REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Az első hazai játékfejlesztői találkozó, a *Game Developers Forum* tavalyi nagy sikerére való tekintettel az IDG Hungary és az MCB - a Microsoft Xbox és az Electronic Arts kiemelt támogatásával - 2008-ban ismét megrendezi a szakma és a nagyközönség érdeklődésére egyaránt számot tartó eseményt.
550 0 1 Tech Izé
Zé: Még mennék is, csak ötezer kicsit sok lenne érte :(
"Lecsatolható" kijelzős szubnotesz.
598 0 0 Tech Izé
A február végén megrendezett GDC-n a német illetőségű CryTek zárt ajtók mögött mutatta be először futás közben a Crysis X360-as verzióját. Most fény derült az okra is...
861 0 1 Tech Izé
nkmedve: Amig lesz olyan jo mint a pc-s változat addig ez nem baj, de viszont mivel tudjuk mennyire elavult [...]
Chris Taylor és legénysége nagyon jól halad a Demigod fejlesztésével, úgyhogy könnyen megeshet, hogy még az év vége előtt megkaphatjuk az új RTS-RPG alkotást, a Demigodot.
632 0 0 Tech Izé
Egy három felvonásos technikai prezentáció érkezett a Crysis-t is hajtó CryEngine 2-ről. Kötelező!
754 0 0 Tech Izé
Játékközpontú számítógéppel bővítette kínálatát a Dell
505 0 0 Tech Izé
Erdei "házikó" a Tezuka Architects-től.

Még pár érdekes építészeti megoldás, ami tetszik:
Wood Deck House
Canopy House
Observation House
Wall-less House
4628 0 24 Art Izé
eNMi: :D
CRaPtRaSH: kössz :D *önelégültfej*
eNMi: :D egyefene, azis jóóóóóó!!!! :D
Mind a 24 komment
Erdei "házikó" a Tezuka Architects-től.

Még pár érdekes építészeti megoldás, ami tetszik:
Wood Deck House
Canopy House
Observation House
Wall-less House
4969 8 24 Izé
eNMi: :D
CRaPtRaSH: kössz :D *önelégültfej*
eNMi: :D egyefene, azis jóóóóóó!!!! :D
Mind a 24 komment
A idei GDC-n a DICE végre mozgás közben is bemutatta a konzolra készülő Bad Company-t.
579 0 2 Tech Izé
Sza Sza: nem:) de a cod marha jó,szal ha télleg ilyen ez a játék akkor...kérem a rapidját :P...őő.... [...]
bob: csak nekem tűnik olcsó cod4 másolatnak?
A Kojima Productions ma délután végre hivatalos dátummal láttal el a Metal Gear Solid 4-et.
527 0 0 Tech Izé
Jó ideje pletykálnak már a GoW 2 készültéről és a Microsoft ma végre hivatalosan is megerősítette, hogy érkezik a Gears of War folytatása.
392 0 0 Tech Izé
Kapd el a játékokat jól a kutyussal :)

( a kézigránát nem játék! ;) )
(( dehogyis nem ;) - Errtu ))
1521 0 2 Game Izé
Szamooca: Köszönöm Mac&Er ,mostmár tudom h nem kell a kutyámmal "eldobom a gránátot.HOZD VISSZA" játé [...]
Zsolt86: Ez de buzi játék :DD
Kreatív polcok gyűjteménye.
5280 15 3 Izé
weedjay: ezekbe az a jó, hogy némelyiket magad is össze tudod tákolni, olyan primitív, és mégis haszno [...]
r3clbull: hüü de faszák...van pár eccerüen naccerü :D
CRaPtRaSH: ááááááááá mennyire jóóók máár ami itt balfelső az nagyon jóóó :O
A múltkori technikai bemutatók mellé ma délelőtt még két újabb felvétel érkezett, mely szintén a Far Cry 2 alatt dübörgő engine képességeit prezentálja.
833 0 0 Tech Izé
Ken Levine tartott egy rövid előadást a holnap záródó GDC-n, ahol leleplezte a Bioshock kezdeti terveit. Igazán mulatságos képek következnek.
796 0 0 Tech Izé
Négy kézikamerás videófelvétel érkezett a GDC-n kiállított Gran Turismo 5-ről, mely az európai rajongók legnagyobb bánatára csak a következő esztendőben lesz kapható.
640 0 1 Tech Izé
bandee1219: Soká jön, de inkáb ki lesz várva, ilyen fél részekre nem adunk. (kivéve, ha lesz benne valami [...]
Az óriás kislány felkelt egyik reggel, lezuhanyozott a szultán elefántja segítségével és elment játszani a parkba! :)
3398 1 7 Izé
Bakeyoo: Művészet. Nem hinném, hogy dolog lényege az lenne, hogy a "bábu" feje hogy van összerakva.
<-{st.one}->: na a jégkrémes, vagy nyalóka vagy mi, rész betette a kaput nálam! ahogy nyalakodik! brrrrrr
Purple: bizarr
Mind a 7 komment
Nem lesz Blu-Ray kiegészítő X360-hoz
396 0 0 Tech Izé
M.A.D. - Mutually Assured Destruction
12613 5 8 Izé
he: 78k, colonelhez elég..
Nem regisztrált: Nekem meg végem mint a botnak egy idő után, mindig sikerül lepusztítaniuk. :)
HollandHardCore: jah ez télleg faxa játék:D bár kicsit unalmas egy idő után.. :P
Mind a 8 komment
M.A.D. - Mutually Assured Destruction
17321 3 6 Game Izé
Falles: Score:161,181 Rang: ENJOYING CARPEL TUNNEL?
Falles: Score:121,275 Rang: SUPREME COMMANDER
Falles: hát ha még valaki nézi a kommentet... Score:66290 és COLONEL rang 3. próbálkozásra
Mind a 6 komment
Folytatván a  hétfői design sokkolást.
554 0 0 Tech Izé
Hétfő reggeli design apartman.
784 0 0 Tech Izé
Ugrálj szépen a delfinnel
2875 6 24 Game Izé
Oláh Dóra: Ne káromkodj!
Mo: akkor meg gyökér vagy ha nem hiszed el.... f*szom a photoshopba... mer te szerencsétlen vagy és [...]
Oláh Dóra: Photosoppal én is megtom csinálni
Mind a 24 komment
A magyar reklámok is ott vannak rendesen, de az igazán ütős tv reklámok azért még mindig Ámérikában vannak.

"I'VE GOT SOMETHING FOR YOOOOOU!"
6556 1 24 Izé
bandee1219: Na igen, a magyar sem rossz, az is tuti lement valami kábelTVn, de ezt, az amcsit sztem rendesen ny [...]
r3clbull: hát most láttam van ott egy magyar reklám is..hát nagyon kreatív a csávó, kitett magáért..: [...]
M.Andreas: Sz*r. :D
Mind a 24 komment
Táncoló flamingók :)
2714 2 30 Izé
bandee1219: Vajon a vega életmód kitér a teszkós "húsra"?... :)
bandee1219: Kivéve, ha épp téged rágcsálnak...
mekszamnojz: Fura egy kultura, bar az teny hogy szebb mint az angolok neptanca :) de tenyleg nem felnek hogy val [...]
Mind a 30 komment
Világító vázák, 455 dollárért.
817 0 0 Tech Izé
Új romantikus vígjáték az Igazából szerelem és a Bridget Jones alkotóitól: Mindenképpen talán. És egyben új Izés nyereményjáték: 30 darab mozijegyet sorsolunk ki azok között, akik a következő három kérdésre a helyes megfejtést elküldik a mozi@ize.hu címre február 25-ig. A kérdések pedig: a főszereplő férfi (Ryan Reynolds)
1. 2002-ben milyen filmekben jatszott? (filmcímek)
2. Mikor született? (év/hónap/nap)
3. Hol született? (város neve)

A vetítés időpontja február 27. (szerda).

2070 0 36 Film Izé
Balpar: Sajnos nem tudok elmenni, ugyh van két jegyem a filmre este 7ig írjatok és megkapjátok: limpbizk [...]
Ujvy: Hi! Szóljon ha vki nem ér rá..:D ujvy87@gmail.com
Whitee: Nah most tudtam meg, hogy ők se tudnak menni, mert dolgoznak. :-/ Szóval van két plusz jegyetek. [...]
Mind a 36 komment
Új romantikus vígjáték az Igazából szerelem és a Bridget Jones alkotóitól: Mindenképpen talán. És egyben új Izés nyereményjáték: 30 darab mozijegyet sorsolunk ki azok között, akik a következő három kérdésre a helyes megfejtést elküldik a mozi@ize.hu címre február 25-ig. A kérdések pedig: a főszereplő férfi (Ryan Reynolds)
1. 2002-ben milyen filmekben jatszott? (filmcímek)
2. Mikor született? (év/hónap/nap)
3. Hol született? (város neve)

A vetítés időpontja február 27. (szerda).

2408 1 36 Izé
Balpar: Sajnos nem tudok elmenni, ugyh van két jegyem a filmre este 7ig írjatok és megkapjátok: limpbizk [...]
Ujvy: Hi! Szóljon ha vki nem ér rá..:D ujvy87@gmail.com
Whitee: Nah most tudtam meg, hogy ők se tudnak menni, mert dolgoznak. :-/ Szóval van két plusz jegyetek. [...]
Mind a 36 komment
Csak egy sima porszívó
591 0 0 Tech Izé
Electrolux DesignLab Competition
1237 0 0 Tech Izé
Akiknek kő' bútor, azoknak itt a "kő" bútor!
3644 3 10 Izé
M.agnus: Remek, egyedi ötlet, szinte már szobrok. Amúgy elég gonosz húzás lenne a postképen lévő srà [...]
Lilu__cica: Nekemis! Tényleg nagyon szépek, stílusosak!
enti: kő' nő? amugy meg télleg zsírosak! jól néznek ki! teccik!
Mind a 10 komment
Lődd ki a démon szemét... már ha ki tudod az ördögi zene mellett! :D
25294 7 26 Izé
weedjay: a zenéje megy csengőhangnak, az szakramentum :))
Imre92: nagyon szuper egy játék , főleg ez a zene :))))
notaprisoner: Elsőre csak 2000-et sikerült összeszednem, majd beszakadtam a nevetéstől! :D
Mind a 26 komment
Új Need For Speed demo, ezúttal Porsche dömpinggel.
848 0 1 Tech Izé
duffbeer: Nem vágom. A Pro Street kijött már egy jó ideje... Ez most mi? Vagy hülye vagyok?
- Deszka, ujjak meg egy kis fantázia és mégsem asztalos, mi az?
- Fingerboard!! :D

(jajj... - bungle)
5049 7 27 Izé
koocos: Van nekem is...nagyonállat!
geree: ez komoj,nem rég vettem egyet:D:Dazota eleg rfendesen megyeget...
Killex: hehe anno régen ált. iskolában mi is csináltunk ilyet csak úgy h letörtünk pl 1 tollnak a "cs [...]
Mind a 27 komment
Kersd a démon szemét jól :)
34430 4 8 Game Izé
Reise: kell a zene :D
buldozer: goood...aribari...: )
Szamooca: Juhhhúúúúúúúúú..........köcce :)
Mind a 8 komment
Vajon a szülés utáni stressz, vagy szimplán az emberi hülyeség gyümölcsei...?
12519 10 121 Izé
bungle: http://444.hu/2016/12/27/2017-tol-bejegyezheto-keresztnev-lesz-a-bentli
bungle: http://funpic.hu/p/57769
lilaflexninja: Durva, hogy még míg 2008-ban szörnyű nevek voltak ezek, legalábbis a posztképen lévők, addig [...]
Mind a 121 komment
Design lámpák Olaszhonból.
598 0 0 Tech Izé
Banánfal 7200 banánból.
4324 1 20 Art Izé
Olyveria: A majmok álma! :D
koffein: de ez ugye sohasemegrohadó fajta banánból van? Mertmég akkoris fölösleges lenne
Disy: Ami azt illeti nekem ez lenne az álommeló (nem konkrétan ez) tök fölösleges de vicces dolgokat [...]
Mind a 20 komment
Banánfal 7200 banánból.
4395 2 19 Izé
koffein: de ez ugye sohasemegrohadó fajta banánból van? Mertmég akkoris fölösleges lenne
Disy: Ami azt illeti nekem ez lenne az álommeló (nem konkrétan ez) tök fölösleges de vicces dolgokat [...]
varazs: De azèrt làtszik, hogy màr szèp èrettek...2 nap mùlva màr mind me [...]
Mind a 19 komment
Valamikor a multban volt már itt szó a borok dekantálásról. Ennek a megoldására itt egy új eszköz, ami közvetlenül az üvegből való kitöltés során végzi el a bor levegőztetését.
852 0 0 Tech Izé
Régebbi postok...