Szégyenlős, bújós kutyus. ;)
Azt hiszem ebben a helyzetben én is szégyenlős lennék, legalábbis eljátszanám. :D
9156
2
Izé
Vampire Diaries
A történet ismerős lehet, de mégsem.
Fiatal gimis lányba bele szeret a jó fej, nem gonosz vámpír gyerek. Eddig talán klisés, de ha a pilotot túlvészeljük, utána izgalmakat, jól felépített akciókat, misztikumokat, és csak kevés romantikát találunk.
Aki nem szereti a
Twilightot, az is nyugodtan megnézheti, mert az még hagyján, hogy izgalmasabb, de van benne egy bizonyos jelenet ahol még fikázzák is. :) Na nem mondom hogy az alkonyat gyűlölőknek csak azért tetszene. Sok minden más is van benne ami különböző. Persze ezt az univerzumot sem kéne hasonlítani egyik másikhoz sem mert ebben is eltérnek a szokásos vámpíros hiedelmektől.
Persze ez is egy
regényadaptáció a regény
hivatalos honlapja
Imdb
827
0
Film Izé
LÁTSZATEMBERSÉG - SKRU online lemez
"Az internettel harcolni nem lehet. Minden olyan zenész megégette magát, aki bármilyen támadást intézett valami internetes lap, vagy fájlmegosztó ellen, aki a zenéit "vámmentesen" terjesztette. Manapság a lemezeladás nem reális bevételi forrás egy olyan zenekar számára, akiknek a közönsége az internet napi használója. Ezt felismerve a SKRU zenekar olyan lemezt készített, amihez hasonló Magyarországon még nem volt. A LÁTSZATEMBERSÉG című album teljes tartalma digitális formában került fel a világhálóra, így minden dalhoz külön grafika tartozik, és a jobb érthetőség kedvéért, a dalszöveget magyarázata is megtalálható az egyes nóták mellett. A dalok letölthetőek egyenként, de természetesen az album egésze is pillanatok alatt bárki birtokába kerülhet, aki a megfelelő helyre kattint!"
1028
0
Zene Izé
London
London nem a jól ismert világváros, hanem egy nő. Méghozzá csinos, ellenállhatatlan nő. Nem csoda hát, hogy Syd kész roncs, miután véget ér kettejük szenvedélyes, ugyanakkor viharos kapcsolata. A szakítás után Syd a kábítószerhez és az alkoholhoz menekült, így próbált felejteni - kevés sikerrel. Amikor megtudja, hogy barátai búcsúbulit szerveznek Londonnak, annyira feldühödik ezen, hogy dílere kíséretében beront a partira. Abban reménykedik, hogy megakadályozhatja volt szerelme költözését - kerül, amibe kerül.
Imdb |
Előzetes
754
0
Film Izé
Digitális szakácskönyv a QooQ-tól
664
1
Tech Izé
Half-Life 2 - Dino D-Day
3902
2
Game Izé
Dieselboy - Barrier Break (Infiltrata & Hochi remix)
742
0
Zene Izé
Kövér vagy? A testképről...
1161
0
Pink Izé
Simian Mobile Disco - I Belive
A kedvenc számom tőlük, egyszerűen szép. Persze több jó számuk is van.
Angol dj páros, és Pete Tong egyik mixében (2009 - 08 - 14) ami lement az adásában is kaptak helyet, nem véletlenül.
wiki |
myspace
966
0
Zene Izé
Díszíts színes falevelekkel!
404
0
Pink Izé
Markku Landesmaki képei
2007
2
Art Izé
Did You Hear About the Morgans?
Morganék elváltak, és nem szívesen töltik együtt az időt. Ám egy gyilkosságnak lesznek a szemtanúi, ezért bekerülnek az FBI tanúvédelmi programjába, és elküldik őket az isten háta mögé. Helyzetkomikumokra, és társadalmi különbségekre épülő poénokra számíthatunk, meg persze arra, hogy morgenék újra összejönnek.
Nem sok esélye lesz a filmnek a befutásra ugyanis az
Avatar-al egy időpontban jön ki.
Imdb
855
1
Film Izé
Így add le teljes túlsúlyodat!
Végleges fogyás a Zóna-diétával
571
0
Pink Izé
Rák, HIV, TBC
A piercing és a tetoválás 3 legsúlyosabb következménye
1026
0
Pink Izé
Elegáns esti öltözetek hölgyeknek ;)
19822
4
Izé
It's Complicated (Egyszerűen bonyolult)
Jane három felnőtt gyerek anyja és egy jól menő pékség és étterem tulajdonosa Santa Barbarában. Egy tíz éves válás után baráti a viszonya az ex-férjével, az ügyvéd Jake-kel. Ám amikor Jane és Jake elutaznak a fiuk diplomaosztójára, a helyzet elkezd bonyolódni. Egy ártatlan közös étkezés elképzelhetetlen fordulatot vesz - affér lesz belőle. És mivel Jake-nek már van egy új felesége, a sokkal fiatalabb Agness, így most Jane lesz a másik nő.
Ebbe a már amúgy is zűrös románcba csöppen bele az építész Adam, aki maga is a saját válásából próbál kigyógyulni. Beleszeret Jane-be, de hamar ráeszmél, hogy egy szerelmi háromszögbe került.
A film szereposztásából, humorából, és alaptörténetéből arra következtetek, hogy nem az én korosztályomnak írták. Üdítő lehet végre nem fingós, böfögős poénokon röhögni, viszont az látszik, hogy a film célközönsége már nem divatból, hanem kényszerből festi a haját.
Imdb |
Előzetes
700
0
Film Izé
Didier Drogbát nagyon csunyán lerúgta Evans a levegőben....a poén az volt, hogy még Drogba kapott sárga lapot, Evans semmit...
927
0
Sport Izé
Dirty Funker - Flat Beat (Original Less Mix)
1482
1
Zene Izé
Ti szerettek szótárokat olvasgatni? Nem? Hát akkor még nem láttátok az én kedvenc szótáramat. :)
5949
7
Izé
Szupernagyfelbontású panorámakép készült a Tejútrendszerről
Axel Mellinger 22 hónapos munka eredményeként, több mint 3000 egyedi digitális felvétel felhasználásával elkészítette a Tejútrendszer új, az eddiginél jóval nagyobb felbontású panorámaképét.
10423
16
Izé
A Disney Channel új sztárfigurája. Ezért jó, ha az embernek van gyereke, aki felhívja a figyelmét a kötelező médiatartalom megtekintésére.
7093
6
Izé
A Sony 360 fokos 3D-s kijelzője. Egyelőre még csak prototípus.
2616
3
Tech Izé
A tisztítókúráról és méregtelenítésről
221
0
Pink Izé
DirectX 11 - Heaven benchmark
2418
0
Tech Izé
Amerikai gyümölcssaláta
450
0
Pink Izé
Dimenziós analógia. Aki szeretné felfogni (ami kizárt :-) , merre is van az a bizonyos 4. dimenzió, nézzen be ide.
Itt pedig 3D szemüveggel (vagy anélkül) behatóan lehet vizsgálni a különböző vetületeket (beállításokkal érdemes játszadozni kicsit, itt valóban van értelme a szemüvegnek).
10806
14
Izé
Prezi
Ígéretesnek tűnő magyar fejlesztés, ami a legnagyobb nemzetközi cégek érdeklődését is felkeltette. Szakítva a szokásos lineáris diavetítéssel, a különböző részek közötti összefüggéseket is könnyedén bemutathatjuk, mivel egyetlen nagy vászonra kell dolgozni.
3284
5
Izé
Pan's Labyrinth
(El Laberinto del Fauno)
Mit talál a kislány a ház mögött? Mesebeli labirintust! :)
Három Oscar- és számtalan más neves díj nyertese, spanyolul érdemes nézni, a nyelv, a zene, a környezet együtt magával ragadó! Guillermo del Toro rendezésében.
(Imdb)
1091
1
Film Izé
A vegetáriánus étkezés előnyei
318
0
Pink Izé
Antonio Cromartie (CB, San Diego Chargers) 109 yardos touchdown visszahordása, egy kimaradt 58 yardos field goal után.
831
0
Sport Izé
Miért szeretik a vámpírokat? - érdekes...
868
1
Pink Izé
Egy berlini egyetem diákjai megcsinálták: iPhone vezérli a Chrysler Minivant.
2413
1
Tech Izé
Nem lehet eleget dicsérni. Incredible, amazing, awesome Apple. :D
5974
4
Izé
A 7 legnagyobb hiba a diétád során!
380
1
Pink Izé
Rewind Music Player - régi korok zenelejátszója
4874
2
Izé
Rewind Music Player - Régi korok zenelejátszója
1205
2
Tech Izé
Season of the Witch
Miközben a pestis végigsöpör a 14. századi Európán, egy dicső lovagot, Laveyt azzal a feladattal bíznak meg, hogy kihallgatás céljára szállítson el egy lányt, akit azzal gyanúsítanak, hogy boszorkány mivolta következtében terjeszti a járványt. Lavey hisz a lány ártatlanságában, ezért néhány társával egyetemben keresztülküzdi magát egy misztikus, hűtlen földön, hogy eljuttassá őt egy megszentelt helyre, ahol bebizonyítható a lány ártatlansága és ezáltal Európa átka feloldódik. Lavey még nem tudja, milyen sötét erők várnak rájuk…
A filmet Ausztriában és Magyarországon forgatak
IMDB
999
2
Film Izé
23657
3
Izé
Európa Elrablása (Rape of Europa)
A nagyváradi MAFF (Metrion Animációs Filmfesztivál) rövid „post-it rajz-animáció” pályázatot hirdet diákok és fiatal animációsok számára, Európa elrablása címmel. A cím egyben a fesztivál és a pályázat témaköre is. A pályázatra beküldött alkotásokat a MAFF-on mutatják be a közönség számára.
Október 28. és 30. között a második alkalommal rendezik meg a Metrion Animációs Filmfesztivált a nagyváradi Szabadság moziban és a Gekkóban.
Az elsőről cikk
itt.
Ezt a művet ugyan azok csinálták akik a
Helsingborgi temetés-t is.
555
1
Film Izé
Kane & Lynch film - Bruce Willis szereplése már biztos
973
4
Film Izé