REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Napra - Bánat, bánat

A világzenét játszó Napra zenekar 2004. őszén alakult Budapesten. Dalaik közös kiindulópontja a Kárpát-medence népzenéje, amelyet azonban nem autentikus formában adnak elő, hanem a mai kulturális környezetbe ágyazva, újszerű hangzásra törekszenek. Ehhez persze szükséges, hogy a tagok széleskörű ismeretekkel rendelkezzenek és otthonosan mozogjanak a térség zenei világában, valamint annak jellegzetes stíluselemeit könnyedén tudják alkalmazni bármilyen zenei szituációban. A zenekar tagjai korábban a világ- és népzenei színpadokról jól ismert és sikerrel szerepelt együttesekben játszottak. Kiemelkedő hangszeres tudásuk, virtuozitásuk, lendületes előadásmódjuk teszi zenéjüket sajátos erejűvé. Az elektronikus és az akusztikus hangzás elegyítése, az elektronikus hangszerek - dob, basszusgitár, gitár - a népiekkel: hegedűvel, brácsával, cimbalommal, tangóharmonikával együtt megszólaltatva eredményezi a Naprára jellemző egyedi hangvételt. 2007 szeptember 29-én jelent meg első nagylemezük "Jaj, a világ!" címmel, két világhírű londoni producer Ben Mandelson és Rob Keyloch rendezésében a FolkEuróba Kiadó gondozásában.
692 0 0 Zene Izé
Lafoxka egy (fogjuk rá) mesterséges intelligenciával rendelkező lány. Lényegében egy robot chat program. Lehet rajta röhögni sokat :) Hozzászólásokba leírhatjátok, ha valami vicces sül ki abból, amit mond. :D

(Mikor bejelentkezésnél felhasználónevet és jelszót kér oda bármit írhatunk, felenged...)
16197 18 138 Izé
cila: Lafoxkát mintha csak neked találták volna fel (vagy ki). Elolvastam. Mi egyebet is csinálhattam [...]
ebay: behaltok rajta olvassátok el!!!:)alulról kezdjétek Válaszod, kérdésed: Lafoxka Helló. [...]
Alexandra: Nekem ez tetszett a legjobban: :D [...]
Mind a 138 komment
A minap már nagy sikere volt, ezért gondolotam szólok ismét, sőt mi több csak most csak itt csak nektek jövő hét hétfő reggelig meghívó nélküli regisztrációs lehetőséget is biztosítunk. Mert az jó!
Sőt mi több, ha 30.000 Ft felett rendeltek, ajándék cipőt adunk nektek. Mert az is jó!
2689 4 31 Izé
AVIREX: ne aggodj öcsi,max jövő héten megkapod,rendeltem már én is a brandsról,hozták az árut és m [...]
strogi: Hát én még a Puma akciónál járok, 11-én rendeltem és semmi hír kezdek morcos lenni! Jártat [...]
mekszamnojz: bocsánat: - oceanearth's
Mind a 31 komment
Fél terabájt bambuszból Egyre terjed a technikai környezettudatoság hangzatos jelszava, de ez még legalább egy pozitív divat - a hullámot pedig legújabban a SimpleTech lovagolta meg, a maga [re]drive névre hallgató bambuszfedeles, egyébként pedig alumínium-borítású külső merevlemezével.

Amit ők szerényen csak a világ legkörnyezetbarátabb külső meghajtójának neveznek, valójában egy jó közepes, 500 GB-os egység, Turbo USB 2.0-ás csatlakozóval. Rendkívül környezetbarát mivoltát pedig elsősorban természetesen nem a bambuszfedélnek köszönheti, hanem leginkább a ventilátormentes dizájnjának - ahelyett ugyanis a hőelvezetésről maga az alumínium borítás gondoskodik.

Akár így, akár úgy, 500 GB szép mennyiség, és bár vannak nála gyorsabbak is, azért a Turbo USB 2.0 sem rossz - mi több, a cég ajándékba ad még egy kis bónuszt is, nevezetesen a Fabrik Ultimate Backup online tárhely-rendszerének vagy a teljesen ingyenes használati jogát, amely esetben azonban csak 2 GB áll majd a rendelkezésünkre az éterben, vagy havi $5 ellenében korlátlan tárhely, korlátlan adatátvitellel.

Maga a [re]drive egyébként $160-t kóstál.
691 0 13 Tech Izé
Jozef7: xD Gondoltam én hogy nem alkesz :D (neked tényleg szabad minden ;D )
CRaPtRaSH: ha te tudnád, mennyit... nincs egy normális pillanata... vagy részeg, vagy szerelmes magába ;DDD [...]
Jozef7: Mert mindig iszik?? :D
Mind a 13 komment
Győznünk kell!

A Magyar Olimpiai Csapat dala - 2008

A könnyűzenei életben komoly és elismert múlttal rendelkező Rakonczai fivéreket (Viktor és Imre) is megihlették az olimpiai játékok, és mivel hatalmas sportrajongók úgy gondolták, hogy mindezt egy vérpezsdítő, lendületes dal formájában kívánják a nagyközönség elé tárni. Ennek szellemében született a "Győznünk kell!" című szerzeményük. A dalt eljuttatták a Magyar Olimpiai Bizottsághoz, ahol akkora sikert arattak vele, hogy ez a szerzemény lett a Magyar Olimpiai Csapat dala.
375 0 0 Sport Izé
Mit csinálnál egy hajótársaság vezetőjének a helyében, ha bővíteni szeretnéd az egyik tengerjáród férőhelyeinek számát? Rendelsz egy új hajót és vársz 3 évet, amíg megépül? Nem. Félbevágod a 12 szintes monstrumot és a közepére egy új részt építtetsz. :)
6802 1 10 Izé
Schabee: ez tök jó
anon: De ha megrendeli akkor egyszerűbb :)
Drevway: Miért ne lenne egyszerűbb? Sztem elég bonyolult az alapoktól felépíteni egy hajót, ha 3 évig [...]
Mind a 10 komment
Új, Atom processzoros tábla PC-t készít a Fujitsu A Fujitsu is beszáll az Atom-őrületbe, ugyanis legfrissebb noteszgépe, amely tulajdonképpen egy UMPC (Ultra Mobil PC, azaz kisméretű, könnyen hordozható) és egy tablet PC keveréke, az Intel egyik Atom processzorával van felszerelve. A gyártó újdonsága a Lifebook családban foglal majd helyet, az U2010-es típusjelzéssel ellátott újdonság specifikációi első ránézésre egészen jók.

A fenti képen látható Lifebook U2010-es modell egy 5,6 hüvelykes képátlóval rendelkező kijelzőt hordoz magában, amely 1024 x 768 pixeles natív felbontással üzemel. A kis készülék mindössze 680 grammos súllyal bír, így rászolgál az UMPC elnevezésre is, de kihajtható és elforgatható kijelzőjének köszönhetően tablet PC-ként is tökéletesen használható. A Fujitsu újdonsága tartalmaz beépített WiFi és Bluetooth adaptereket, ezen kívül GPS vevővel is ellátja majd a gyártó. A különleges konfigurációban 1,6 GHz-es vagy 1,8 GHz-es Intel Atom processzor kap helyet, a rendszer 1 GB DDR2-es memóriával, 80 GB-os merevlemezzel és Windows Vista operációsrendszerrel kerül forgalomba.

A Fujitsu a kis készülék várható megjelenésével kapcsolatban egyelőre nem szolgált információval, ám az már tudható, hogy a Lifebook U2010-es modell ára valahol 1300 dollár környékén fog elhelyezkedni.

(Szerző: J.o.k.e.r)
979 0 0 Tech Izé
Energiatakarékos pici PC a Cherrypal-tó A Cherrypal, aki tulajdonképpen egy egyelőre ismeretlen gyártó, új megoldással jelentkezik a piacon. A vállalat egy kisméretű komplett PC-t mutatott be, amely alapjáraton mindössze 2W-os fogyasztás mellett üzemel, ára pedig rendkívül kedvező, összesen 250 dollárt kell érte letennünk az asztalra.

A kis számítógép elegendő teljesítménnyel rendelkezik ahhoz, hogy internetezni tudjunk vele, a készülékben egy 400 MHz-es órajelen üzemelő, hárommagos Freescale MPC5121e mobileGT egység található, amely eddig főként autós navigációs rendszerekben volt megtalálható, teljesítménye nem összehasonlítható az Intel és az AMD processzoraival. A rendszer 256 MB DDR2-es memóriával, valamint  4 GB NAND flash memóriával van ellátva, ez utóbbi ad helyet az operációsrendszernek, amely jelen esetben egy Debian alapú linux rendszer. A webböngésző szerepét a FireFox tölti be, amely az összes bővítmény és Linux média plugin kezelésére képes. A kis szerkezet beépített 802.11 b/g  WiFi adapterrel, két darab USB porttal és egy ethernet porttal van ellátva, de ezeken kívül egy VGA kimenetet, valamint egy sztereó hangkimenetet is találunk rajta. A Cloud Computer névre hallgató rendszer az átlagfelhasználók számára gyengének bizonyulhat, de a maga kategóriájában elég ütőképes, és ami a lényeg: rendkívül keveset fogyaszt. A pici PC-vel internetes videókat, flash animációkat, illetve különböző weboldalakat nézegethetünk, de akár irodai munkára is alkalmas a készülék.

A Cherrypal kis gépe nem csak egy egyszerű, alacsony fogyasztással üzemelő PC, annál bizony sokkal több. A gyártó a kis készülékhez kevés adattároló kapacitást biztosít ugyan, de cserébe 50 GB-os ingyenes internetes tárhelyet ad minden egyes vásárlónak. Az információk szerint ez a tárhely a jövőben bővülni fog. A Cherrypal megoldása rendkívül biztonságos, ugyanis a Cloud rendszer szoftveres és hardveres adattitkosítással éri el az internetet.

A rendszer az alacsony fogyasztás mellett 80%-kal kevesebb alkatrészből épül fel, mint egy átlagos PC, így környezetkímélőnek mondható, viszont a készülék háza hagyományos műanyagból készül, ami ugyanolyan veszélyes a környezetre, mint a többi PC borítása. A kis készülék mégis különleges, ugyanis gyártója szerint elég jó minőségű ahhoz, hogy akár 10 éven keresztül is hibátlanul tudjon működni, ám a felhasználók nagy része ennyi ideig nem tart meg egy gépet, többnyire 2-3 évente cseréli konfigurációját. A gyártó erre is kitalált egy környezetkímélő és mellesleg ötletes megoldást: a vállalat a megunt készülékeket visszavásárolja, majd a fejlődő országokban újra értékesíti, így a kis gépek valóban hosszú ideig lehetnek majd használatban.
1052 0 3 Tech Izé
rivaul: Igen ez csak egy kis pc nem noti... Szal ehez +bill egér monitor stb :)
wowbagger: ööö...ez egy pc sztem.számítógép.nem notebook vagy tablet pc. nincs képernyőő.azt vegyé
gvereb1: mekkorka a képernyője?
Folyékony fémmel működő processzorhűtő.
A holland Danamics neve bizonyára sokak számára ismeretlen, ám ha a vállalat legfrissebb terméke piacra kerül, és valóban olyan hatékony lesz, mint azt most állítják, akkor ez a tény hamarosan megváltozhat. A Danamics elkészítette az első olyan processzorhűtőt, amelyben speciális összetételű, folyékony fémből álló keverék található, amelyről a gyártó érthető módon nem árult el részleteket. Ez a termék végre elérhető lesz kereskedelmi forgalomba is, ha minden a gyártó tervei szerint alakul.

A Danamics által kifejlesztett újdonság LM10-es típusjelzéssel van ellátva, az egységben található folyékony fémet egy speciális, elektromágneses pumpa keringeti, amely nem rendelkezik mozgó alkatrészekkel, kiegyenlítő tartállyal, illetve semmi egyébbel, ami egy vízhűtő rendszernél megtalálható. A gyártó állítása szerint az új megoldás sokkal hatékonyabban teszi a dolgát, mint a legtöbb vízhűtő rendszer. Az alkalmatosság a leghatékonyabb léghűtő szerepéért is versenybe száll a piacon, ugyanis a folyékony fém által szállított hőt az egységen található hűtőbordák vezetik majd el a levegő segítségével. A hűtőben található elektromágneses szivattyú nagy hatékonysággal keringeti a zárt rendszerben található folyékony fémet, ám ennek ellenére is kevesebbet fogyaszt 1 W-nál.

A Danamics LM10-es hűtőalkalmatosságának várható végfelhasználói árával és megjelenésével kapcsolatban egyelőre nincsenek információk, de úgy tűnik, hogy az egység már megjelenésre kész állapotban van, így remélhetőleg hamarosan találkozhatunk vele kereskedelmi forgalomban. Az ötlet ugyan nem új, de a kivitelezés nagyon jónak tűnik.
1027 0 17 Tech Izé
rivaul: hyper tx2-t próbáld meg az még a quadokat is hidegen tartja s ahoz képest nagyon olcsó :)
Jozef7: az szép
wowbagger: pl nekem jó lenne a szénné feszelt c2d e8200amhoz,mert eléggé melegszik a kicsike... pedig egy [...]
Mind a 17 komment
A két hete felkerült videó kapcsán, amiben egy férfi szívinfarktust kapott egy könyvesboltban rengeteg hozzászólás érkezett. Sok levelet kaptunk, az egyik a férfi húgától érkezett. Akkor nem tudtuk eldönteni, hogy valódi-e az infarktusos felvétel és a rokoni kapcsolat, most a hölgy egy állítólagos videóval is alá szeretné támasztani mindezt. A segítségünket kéri. A probléma csak annyi volt, hogy a videót nem küldte el. Amit találtunk a videán azt most belinkeljük nektek.

Tehát eleget téve a kérésnek, most közreadjuk ezt a felettébb furcsa felvételt. Mivel a hölgy nem kérte, hogy az eredeti postot töröljük, amíg másként nem rendelkezik mi fent hagyjuk azt is.

A videó szó szerint sokkoló. Nem akarunk a könyvkiadó hibájába esni, mi előre elmondjuk, hogy ez a felvétel veszélyes az egészségre. Vigyázzatok!

Íme a levél, amit kaptunk:

Tisztelt Ize.hu szerkesztő!
 
Szenci-Molnár Ildikó vagyok. Bátyám és felesége nevében szeretném megköszönni az e-maileket és hozzászólásokat, amiket az elmúlt napokban jóérzésű internetező emberektől kaptunk.
 
Nagyon megható az a támogatás, amiben az interneten megjelent felháborító és szégyenletes videó kapcsán részesítették családunkat.
 
Bátyám, Szenci Gábor egy budapesti könyvesboltban kapott szívrohamot. Az esetet valaki megörökítette, és az interneten, így többek között az Izé.hu oldalon is elérhetővé tette. Azóta sok ezer ember látta, ahogy bátyám kezében egy könyvvel összeesik.
 
Bátyámnak mindig is gyenge volt a szíve. Gyerekkora óta járt szakorvoshoz. Kerülte az izgalmakat, és kímélő életet élt. Az internetre feltöltött videó kapcsán egyértelmű családunk számára, hogy a rohamot az a könyv okozta, amelyet a könyvesboltban éppen olvasott.
 
A felvétel, ha már meggyalázta bátyámat, talán valami jónak, egy pozitív kezdeményezésnek lehet az alapja. Mindig úgy neveltek bennünket, hogy a rosszban próbáljuk meg a jót megkeresni.
 
Ez a felvétel döbbentett rá, hogy micsoda felelőtlenség a könyvkiadók részéről, hogy nem tüntetik fel a könyvek borítóján, hogy hány éves embereknek szánják a kiadványaikat. A televízióban sugárzott filmek előtt megjelenik a korhatárt ismertető karika. A CD-k borítóin feltüntetik, ha a számok szövegei trágár vagy durva szavakat tartalmaznak. Még a vidámparkban is kiírják, hogy szívbeteg emberek mely játékokra ne üljenek fel. Ez alól a könyvek kivételt képeznek. Bátyám pedig ennek esett áldozatul.
 
Úgy érzem, hogy bátyám esete talán nem kirívó. Sokan élhetnek ma Magyarországon, akik féltik gyermekeiket vagy szívbeteg hozzátartozójukat egyes könyvektől. Az ő védelmükben fogalmaztam meg ezt a sajtóközleményt.
 
Bátyám sajnos még mindig kritikus állapotban fekszik a kórházban. Ha most eszméleténél lehetne, biztos vagyok benne, hogy támogatná a kezdeményezésem.
 
Követeljük, hogy a könyvkiadók a könyvek borítóin tüntessék fel, ha egy adott mű szívbeteg vagy kiskorú emberek számára nem ajánlott. Ne lehessen ma Magyarországon úgy könyvet kiadni, hogy az a megrázó, vagy sokkoló tartalomra ne figyelmeztesse az olvasót.  
 
Kérem, tegyék lehetővé, hogy ez a közlemény és az általam készített film az oldalon megjelenjen. Bízom benne, hogy a nyilvánosság a kezdeményezést felkarolja, és rövidesen változás történik Magyarországon.
 
Szenci-Molnár Ildikó
8549 5 460 Izé
Savitra: Javíthatatlan vagy XD És menthetetlen...
Purple: fogd már fel h nem igazi
Maggi: Így van szókincs , másoknak sajnos keveset adott a teremtő én megpróbálom kihasználni azt am [...]
Mind a 460 komment
8MP-es kamerás mobilt készít a Samsung A tervezett készülék a dolgok jelen állása szerint várhatóan at i8510 név alatt kerül majd piacra, a kamera pedig a már említett pixelszámon kívül rendelkezne még automata fókusszal és xenonvakuval is, valamint 120fps-el rögzítene videókat.

Nem panaszkodhat majd azonban egyéb téren sem, mivel úgy tűnik, kap majd Wi-Fi-t, integrált GPS- és HSDPA-hozzáférést - valamint TV-kimenetet, DivX-támogatást, dedikált 3D grafikai chipet (hogy a lehető legtöbbet hozhassa ki a 2,8 hüvelykes, 16 millió színű QVGA (240 x 320 felbontású) képernyőjéből), 16GB beépített memóriát (bár várható 8GB-os változat is), az áramellátásról pedig egy 1200mAh akku gondoskodik majd.
951 0 6 Tech Izé
Jozef7: Ja amúgy jó lenne egy ilyen teló csak SE lenne az jobb lenne :D
Jozef7: xD Te mindig tudsz ilyen hülyeségeket mondani xD
CRaPtRaSH: sztemmeg DE! ;*
Mind a 6 komment
A nehézésúly jelenlegi nagyágyúja, Wladimir Klitschko szombat este ismét kiütéssel győzte le kihívóját. A 200 cm magas, 115 kilós ukrán boxoló három világbajnoki övvel is rendelkezik.
1291 0 2 Sport Izé
Maccoyi: Hát igen... nem azt hozta ez a meccs, amit vártam pl. én is tőle. Azt hittem ütősebb meccs le [...]
papaluige: Hát ez a nigger nem igen akart bokszolni a mérkőzés felétől!(mondjuk kapott eleget) de ez a K [...]
Egy rettentő értelmes ember(?)... rettentő értelmes videókkal!
Mert bizony van ám több is! Pontosabban 46db-al rendelkezik eme emo egyén.
6595 1 89 Izé
nkmedve: Beszoltá' köcsög?;-) Azzal amit mondtál csak az az egy bajom van, hogy aki önmagát adja az man [...]
CRaPtRaSH: az első amit nemértek,te vagy ma a kb. 5. ik ember, aki 2n-nel leírja hogy utánna... utána. nem [...]
nkmedve: "egy a sokféle válasz közül" akart lenni, fáradt vagyok:)
Mind a 89 komment
A Kotaku úgy fest megint belenyúlt a tutiba, ugyanis a blog állítása szerint készülőben van egy új kezelőfelülettel rendelkező X360 Dashboard, mely a jelenlegi állás szerint teljesen 3D-s lenne. Életre kell a Különvélemény című film egyik jelenete?
704 0 0 Tech Izé
Ajánlom figyelmetekbe az alábbi könyvet, ha kedvelitek az izgalmakban és fordulatokban gazdag történetet, ami átmenet egy Agatha Christie hagyományait idéző detektívregény és egy misztikus thriller között.
Online rendelhető, futár kiviszi, nincs más dolgotok mint kifeküdni valami nyugis nyári helyre, fa alá az árnyékba, és végigolvasni.

Akik helyesen válaszolnak a következő 3 kérdésre, azok között 5 dedikált könyvet sorsolunk ki! A válaszokat az oldalon lehet összeszedni.

- Ki vette fel a telefont a Golden Arch Auctioning Company-nél?
- Mit találtak a homokban?
- Ki inspirálta a szerzőt gyermekkorában, aki jelen regényben is feltűnik?

Megfejtéseket vasárnap éjfélig várjuk a jatek@ize.hu címre!
1729 3 13 Izé
kamubekLaca: Hát ebben nincs teljesen igazad. Az az igazság, hogy nem tettem azt hozzá, hogy láttam azt a kö [...]
rezlavor: mea culpa, mea maxima culpa. Beerkeztek a valaszok, kisorsoltuk a nyerteseket, kiertesitettuk oket, [...]
mekszamnojz: mert mindet felvasarolta a habostorta :DD
Mind a 13 komment
Ez most nem a foci eb, hanem a foci kecske. ;) De nevezik ulak tartisnak, kuk parinak, kök berünek, kökbörünek és buzkashinak is Afganisztán nemzeti sportját. A lényeg hogy a csapatok napokon át hajigálnak egy döglött kecskét. Nem árt, ha a buzkashi játékos remek állképességgel rendelkezik, hiszen a játék akár több napon keresztül is elhúzódhat. Biztos jó móka. ;)
3248 1 12 Izé
Lacpas: A foci is valhonnan azsiabol ered allitolag, ha belegondolunk a labdajatekok is innen szarmaznak. Eg [...]
Thufir: Ha belegondolunk a foci sem egy kulturált sport, csak jó a reklámja.
Belkar: ez már benne volt a rambo-ban is :) lehet hogy nem túl értelmes de talán ez a legősibb még ma [...]
Mind a 12 komment
SP - HOLNAPTÓL

Félreértések elkerülése érdekében SP nem reppel, inkább POP/Hiphop.
Nem is állt szándékában reppen maradni, inkább énekel.
Ezenkívül fotózással foglalkozik.
És tessék megrendelni, nekem már itt van.

Klippek
SP - KÉRLEK HOGY
SP - ÁLLJ MEG

Interjú
MTV-PIXEL-SP INTERJÚ

Album már rendelhető : www.spmusic.hu
www.myspace.com/spmuzik
www.ederkrisztian.com
www.shadowhand.hu
804 2 50 Zene Izé
Kiscsuri: Ugye vicc?
Máln@: rendben "anyuci"......:S ...khööhm...
konvejor: Ez a gyerek szöges ellentétben áll saját magával.
Mind a 50 komment
Busta Rhymes - Break you neck

Busta Rhymes az 1991-ben debütáló Leaders Of The New School nevű bandával indította pályafutását. A banda nem tett szert világhírnévre, de ez a fiatal jamaikai srác szólóban megmutatta az embereknek, milyen remek előadó is valójában.
Az 1996-os év legnagyobb durranása kétségkívül Busta Rhymes felbukkanása volt. Már ismert tagja volt a már említett Leaders Of The New School-nak, illetve a New York-i rap szcénának, amikor elérte első igazi sikereit. A vibráló tekintetű, karibi beütésű, saját, össze nem téveszthető stílussal rendelkező Busta Rhymes 12 évesen már rappelt, miután szülőföldjéről Brooklyn-ból Long Island-re költöztek át. A környéken rendezett összes rap tehetségkutató versenyen részt vett, majd végül sorsa összehozta későbbi partnerével Mc Charlie Brown-al. Charlie ekkor még csak kilencedikes, de a Busta-val közös repperkedésükkel olyan támogatókra lelnek, mint Chuck D. A Public Enemy Long Island-i stúdiójában kezdenek felvételeket rögzíteni, majd ezeknek a szalagoknak köszönhetően a világ is megismeri őket.

Busta Rhymes - Gimme some mo

Busta Rhymes feat. Spliff Star-Make It Clap

Busta Rhymes - I Love My Chick

Busta Rhymes and MC - I know what you want

Busta Rhymes - Put Your Hands Where My Eyes Can See

Busta Rhymes, Chingy, Fat Joe and Nick Cannon - Shorty

Busta rhymes Ft Pharell - Lite ya ass on fire

Busta Rhymes-Get You Some

Busta Rhymes & Mystikal
567 3 11 Zene Izé
Purple: mekkora az a videó :D
csicsilla: dehogy bàntom Isten ments!!!nekem tetszett az a vidi!
Monsy: Ne bántsd Gyulát! Ismerem a srácot, jó arc csak kicsit talán eltévedt. :) Akkor már inkább [...]
Mind a 11 komment
Cannibal Corpse

A buffaloi zenekar egyike az első USA death metal zenekaroknak, 1988-ban alakultak. Zeneileg és szövegileg sajátos stílusjegyekkel rendelkeznek, szövegeikből árad a brutalitás és az embergyűlölet. Az alapító tagok között van az a Chris Barns, aki jelenleg a Six Feet Under frontembere és talán ő rendelkezik a legmélyebb orgánummal ebben a műfajban.
366 1 3 Zene Izé
xD: Azt üvőlti a szám elején, hogy szopás? Hát tényleg az.
RokkantTroll: Nem baj, hogy nem érted a szöveget. Nincs is rajta mit. Szerintem a kibelezéses, csonkításos, e [...]
karaj: Biztos Én vagyok a hülye, és nem értek kellőképp a zenéhez de ez a "addig rázom a fejem és [...]
Öööö, mi a szar(v) ez? :) PS? ;)

Mai ismeretterjesztő rovatunkban egy afrikai szarvasmarha, a watusi. A képen található példány Lurch, aki a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült a méretei miatt. Azért ez a texasi fél-watusi állatka is szép nagy szarvval rendelkezik.
Magyarul nem sok infot találtam róla (ha van, írjátok a kommentekbe), de állítólag látható a Nyíregyházi Állatparkban is.

3873 1 14 Izé
Dragon66: ki mondta h kiengedtek?! a többi jelenlévő kétlábú faj mellett fel se tüntem. :D
davids83: Hja meg a vicc: - Miaz, egyik füleden be, a másikon ki, és mégis a fejedben marad? - Csákány!
davids83: TULOK! MINOTAURUSZ! :D elrettentő példa a fiataloknak, hogy ne hallgassanak olyan hangosan zenét [...]
Mind a 14 komment
A zavarbaejtően kínos cégnévvel rendelkező Peekaboo Pole Dancing igazán eszetlen ötletet eszelt ki a Nintendo Wii-hez.
1988 0 0 Tech Izé
A VX-sorozat harmadik tagja a szokásos luxuskinézetet és a kiváló teljesítményt nyújtja. A mérete 12.1 hüvelyk, a súlya pedig 1.6kg, a szokásos beépített csodákkal rendelkezik, továbbá bőrből készült csuklótámasza van, és természetesen a Lamborghini dizájnborítás virít rajta.

De valóban értékes belsőt rejt a csinos külső?
814 0 2 Tech Izé
winkytct: ha mar nem azert de hogy a szarba lehet egy 2,6 os dual core-os gep 4 GB ram-mal lassu???? ezeknek [...]
bandee1219: Ezt az erik gyereket valahogy jobban el tudom képzelni egy pia + cigi reklámban...
Játékos kávéasztal. Kitűnő játék pl. nem túl jó memóriával rendelkezőknek (hova is raktam a ...) ;)

2541 14 8 Izé
bboyillo: a hörcsög még jól el is élne benne :D de egy ilyet szivesen elfogadnék XD
Pirce: Ez teccik. Amúgy helló mindenkinek, csak mert még új vagyok.
Belkar: szerintem annyira nem bonyolult csak ha mondjuk 2-3 napja raktad bele azt amit most keresnél :)
Mind a 8 komment
Folytatjuk étvágygerjesztő finomságok rovatunkat. ;)
Csokibevonatú hangyák, skorpió vodka, kroki curry, gyíkbor és egyéb nyalánkságok...
Jó rendelést, jó étvágyat!
2530 0 17 Izé
Belkar: a múltkoriakról még el lehetett képzelni hogy agyon E -anyagozott gumicukrok de ezekről? ezek t [...]
Wepi: Gyíkpáleszt pont a múlthéten ittam! És még a hasát is befaltam! :D
Re-Peet: A kukacos tequila már olyan snassz :)
Mind a 17 komment
Még meg se jelent a Gran Turismo 5 Prologue, de máris platina lett, ugyanis több mint 1 millió ember rendelte már elő a játékot.
641 0 1 Tech Izé
rivaul: Pedig a test drive-ot vártam de ezzel is beérem :D komolynak néz ki :)
Dr. Daisy Pet Vet
2003 2 1 Game Izé
Oláh Dóra: Én ezzel az oyunlar1.com -on találkoztam!;)
Süss pizzát jól!
2417 2 2 Game Izé
Darren: 363 nap :]
TamiGabi: 241 napig voltam nyitva. Nem rossz
A Nextwork robotépítő versenyben a jelentkezők feladata, hogy egy, a mindennapi életben számukra hasznos segítő robotot építsenek a LEGO Mindstorms NXT készletből. A robot elkészítésére 2 hónap áll a résztvevők rendelkezésére.
A versenyt 3 kategóriában írják ki: Iskolák, Informatikai vállalkozások, Egyéb tevékenységet végző vállalkozások .


Érdeklődnék az itt megjelent kedves felhasználóktól, hogy esetleg nincs valaki aki szivesen elindulna a  versenyen, de mondjuk céges háttér hiányában nem teheti meg?  
601 0 0 Tech Izé
Ha már unnád a hagyományos késed... csak 29.95$. Mutasd meg, ki a Jedi a konyhában! :)
7892 2 21 Izé
wiltz: azoknak a hülyéknek jó lesz akik kést használnak fogpiszkálónak
Dawe: mér ne lehetne igazi? lehet ha megnyomja a gombot akkor kijön a penge amiben van egy vékony neon
csirek: igazad van, én hitetlen hülye, most egy korszak végetért azzal hogy kijelentettem ez nem igazi : [...]
Mind a 21 komment
David Elsewhere, a "rongyember".
Érdekes és sajátos mozgáskultúrával rendelkezik, ismerős lehet: Golf GTI, Heineken, vagy iPod reklámokból.
9811 9 38 Izé
ricsi176: trüpptrüpp háááj róóólerz big kóóóklerz nekünk van kess meg dólerz abban is van hasonl [...]
Warrior11: :) http://www.youtube.com/watch?v=EcUF3vGgwNc&feature=related
Warrior11: Srácot láttam még egy korábbi videón valahol a weben amikor még kisrác volt ...mwuhahahhahaa [...]
Mind a 38 komment
Az Apple a mai naptól tette elérhetővé a nagyobb tárkapacitással rendelkező telefonokat és zenelejátszókat.
490 0 0 Tech Izé
The Happening
M. Night Shyamalan új filmje, reméljük nem lesz annyira béna lesz annyira remek, istenkirály, szórakoztató, félelmetesen izgalmas, hatalmas mondanivalóval rendelkező, fergeteges színészi munkával megáldott film, mint pl. a Jelek.
7306 1 89 Film Izé
Balázs: jó film nekem tetszett de a jelek jobb
nkmedve: vagy inkább rá kell jöjjek hogy én vagyok nagyon fáradt, a 02 sehogyse március, ha jobban megn [...]
nkmedve: Itt úgylátom valami megment az IZÉ órában, különben nem lenne március 9.-i komment, ha még [...]
Mind a 89 komment
The Happening
M. Night Shyamalan új filmje, reméljük nem lesz annyira béna lesz annyira remek, istenkirály, szórakoztató, félelmetesen izgalmas, hatalmas mondanivalóval rendelkező, fergeteges színészi munkával megáldott film, mint pl. a Jelek.
7243 4 88 Izé
nkmedve: vagy inkább rá kell jöjjek hogy én vagyok nagyon fáradt, a 02 sehogyse március, ha jobban megn [...]
nkmedve: Itt úgylátom valami megment az IZÉ órában, különben nem lenne március 9.-i komment, ha még [...]
Nem regisztrált: Az, bár szerintem egy kicsit lenéző azokkal szemben akik szeretik a Jelek című filmet.
Mind a 88 komment
"Régen azt mondták, az menjen sebésznek, akinek biztos a keze. Ma is ezt mondják, csak a történet kiegészült más tényezőkkel is. Például a kéz remegését a modern sebészi robotok már nem veszik át. Sőt, ki hitte volna, hogy valaha az orvosi szakmában azt mondhatjuk: aki videójátékokkal rendszeresen játszik, az nagyobb sikereket érhet el sebészként (természetesen akkor, ha a megfelelő háttértudás is rendelkezésére áll)."


via MedIQ
1017 0 0 Tech Izé
Azt hiszem ez az autós szimulátor megoldások otthoni  "királya". A 16-22 ezer dollár közötti ár viszont megfontolandóvá teszi az azonnali rendelést.
871 0 0 Tech Izé
A CES-en kerül bemutatásra a Celestron digitális mikroszkópja, amit  mindössze 300 dolláros áron  lehet majd beszerezni. Iskoláknak, hobbi természettudósoknak ideális, figyelembe véve, hogy rendelkezik USB csatlakozással, SD kártya slottal és egy saját 2 megapixeles fényképezővel.
460 0 0 Tech Izé
Ez történik ha egy Vacom rajztáblát egy GPS-t és egy Macbook Pro-t ötvözünk, és levágjuk róla a billentyűzetet. Az eszköz már rendelhető, igaz a 2.300 dolláros ár visszatartó erő lehet.
600 0 0 Tech Izé
Hallottatok már a Hernyó Emberről? Íme, itt van...
Még több fotó róla.
8611 4 32 Izé
bandee1219: YES/[NO] ;)
dénes: ez nem csak egy törpe akit belebugyoláltak egy lepedőbe és azért nem látszik keze, lába?
barracuda: jól betakarták
Mind a 32 komment
A minapi Fujitsu bejelentést nem hagyhatta válasz nélül a Western Digital, ezért bejelentették a Passport széria következő szintén 320 gigányi tárkapacitással rendelkező hordozható merevlemezt.
596 1 0 Tech Izé
Az osztrák TAB megalkotta a Virtual Pinball-t, ami nem csak a a régi mechanikus flipperek helyettesítője lehet, hiszen 42''-os touchscreen-es plazma kijelzőjén a 3 db 3D-s flipper játékon kívül már most 2 akció és 1 stratégiai játékot kínál. Emellett a multiplayer játékosokra is gondoltak, a gép IP kapcsolattal is rendelkezik.
910 1 1 Tech Izé
Maccoyi: hát biztos jól el lennék vele, de nem pótolná egy hagyományos régi kedvencemet sem :) PL. : h [...]
Régebbi postok...