vidihez,ettöl ég én is gyorsabban megiszom korsobol...:S
Mind a 59 komment
Meng Fandi designer fejéből már sok érdekes dolog pattant ki, de ez talán az egyik legütősebb. Aki már unja a hagyományos ébresztőóra hangját és reggel szereti a sokkterápiát elkerülni, annak jól jöhet ez a kis kütyü.
A gyűrű lényege, hogy a beállitott időpontban elkezd szépen fokozatosan vibrálni, ezzel felkelti a pácienst anélkül, hogy szívinfarktust kapna...

(GADGETGUY, remek a helyesírásod, de itt legalább kijavítottuk: jühet=jöhet,  gyűrü=gyűrű, szivinfarktus=szívinfarktus, vesszők, stb.)
1232 0 7 Tech Izé
AVIREX: kitérdekel,mennyi hibád van,én is szoktam angolul dumálni poolozás közben,és nem mindig haszn [...]
bungle: Igény, vazz.
CRaPtRaSH: azért,mert ha megnézel egy netes cikket,ott is figyelnek rá,hogy ne legyen helyesírási hiba... [...]
Mind a 7 komment
Pras Michel feat. ODB & Mya - Ghetto Superstar

Fincsi tollprimaclassse....:):)
303 2 0 Zene Izé
Thee Days Grace - I Hate Everything About You
Érdemes figyelni a mondanivalójára...
335 3 3 Zene Izé
Newtonheat: a legjobb az Animal i have become meg a Get Out alive,de azért ez se rosz:P
boci: énis énis énis :)
BoshI: ohh de imádom ezt a bandát!!!!!!!!!!!!
Most még a csapból is a foci folyik. Nos akkor én is megosztanék veletek egy nem mindennapi gólt! :D
14512 6 34 Izé
bungle: :DDDDDDD Füli a Füles címlapján, hát ezt is megértük! XD
Purple: tessék :DDDD http://m.blog.hu/co/comment/image/024/fules.jpg
papaluige: ostoba észlény! Te nem értesz valamit! miért ne lenne joguk férfi focimeccsen dirigálniuk??? T [...]
Mind a 34 komment
Ignite people on fire
1987 0 0 Game Izé
Dir En Grey - Schwein No Isu

A Dir en grey a japán visual együttesek sorába tartozik, és mint olyan, eléggé behatározhatatlan stílusú zenét játszik. Teljesen normális indies együttesként kezdték a '90es években. Első albumuk, a Gauze már hatalmas sikereket ért el keverve a hagyományos visual stílust igen zúzós zenékkel. És itt mutatkozott meg legjobban az énekes, Kyo mindenre képes hangja: sivalkodás, mániákus nevetés és egyéb hangok kiadásával kultusszá vált személye a rajongók közt. Első hallásra Marilyn Manson, Slipknot és a Murderdolls hangzásvilágába sorolhatók, melyek biztosan hatottak rájuk, de ők többek ennél. Valahogy sajátosan sokkolják a közönséget, a felsoroltaknál sokkal színvonalasabban. Dalaik és Kyo dalszövegei depressziósak, sokkolóak és nagyon perverzek, de helyenként igen líraiak, szóval nem igen egyoldalúak. Kinézetükben is nagyon alkalmazkodnak az aktuális dal stílusához, így itt is sok arcot mutatnak.
448 0 4 Zene Izé
Ganja Master: jó az csak szar... : DXD
Balázs: nem rút, csak titokzatos xD de am az énekes itt is nagy isten mint a NIN be csak a NIN meg szar xD [...]
Ganja Master: szal aztmondod ez ilyen progresszív japán karatéjozós depimetál? és még úgy is néznek ki? : [...]
Mind a 4 komment
A Strokkur gejzír Izlandon.
9364 6 32 Izé
bungle: Rózsaszín gejzír: www.youtube.com/watch?v=ORnkVp-1fp8
kotta: :((( De a békások kiestek! Haha! A tésztásokra pedig a bikavadítók várnak (rulez!), a hajóz [...]
varazs: Beee, a tèsztafalòk tovàbbjutottak! De a romànoknak is kòszònhetò [...]
Mind a 32 komment
Canon rock - Funtwo

Végy egy néhány száz éves klasszikus művet, írd át elektromos gitárra, vigyél bele egy kis rockos hangzást és kész is a világsiker.
Egy JerryC nevű tajvani gitáros és dalszerző a fenti receptet követve hozta létre ezt a nagyszerű számot. Az alapanyagul szolgáló művet Johann Pachelbel komponálta a XVII. században, és a Canon in D major címet adta neki.
Miután JerryC felrakta a videóját az internetre nagyon sokan megtanulták a számot, majd felrakták a saját verziójukat. A posztban szereplő verziót egy Funtwo művésznevű dél-koreai gitáros adja elő, és ez az egyik legnézettebb youtube videó(eddig 44,751,939-en néztek meg). Azért ezt a verziót posztoltam mert nekem ez tetszik a legjobban.

Ultimate Canon Rock azaz kb 40 különböző előadó youtube-os videói összevágva egy közös előadássá.
557 3 1 Zene Izé
yushuf: az ázsiai gyerek keményebben nyomja:O)))))) de ez is brutál
Elég vicces, hogy New Yorkban másfele fésülik az utca két oldalán lévő épületeket. ;)
Azért ügyesen össze vannak illesztve a műholdfelvételek.
5123 1 26 Art Izé
sanchez: Aha!!!Mezőgazdasági gépek a felhő felett...mit is csinálnak.Na,izé fotózzák a földet..;)
mekszamnojz: azert a kozlekedesi felvetelek kemenyek.
VS: Ez fájt
Mind a 26 komment
Elég vicces, hogy New Yorkban másfele fésülik az utca két oldalán lévő épületeket. ;)
Azért ügyesen össze vannak illesztve a műholdfelvételek.
5629 3 26 Izé
sanchez: Aha!!!Mezőgazdasági gépek a felhő felett...mit is csinálnak.Na,izé fotózzák a földet..;)
mekszamnojz: azert a kozlekedesi felvetelek kemenyek.
VS: Ez fájt
Mind a 26 komment
Vajon mit keres a kutyuli a hűtőben??? :)

Ilyen kutyuli nekem is kell! ;)
4029 1 8 Izé
M.Andreas: Okos kutyus. :) Barátnőmék kutyája csinálta egyszer azt, hogy épp a házuk előtt beszélgett [...]
brigi_cica: egyem a kis dögös pofiját!!! :D
Mec: de azért felrázza :)
Mind a 8 komment
Land Fill Bill

Gyűjtsd a szemetet jól és szelektíven! ;)
2550 1 9 Game Izé
MVS: Mindenhol vannak ilyen kukák...
fannieva: Ez a valoságban is hasznos,már ahol vannak ilyen kukák!:)
DJ Öcsike: Dee akkor is ilyen fellyel rendelkező figurát szerintem ez inkább elriasztja őket !!
Mind a 9 komment
Slipknot - All Hope Is Gone
Az első teljes dal az augusztusban megjelenő új albumról.
361 1 13 Zene Izé
geree: hát nekem ezaz új slipknot már egyáltalán nem jön be,a subliminal versesre meg aszondom h jó [...]
Balázs: nem csak elvileg mer van csak nem tom melyik hír komijába volt de ha ügyesen guglizik az ember le [...]
Ganja Master: majd Balázs elmondja h nameless.hu-n van elvileg egy kép amin már levették ezeket a húsvét-sz [...]
Mind a 13 komment
Wamdue Project - King Of My Castle
471 6 5 Zene Izé
Balázs: kurva jó!!!!
szpet: Imádom ezt az AMV-t =) Az én kedvencem: http://www.youtube.com/watch?v=qbhhnIALzuM
fül: én is emlékszem :)
Mind a 5 komment
Combichrist - Get Your Body Beat
645 0 5 Zene Izé
csicsilla: vàààààààààààààààà [...]
Errtu: Combichrist [is] alap. Már csak azért is, mert elég sok Nitzer Ebb feldolgozásuk van. :)
Bakeyoo: Miért szarozod le? :(
Mind a 5 komment
Richard Wagner - A Walkür - A walkürök lovaglása

Wiki
753 0 7 Zene Izé
kotta: A neonáci remélem poén volt, mert annak még jó is. (tényleg! :DD) Ha nem, akkor az az összemo [...]
Laci: Valahol olvastam, hogy a 'Walkürök' a zeneirodalom legnehezebb darabja a kürtösök szempontjáb [...]
fadam: ez volt az elsö zene amit hallgattunk énekórán és tetszett, ja meg a bach d moll toccata fuga a [...]
Mind a 7 komment
Ladytron - Destroy Everything You Touch
Ghosts

Home
Wiki
MySpace
358 0 1 Zene Izé
MStipee: Jeee már énis akartam küldeni, remek zene :) Respect eNMi :)
Sabrina in North Pole

Sangar Sabriina
1831 2 0 Game Izé
Stereomilk - Gondolni Rád

Stereomilk a JUNKIES Andrisával :)
429 2 1 Zene Izé
Daron: Tőlük az Erdő című számot szeretem nagyon! Hiperkarma is rendszeresen játszotta és fent volt [...]
 Sunrise Avenue - Fairytale Gone Bad

Sunrise Avenue 2002-ben alakult, dallamos zenét játszó rock-négyes.
326 1 0 Zene Izé
Gun - Word Up

Kevéske infó róluk a wiki-n, és ha kell a dalszöveg, akkor azt meg itt találod.
233 0 0 Zene Izé
Sam Sparro - Black&Gold
honlap
myspace
225 0 1 Zene Izé
nici: Mr2-n hallottam először..Jóóó kis szám! :)
Ezt ne próbáljátok ki otthon!
15406 3 35 Izé
zoleecool: Kicsit változtatni kell a koreográfián. Állj föl a labdára és kezdj el ugrálni rajta. Szerin [...]
Derill: de hogylegyen vidi ha engem nem katapultál ki a laszti mint a kiscsajt?:D
csicsilla: ne mà hogy nem lesz vidi...XD
Mind a 35 komment
Jens Buchert - Desert taxi
261 0 0 Zene Izé
Kenna - Say Goodbye To Love
Honlap
318 0 0 Zene Izé
Régebbi postok...