REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
It's Complicated (Egyszerűen bonyolult)

Jane három felnőtt gyerek anyja és egy jól menő pékség és étterem tulajdonosa Santa Barbarában. Egy tíz éves válás után baráti a viszonya az ex-férjével, az ügyvéd Jake-kel. Ám amikor Jane és Jake elutaznak a fiuk diplomaosztójára, a helyzet elkezd bonyolódni. Egy ártatlan közös étkezés elképzelhetetlen fordulatot vesz - affér lesz belőle. És mivel Jake-nek már van egy új felesége, a sokkal fiatalabb Agness, így most Jane lesz a másik nő.
Ebbe a már amúgy is zűrös románcba csöppen bele az építész Adam, aki maga is a saját válásából próbál kigyógyulni. Beleszeret Jane-be, de hamar ráeszmél, hogy egy szerelmi háromszögbe került.

A film szereposztásából, humorából, és alaptörténetéből arra következtetek, hogy nem az én korosztályomnak írták. Üdítő lehet végre nem fingós, böfögős poénokon röhögni, viszont az látszik, hogy a film célközönsége már nem divatból, hanem kényszerből festi a haját.

Imdb | Előzetes
780 0 0 Film Izé
A Twilight saga második része: New Moon (Újhold)

Bella majdnem tragikus végkimenetelű 18. szülinapja utána Edward Cullen és családja úgy döntenek: a lány biztonsága érdekében elhagyják Forks városát. Ahogy az összetört szívű Bella kóborol az iskola folyosóin, rájön, szerelmét csak akkor érzi igazán közel magához, amikor veszélyben van. Gyerekkori barátja, Jacob Black segítségével felújít egy régi motort, amellyel szabadon kalandozhat. A közösen eltöltött idő meglágyítja Bella megfagyott szívét, fokozatosan egyre közelebb kerül Jacob-hoz a titokzatos Quileute törzs tagjához, akinek szintén megvan a saját, féltve őrzött titka.

Amikor egy véletlen találkozás alkalmával Bella szemtől-szembe kerül korábbi ellenségével, és egy természetfeletti erőkkel bíró farkas menti meg szörnyű helyzetéből, világos lesz: Bella még mindig nagy veszélynek van kitéve. Versenyre kel az idővel, hogy megtudja a Quileute törzs titkát és a valódi okot, amiért Edward elhagyta őt. Az út végén pedig vár rá szerelme, és feltehetőleg halálos kimenetelű találkozásuk.
November.20-tól a mozikban!!! (Világpremier, tehát 19.-e éfjéltől itthon is vetítik- kasy)
Jegyek elővételben már kaphatóak.
Hivatalos website
939 2 1 Film Izé
kkovi8: Tiszteletem! Ma akadtam erre a cikkre: http://www.dailymail.co.uk/femail/article-1227377/Im-love-Tw [...]
Vezetés friss jogsival
578 0 0 Pink Izé
Alaposan meg akarta nézni, hogy tényleg jön-e a metró. :)

Másik kameraállásból.
14628 5 34 Izé
Mr.T.: Kiegészítettem egy másik videóval :)
Nusihusi: Az lett volna a ciki, ha megcsapta volna az áramXD
Jaca: Itt már csak az lett volna durva, hogy mikor nyújtják neki a kezüket, hogy kihúzzák, akkor lé [...]
Mind a 34 komment
Tuti Photoshop... vagy mégsem? ;)

Egy kis Street Art Ninja182-től.
2083 1 1 Art Izé
viccahh: biztos h nem fotóbótos,kivetitette a képet és ugy festette meg
Amikor az ugrabugra fizikai fájdalommal jár... :D
10817 7 0 Izé
Where The Wild Things Are (Ahol a vadak várnak)

A film egy népszerű mese könyv adaptációja. Ja hogy te még nem hallottál róla? Az azért van mert mert Maurice Sendak 1963-as mesekönyve érthetetlen módon soha nem jelent meg magyarul, pedig a világ számtalan országában klasszikusnak számít, gyermekek milliói nőttek fel rajta. A képeskönyv mindössze 27 oldalas és alig pár sor szöveget tartalmaz.

A főhős egy Max nevű tízéves kisfiú, aki egy este farkasjelmezben rosszalkodik, megkergeti a kutyát egy villával, és ezért az anyukája vacsora nélkül küldi fel a szobájába. Max a képzeletében ellátogat a Vadak földjére, ahol a nagy szőrős lények a királyukká kiáltják ki a kisfiút.

Nekem ez is egy olyan alkotásnak tűnik amitől  a legkeményebb érzelemmentes tagoknak is nedves lesz a szeme.

Imdb
3195 0 0 Film Izé
Vigyázat! Jön a gyorsvonat.. :D
953 0 0 Sport Izé
Szőke nő parkol. Sajnos nem elég nagy a hely. ;)
12989 6 40 Izé
bungle: Ideális autó szösziknek és egyéb parkolni nem tudó állatfajoknak. ;) http://www.funvid.eu/ind [...]
bungle: Egy tanulmány szerint a nők rosszabbul parkolnak, mint a férfiak (ha valaki esetleg ezt eddig nem [...]
bandee1219: Kiállás... http://www.funpic.hu/hu.picview.php?id=1233
Mind a 40 komment
Circle of Eight

A myspace saját filmes tartalmat gyárt. A sorozat honlapján megtalálható az előzetes és az eddig elkészült 6 rész.

A műfaja horror, és szerepel benne DJ Qualls. Így ránézésre nem valami kis költségvetésű dologról van szó. A Paramount film stúdióval karöltve sikerült ezt létrehozniuk.

Többet nem is írok róla. Nézzétek meg ti is, és utána majd izgatottan várhatjuk együtt, és tippelgethetünk mi történik majd a következő részben.

Imdb
689 0 0 Film Izé
Láttad már Stonehenge-et közelről? Most virtuálisan megnézheted.
10733 15 32 Izé
iw84u4t: Köszönöm, hogy átvetted te a megmondóember szerepét... És a rajtam való derülés közepette [...]
hawkeye: Úri barátom, az egymás személye, és véleménye iránti tiszteletről esetleg hallottál már v [...]
iw84u4t: Eléggé sarkított gondolkodásmódra vall, ha ezen az oldalon látható pár meztelen nő látván [...]
Mind a 32 komment
Amikor az ugrabugra fizikai fájdalommal jár... :D
11360 0 0 Sport Izé
Így készül a tökéletes amerikai palacsinta

4 ínycsiklandó változat
1381 1 0 Pink Izé
A világ legkisebb anyukája harmadjára szül.
7499 2 68 Izé
1nessa: Megszulte a kisbabajat, igaz 8 hettel korabban, mint kellett volna. http://www.dailymail.co.uk/news/ [...]
Nas: Ja, eszembe jutott egy jó idézet a posttal kapcsolatban: Minden anya fogyatékos, akinek csak 2 k [...]
Nas: A mutánsinvázió elmarad, le lehet mondani a tömegpusztító fegyverek rendelését. :)
Mind a 68 komment
A legszomorúbb videó a neten.
16843 4 18 Izé
Gabi69: Hát más sörért kár, de ezért az amerikai vacakért abszolúte nem!!
Purple: biztos poénból borította ki...
Nusihusi: Ez mekkora pazarlás! A finom sört így elherdálni:P
Mind a 18 komment
8 halálközeli élmény! Ha tapasztaltad valamelyiket, közel jártál a halálhoz!
779 0 2 Pink Izé
szűzirónia: ezek az agyatok hallucinációi.
Purple: nehogy már innen kelljen megtudnom, hogy majdnem meghaltam bazdmeg... csak rájönnék magamtól is [...]
A holnap a múlté - Next (2007)

Cris "Frank Cadillac" Johnson ( Nicolas Cage ) ismer egy trükköt, amit senki sem tud utánacsinálni: Cris képes megmondani, mi fog következni a közeljövőben, pontosabban az elkövetkezendő két percben. Eme tulajdonságára építi azt a showműsort, amivel Las Vegasban lép fel nap mint nap, ugyanakkor a jövőbelátás jól jön a kártyaasztalnál is, ha épp egy kis pénzre van szüksége. Különleges képességére azonban hamarosan fény derül, s Cris a figyelem központjába kerül: a kaszinók biztonsági őrei mindent megtesznek azért, hogy lebuktassák különös játékmódszerei miatt, ugyanakkor az FBI antiterrorista osztályának ügynöke, Callie Ferris ( Julianne Moore ) egyre csak győzködi, hogy állítsa adottságát a globális terrorizmus ellen folytatott küzdelem szolgálatába. Kitartása érthető, hisz Cris jelenthetné a leghatásosabb fegyvert a terror ellen. Nem csoda hát, hogy egy terrorszervezet szívesen kiiktatná Crist az élők sorából, mielőtt még meghiúsíthatná nagyszabású terveiket. A helyzetet bonyolítja Liz Cooper ( Jessica Biel ), az ártatlan szépség, akiről Cris azonnal tudja, hogy bele fog szeretni, s alig várja, hogy találkozzanak. Mikor ez bekövetkezik, hihetetlen dolog történik: Cris most már nem csak a közvetlen jövőbe lát, hanem messzebb. Sokkal-sokkal messzebb. Cris tudja, hogy hamarosan eljön az a kritikus pillanat, amikor az idő, a terror és a szenvedély találkozik, és ekkor döntenie kell, hogy kit ment meg: akit szeret, vagy mindenkit a világon... A választ csak a jövő és ő tudja.
IMDb
737 0 3 Film Izé
go-free: hát, nekem feketefehérnémafilm is lehet, ha benne van Jessica Biel... :P amúgy Nicolas Cage nagy [...]
snake6: picit töbre számoitottam de nem volt rossz
tutituti: Nekem tetszett.És jó lett szinkron szerintem.Vége üt.
Ne ess pánikba! - Ha nem védekeztél...
508 0 2 Pink Izé
papaluige: ......,akkor még két menet?? :))
vajalja: Ne! Ess pánikba ha nem védekeztél!
Didier Drogbát nagyon csunyán lerúgta Evans a levegőben....a poén az volt, hogy még Drogba kapott sárga lapot, Evans semmit...
968 0 2 Sport Izé
Balázs: remélem majd tavasszal Essien, Mikellel karöltve tarkón rúgja ezt a csicskát.
rubigo: Evans belerúgott a Drogba
A világ legdrágább skót whiskyje
393 1 3 Pink Izé
Purple: ok. kedves xyz bank... :DDD
CrazyLime: :D Segítek Kedves Purple! ....
Errtu: Kedves Télapó/Jézuska/Húsvéti Nyuszi/akárki, aki megveszi nekem...
Laurent Wolf - Walk The Line (Official Music Video)
2110 1 0 Zene Izé
A falu

Az idősebbek tanácsa ellenére a kíváncsi és elszánt Lucius Hunt ellenállhatatlan vágyat érez, hogy átlépje a falu határait és elinduljon az ismeretlenbe. A település vezetője, Edward Walker figyelmezteti Luciust a veszélyekre, és Lucius anyja, Alice Hunt azt tanácsolja a fiának, hogy maradjon otthon, óvja meg magát a mohóságtól és kapzsiságtól, ami a falun kívüli világot uralja.
Lucius csak Ivy Walker, egy gyönyörű vak lány biztatásából meríthet erőt, aki fiatalsága ellenére is meglepően bölcsnek bizonyul. Nemcsak Lucius csodálja Ivyt, de a fékezhetetlen Noah Percy is, bár kettőjük közül csak egyiküknek van hely a lány szívében.
Ivyt a hűsége végül is tiltott utakra vezeti, ahol szörnyű igazságnak bukkan a nyomára. A baljóslatú fenyegetés miatt elszabadulnak az indulatok a faluban, lakói nem élhetnek már többé békésen a titokzatos lények közelében, és csak egy bátor ember mentheti meg a közösséget.

imdb | Port
798 1 6 Film Izé
capricornus: Ez az egyik legkiválóbb film,amit valaha is láttam!Egyedi,precíz és nem hatásvadász.A film ut [...]
grobari: Én nagyon szeretem Shyamaln's filmjeit,szeintem üde szintfoltja-e palettának,rendezzen bármijen [...]
snake6: ez a film nagyon megosztotta az embereket (ismerőseim)
Mind a 6 komment
Mai ismeretterjesztő rovatunkban az Egyesült Államok és Mexikó sivatagos terültein élő tüskés békagyík (Phrynosoma cornutum), mely egy igen sajátos védekezési módot fejlesztett ki az evolúció során. Ha zaklatják, az állat képes a támadójára vért spriccelni a belső szemzugából, addig növelvén a nyomást a szemhéjának hajszálereiben, míg azoknak a fala át nem szakad. A vérsugarat így akár 1-1,5 méterre is ki tudja lövellni, egyenesen a támadója arcába, melynek pillanatnyi megzavarodottságát (és undorát, a gyík vére ugyanis teli van kellemetlen ízű vegyületekkel) kihasználva aztán a békagyík gyorsan eliszkolhat.
4055 3 2 Izé
Tóth József: Hm. A barátnőimnek jött volna meg akkor amikor akarták... :)
rubigo: ezt el kell tanulnom tőle....
VISTA - Silly Monkee
486 0 1 Zene Izé
Lisa: Júj, ez király :)
"Flipper Gól" a Lazio - Milan mérkőzésen. :D
885 0 1 Sport Izé
Balintos: ez egy teljesen normális olasz gól
Milyen a jó kávé? Bab vagy instant?
264 0 2 Pink Izé
Errtu: Jó kávé: ébren tart.
Purple: instant. meg néha "rendes" :D
A világ első számú bunyósa Fedor „The Last Emperor” Emelianenko ismét megvédte nehézsúlyú bajnoki címét és veretlenségét a nála 12 kilogrammal nehezebb Brett Rogers ellen az éjszaka, aki eddig úgyszintén veretlen volt. A Strikorforce szervezet gálája annyiban volt más Fedor számára, hogy a megszokott ring után ezúttal ketrecben zajlott az MMA szabályrendszerű meccs, ami látszólag nem jelentett neki gondot!
1044 0 0 Sport Izé
Mononoke-Hime (Princess Mononoke) (A vadon hercegnője)

Nem is tudom, mit lehetne leírni erről a történetről... Talán csak annyit, hogy nagyon érdemes megnézni, engem az elejétől a végéig teljesen lekötött.

Imdb | Port
801 2 2 Film Izé
szomoja: ezt szeressem :D
snake6: sokat néztem anno vidókazin
5 veszélyes, egészségkárosító dolog a levegőben A te otthonodban is ott van
697 0 0 Pink Izé
Így dobj le 5 kilót!

Vízhajtó, béltakarító zöldségkúra
752 1 2 Pink Izé
CRaPtRaSH: végy egy ötkilós lisztet,és dobd ki a 3.ról. így dobj le öt kilót!!:D
Kathy: hahh......ha én azt csak úgy dobálhatnám........
"Lánykérés egy baseball meccsen, hogy ez milyen romantikus..."

Gondolta a vőlegény jelölt, de a mennyasszony jelölt teljesen másképp gondolta. :D
11965 4 42 Izé
bungle: Ez a lány is inkább a spurit választotta. :D www.origo.hu/sport/focivilag/20101228-sikertelen-lan [...]
Maccoyi: Ez a lánykérés se jött össze: http://www.youtube.com/watch?v=e4AlDQT5sM8
serci: megérdemlik egymást!
Mind a 42 komment
Rampage Jackson rövid határidővel valamint gyors munkavégzéssel vállalja beépített nyílászárók bontását. :D
1519 1 2 Sport Izé
ateso: eztmégénisszétbaszom
bungle: Amerikai papírajtók. :D
A Tournament? - Percek alatt kivégezne mindenkit!
Hitman? - Lepkefilng!
Raizo? - Sírva menekülne!

Boogie, a legbrutálisabb és agresszívabb ember a bérgyilkos szakmában. Sőt, talán az egész világon...
1665 2 3 Film Izé
Digo: Jó, de én Brock Samsonra szavazok a Venture Bros.-ból ;)
kasy: A végén. Magyarul hülyén hangzik, de amúgy nagyon ott van. - Van valaki akit nem öltem meg, m [...]
anon: Az előzetes nagyon nagy :D "-Nem kellett volna Garyt megölnie. -Ki az a Gary?" :D
"Lánykérés egy baseball meccsen, hogy ez milyen romantikus..."

Gondolta a vőlegény jelölt, de a mennyasszony jelölt teljesen másképp gondolta. :D
11344 0 4 Sport Izé
Flowerbeat: kurva... :)
Pinky: ááá nem igaz =) szegény srác
Maccoyi: ááá csak kéreti magát szerintem. :D
Mind a 4 komment
Salt

Evelyn Salt CIA-ügynököt , egy orosz fogoly, kollégái füle hallatára megvádol azzal, hogy valójában orosz kém. Ezek után egyből, elkezd akciózni, és meglép a kollégái elől. A biztonság kedvérét elváltoztatja a külsejét, hogy biztos ne ismerjék fel, ezért befesti a haját. (Valószínűleg a sötétség befelé is hatott..) :D

Hát nem valami eredeti sztori, de Jolie nénire mint pisztolyhősre, biztos megint sokan fognak gerjedni. (Merthogy a történetre, és a fordulatokra nem fog senki az tuti.)

Imdb
873 1 1 Film Izé
Erunder: Hogy ezzel mekkorát tévedtem! Olyan csavaros az egész, hogy nem lehet eldönteni a végéig, hogy [...]
Megjöttek a vadászgörények (bár lehet, hogy menyétek inkább), hogy boldoggá tegyenek benneteket. ;)
4495 7 21 Izé
Tooni: Igen-igen, a klasszikusok megunhatatlanok :)
Unnamed: http://www.youtube.com/watch?v=anS4FIA1F3Q :)
fatproduction: Én ilyen f@sza videót még nem is láttam ;)))
Mind a 21 komment
Napjaink egyik legnépszerább ritmusjátéka, a Guitar Hero akár plasztikgitárunk pengetése nélkül is használatba vehető. A Microsoft kísérleti fázisában lévő új technológia ugyanis lehetővé teszi, hogy izomcsoportokra szenzorokat helyezve az így érzékelt jeleket ugyanolyannak kezelje a játék, mintha a kontroller segítségével továbbítanánk akaratunkat.
1565 3 1 Tech Izé
Registraal: Csak erről a képről jut eszembe, a múltkor láttam egy "tökszexi" vagyok rockert, félmeztelen, [...]
Halálos ítélet - Death Sentence (2007)

Nick Hume ( Kevin Bacon ) hazafelé tart a fiával, megállnak tankolni, amikor egy banda, valószínűleg beavatási szertartásaként, megölik a gyereket, és csak ő látja a gyilkos arcát. Úgy tűnik valami nevetséges ítéletet garantálnak az ügyészek, ezért végül mégsem vall a srác ellen, hanem megvárja amíg kiengedik, és egyszerűen elintézi. Ám nem is sejti, hogy tettével nemcsak magát, hanem családját is hatalmas veszélybe keverte... James Wan , a Fűrész és a Halálos Hallgatás alkotójának filmje.

IMDb | Trailer
795 2 3 Film Izé
go-free: egyedi történet (pár poszttal lejjebb), veszélyesek a benzinkutak... :D
snake6: 5*(és jó a tene a trailer végén)
kasy: Ez egy fantasztikus film, semmi kommersz. Végre valaki aki nem a kezébe vett egy fegyvert és pro [...]
AZ ÉV IZÉS VIDEÓJA!

Bungle és jómagam (Mr.T.) készítettünk Nektek, hűséges Izélőknek egy közös kis videóüzenetet, fogadjátok szeretettel. :)
17527 5 107 Izé
bungle: És nem találtad? :DDD
themasterhealer: meg a youtube-on is kerestem
themasterhealer: en mar napok ota csk most jottem ra. Mind kuldozgettem a "nem mukodik"-et. Vaazeeeg. jo hogy olvasta [...]
Mind a 107 komment
Kéjutazás - Joy Ride (2001)

Az országút nem a szabadság terepe: három fiatal keserves lecke árán tanulja meg, hogy nincs félelmetesebb annál, mint ha az ember egy autóban ül, éjszaka, védtelenül. Pedig csak viccnek indul az egész: Lewis egy távoli egyetemen tanuló barátnőjéért indul egy régi autón, és, ha már úgyis arra jár, felveszi bátyját is, aki épp akkor szabadul a börtönből. Talán ez az első hiba, amit elkövet. A nyughatatlan Fuller ugyanis a a CB-rádión elsütött durva poénokkal próbálja elűzni a hosszú út unalmát. A legjobban sikerült tréfa az, amikor egy kamionost lányhangon felcukkolnak és randevút adnak neki egy út menti motelben. De ezzel véget is ér a játék. A vicc kedvéért megnevezett szoba lakóját az éjjel brutálisan meggyilkolják, a kamion sofőrje pedig hamarosan újra jelentkezik. Az arcát sosem látják, a hangja viszont mindenütt megtalálja a tréfacsinálókat, és egyre lehetetlenebb, borzasztóbb feladatokat tűz eléjük. Hogy az életüket mentsék, minden kívánságát teljesítik, pedig sejtik, hogy hiába: a kamionos az életükre tör.
IMDb
800 1 1 Film Izé
CRaPtRaSH: ahh,ez jó fajta film, nagyon imádom :]
Régebbi postok...