Igaz, hogy mind etikailag mind pedig technikailag (itt a Milicista halála c. képre gondolva) erősen vitatott, de az tény és való, hogy ahhoz, hogy ezek a felvételek elkészüljenek, ott kellett lenni a helyszínen, mikor a német orvlövészek a tömegbe lőttek, a partraszálláskor, ahol minden 100 emberből csak 21 élte meg a másnapot, a spanyol polgárháború kellős közepén, stb. stb. és ez ma is így van. Mert rajtuk, sajtófotósokon kívül nincs senki, aki meg meri (és aki meg akarja) mutatni azt, amivé ilyen körülmények között az ember válik. Mert ott az ő bőrük is kockára van téve.
Mesteri valamennyi felvétel.
És még: mai napig eléggé foglalkoztatja a fotóművészeket a dolgok etikai oldala. (bár ez amúgy a világ bármely tevékenységét tekintve nem igazán jellemző) Ez az elsőre nem túl érdekes fotó akkoriban eléggé vihart kavart: nincs net, tv+újságok cenzúrázva, nem láthattad mindennap más hasfalát belülről, vagy hullahegyekről készült riportokat. És egyszerűen nem hitték-hiszik el, h az az alak ott és akkor halt meg.
Filmajánló: Eső előtt
Kb. évtizeddel ezelőtti macedón munka, és az Est akkor véletlenül épp találó ajánlója szerint "a legszebb film a délszláv válságról" Szerintem van köze a poszthoz, még ha talán nem is tűnik úgy.
Na, akkor mivel angolos vagy , ezért KEGYELMET kapsz. :-) Mert csigaevőül merci.
De az igyekezetért kapsz egy mondatot, ami nekem egy hetembe került:
Heri ya mwakampja.
Ennek tényleg van értelme egy tényleg létező nyelven, bár most még odébb van az,amikor aktuális lesz.
(Vagy piszokul átvertek. :PP)
Bár igazából nem fontos, de a bácsit akkor jegyeztem meg, mikor olvastam, h a kedvesét egy arra mászkáló harckocsi miatt vesztette el. Senkinek se kívánom az ilyesmit, és elég hihetetlen, miken ment még utána keresztül. Pl. az a fotóelrontós sztori is elég kemény tud lenni. Szimpi lett ezektől, na.
én azt olvastam valahol, hogy a katonát valóban beállította egy fényképhez és a lövés hangjától megijedve exponált. ezért kapta el - kvázi véletlenül - pont azt a pillanatot, mikor eltalálja a golyó.
Nahát. Tegnap épp róla tanultunk fotográfia órán. Szerintem a halál képére gondoltak, amelyre bizonyították már hozzáértők azt is hogy beállított, és azt is, hogy nem.
1944. június 6-án hajnalban ő volt az egyetlen fotós, aki a partraszállók első hullámával Normandia földjére lépett. 6 tekercs filmet (106 kockát) fotózott el, majd délután 2-kor, amikor már biztosnak látszott a hídfőállás, az első kórházhajóval visszatért Portsmouth-ba. A filmtekercseket bevitte a LIFE londoni irodájába, majd lefeküdt aludni. A laborban az asszisztens, az akkor 15 éves Larry Burrows (aki később maga is hadifotós lett) annyira kíváncsi volt a képekre, hogy az előhívás után a szokásosnál magasabbra állította a szárítóban a hőmérsékletet, hogy gyorsabban száradjanak a negatívok. A hő azonban leolvasztotta az emulziót, 8 teljes kép és további 3 kocka bizonyos részeinek kivételével teljesen megsemmisültek a felbecsülhetetlen értékű, megismételhetetlen fotók, a megmaradtak is elmosódtak. Ezek a fotók – mint egyedüli hiteles vizuális dokumentumok – inspirálták később Steven Spielberg-et a Ryan közlegény megmentése c. film nyitó képsorainak megalkotásakor.
A legvitatottab kép a Falling Soilder nevezetű (a második az első sorban). Ezt közölte először a LIFE magazinban és utána azzal támadták (mind a mai napig vitatott), hogy a katona halála megrendezett volt. A legelfogadottabb azonban ma az, hogy tényeg akkor fényképezte le a katonát, mikor azt a golyó eltalálta. A katonát később Federico Borrell Garcia néven azonosították.