Subkulture - Erasus
A
SUBKULTURE mögött
Kem Secksdiin áll, ő a
Celldweller-ből, illetve a
Crossbreed-ből lehet ismerős, az első kislemezt (Erasus) ennek köszönhetően maga Klayton Celldweller pofozta hegyesre, innentől kezdve nyilvánvaló breakbeat per dnb-alapokra helyezett riffelések (9th szerint nyúmetál lenne ez, égbe feldobott keresztgitárokkal meg isten tudja még mivel) adják az alapot az éjszakai száznyolcvan fokos kézifékesekkel bőven megszórt üldözésekhez vagy feszültségűző zonerunokhoz, ha valaki azt mondaná, ez az új Celldweller-album első nótája, beszopnám a legnagyobb természetességgel. Még a vocoder is ugyanúgy szól, ugyanaz a központozás, talán csak dallamosabb és erre még a halfpipeban is szívesebben töri ki az ember a karját, mint az akármelyik új deszkapunkra. Megyek, ki is töröm a karom, az elmúlt pár napban ahány sebesülést kaptam, egy príma szakadékos fracture már csak nem oszt, nem szoroz.
1569
2
Zene Izé
Ma este, helyi idő szerint 19 órakor kezdetét veszi a szokásos Apple keynote.
Itt vannak tippek, hogy mire számíthatunk.
Update:
Megvolt ez is, semmi kiemelkedő, jellemzően az iPod vonalat érintette. Röviden összefoglalva:
-
iTunes 8: itt a szoftver is változott és a mögötte lévő szolgáltatások. HD filmek 3 dollárért, NBC visszajött (Heroes, Monk)
-
iPod Touch
-
iPod Nano
-
iPod ClassicItt lehet
megtek inteni a teljes anyagot.
863
0
Tech Izé
Elvan a macska, ha játszik... :D
8046
7
Izé
Korn - Kiss
HushabyeEver BeDo What They Saymegj.: imádom az Untitled lassú számait:) és a Life Is Peachy a kedvenc Korn borítóm.
471
1
Zene Izé
Manowar - Warriors of the World
El sem hiszem, hogy eddig nem került fel.... Na mind1, nagyon érdekes szám, főleg a
szövege miatt és szimplán, ha nem is érted, akkor is rohadt jó! (aki foglalkozik a New world order szarsággal, annak kifejezertten tecceni fog :) )
502
1
Zene Izé
A japánoknál a politika is mókásabb... ;)
9983
2
Izé
Damage Plan - Save Me
A Damage Plan-t 2003-ban hozta létre Dimebag Darrel, és testvére, Vinni Pau.
295
0
Zene Izé
Egy kis homevideo, művészi felfogásban: "Impervious" címmel. A zenét is én írtam hozzá.
...de köszönet a segítségért Krisának, Jánosnak, Edinának. Végtére is az első ilyen klipp,
amit összehoztunk. Mindenkinek köszi, aki megnézi és kommentezi, hogy okuljunk :)
Az egészet sufniból toltuk egy handycam-el és néhány kerti lámpával :-D
még néhány zene
itt
770
2
Zene Izé
Indiai valóságshow majdnem lincselésbe fordult. :)
9869
3
Izé
Pro-Pain - In For The Kill
547
0
Zene Izé
Kérdezd a pápát, ő mindenre bólintani fog! :)
4225
2
Izé
Ferrari Forma-1 chopper.
423
0
Sport Izé
Férfinevek, női nevek (bár volt a témában
hasonló).
A Magyar Tudományos Akadémia ezeket a neveket tartja adhatónak eme becses és nagymúltú országban! Anakin, Beatricse, Dezideráta, Dzsásztin, Dzsúlió, Filadelfia, Lüszien, Móka, Triniti, Zseni, Zsülien és a többiek...
Tessék felkészülni röhögésre, sírásra, kiakadásra! :)))
8949
10
Izé
Crimson Falls - The True Face Of Human Nature
Controle Alt Deletebelga deathcore banda.
403
0
Zene Izé
Throwdown - Holy Roller
Kőkemény hardcore/metal banda Orange County-ból.
540
0
Zene Izé
Age of Conan - Jövőre érkezhet az X360-as verzió
979
0
Tech Izé
DJ Hazard - Machete
448
1
Zene Izé
Így zuhant bele
Gennaro Gattuso a pálya szélén lévő egy méter mély betonárokba.
Cikk
713
0
Sport Izé
Trivium - Down From The Sky
Kirisute Gomen2 dal a szeptember 30.án megjelenő 4. Trivium albumról, amely a Shogun címet viseli majd.
The Making Of Shogun 1The Making Of Shogun 2The Making Of Shogun 3
823
0
Zene Izé
The Devil Wears Prada - Hey John Whats Your Name Again?
1014
0
Zene Izé
A kis
Michael Flatley. ;D
Frissítés: már MC Hammer-es
remix is létezik! :D (köszi Bartsimi)
7374
4
Izé
24 természetes medence
8918
8
Izé
Még fel sem fogtuk a Resurrection fedőnevű
Chimaira pusztítást, máris készül az új lemez! A munkálatok menetét a srácok megosztják velünk is, szóval a lent található(igen rövid) teaser videóra vesd kurzorod!
296
0
Zene Izé
Egy újabb kivesézni való témát találtam "Luxusprostik az egyetemen" címmel.
Mire "kényszerülnek" a fiatalok, hogy a tanulmányukat finanszírozzák és/vagy az igény szerinti életszínvonalukat megteremtsék? Meddig elítélendő? Valóban szükség van erre? Hova vezet ez? ..?...? ...stb.
22230
4
Izé
Punk jegesmedvék a japán állatkertben! ;)
Magyar cikk.
2482
0
Izé
Mirror's Edge - Gépigény érkezett!
1291
0
Tech Izé
A
múltkori magyar "álomnő" után most itt van a lengyelek álompasija. :P
3856
0
Izé
Új nem új találmány (csak izébigyónak, köszönjük a hozzáértő földművesek megjegyzéseit)
2882
0
Izé
Athertons Family vs Farmer Jack
4511
5
Izé
Austrian Death Machine - Get To The Choppa
Elkészült az első videóklip az Austrian Death Machine nemrég megjelent, Total Brutal című lemezéhez. A banda Tim Lambesis (As I Lay Dying) projektje, ami két fontos tényezőn alapszik. A szövegek Arnold Schwarzenegger különböző filmjeiből kiollózott kulcsmondatok köré épülnek, a zenei alaptól pedig semmiféle meglepetést nem szabad várni. Lambesis elmondása szerint az ADM pontosan olyan zenét játszik, amit elvársz egy kemény bandától. Tehát a gyors tempó, breakdown, sing along és gitárszóló minden számban adott.
577
0
Zene Izé
Küldj magadnak e-mailt a jövőbe jól!
3312
17
Izé
Most ünnepelte a bécsi
gelitin nevű művészcsoport által létrehozott 60 méteres rózsaszín nyúl a 3. szülinapját. :)
2025-ig tervezik az Olaszországban (Artesina, Piemont) található kiállítást fenntartani. A nyuszit állítólag több tucat nagyi kötötte rózsaszín pamutgombolyagokból és az oldala fel van nyitva, kint vannak a belsőszervei.
Egész jól látható a
Google Maps-en is. :)
3091
0
Art Izé
Most ünnepelte a bécsi
gelitin nevű művészcsoport által létrehozott 60 méteres rózsaszín nyúl a 3. szülinapját. :)
2025-ig tervezik az Olaszországban (Artesina, Piemont) található kiállítást fenntartani. A nyuszit állítólag több tucat nagyi kötötte rózsaszín pamutgombolyagokból és az oldala fel van nyitva, kint vannak a belsőszervei.
Egész jól látható a
Google Maps-en is. :)
3309
1
Izé
Dagoba - Back From Life
A francia metálcsapat új albuma a Face the Colossus Szeptember 29én fogja meglátni a napvilágot Európában. A korong keverését Tue Madsen (The Haunted, hatesphere, Mnemic) végezte, aki már dolgozott együtt a metálcsapat 2006os What Hell Is About… c. albumán.
313
0
Zene Izé
Rétegszoftver ajánlatunk következik:
A qik.com egy Iphone alapú online videostream rendszer, aminek segítségével remekül lehet közvetíteni ami éppen történik körlöttünk. Vagy kukkolhatjuk mások létezését.
Kis nyomozómunkával meg lehet találni minket is :)
856
0
Tech Izé
Mind Control
1019
0
Tech Izé
A tegnapi Belga nagydíj utolsó három köre, ami igazán izgalmasra és vitatottra sikeredett. Hamilton nyert, azután 25 másodperces büntetést kapott így csak a harmadik lett. Raikkonen a falnak ütközött. A BMW pedig jól taktikázott. A végső sorrend: 1, Massa, 2, Heidfeld, 3, Hamilton
Folyt. várható...
811
0
Sport Izé
Moloko - Pure Pleasure Seeker
Kedves videó Roisín Murphy Molokós éveiből, midőn telejsen atomjaira hullva bódítja közönségét a katarzis ösvényére.
515
1
Zene Izé
Videó a Ferrari Racing Day elnevezésű versenyről és kiállításról, amit a Hungaroringen rendeztek meg Augusztus utolsó hétvégéjén.
373
0
Sport Izé
Fito y Fitipaldis - Por la boca vive el pez
Vagy két éve hallgattam utoljára ezt a számot, ma eszembe jutott, hát gondoltam megosztom mindenkivel. Spanyol.
421
0
Zene Izé