Vagy pl. Apocalyptica...ők komoly zenei (komolyzenei...:)) tudással is rendelkeznek egyébként. Persze kell, hogy az ember mindkét stílust kedvelje, amit vegyítenek...Én amúgy kifejezetten szeretem az ilyen kevert, egyéni stílusokat, mert ehhez az kell, hogy a művész mindkettőhöz jól értsen. Annak sincs értelme szerintem, hogy az ember leragadjon egy irányzatnál, mert így elzárja magát más, de esetleg ugyanolyan jó dolgoktól...(ez ugyanúgy igaz a képzőművészetre, táncra, filmre, stb.). Meg kell nézni, hallgatni mindent, aztán eldönteni, hogy tetszik -e. Nálam mondjuk erősen hangulatfüggő is, hogy épp milyen zenét hallgatok.
Bár én is szeretem a komolyzenét, de attól, mert valami komolyzene, még nem biztos, hogy jó. Ez csak egy zenetörténeti besorolás. Nekem például Bartók zenéjében, bár tudom, hogy nehéz megkomponálni, és zseniális, ahogy csinálja, de egyszerűen hasogatja a fülem az ideges, disszonáns dodekafónia. Azt pl. nem szeretem hallgatni.
A klasszikus zene azért jobb, minőségibb, mint a modern, mert egyrészt bonyolultabb szabályrendszere van, nagyobb hozzáértést igényel a megírása és előadása, másrészt meg már volt ideje kiszelektálódni, és csak az igazán jó művek maradtak fenn, a sok gyengébb nem (mert régebben is írtak azért felejthető darabokat is...). Pár száz év múlva a mostani zeneszámok közül is csak a jókat fogják majd hallgatni (mert azért most is vannak ilyenek...), a selejt úgyis eltűnik a süllyesztőben. Addig meg válogatni kell. :)
Igaz, bár sok együttes, zeneszerző, stb. igyekszik eladhatóvá tenni a komolyzenét (illetve komolyzeneféleséget).
Ilyen pl. az ES. Posthumus; Immediate Music; Two Steps From Hell; Corner Stone Cues, X-Ray Dog, stb.
Felfogható egyfajta kompromisszumos megoldásnak :)
Zenének nevezhető az a hanghullám, ami megérintvén picike dobhártyánkat, agyunkban végül kellemes érzeteket kelt. Kinek mi a kellemes? Hát, ezen lehet vitatkozni. És vitatkozni is fognak, míg világ a világ.
Mit szóltok például ehez az egy személyes zenekarhoz? http://www.vicclap.hu/movie/2685/
p.s.
egyébként olyan vagyok mint Gombóc Artúr, aki minden féle csokoládét szeretett. Nekem bejön (stílus-történeti sorrendben, de nem kizárólagosan) Vivaldi, Bach, Mozart, Beethoven, Grieg, stb., kb. 1990-ig.
Manapság hallgatok "metál" zenéket is, főleg nevelhetetlen fiam rosszvoltából. Olyankor eszembe jut egy Ady-verssor: "Fülembe forró ólmot öntsetek!" Mégsem mondhatok ítéletet. Például Ravel 1. zongoraversenyét első hallásra én is csapnivalónak találtam; csupa "zaj". Sokadszorra hallgatva már tetszik.
No offence, de azért nem eladható a komolyzene széles körben (sok más _igényes_ zenével egyetemben), mert egyszerűen szar az emberek ízlése. :P Azt meg nyugodtan lefogadhatod, hogy klasszikus zenét az emberek 2-300 év múlva is ugyanúgy fognak hallgatni, ellenben arra a "zajra", amit manapság a többség zenének nevez és hallgat senki nem fog emlékezni...
azért nem eladható a komolyzene széles körben, amiért ez eladható ...
attól mert a zene komoly, az előadóknak nem kell annak lenniük :)
ez így fenomenális műsor
Bár én is szeretem a komolyzenét, de attól, mert valami komolyzene, még nem biztos, hogy jó. Ez csak egy zenetörténeti besorolás. Nekem például Bartók zenéjében, bár tudom, hogy nehéz megkomponálni, és zseniális, ahogy csinálja, de egyszerűen hasogatja a fülem az ideges, disszonáns dodekafónia. Azt pl. nem szeretem hallgatni.
A klasszikus zene azért jobb, minőségibb, mint a modern, mert egyrészt bonyolultabb szabályrendszere van, nagyobb hozzáértést igényel a megírása és előadása, másrészt meg már volt ideje kiszelektálódni, és csak az igazán jó művek maradtak fenn, a sok gyengébb nem (mert régebben is írtak azért felejthető darabokat is...). Pár száz év múlva a mostani zeneszámok közül is csak a jókat fogják majd hallgatni (mert azért most is vannak ilyenek...), a selejt úgyis eltűnik a süllyesztőben. Addig meg válogatni kell. :)