REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Iron Man 2

Jelenetek a filmből 2008 egyik legkellemesebb filmes meglepetése volt az Iron Man. A színészként is jegyzett John Favreau (szerintem) első értékelhető filmjét rakta le az asztalra a nagy visszatérő, Robert Downey Jr. főszereplésével. A 140 millió dolláros költségvetéssel készült film eleddig közel 590 milliót hozott vissza, így nem okozott különösebb meglepetést, hogy már néhány héttel az első rész premierje után bejelentették a folytatást. A rendezői székben ismételten John Favreau foglalt helyet, aki apróbb szerepben (Stark testőre és sofőrje) tűnik fel mindkét filmben. Tony Stark elegáns öltönyébe és Vasember fantasztikus páncéljába Robert Downey Jr. bújik vissza, ellenben barátja, Jim Rhodes/Warmachine szerepét a Terrence Howardnál jóval tehetségesebb Don Cheadle vette át. A visszatérők között üdvözölhetjük még a titkárnő (Pepper) szerepében Gwyneth Palthrow-t. Az Iron Man 2 megtekintése során több új karaktert is megismerhetünk. Talán a legfontosabb a SHIELD vezetője, Nick Fury, akit Samuel L. Jackson kelt életre. Az afroamerikai színész a tervek szerint nem kevesebb, mint 9 Marvel adaptációban látja majd el ezt a feladatot. Ebből azért már futja egy új villára Malibuban. A képregényben meglehetősen idős emberként ábrázolt Justin Hammer a filmben fiatal lesz, Sam Rockwell bújik a bőrébe. No de mi a helyzet a rosszfiúval? Ezúttal kettő is lesz, helyesebben egy férfi és egy nő. Az utóbbi években nagyon felkapott Scarlett Johansson alakítja a Stark bizalmába férkőző kémnőt (Black Widow), Mickey Rourke pedig Whiplash karakterét.
Az Iron Man 2 amerikai premierjére 2010 május 7-én kerül sor.
Comic-Con 2009 Footage

IMDB | A videó
1143 1 8 Film Izé
kovacslacka: Új előzetes: http://videa.hu/videok/film-animacio/a-vasember-2-trailer-iron-man-mickey-rourke-OdWp [...]
Erunder: Balázs küldte: http://www.apple.com/trailers/paramount/ironman/ Szöveg: Vasember 2 előzetes, bei [...]
kovacslacka: új poszter: http://www.twitpic.com/rn0fd
Mind a 8 komment
 Méghogy nem kell szerencse a focihoz...
1077 1 2 Sport Izé
Balázs: köszi ezek krva jók voltak:DXD
kisadria: Évszázad mákjai:D Főleg az uccsó kettőxD:D
A tűzforró előjáték kellékei, vetkőzés és szex nélkül

Óriás képgalériával
1154 0 0 Pink Izé
Azt hiszem nem kell bemutatnom a filmet mert az előző része igaszi kultusz darab lett a harművészeti filmek sorában.  A harcművész szupersztár, Tony Jaa epikus meséje a bosszúról amit több száz évvel ezelőttre helyezett el az időben. Hatalmas statiszta gárda és elefánt hordák láthatóak a fimben. Az Ong Bak 2 a következő szintre emeli Jaa tudásának bemutatását, ugyanis több harc stílusban is bemutatkozik tehetsége.
Rendező:
Tony Jaa
Főszereplők:
Tony Jaa, Primrata Dej-Udom, Sorapong Chatree, Saranyu Wongkrajang
Bemutató:
September 25, 2009 (VOD)
October 23, 2009 (Limited)

1059 3 7 Film Izé
kasy: Történetében valóban nagyon eltér az elsőtől, még a fight-ok is vissza lettek fokozva. Ez To [...]
Lee88: abszolút semmi, a sztoritól ne várjál sokat de viszont a bunyós jelenetekért megint fain megn [...]
madMate: gondolom semmi köze az első részhez (legalábbis trailer alapján)
Mind a 7 komment
Jay Kelly elismert művész színes alkotásai - sok piciből egy nagy. :)
1670 1 0 Art Izé
Földtenger varázslója (Gedo senki)

Földtenger távoli szigetvilágát az éhínség réme fenyegeti. A gabona elszárad, a háziállatok hullanak. Két sárkány bukkan elő a viharfellegek közül egymást marcangolva - ez a közelgő katasztrófa előjele. Darabokra szakadhat az egész, kényes egyensúlyban lévő világ.
Ged főmágus, a varázslók legnagyobbika, a fenyegető veszély okait kutatja. Két botcsinálta utitársa - Arren, a száműzött herceg és Therru, a tűz bélyegét viselő lány - társaságában veszélyekkel teli útra kél, melynek végén szembe kell néznie ősellenségével, Cob mágussal, aki az örök élet reményében kaput akar nyitni az élők és a holtak világa közt.
Előzetes
526 1 0 Film Izé
Azért a vízilabdás csajokat sem kell félteni...
952 0 0 Sport Izé
Szex: tények és fikció - A szexet egész életünk során tanulnunk kell. Sokakat közülünk azonban összezavarnak a mítoszok, és a reklámok, amik azt sugallják, hogy a szex bonyolult dolog, és szoronganunk kell miatta.
917 1 0 Pink Izé
A legelterjedtebb fogamzásgátló módszer a gumióvszer.  Javítva.

más.
Crazyke elment nyaralni...strandpapucs...lángos...tudjátok...amíg vissza nem jön, én és Errtuka szórjuk néktek a posztokat (muhaha).

Tehát ha gondvan szóljatok Errtunak, ha meg hálálkodni akartok hogy úristen mekkora jó posztok vannak kint....akkor nekem kell írni :D ( plüssmacikat, telesírt zsepiket, aláírt bugyikat csak lányoktól fogadunk el) -Derill
944 0 8 Pink Izé
Derill: mért buktacc le?:D
papaluige: rongyosra hordtad az összes a tangabugyid,és most így akarsz szerezni újabbakat?? :DD
Derill: hát az ákoska :)
Mind a 8 komment
 A fehérjék a táplálékunk 10-15%-át kell, hogy alkossák egészséges ember étrendjében. Legfontosabb forrásai: húsfélék, tojás, tej, sajt illetve joghurt, hüvelyesek, gabonák, diófélék, magok.
247 0 2 Pink Izé
CrazyLime: Te inkább msn-en válaszolnál -.- De még ma mert holnap mék nyaralni és sürgős lenne...
Derill: ja a hüvelyeket én is komálom...:D
Állítólag, ilyen autót kellene választanod, ha megadod a születési adataidat. Szerinted?
700 0 2 Pink Izé
tian: autóim színe sorban: szürke, ezüst, fehér, fehér-gyöngyház....és 6-os a számom...hmmm....a [...]
Purple: szerintem meg olyat választok, ami nekem tetszik, és amire van pénzem. istenem..... néphülyít [...]
Öl, butít, nyomorba dönt: gyilkos üdítőitalok!
... amit nem kellene lenyelni...


 
648 0 6 Pink Izé
megtalált: húúú a szénsav irritál.. akkor miért csak a kólát szidják ennyire? a bubis vizet miért nem [...]
biokaja: http://www.kulinarisvilag.hu/hun/cikkek/nyelocsorak-forro-tea Na már teát se igyál mert azis rá [...]
Mage_ster: Istenem már megint egy hülyeség, aminek köszönhetően meghalunk. Én olvasatomban a következ [...]
Mind a 6 komment
Ninja Assassin

A főhős Raizo (Rain), aki még gyerekként került az Ozuno klánhoz, ott pedig a világ leghalálosabb gyilkosává nevelik. Mikor meg kellene ölnie egy régi barátját Raizo a klánja ellen fordul. James McTigue, a V, mint vérbosszú rendezője, valamint J. Michael Straczynski, neves sorozat- és képregényíró lesz a két fő kreatívja az idén bemutatásra kerülő Ninja Assassinnak, amely ráadásul az örökre Mátrix-rendezőkként aposztrofált Wachowski-testvérek produceri gondoskodása alatt készül. 

IMDB

Szereplők:
Rain, Rick Yune, Naomie Harris, Ben Miles, Randall Duk Kim, Sung Kang, Togo Igawa, Stephen Marcus

Bemutató: November 25, 2009

 

 
850 3 2 Film Izé
Erunder: Meglepő hogy mennyire realisztikusan mutatja be a távol keleti militarista képzést. A nyilvános [...]
Lee88: EEZ EEZ kemény. Na, a tréler elején volt egykis ongbak érzésem de aztán láttam hogy azé ez i [...]
Alice in Wonderland

biztos nem kell bemutatnom a történetet :-)

Rendező: Tim Burton

Szereplők: Mia Wasikowska, Johnny Depp, Anne Hathaway, Helena Bonham Carter

Amerikai premier 2010.március 5.

 Imdb | Előzetes | Újabb előzetes
1007 1 19 Film Izé
Purple: megnéztük. tökéletes :D
Erunder: Egész jók lettek a számok egy párat leszámítva. http://almostalicemusic.com/
Purple: jujj ez mi? :D nem rossz, de inkább Helena :D
Mind a 19 komment
Az elindulás és a haladás megfelelő csak a partmenti megfordulást kell majd még gyakorolni. :)
700 0 1 Sport Izé
Csolt: Biztos szokatlan volt, hogy nincs rajta fék...
Alternatívák a nehéz napokra

videó, angoltudás kell
386 0 19 Pink Izé
1nessa: reklamot kene csinalni belole...:D
CRaPtRaSH: milyen marha kényelmes lehet... és higiénikus! és jó! ki is akarom próbálni! most!! XD
Sissi: vagy mosogatószivacs:D
Mind a 19 komment
David Guetta feat. Kelly Rowland - When Love Takes Over
2026 4 0 Zene Izé
Percy Jackson & The Olympians: The Lightning Thief (A villámtolvaj)

Ismét egy Chris Columbus remekkel állunk szemben.

A film Rick Riordan regénye alapján készült (na ja Hollywoodnak sose lesz most már önálló anyaga).

A történet annyi hogy Poseidon 12-14 év között fiának (aki Amerikában él, pfff) kell visszalopnia apja szigonyát mellyel a villámokat szórja és közben még a muterját is meg kell mentenie, mert ha nem háború lesz az istenek között.

A Harry Potter feeling pedig nem véletlen hiszen mint már említettem ezt a szerencsecsomagot bízták meg a rendezéssel. Riordan ötrészes regényt írt Percy Jackson kalandjaiból. Valószínűleg várhatjuk majd a többit is. Hurrá! (Remélem lehet érezni a tömény szarkazmust és iróniát.)

De hogy valami pozitívat is írjak, és hogy kiderüljön hogy mégis miért legyünk kíváncsiak a filmre. Egyrészt a szereposztás: Pierce Brosnan, Uma Thurman, Sean Bean, Kevin McKidd és Rosario Dawson, másrészt pedig, mert a görög mitológia lényei fantasztikusan fognak mutatni a mozivásznon…

Amerikai premier: 2010. február 12.

Imdb
1354 1 3 Film Izé
Erunder: Hát ez elég gagyi lett. Kezdjük ott, hogy az egész olyan mint ha a Harry Potter, és Héraklész [...]
Erunder: snake6 küldte: http://www.youtube.com/watch?v=yxDEChe_54I&feature=player_embedded (Ez már nem teas [...]
snake6: kellemes meglepetés
Hogy is kell kézimunkázni!? :D
12850 4 17 Izé
Kexmester: engem földhözbasz valahányszor meglátok egy ilyen retardált mangafigurát... miért jön be val [...]
Grábor: ez is egy jelzésszerű akármi ;) mi magyarok "kedves gesztus"ként a középső ujjunkat használj [...]
Soul_Deprived: Szerintem en visitva rohognek, es ott akkor lenne vege :D
Mind a 17 komment
 Ha tini vagy, vagy elérted a pubertáskort, valószínű hallottad már a szüzesség szót. De lehet, hogy nem vagy vele tisztában, hogy ez mit is jelent. Míg a "szűz" szóval gyakran azokra utalnak, akiknek még nem volt szexuális kapcsolatuk, nincs önálló, egyértelmű definiciója annak, hogy mi is a szüzesség. A legtöbb tini számára a szüzesség egy személyes téma, amiről kellemetlen beszélgetni.
704 1 3 Pink Izé
babapiskóta: sztem nagyon jó cikk!!!
neomatsek: a szüzességet kultúránként másképp értelmezik,van olyan hely,ahol ha a lány csak análisan [...]
csillaghal: nincs konkrét definicója a szüzeségnek???? mi ez a baromság???? ez vagy egy angolból fordítot [...]
Így kell leamortizálni egy cliót jól. :D

 (Gyorsasági OB Orfű, Clio Kupa.) 
1085 2 1 Sport Izé
Öcsi: hát ennek nincs kint a négy kereke... :P
Ruven Afanador fotós képei, aki nem csak modellekkel dolgozik,hanem hírességekkel is,mint Jennifer Aniston, Quentin Tarantino, Tyra Banks. Emellett címlapfotózik és ha kell, akkor könyvek számára is készít képeket. Érdemes megtekinteni, hiszen rengeteg szép,igényes munkái vannak!
838 0 0 Art Izé
Tények és tévhitek a csokoládéról A csokoládé felemás érzéseket kelt bennünk: egyrészt élvezetet nyújt, másrészt pedig egészségtelen és hizlaló. Olykor úgy érezzük, csak a csokoládé képes vigaszt nyújtani, ugyanakkor pattanásokat idézhet elő…
525 0 2 Pink Izé
kingicike: csoki 4 evör :DD
boci: csokiii (L)
A nyár legrondább és legnevetségesebb műmellei

Óriás képgalériával
2882 0 6 Pink Izé
Nala: Én ezeket nem nevezném mellnek....inkább valami szilikonnal megspékelt mutáns kinövésnek...
1nessa: :D:D:D kijott neki a szilikon a helyerol??nagyon durvan nez ki
CRaPtRaSH: már hiányolni kezdtelek épp :D
Mind a 6 komment
A Perfect Getaway

Steve Zahn és Milla Jovovich egy természetimádó kedvű fiatal pár alakítanak, akik mézeshetüket Hawai partjainál túrázgatva szeretnék eltölteni. A vadonban fantasztikusan érzik magukat, egészen addig míg összetalálkoznak egy csapat rémült turistával. A társaság egy gyilkosságról számol be nekik - egy hozzájuk hasonlóan fiatal párt öltek meg - és arra kérik őket, hogy forduljanak velük vissza. Amikor engednek a kérésnek, a dolgok elkezdnek igazán rosszra fordulni. A paradicsomból hamarosan a pokolba kerülnek, ahogy brutális küzdelemben kell helyt állniuk a túlélésért.

Bemutató: 2009. augusztus 14.

Imdb
947 1 1 Film Izé
Erunder: Nem rég fejeztem be, haverommal közösen néztük. A végén mindketten megállapodtunk abban, hog [...]
Görkorizz jól, könnyed ritmusra. Na igy kell ezt.:)
1077 2 5 Sport Izé
Maccoyi: Ez is jó. :DDD
bungle: Pár hete láttam ezt a vírusvideót, gondoltam is, hogy beküldöm: http://www.youtube.com/watch?v [...]
papaluige: yoooo! :D
Mind a 5 komment
Női félelmek: A nők félősebbek, mint a férfiak. Igazi macho-mondás, ami már az óvodában elhangzik: a férfiak erősebbek, jobban meg tudják védeni magukat, vagyis nem kell, hogy féljenek.

 

(már többször kértük, hogy a képalába ne tegyétek be a post linkjét feleslegesen még egyszer! figyeljetek oda, mert nektek is felesleges macera, meg az adminnak is felesleges munka. köszi.)
344 0 3 Pink Izé
TinusSs: Nekem azt írják, hogy a július vége elég kellemetlen pillanatokat hoz majd, de hát ennél kell [...]
Purple: én pl júliusban is rettegek az idiótáktól :DDD
CRaPtRaSH: most nemazé' de hogy jön a félelemhez a júliusi horoszkóp??? :D
Mostani nyereményjátékunkban a BSC Kft. jóvoltából egy Guitar Hero: Greatest Hits X360-as játékszoftvert, egy Ice Age 3 X360-as játékszoftvert, egy Prototype PS3-as játékszoftvert, és egy Transformers 2 PSP-s játékszoftvert nyerhettek. Nem kell mást tennetek, mint a fejléc alatt található nyereményjáték menüre kattintani, regisztrálni és helyesen megválaszolni a három feltett, nagyon egyszerű kérdést.

Aktuális nyereményjátékunk július 8-tól egészen augusztus 1-ig tart és akkor vehettek részt benne, ha regisztráltok. Sok sikert kíván a JÁTÉKOK.hu csapata és a nyereményeket felajánló BSC Kft.
1375 2 1 Izé
rezso: xboxot nem lehet nyerni?mert így legfeljebb a polcra tudnám feltenni, vagy odaadni valakinek :D
Mostani nyereményjátékunkban a BSC Kft. jóvoltából egy Guitar Hero: Greatest Hits X360-as játékszoftvert, egy Ice Age 3  X360-as játékszoftvert, egy Prototype PS3-as játékszoftvert, és egy Transformers 2 PSP-s játékszoftvert nyerhettek. Nem kell mást tennetek, mint a fejléc alatt található nyereményjáték menüre kattintani, regisztrálni és helyesen megválaszolni a három feltett, nagyon egyszerű kérdést.

Aktuális nyereményjátékunk július 8-tól egészen augusztus 1-ig tart és akkor vehettek részt benne, ha regisztráltok. Sok sikert kíván a JÁTÉKOK.hu csapata és a nyereményeket felajánló BSC Kft.
992 0 0 Game Izé
Chuck

Ha már te is ábrándoztál róla egy-egy vizsga előtt, hogy milyen lenne, ha az agyad helyén egy vinyó lenne, ahova bármikor fel tudsz tölteni bármit, és az akciók is bejönnek, na meg a geek szubkultúra is, akkor ezt a sorozatot neked találták ki.

Egy számítógépes geekről szól aki megnyit egy e-mailt és így egy vírus által egy szervernyi államtitokkal tölti fel az agyát, így válik egy pillanat alatt a kormány legfontosabb ügynökévé. A világ sorsa egy Buy More-ban dolgozó srác kezébe kerül. Innentől terroristákkal és bérgyilkosokkal kell harcolnia. A védelmére két ügynököt rendelnek ki.

Imdb | Promó
510 0 3 Film Izé
kasy: Én most fejeztem be az első évadot, teljesen korrekt. Nagyon tetszik, hogy egy percig sem akarjá [...]
Dynaa: az egyik kedvenc sorozatom(L)nagyon jó(: alig várom már a harmadik évadot:P mindenkinek ajánlom [...]
NepTum23: nagyon jó sorozat én már láttam mind a 2 évadját és nagyon várom a 3.-at csak ajánlani tudo [...]
Aljas kúszóbab - Napolaj

Megkésve, de kellemes pihenést minden zenéses-izésnek. :) Aki bírja a magyar punkféleséget, annak ez kötelező darab.

... Ééés a mai nap tanulsága: 

,, Napolaj nélkül ne menjél napozni!" : D
778 4 1 Zene Izé
motoros72: Idei nyár!
Így kell Fiat 500-at buldózerrel keresztezni. Nem is olyan bonyolult.
3031 0 6 Autó Izé
Cintu: ez nagyon nagy! főleg az ördögi terv része :D
unyikabonya: japánban is?:D
papaluige: idióta! egy jó állapotú 500-as fiat-ért adnak 6-900 ezer forintot!!!!!!
Mind a 6 komment
Így kell Fiat 500-at buldózerrel keresztezni. Nem is olyan bonyolult.
3091 1 6 Izé
Cintu: ez nagyon nagy! főleg az ördögi terv része :D
unyikabonya: japánban is?:D
papaluige: idióta! egy jó állapotú 500-as fiat-ért adnak 6-900 ezer forintot!!!!!!
Mind a 6 komment
5 tipp, hogy csak Téged akarjon! Régóta kinézted magadnak? Együtt vagytok, de már nem az igazi? Olvasd el mit kell tenned, hogy csakis Te járj választottad fejében!
1343 0 8 Pink Izé
Strawberryy: Addig ok, hogy vannak praktikák...stb. DE...megnézném, hogy mennyire boldog az az ember aki folya [...]
1nessa: igaz. de akkor azt nem ertem h ize.hu eleve magyar . es olyanok ala miert ir amit nem is ert de mind [...]
Derill: szerintem ha tudna magyarul, akkor ugy írná le amit akar :D
Mind a 8 komment
Red Hot Chilli Peppers-True men don't kill coyotes

Gondolom nem kell őket bemutatnom... :D

RHCP 1984-ből jól
747 1 0 Zene Izé
The Box

A történet kísértetiesen hasonlít a Black Button című rövidfilmre, csak ez már egy egész estés film Cameron Diaz-al. Ami csúnya az az, hogy én sehol sem találtam arra utaló nyomot, hogy miért hasonlítanak ennyire, lehet hogy Richard Kelly nem is akarja majd bevallani hogy honnan jött a nagy ihlet?

Imdb
1738 1 2 Film Izé
Erunder: Ezt a The Road után sikerült megnéznem. Együtt semmiképpen sem ajánlott, töménytelen mennyis [...]
neomatsek: elviekben Richard Kelly Button,Button rövidfilmjéből (a twilight zone egyik epizódja volt) kész [...]
Játszma az ördöggel/The Devil Dared Me To

Jóféle film Új-Zélandról, rengeteg fekete humorral és vérrel, szóval kellően beteg!


Randy Cambell apja nyomdokait követve az Új-Zéland legmerészebb kaszkadőre címre pályázik. Nem számít, ki és hány végtagját veszíti el közben. A film szégyentelenül durva, felér egy állon ütéssel. Aki szereti a beteges humort (vér és kín van itt bőven), az ötletesen idióta kaszkadőrmutatványokat (mint például a felfordított fűnyírók átugrása) és a macsó erőfitogtatást, az most megtalálta a neki való filmet. A Játszma az ördöggel a legjobb választás az éjszakai mozizáshoz - főleg néhány üveg sör társaságában.
468 1 4 Film Izé
nagydee: megkerestem és tényleg. ez mekkora... :O
Erunder: A port.hu-val magával nem volt gáz, hanem azon belül az egyik linkel. Gondolod hogy én is, hogy [...]
vandk: micsoda? ez hogy lehet? mindenesetre kösz. behoztam a port.hu-t másik ablakban és copy/pasteltem [...]
Mind a 4 komment
Nem kell többet "félkómásan" a kávéfőzéssel bajlódnunk, ez az ügyes kis robot elintézi helyettünk! : )
1581 1 6 Tech Izé
DArknesy: a poén az, hogy nem trükkfelvétel, vagy jól megcsinált stop-motion, ezt tényleg egy kis robot [...]
roland66: hát a gondok itt kezdődnek :D
CRaPtRaSH: szoktam! csak nem Neked :P
Mind a 6 komment
Minden, amit tudni kell az otthonszülésről!
328 0 7 Pink Izé
Nala: Teljesen egyetértek veled!Sajna a kórházakban elég nyomasztó a légkör,egy szülni készülő [...]
brigi_cica: én meg legalább 300 eurót fizettem. mert it nem ingyenes a szülés :S
neomatsek: szerintem az otthonszülés nem a legjobb megoldás,mert ha történik valami,akkor nem biztos,h meg [...]
Mind a 7 komment
Öt dolog, amiért pofátlanul sokat kell fizetned!

Írjátok a kommentekbe a többit... :)
12721 3 111 Izé
Nala: Ezért kár volt beregelni! De ahogy érzed!Én nem mondtam, hogy ne nyilváníts véleményt,csak f [...]
liderc: "...de akkor is mit osztod itt az észt?..." elnezest holgyem. ilyen eleslatasu, okos emberekkel es [...]
Nala: hupsz!Igazad van!:)Bocsi mindenkitől!Kicsit fáradt vagyok!Légyszi ezt most nézzétek el nekem!:) [...]
Mind a 111 komment
Régebbi postok...