The Runaways
A film a 70-es évek egyik tinédzser rockbandájáról, a
The Runaways-ről szól, konkrétabban arról az időszakról, amikor híresek lettek. Első slágerük, a Cherry Bomb Amerikában mérsékelt sikert aratott, albumaik Japánban viszont óriási feltűnést keltettek. Épp ezért a banda a japán rajongóknak megfelelni vágyásból Japánba tervezett turnét, az azonban nem egészen úgy sikerült, mint amit reméltek…
Ez az életrajzi film valószínűleg igényesebb darab lesz a rock világáról, mint például a
Bandslam. Tinédzserekről szól ez is, csak ugye nem éppen a mai korban, plusz még ahhoz, hogy jobbnak tűnik az is hozzá járul, hogy nem holmi csinált színésznőcskékkel dobják össze a filmet, hanem olyanokkal akik már bizonyították tehetségüket.
Imdb
801
0
Film Izé
Gorillaz - Stylo
Sahineltől: O-Ren-Ishii, a Kill Bill-ben látható anime, ami alatta szól:
Gorillaz - Stylo (Labrinth Remix ft. Tinie Tempah)
1274
2
Zene Izé
Legend of The Guardians (Ga-Húl őrzői)
Soren, az ifjú bagoly, egész életében arról álmodozott, hogy a nemes Ga’Hoole-klán tagja lesz. Egy szép napon elrabolják a St. Aggie gonosz baglyai, hogy agy mosott harcost faragjanak belőle. Soren, és új cimborái azonban megszöknek, és Ga’Hoole szigete felé veszik az irányt, hogy a bölcs, és nemes baglyokat segítsék a St. Aggie zsarnokai ellen folytatott harcban.
A
regény (ami sorozat, és valószínűleg később találkozhatunk még a mozikban a többi résszel is, ha ez sikeres lesz) adaptációjában, az animált állatok hangját nagyszerű színészek fogják kölcsönözni, de ezt csak azért írtam le, hogy a regény szó ne árválkodjon a történet alatt. :)
Imdb
1553
1
Film Izé
Megjelent a Belga új albuma, ami végig a politikáról szól. Íme egy szám róla.
Ingyen letölthető az egész album:
Itt
883
0
Zene Izé
The Joneses
Jonesék a tökéletes amerikai család, ők a megtestesítői az amerikai álomnak. Mindenük megvan amit csak az ember kívánhat. Ám az egész csak mű. Ugyanis ők egy jól megszervezett marketing család.
A fogyasztói társadalom kritikája vígjátékba csomagolva.
Imdb
2124
0
Film Izé
Az Ördögtorony (
Devils Tower) Wyoming északkeleti részén található. Tudósok szerint egy ősi vulkán magja, amely hosszú évmilliókon keresztül volt kitéve az eróziónak és a Belle Fourche folyó sodrának. Ismerős lehet a
Harmadik Típusú Találkozások című filmből is, ahol a torony a félelmetes anyahajó leszállóhelyeként szerepelt. Egy ősi Kiowa indián legenda szerint a torony akkor keletkezett, amikor egy felbőszült medve üldözni kezdett hét kislányt. A történet szerint a kislányok menekülőben felugrottak egy alacsony sziklára, mely nőni kezdett, és olyan magas lett, hogy a vadállat már nem érhette el őket. A torony oldalán a medve karmainak nyomai láthatók.
6962
11
Izé
Koktélok, amiket az idei Oscar-jelölt filmek ihlettek. Lehet próbálkozni! :)
4925
4
Izé
Amikor a hójáró önállósítja magát. :D
(thx 1nessa)
Egy
másik Double Fail. :)
740
0
Sport Izé
5 ok, amiért a nők megcsalják párjukat
957
0
Pink Izé
Killer Bean Forever
Két perces előzeteséből kiderül számunkra, hogy az akciófilmek paródiáját tekinthetjük meg. Filmektől teljesen elvonatkoztatva, a kategória minden kliséjét felvonultatva szórakoztat minket ez animáció, amiben egy kemény bab, rendet rak egy olyan világban, ahol a romlott babok garázdálkodnak. :) (Erunder)
Imdb
1553
1
Film Izé
7 tévhit, amit még az orvosok is elhisznek
493
0
Pink Izé
A Summit entertainment a Remember Me-nek, és a Lettes to Julietnek saját honlapot sajnos még nem csinált, de a szinopszisukat, és előzeteseiket itt is megtekinthetitek. A weblapként feltüntetett oldalak csak facebook oldalak. Mellesleg megtalálható még az oldalon a
Furry Vengeance hivatalos lapja, szinopszisa, és előzetese is.
A
Remember Me-ben Robert "sármos vámpír" Pattinson tesója öngyi lesz, ami miatt széthullik a családja, és ezért maga a srác is depis lesz. Ezek után találkozik a shift+ő-vel, akinek az anyját a saját szem láttára nyírják ki. A csaj viszont a boldogságot próbálja megtalálni újra az életben. A Ying-Yang-elmélet alapján egymásba is szeretnek.
A
Lettes To Juliet-ben Sophia Veronában egy 50 évvel ezelőtt íródott levélre lel. Úgy dönt, hogy válaszol a címzettnek, Claire-nek. Később megismerkedik a nővel, és annak unokájával, majd együtt indulnak útnak, hogy megkeressék a hölgy régi nagy szerelmét.
1348
1
Film Izé
Mennyivel jobb, ha az ember az álmait éli... :)
Ez az idős bácsi 9 szívműtéten esett át, 15 féle gyógyszert írtak föl neki az orvosok, de a mellékhatások miatt abbahagyta a szedésüket. A gyógyszerre szánt pénzből harmónikákat vett a gyerekeknek, tanítja őket és ébrentartja bennük a zene iránti szenvedélyt, amíg csak tudja.
6278
6
Izé
Lépj be a képzelet birodalmába, ahol káprázatos látványvilág
vár rád a valóság és az álmok találkozásának
síkján! Satoshi Kon, a műfaj mesterének lebilincselő
animethrillere egy forradalmi gépezet körül forog, amely
lehetővé teszi, hogy tudósok nyomon kövessék pácienseik
álmait. Amikor a szerkezetet ellopják, egy félelmet
nem ismerő detektív és egy zseniális pszichiáter összefog,
hogy együttes erővel küzdjenek meg az elvetemült
álomterroristával és visszaszerezzék a gépet.
Anime Addidct /
Wiki (angol)
815
2
Film Izé
US 3 - Cantaloop (Flip Fantasia)
Ladies and Gentlemen as you know we have something special for you at Birdland this evening a recording for Blue Note Records...
Egy különleges crossover stilus (jazz - rap) egyetlen közismert szerzeménye.
Az eredeti egy Herbie Hancock szerzemény a Cantaloupe Island.
US3 a dal elején elhangzó szöveggel (amit Pee Wee Marquette mond) egy hires jazz lemezkiadó|nak a Blue Note-nak és az egyik hires New York-i jazz clubnak a Birdland-nek tiszteleg. Ami utólag vissza fordul, mivel a Cantaloop maxi lett az első arany single lemeze a kiadónak.
721
1
Zene Izé
A Királyi Palota egykor és ma
Az átépítés ilyen drasztikus voltát a háborús pusztulás mértéke önmagában nem indokolta. Sok minden megvolt még 1945-ben, ami mára eltűnt...
18839
9
Izé
Szinglik éjszakája
Gyermekkori barátnők (öribarik :)) megígérik egymásnak, hogy sohasem házasodnak meg, ám az egyik életébe belép egy angol arisztokrata, és esküvője egy értékes gyűrű megtalálásán múlik. Közben meg lesz egy rakat helyzetkomikum, és hasonló nyalánkságok, amiket már megszokhattunk a magyar filmektől, amik egy kis amcsissággal vannak átitatva.
Imdb
1269
3
Film Izé
Kattintás előtt tippelj, kiről mintázták a madárijesztőt, amit a két úriember cipel!
Írjátok meg, ti kiről mintáznátok madárijesztőt? :)
30244
1
Izé
The Third & The Seventh
Alex Roman filmje. Gyönyörű csendéletek tökéletes zenével párosulva. S ami az egészet kiemelkedővé teszi: a teljes film 3D-s képalkotási technikával készült.
Hivatalos oldal
1108
1
Art Izé
Bored to Death (Író és kamuhős)
Az író (értsd: munkanélküli), aki túl sokat iszik, és füvezik, és túl sok detektívregényt olvasott, úgy dönt, hogy magánnyomozónak áll.
Zach Galifianakis (Másnaposok), Ted Danson, és Jason Schwartzman triójáért érdemes leginkább nézni, mert amikor ellaposodna a sorozat, akkor az ő karaktereik, és színészi játékuk feldobja azt.
Imdb
561
1
Film Izé
Biztosítás. Antal Nimród egykori vizsgafilmje 1998-ból, három részben.
"A félórás rövidfilmben már nemcsak hogy benne van az az ígéret, amit a
Kontroll később beváltott, hanem egyszerűen az egyik legjobb magyar rövidfilm, amit valaha láttunk." - Idézet az origo nem régi
cikkéből. Antal erősen ígéretes magyar rendező.
2.rész,
3. rész
840
0
Film Izé
8 dolog, amit a férfi visszataszítónak tart a nőben
1865
1
Pink Izé
Sonic Youth - I Dreamed I Dream
A New York-i Sonic Youth 1982-es depütáló lemeze az alternatív zene egyik jelentős mérföldkövének számit. Az addig csak a Joy Division-re jellemző stílust nem csak hogy átvették, de tovább is fejlesztették egy következő szintre, ami szerény véleményem szerint a zene egyik legmagasabb fokozata. A banda azota is fennáll, minden albumuk egy-egy merőben más arcát mutatja az együttesnek. A Sonic Youth - de főleg Kim Gordon baszus gitáros - egyik első mentora volt a fiatal Kurt Cobain-nek.
Az albumon ennek a számnak megtalálható az instrumentális verziója is, keményebb baszusokkal, ami ezáltal még jobb mint ez a verzió. Eredendően azt akartam posztolni, de az nincs fent sem YouTube-on, sem máshol...
644
1
Zene Izé
Amellett, hogy szemrevaló, még jól is síel, ő
Lindsey Vonn.
( A téli olimpia "
most nem jött össze neki", ugyanis a tegnapi napon a szuperkombinációban, műlesiklás közben bukott és kiesett, de egy aranyéremmel így is büszkélkedhet, amit lesiklásban szerzett.)
1307
0
Sport Izé
Kidobósdi 1200 játékos részvételével, ami új Guinness rekordnak számít. :)
1638
1
Sport Izé
Sportszerűségből jeles. :)
1810
0
Sport Izé
Jem Stansfield
feltaláló már
szerepelt itt
az "örvényágyújával", most Tesco gazdaságos porszívókból készített szupererős tapadókorongokat, amivel a falra mászhat. Csak ki ne húzza valaki a zsinórt a konnektorból, mikor már a magasban jár... ;)
6771
3
Izé
Heineken beer gloss: szájfény, ami valóban ellenállhatatlanná tesz! ;)
4643
3
Izé
Cop Out
Kevin Smith rendezésében szerintem lehet bízni. Már ha csak arra gondolunk, hogy eredetileg a Couple of Dicks címet akarta adni a filmnek, már rájöhetünk, hogy egy állatról van szó. :)
A története az, hogy a két zsaru akik már régóta a New York-i rendőrségen dolgoznak egy ellopott, ritka, és értékes Baseball kártya nyomait követi, amikor egy mániákus gengszternek keresztezik az utait.
Ja és ami fontos, hogy ez most kivételesen nem egy olyan poszt, ami jó pár hónappal előre mutat, ugyanis Február 26-án mutatják be a filmet Amerikában.
Imdb
1583
2
Film Izé
Kubrak viszonylag új arc a dnb placcon elég harapós dallamokkal, amik hozzák az orosz normát.
1045
0
Zene Izé
5 könyv, ami segít, hogy rád találjon a szerelem
597
1
Pink Izé
A horror kedvelőinek ismerős lehet a jelent, amikor valamelyik szereplő belenéz egy tükröződő felületbe, és abban valami furcsa történik. Ez a
tükrös ijesztés. Ebből láthattok most egy összeállítást.
A beágyazott linkben is megemlítik, hogy ez egy szimbolikus utalás szokott lenni a túlvilágra, arra, ami igazából láthatatlan.
12635
4
Izé
A horror kedvelőinek ismerős lehet a jelent amikor valamelyik szereplő belenéz egy tükröződő felületbe, és abban valami furcsa történik. Ez a
tükrös ijesztés. Ebből láthattok most egy összeállítást.
A beágyazott linkben is megemlítik, hogy ez egy szimbolikus utalás szokott lenni a túlvilágra, arra ami igazából láthatatlan.
10373
2
Film Izé
Amit én hoztam, az egy jó kis bulizós dal, ami a Pite 7 OST-ben is szerepel [igaz,a film nem izgat:D]
A lényeg itt:
Cobra Starship - Hot Mess
A zenekar neve fura, a zene nagyon jó, 'annál már csak a klip jobb' kategóriába sorolnám.
1500
1
Zene Izé
Közeleg a Valentin nap. Íme egy trükk, amivel majd igazán "meglephetjük" párunkat. ;)
+ bonus videó:
A gyémántok általában elég jól hatnak vigasztalásként. ;)
17819
11
Izé
Diéta, ami megváltoztat - 1000 kalóriás levesek
401
0
Pink Izé
Filmek, amikről régóta lehet hallani, de még mindig nem készültek el.
1580
1
Film Izé
Egy nyelv, amit a világon mindenki megért!
484
0
Pink Izé
...és most jön a legbonyolultabb figura, amikor hirtelen asztal alá isszuk magunkat!
7892
2
Izé
Amilyen a popsi, olyan a nő? Hátsófertály-teszt, - képekkel
1560
0
Pink Izé