Számomra nem derült ki, hogy mi is a sértődés tárgya, de jól szórakoztam... :D
6006
2
Izé
LXT - We Only Come Out At Night
Nemrég jött ki az új albumuk Cold Hearts And Old Scars névvel. Már nem az az arcbamászós lázadós zene, hanem nyugodtabb, „érettebb” a hangzásuk. A számok már nincsenek annyira effektezve, de valahogy mégis van bennük valami... Akik szeretik a melankólikus hangulatot, azoknak bejöhet.
689
1
Zene Izé
Isteni műszak Milán (Ötvös András) a félig horvát, félig magyar srác a horvát seregből dezertálva 1992-ben, a délszláv háború második évében szökik át Jugoszláviából Magyarországra, és mint korábbi orvostanhallgató, a budapesti mentőknél szerez magának munkát. Két állandó társa Kis Tamás (Keresztes Tamás), a mentőautó sofőrje és Fék doktor (Rába Roland), a háromfős éjszakai rohammentő csapat főnöke. A lelkes és lelkiismeretes ápolófiút hidegzuhanyként éri, mikor kiderül, hogy társai válogatnak a betegek között. Miközben életeket mentenek meg, időnként hagyják meghalni az időseket és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket, sőt még az is előfordul, hogy siettetik a halálukat. Milán számára kiderül, hogy a mentőautó hátuljában zajló illegális eutanáziáknak van üzleti oldala is. A pénzre neki is szüksége van, mert ki akarja szabadítani a szarajevói ostromgyűrűben rekedt bosnyák menyasszonyát, ezért alkut köt társaival. A bűnbe és a borzalmakba fokozatosan sodródik bele. Úgy válik gyakorlott mentőssé, és éli át az életmentés euforikus pillanatait, hogy közben a halál számtalan arcát is megismeri.
Duplakritika:
Sokkot kaptunk egy magyar filmtől
1823
2
Film Izé
Rezsicsökkentés utolsó vérig
A választás előtt jöhet a harmadik rezsicsökkentés, a kormány ugyanis úgy látja, hogy még mindig sok tartalékuk van a panaszkodó szolgáltatóknak. Kinek van igaza?
1618
0
Izé
Itt az összes facebookozó
5987
0
Izé
Bluoxyde rendhagyó fotói
911
0
Art Izé
De jó! Kismadarakat is tarthat benne. :D
A kép innen
1952
0
Izé
Írd meg, szerinted mit láthatott a lány a mobilján, amitől így eltorzult az arca és a legviccesebb szöveg írója kap 10.000 Ft-ot! Írhatod a Facebook kommentekbe, az Izés vagy akár a FunPic kép alatti hozzászólásokba is, mindegy. Határidő: 2013. szeptember 22., vasárnap 12 óra, rögtön utána eredményhirdetés. Ilyenekre a jövőben is számíthattok, szóval érdemes gyakrabban visszanézni.
4304
0
Izé
Felcsigázó jelenetek az arcszőrzet-fétises hölgyeknek. ;)
748
0
Pink Izé
A bajusz - Michael Mevorach rövidfilmje
3114
0
Izé
Leleplezett világsztárok. Mindenki bagoooly! :D
3362
0
Izé
Tartozol egy szexszel!
Nem tudsz úgy tévét nézni manapság netto egy órán keresztül, hogy ne furakodna az arcod elé valami éjjel-nappal duglak szanaszerteszéjjel Budapest szintű szexuálpszichopata, debil kreténség, ahol a csajok a „kapaszkodjunk fel minél több farok segítségével a médiába” elv szerint vegetálnak, ipari előállítású végtermékké silányítva saját testüket.
1066
0
Pink Izé
Braille tetkó ;) avagy a „Miért nem kapok munkát?” csoport legújabb tagja...
Pár régebbi hegtetkós post
7892
1
Izé
Szakállas férfiak
734
0
Art Izé
Játékgép házilag
3550
0
Izé
Rezsicsökkentés: nincs megállás az első összeomlásig
Mától újabb rezsielemek ára csökken, olcsóbb lesz a szippantás, kéményseprés, víz, csatorna, PB-gáz és a szemétszállítás is, bár a mostani „csakazértis” intézkedések érdemben a megszorító csomagok miatti lakossági tehernövekedéshez mérten is
minimálisak, elviszi majd a csekkadó. A tehercsökkentésnek becézett lépés hosszabb távon gyakorlatilag csak egyik zsebből a másikba helyezi át a pénzeket.
1898
0
Izé
Arctic Monkeys - Do I Wanna Know
590
0
Zene Izé
Eazy-E - Real Muthaphukkin G's
Dre a "Chronic" nevü bemutatkozó albumáról készült "Dre day" videójában keményen megalázzák Eazy-E-t: egy forma van benne, aki Eazy-E-t utánozza (nagyon komoly, pont úgy néz ki mint az igazi Eazy-E) és folyamatosan megalázza magát. Eazy-E erre a 1993 október 26.-án megjelenö új albumáról a "It's on (Dr Dre) 187 um killa"-ról a "Real muthaphuckkin' G'Z" számával válaszolt, ami talán Eazy-E legismertebb száma.
A számban közremüködik (és ekkor hallhatóak elöször) Dresta és B.G. Knocc Out, akik igazi kemény gettós formák
A klipnek igazi gettós feelingje van, csajokkal, low riderekkel, kemény arcokkal (Dresta egy baseball ütövel a kezében rappel egész végig), és feltünik a videóban a Dre klipjéböl már ismert Eazy-E imitátor, akit itt most szénné aláznak, megkergetik kutyákkal, és a klip végén meg rommá verve összeesik Compton határánál.
632
0
Zene Izé
Vlagyiszlav „utazása”
3866
0
Izé
Yoga Pants Archive
16948
7
Izé
Örömszerzés kreatívan. Még az idősebb korosztály arcára is mosolyt csalnak. :)
3444
0
Izé
Mai cukizé: arcszőrzet-fetisiszta cicka :)
3654
1
Izé
Lajhárarcok (ha van kedvetek, időtök, ti is csinálhatnátok párat! :))
2273
0
Izé
Dirk Denison Architects
1294
0
Art Izé
Az első íz
4666
1
Izé
Melyik ételszállítóé a legjobb fogyós menü?
Bérestől Katuson át Schobertig ettük végig a fogyasztó menüket, sőt néhány arctalant is kipróbátunk. Nézze meg, kikkel járna a legjobban!
1252
0
Pink Izé
"Magma"
Dvein által készített látványban gazdag, pszichedelikus hangulatú videoklip
523
1
Art Izé
A koreai Hang Mioku korábban modellként dolgozott, és mindent megtett azért, hogy az arca üde maradjon: saját magát injekciózta, hogy megőrizze bőre simaságát, méghozzá étolajjal, a feketepiacról beszerzett szilikonnal és más veszélyes anyagokkal.
Angol cikk
5383
0
Izé
Idióta arctetkók
8332
1
Izé
Subliminal Merger - Carnivore
A Subliminal Merger legújabb arctépése.
466
0
Zene Izé
Drágán megfizetjük a 10%-os árcsökkentést
Olcsóbb lett az áram és a gáz, akár panelt fűtünk, akár medencét. Nagy üzlet-e az energia? Befektetne 77 000 forintot évi 5000 forint kamatra? Pár év múlva talán sötét szobában gondolkodhat rajta.
5273
2
Izé
Wilfred
Miért zseniális a Wilfred? Egyszerűen úgy van megírva, hogy néha csak pislogni tudsz. A szexuális poénokon kívül semmi nincs az arcodba tolva szinte, így néha csak felgyullad a fejed felett egy égő, hogy hahó, ez milyen kacifántos és jó is volt.
2. évad kritika
1463
0
Film Izé
Keith Jennings - megszemélyesített fák
533
0
Art Izé
Egy igazi kolozsvári jutyubos Kusturica figurára akadtam. Itt a sztorija:
Nelson Mondialu, a kolozsvári maffia-arc rájött, hogy lassan nincs mivel megrágja a húst, így elhatározza, hogy felkeresi
Palit a fogászt...
...és elindul
kétszázzal.
Mikor megérkezik Budapestre úgy dönt, hogy még egy utolsót vacsorázik a kirohadt, de megszokott fogival, viszont tervét meghiúsítják a budapesti cigányok. A lóvé a prímás zsebébe vándorol, marad a jókedv, a rohadt fog, s a
pezsgő.
Az látszik, hogy a harmonika nem egy magyar specifikus hangszer, de a
hegedűjáték kifogástalan.
Összegzés:
ő már régen megtért Istenhez.
THE END
4777
0
Izé
Forradalmi gyógymód egy egyetemistától
A külső és belső sérüléseknél is használható, Veti-Gel névre keresztelt anyag képes bármekkora vérzést elállítani, ráadásul elősegíti a gyógyulást. A New York-i Egyetem egy harmadéves hallgatója megvalósította, amit eddig
csak a számítógépes játékokban láttunk. Joe Landolina találmánya képes a sérülést azonnal bezárni és ezzel megállítani a vérzést. Az eddigi kísérletek alapján az anyag külső, belső és égési sérülések esetén is működik, a gyógyulást pedig azzal is segíti, hogy képes felvenni a körülötte lévő szövetek tulajdonságait. Külső alkalmazás esetén például úgy viselkedik, mint a bőr. Használatának széles körű elterjedésére sajnos még várnunk kell egy kicsit. Már csak azért is, mert az amerikai egyetemista első körben a védelmi minisztériumtól remél megbízást.
7282
1
Izé
A péppé mémesített pápa
Poénos feliratokat tesznek az arcképére, sült krumplit montíroznak a fejfedőjének helyére, kecskét illesztenek a testére - röviden szólva viccet csinálnak belőle. A kedden beiktatott Ferenc pápa ilyen internetes humorkultuszba érkezett, de a KDNP szerint bíróság előtt kellene felelniük az „elkövetőknek”.
630
0
Pink Izé
Csöves arcot rajtakapták amint megfújja a korlátot. ;)
4621
0
Izé
Arc és testfestés (kicsit más, mint amit eddig megszokhattunk)
1141
0
Art Izé
Wolfgang Stiller hatalmas gyufaszálai
1291
0
Art Izé
Helyesnek csúfolt lányok grimaszai (anim gif gyűjtemény)
4744
1
Izé