REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Figyelem! Gyengébb idegzetűeknek NEM ajánlott!

A halál 1000 arca

Az 1978-as, John Alan Schwartz által rendezett A halál ezer arca a világ egyik legismertebb botrányfilmje. A nyolcvanas években Magyarországon is hódított az illegális, narrátoros VHS-kópiák korában, ám hivatalosan soha nem lett bemutatva hazánkban, hiszen sok más országgal együtt itthon is tiltólistára került. 2007-ben azonban végre nálunk is lehullt a lepel, és a nyilvánosság elé került ez a méltán hírhedt kultfilm.
A sokkoló dokumentumfilm emberek baleseteit, emberi életek pillanatok alatt történő elmúlását mutatja be mindenféle félrebeszélés és finomkodás nélkül. A később sorozattá váló A halál ezer arca kendőzetlenül és brutálisan mutatja meg, mennyit ér az életünk – mennyi halálos veszély leselkedik ránk a világban.

(Azt viszont szeretném még hozzátenni, hogy .::JunKieEQ::. által hallottam a filmről, úgyhogy őt tessék szidni érte... és persze engem, mert beküldtem! ;) )
3638 2 69 Film Izé
Endrehun: ajj basszus és a véres jeeneteknél (némelyinél)annyira vidám zenét tudnak berakni mintha tele [...]
Endrehun: Hát szerintem akkor is ha nem igazi jelenetekkel van dúsítva akko is durva egyébként meg igazad [...]
dude: http://www.snopes.com/horrors/madmen/snuff.asp Numerous compilation films in which death scenes - bo [...]
Mind a 69 komment
a jósnők ideje lejárt.... Daniel Negreanu megmondja még azt is, hogy mire gondolsz.
844 1 2 Sport Izé
spiritmonger: hát nem hiába kedvencem a srác... :) rajta kívül még nagy mágus Gus Hansen és Phil Ivey is. [...]
Makkász: Bakker, néha pókerezünk hobbiszinten, de ezt hogy csinálja?
VILÁGREKORD!

a legtovább pörgő golyó
1197 0 0 Sport Izé
Földes Vilmos kihasználja a 3 foul szabályt Luong Chi Dung ellen
1760 0 1 Sport Izé
madMate: HAJRÁ VILI !!!
"Hirtelen szörnyű vihar támadt
Feltűnt mögöttem egy hatalmas állat
ÁÁÁÁÁÁÁ
Iminimi szeminimi juvapcsu vaminimi"

(aki nem tudná: Dolly Roll - Windszörny dalszövege)
7050 6 38 Izé
készpicsamelegmálé: Hihi. Cukimuki nagyon. Dédelgetném nyakrafőre. :)
gvereb1: kösz a számot
Lako: Pókmalac, pókmalac!! ^^ Várjatok velük 1-2 évet, Rivaul már illusztrálta x]
Mind a 38 komment
Ninja Roll
1381 1 1 Game Izé
KisPal: Ez tök jó:D El voltam vele...
Piciny IZÉ csoportunk egy újabb csodával bővült.

HAJRÁ MAGYAROOOK...!!!
4896 6 38 Izé
nyehőce: Úgy bizony, meg a Hír Izére is, én is most küldtem oda pár hírt, 2 perc volt: Borzalmas! 17 [...]
Maccoyi: Emberek!!! Ha ráértek és van kedvetek, nyugodtan küldhettek sportos posztokat a sport.izé-re.;) [...]
Maccoyi: Így mondj el valamit egy nőnek. ;D
Mind a 38 komment
Mai ismeretterjesztő rovatunkban a titokzatos nevű verőköltő bodobács.

Azaz (nagy levegő...): szabóbogár, botbonák, napféreg, büdöspanna, tűzi poloska, boda bácsi, katóféreg, boda, papbogár, katonabogár, bödecske, fülbemászó, halálfő, Istenbogárkája, kőkiverő, misemondó bogár, vörösbogár, Isten tehene, kozákocska, svájci, napköltő, tűzi rovar. Mind közül a legkifejezőbb az, ami nem túl szalonképes, de a legtöbbször látott tevékenységére utal: b*szóbogár.

Néha rosszalkodik a hársfákon. Egy, a NASA által készített szupertitkos felvétel a mindennapi dolgairól:



És még egy idézet: "... a hím másfél órán át gyakott egy nőstényt. Néhány perc után egy másikat 15 perc alatt intézett el. Gyorsan regenerálódott és még megpróbált meghágni egy lárvát" (Winkler Róbert: Nagyvárosi természetbúvár) nagyon korrekt kis könyv, javaslom!

Micsoda erkölcsök! :DDD
3525 3 49 Izé
he: nálunk meg tűzbogár...
Éjfélilány: Fúúúj de utálom őket, tele van velük a tér. Fúj, fúj. Amúgy nálunk suszternek hívják. N [...]
Evo_VII: Én is suszterbogárnak ismertem. Meg pattogóbogárnak hívtuk, mert amikor felgyújtottuk őket, p [...]
Mind a 49 komment
Elfáradt a sok motorozásban...
5815 0 31 Autó Izé
Yorick: Kedves Sangal ! Az, hogy a kocsik ekkora haladási sebesség mellett 15-25 cm-re index nélkül zú [...]
r.a.w.: fura hogy mennyire túlbonyolítanak egyszerű dolgokat. az mz-n van egyetlen egy darab csavarból [...]
Kiscipő: Ki így, ki úgy közlekedik. Ebbe nem merülök bele, mert megint vita lenne belőle. A gázkaros [...]
Mind a 31 komment
Elfáradt a sok motorozásban...
6408 5 31 Izé
Yorick: Kedves Sangal ! Az, hogy a kocsik ekkora haladási sebesség mellett 15-25 cm-re index nélkül zú [...]
r.a.w.: fura hogy mennyire túlbonyolítanak egyszerű dolgokat. az mz-n van egyetlen egy darab csavarból [...]
Kiscipő: Ki így, ki úgy közlekedik. Ebbe nem merülök bele, mert megint vita lenne belőle. A gázkaros [...]
Mind a 31 komment
SlipKnoT - Psychosocial
378 1 3 Zene Izé
Vándorholló: óóó jeeeee! Tényleg nagyon királyak az új maszkok. Joey viszi a pálmát nálam :)
Ganja Master: érdekes hogy nem került ki az én posztom pont a szám (youtube-os) megjelenése után...pedig Bal [...]
calipunkszabus: jók lettek az új maszkok!.. Root-é teccik nekem a legjobban...
Hölgyeim és Uraim!

Történelmi pillanat ez, ami a jövő egy lehetséges kis szeletét mutatja meg nekünk.
Hazánkból is elérhető az Itunes Store, hivatalosan, legálsan.
Igaz ugyan, hogy egyelőre csak az Iphone AppStore használható és a zene/fim vásárlás még nem, de ami késik nem múlik.
1171 0 3 Tech Izé
Marvin: Maradjunk abban, hogy egyelőre. Egyenlőre az egyenlet két oldalát lehet rendezni.
rezlavor: rovidesen elvileg igen. egyenlore meg csak az Iphone es az Ipod Touch applikaciok erhetoek el magyar [...]
koocos: Akkor ez azt jelenti, hogy nemsoká megrendelhetem a SlipKnoT új albumát?
HA-HA-HAL torna :D
3936 1 14 Izé
madMate: jól megcsinálták az biztos :D
bpma: ezek de k*va sokat szivtak :D
TeamCo.: Szerintem csinos kis animáció.. meg a hangok is jó és hogy beleélik magukat a srácok is amikor [...]
Mind a 14 komment
Krisiun - Hatred Inherit

Stílusok: Death Metal
Alapítva: Brazília, 1990

Kings Of Killing

Murderer

Vicious Wrath

Conqueros Of Armageddon
327 0 0 Zene Izé
3 Inches Of Blood - Deadly Sinners

Ex-Trial és ex-Catharsis tagokat a soraiban tudó vancouveri metal zenekar.

Stílusok: Heavy és Power

Trial Of Champions

The Goatriders Horde

Night Marauders

Lord Of The Storm

Destroy The Orcs

 
1175 0 0 Zene Izé
Opeth - Porcelain Heart

Burden

Heir Apparent
239 0 0 Zene Izé
Szabadstílusú síugrás medencébe. :)
1465 0 2 Sport Izé
rezlavor: 0:47nel levo ugras nagyonjo
anon: Ez tök jó, én kipróbálnám :)
Stratovarius - Black Diamond

Finn speed metal együttes. Malmsteen-, Helloween-alapokon nyugvó, dallamos zene.

Eagleheart

Paradise

Destiny
511 0 0 Zene Izé
Scatman John - I'm a Scatman
Stílusalkotó. Kár, hogy 99'-ben meghalt :(

Wikipédia
322 2 1 Zene Izé
Balázs: imádom
Rammstein - Benzin

Rosenrot

Te Quiero Puta

Mann Gegen Mann

Tier
389 2 5 Zene Izé
eerix: :D:D
Balázs: én a közelbe(Baromira nem gyomán :D) nyomultam sátorba:D
eerix: (hol?én Gyomán :D)
Mind a 5 komment
Bullet For My Valentine - Scream, Aim, Fire (lemezkritika)

Hivatalos Oldaluk

All These Things I Hate (Revolve Around Me)

Her Voice Resides

Heart Burst Into Fire

4 Words (To Choke Upon)

Cries In Vain

The End

Just Another Star
374 3 3 Zene Izé
Purple: dettó :D
pepeti: Én is, bár én fordítva :D
Vándorholló: Nemtom ki hogy van vele de én megőrülök ha hallom a számaikat. XD Irtó jók
Cryhavoc - Repent

1992-ben alakult finn heavy/death metal brigád. Eredetileg a klasszikus floridai death metalt művelték, majd fokozatosan rajtuk is elhatalmasodtak a skandinávokra jellemző dallamok.Dalaik gyakori témája a természet.

Snowsong

The Wind

Metamorphosis

u.i: Nem összekeverendő a Cry Havoccal
313 0 0 Zene Izé
Trükkös kosárra dobások
1442 0 0 Sport Izé
Ha nem kicsit részeg a bíró, akkor nagyon? :D
2591 0 2 Sport Izé
anon: Jah, úgy megy néz ki mintha terhes lenne :D
KisPal: Ennek nem a háta fáj?:D
Wishmaster című szám sokak fantázáját elindította hogy videóklippet csináljon hozzá!
Most itt van egy Disney változat.
7228 3 14 Izé
Lilu__cica: Sajnos túlságosan szeretem a Nightwisht, hogy ezen röhögi tudjak, de attól még ötletes!
BIOsajt@: ::D:D:D:D ez nagyon nagy még ilyet pls:P
Dawe: ebben kategóriában a lama song az ász http://youtube.com/watch?v=HbPDKHXWlLQ
Mind a 14 komment
The Steve feat. Akkezdet Phiai - P.I.Á.É.

A Wacuum Airs egyik oszlopos tagja albumáról való igen csak minőségi zene. Aki már látott alkoholt az megérti a szöveget :) Igazi wacuum-os feelinget hoz. www.wacuumairs.com
536 2 1 Zene Izé
xcsokix: VÁÁKUM mesterek!!!:D
Rhapsody - Emerald Sword
Semmi üvöltöszés, törés-zúzás, vagy hörgés, ez skandináv stílusú power metal, a mesélős fajtából, de OLASZOK! Amitől különleges, hogy hegedűt is használnak.
907 0 1 Zene Izé
SSly: naon nagy zene, egyik kedvencem :D:D:D
Mos Def ft Nate Dogg, Pharoah Monch - Oh No

Mit mondana erre? Klasszikus(mostmár lassan elég öreg lesz hozzá...) Klasszikus egyének, remek zene, jó szöveg és klipp, az eszméletlen jó. Az audió egy kicsit dobozhangú, de a videó jobb...
420 1 0 Zene Izé
PrintScreen

avagy a kedvenc billentyűnk felturbózása
1779 4 25 Game Izé
Grábor: Kösz ERRTU! Ez nagyon hasznos ha valaki tudja használni én nem mondom hogy én tudom(csak gondolo [...]
CrazyLime: Érdemes volt végigolvasni ezeket a kommenteket! Rég nevettem ilyen jót!
CrazyLime: Hö! Mi az a MÁTRIX? XD
Mind a 25 komment
Nostalgia 77 - Seven Nation army

Remélem jó kategória, magukat beatnik jazznek definiálják... A Seven Nation army a White Stripes legismertebb(?) nótája, és mivel ez egy TASCKÓ gizdaságos poszt, ők is jönnek.
716 0 0 Zene Izé
Deep Purple - Lazy

Egy kis pszihadélia, Deep Purple 72-ből, a Machine Head albumról, iszonyat forró szám, mar bene az Acid rendesen ;) A Deep Purple ezzel a nótával felkerült a "Világ 100 legjobb gitárszólója" listára is.
479 1 6 Zene Izé
Lazy: Kössz kotta az elismerést:) Örülök, hogy van aki felkapja a fejét a pszichadelikusra is. Ahogy [...]
Attila: Jók is a régi igazi mesterek. Csak, hogy Purple ne örüljön annyira, a PINK floyd sztem kicsit [...]
Purple: szívesen :DD
Mind a 6 komment
Ludacris Ft DTP - Growing Pains

Igazi déli hangzás, összeborulósan, nosztalgiázósan... Szeretem ezt a számot, remélem mások is!
462 0 2 Zene Izé
Lazy: Nem tesz semmit;) Egyik kedvenc nótám, és én is véletlen akadtam rá a klipre...
gundul: Big THX!!!!! Nem tudtam hogy van klipje.
KRS-ONE & Marley Marl - Hip Hop Lives

Nas szerint a hip-hop halott, Krs-One szerint nem!

"Hip-hop is more, then music

Hip is the knowledge

hop is the movement"

Amúgy a klipp tisztelgés a nagyok előtt (akiknek Krs pályatársa volt...).
452 1 1 Zene Izé
etele: most akartam én is beküldeni! KRS nagyon nagy arc, hát még ez a szám. Respect! disy barátunk 1 [...]
Madcon: Beggin

A Beggin' egy cover, amit először 69-ben Frankie Valli és a The Four Sessions vitt a slágerlistákra, majd 2007-ben Pilooski újrakeverte , és kicsit felhúzta az eredeti hangzását, végül 2008ban jöttek a Madconos srácok...
912 1 0 Zene Izé
Cascada - Perfect Day
485 1 1 Zene Izé
Balázs: szöszi(L):)
Tehetségkutatás pakisztáni módra. :)
5813 1 31 Izé
Purple: nyaljatok sót... ti soha nem jáccottatok még??
Erunder: Sztem arra akart utalni h te is 6 oldalú vagy :D
Rthlss22: Mért ish? amugy nem hiszem:)
Mind a 31 komment
Salad Day
3503 3 16 Game Izé
handballer9: úristen hogyan kell ezt megcsinálni???segitsetek!!!!!ehhez én túl hülye vok!!
Purple: dedurva :DD ezen nem is gondolkodtam még el :D höhhö most mér tudom :D
csicsilla: mindegy! anon azt is megnézné ahogy egy szamoca falja a màlnàjàt !:s
Mind a 16 komment
Bulldog szépségverseny

(igen, jól látjátok. ez NEM macskás post)
1676 0 7 Izé
Belkar: bulldogok tényleg nem szépek de szerintem tökre aranyosak amikor néznek rád a ronda fejükkel [...]
mcsoma: a deszkás veri mind1iket :D
KisPal: Szerintem a bulldogok aranyosak...Nekem kéne egy bulldog :D
Mind a 7 komment
Függőleges füvezés :D

És még pár vertkális alkotás.
2704 0 5 Izé
Lako: jah.. :D RGB Gras! :)
tasman: hát ez majd akkor lesz az igazi, ha kék meg piros füvet is tudnak tenyészteni! bár úgy érzem [...]
anon: Nekem még az se megy, hogy csíkosra nyírjam a füvet, nemhogy ez :S :D
Mind a 5 komment
Portugál kerámia (nem)kertitörpék
6813 1 27 Izé
CRaPtRaSH: http://www.funpic.hu/hu.picview.php?id=20635
pumukli: Annó találtam egy hasonló kancsót egy ismerősöm hagyatékában... várok várok talán jól el [...]
Belkar: hehe :)
Mind a 27 komment
Régebbi postok...