REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Az Ando Drom legszebb időszakát Miczura Mónikával a soraiban élte (véleményem szerint) , de szerencsére még most is aktívak. Bár néha az az ember érzése, hogy cigányzenével Dunát lehet rekeszteni, de ez a "cigányzene" címke nagyon sokféle stílusú és minőségű muzsikát takar. Az Ando Dromé pl. szerintem színvonalas, szeretem is hallgatni.

Az itt közölt videó képei nagyon jók, bár én Nescát kicsit sokallom benne. (néha a kevesebb több) Máshol meg nem találtam meg ezt a dalt.

Egy ráadás pedig Cseh Tamás szülinapjáról. (jobb minőségben megnézhető a zenekar honlapján is)
922 0 0 Zene Izé
die ärzte (szándékosan, csupa kisbetűvel)

Az egyik legsikeresebb német együttes, még 1982-ben alakultak. Két fő alapító tagja, Farin Urlaub (Jan Vetter) és Bela B. (Dirk Felsenheimer) még ma is tagok, csupán a basszusgitárosukat cserélték le többször, míg 1993-ban meg nem találták Rod Gonzálezt, aki azóta is oszlopos tagja az együttesnek. A dátum egyébként azért fontos, mert '89-ben sajnos ideiglenesen feloszlottak, hogy aztán '93-ban annál nagyobb durranással visszatérjenek a zenei életbe. Apró érdekesség, hogy a dobos Bela B.-nek van egy kis vámpíros tikkje, és ezért a néhai magyar színész, Lugosi Béla iránti tiszteletből vette fel művésznevét. Az együttes több zenei díjat (ECHO-kat, Comet-et, Bravo Otto-kat) is besöpört, így talán méltán nevezhetik magukat ironikusan a világ legjobb együttesének (Die beste Band der Welt), legalábbis német szinten biztosan. Nevüket a legelterjedtebb mendemonda szerint annak alapján választották, hogy a zeneboltokban "ä" kezdőbetűvel egyetlen előadót sem lehetett találni az ABC-sorba rakott lemezek között. Az Orvosok egyébként idén négy év után ismét ellátogatnak hozzánk, fellépnek a Szigeten, aki teheti, nézze meg őket! Bővebb info  
557 0 0 Zene Izé
Henning Kvitnes - Games people play

A norvég nyelven éneklő művészek között Henning Kvitnes és Jonas Fjeld a műfaj legsikeresebb hazai képviselői kiemelkedő számú lemezeladással. Itt egy érdekes kép öszeálitás a zenéjere.

Honlap
598 1 0 Zene Izé
Kinek van a legszebb háza a faluban? ;) Valahol Romániában, a két döntős... :)
8834 0 59 Art Izé
gamma21: Nínna, amiket küldtél, azokról az első asszociációm a kontrolcé-kontrolvé volt emeletenkén [...]
Nínna: én tavaly voltam kint! mi is megáltunk fényképezni a házakat, de hozzám egy kis csaj jött ki [...]
gamma21: a vicc az, hogy ezek mind egyszintes házak. ilyen magas, de nincs emelet. tudtommal a rangot mutatj [...]
Mind a 59 komment
Kinek van a legszebb háza a faluban? ;) Valahol Romániában, a két döntős... :)
10645 3 61 Izé
bungle: Képeken a 6 leghíresebb cigánypalota: ezek a legcifrábbak www.femina.hu/utazas/kepes_cikkek/kepe [...]
Alexandra: Tényleg nem valami guszták én minden nap elmegyek egy olyan mellett mint a jobboldali.
gamma21: Nínna, amiket küldtél, azokról az első asszociációm a kontrolcé-kontrolvé volt emeletenkén [...]
Mind a 61 komment
Kittie - Charlotte
A legsúlyosabb lánybanda, akik léteznek manapság. 1996-ban alakultak Kanadában, azóta számos tagcserén estek keresztül, de máig megvannak és továbbra is kemény, nyers hangzású zenét tolnak.
Honlap
571 0 6 Zene Izé
RokkantTroll: Nekem nem jött be. A zene tényleg baromi jó csak a csaj hangja nagyon elrontja az összképet.
MStipee: http://www.youtube.com/watch?v=D4rzTFR3X2g Ez jobb nóta tőlük :) Mellesleg basszeroskát dugnám [...]
M.agnus: Mikor kijött az első lemezük, nem voltak idősebbek nálad.
Mind a 6 komment
Mara Carfagna, a legszexisebb miniszterasszony
(Olaszország újdonsült esélyegyenlőségi minisztere. Berlusconi tolná...)
28409 5 13 Izé
rivaul: Vagy megvehetnénk az olaszoktol a hölgyet azt mutogathatnánk... :) Lehet már késő van nekem :P [...]
davids83: Hát ezaz, ott mindenki büszke rá, milyen szép nő az egyik miniszter! Nálunk mivan? Egyszer 10 [...]
Sissi: Nem valami szép csaj...
Mind a 13 komment
Schindler listája (számomra az egyik legszebb filmzene)
Zeneszerző: John Williams
Hegedű: Itzhak Perlman
1028 3 2 Zene Izé
Bakeyoo: Igazából bárhonnan le tudod :)
NuttySomeone: aaaa nagyon odavagyok a zijen filmeker..letoltottem csakmeg nemvolt idom megnezni..nemtudod hol kapo [...]
Mai ismeretterjesztő rovatunkban egy kedves jószág: kopasz hörcsög is lehetne a neve e szépségnek, de az igazi neve Heterocephalus glaber azaz csupasz turkáló (hát nem frappáns?). Érdekes módon ez az állatka csak Afrikában honos, és ott is csak a legszárazabb éghajlat alatt. Roppant agresszív fajta és retteneteseket képes harapni az emberbe (meg úgy minden másba is).

1967 2 20 Izé
Schabee: jujj de csúnyácska szegény
csirek: kösz! mondjuk érdekes hogy ezt kb 1 héttel ezelőtt postoltam na mind1 :D
csirek: nah de fasza vagyok mégegy post :D
Mind a 20 komment
Mai ismeretterjesztő rovatban a szemérmetes érzőke (Mimosa pudica), a világ legsértődékenyebb növénye! Érintésre összezárja leveleit. Csak győzd kiengesztelni! ;)



Ha otthon akarjuk tartani: gondozása, ára.
2813 8 22 Izé
bungle: www.youtube.com/watch?v=Zq3UuHlPLQU
spiritmonger: egyszer én is kidöglesztettem egy kaktuszt. azóta nincs virág a szobámban...:D
bigyminyő: 300 ft az ára.....Na ettől mindenki repülne a kék madár után....:)
Mind a 22 komment
A 13 legszebb kert
7344 8 13 Izé
bigyminyő: Gyönyörüek ezek a kertek! Én is valami ilyesmit tudnék elképzelni mint a bal felső kép.... P [...]
Skatopia: Hát egyenlőre marad ez a kertem :)
Lizsu: akkor maradsz a kutyaszarnál?
Mind a 13 komment
A világ leggyönyörűbb strandjai
8479 9 44 Izé
CRaPtRaSH: pedig te linkelted:D
Wicked: Sajnos gyenge a karom, ezért nem bírom őket. ;)
CRaPtRaSH: azthittem a röfinéniket birod :D
Mind a 44 komment
Nem tudom, értesültetek-e róla, de az idén az 50 Ft-os bekerült a világ legszebb 15 pénzérméje közé. Az alábbi linkre kattintva szavazni tudtok, hogy a miénk legyen az első hely!
10175 5 37 Izé
Máln@: IGEN!EZ AZ!MEGCSINÁLTUK!!!:)NYERTÜNK!:)Hungary Wins COTY People's Choice Award In the public's eye [...]
bandee1219: Ezen én is gondolkoztam, nagyon jól néz ki, de hamar lekophat, akkor meg mi értelme? Vagy ezek c [...]
bungle: http://ecoline.hu/cimlap/20080129_mnb_50_forintos.aspx?s=rss
Mind a 37 komment
A sportolás legszebb pillanatai. :)

Pár előző rész: [1], [2], [3]< /a>, [4]
14923 0 7 Art Izé
bandee1219: Alsómadárfogás. XD Inkáb nem lenne pislogás, csak kidüllett szemek. XD
Csabiiii: ezek piszok durvákxD
Schabee: és még szávay ági is megtalálható a képek közt
Mind a 7 komment
A sportolás legszebb pillanatai. :)

Pár előző rész: [1], [2], [3]< /a>, [4]
15477 11 7 Izé
bandee1219: Alsómadárfogás. XD Inkáb nem lenne pislogás, csak kidüllett szemek. XD
Csabiiii: ezek piszok durvákxD
Schabee: és még szávay ági is megtalálható a képek közt
Mind a 7 komment
A mai napon jelentette be a  Samsung  legújabb, 1 terrabyte tárolókapacítású merevlemezét, ami jelenleg a világon (Földön) a legsűrübb adatrögzítéssel dolgozik.  Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a képen látható lemezek mindegyike egyenként 334 Gb adatot képes tárolni.  A várható szállítási dátuma valamikor 2008 első negyedéve.
536 0 1 Tech Izé
Zodiack: MAgyarországon Már 2007 novembere ota kaphatp budapesten.
A világ 15 legszexiesebb hangfala az audiojunkies szerint.
2379 1 1 Tech Izé
bandee1219: Az AvanteGarde Acoustic lett ide is berakva postképnek, mindíg is tetszettek(hanminőség, érzék [...]
Hogy milyen érzés lehet egy ütközés?

Íme a valaha készült egyik legdurvább és legszemléletesebb autós biztonsági kampány...
8435 3 7 Izé
Maccoyi: Embrace Life: http://www.youtube.com/watch?v=h-8PBx7isoM
Speedy: Ez nagyon komoly!!!!!!Lassabban fogok vezetni!!!!
Maccoyi: csatlakozom three.d-hez!
Mind a 7 komment
Top 5 legszerencsésebb gól
6202 3 5 Izé
Waking_Waste: hmm már meg se nézem mert van pár sztem amit láttam:Dtegnap nézte vki a meccset?
Balázs: az elsőbe én se látom a szerencsét de Owen-é szép volt asszem ő lőtte ha jól láttam...
Szmiri: hát elég szarul lettek sorrendbe helyezve, az első is inkább csak pech mint szerencsés gól, az [...]
Mind a 5 komment
A legszőrösebb ember és nagyratörő tervei
5201 0 8 Izé
bubi66: .... farkasember .... farkasember ...... mondaná Wayne Görcs ....
Hajni: Hát ja, én is azt kívánom azoknak, akik szerint nem nehéz a helyzete, hogy éljenek ők is így [...]
neophyte: Erről az emberről és családjáról láttam egy dok. filmet talán a NGC-en.Ha jól emléxem van [...]
Mind a 8 komment
Top 10 legszexisebb női sportoló - 2006
Neked ki jön be legjobban?
25955 1 12 Izé
Schabee: Anna Kournikova
Sum20: 8 amcsi és 2 import orosz! Csak nem véletlenül az amcsik állították össze?? :D Amúgy a magya [...]
kamubekLaca: Az a baj, hogy te a szépséget lehet, hogy a mellbőségben meg mintaarcban nézed... Amúgy sztem [...]
Mind a 12 komment
A 10 legszebb touchdown.
4204 3 1 Izé
philpo: még még még még még!!!!!!!!
Ebben az a legszomorúbb, hogy ezek tényleg így történnek...
10193 13 19 Izé
csicsilla: jaaaj isteneeem szegèny központosok!
JeLo: Ezt kb havonta elolvasom és mindig meghalok rajt :) Rácsos linzer :D meg a létra vagy a hópehely [...]
brando: ez tetszik:)
Mind a 19 komment