Ilyen Tom & Jerry-féle dolgok nap mint nap megtörtén(het)nek. Mikor én voltam katona (régen volt), akkor is. Például gránát dobáláskor.
Oktatás: "Jobb kézbe vesz, ballal kibiztosít, elhajít. Nem ide, oda, pon-to-san oda!"
Gyakorlat: Kiskatona, parancs: "Irány, lövészárok!" Kiskatona nekilódul. Gyalogsági ásó hátsó felét verdesi (staccato modo), rohamsisakja illeg-billeg míg szalad, gázállarcot tartó táskája bal oldalról mindig előre fordul, vissza-vissza kell igazítani, jobb kezében kb. 5,5 kilós kalasnyikov g.p. - naná, persze, hogy feltűzött szuronnyal. Megérkezik a lövészárok-gödörhöz. Szépen lecsücsül a szélére, 180 fokos fordulat, támaszkodás, huppanás. Visszanyúl a fegyverért, megigazítja a gázállarc-táskát, a lapátot is. Ekkor vesz észre a kiképző tisztet, aki várta. Tiszteleg. Kezébe vesz egy tojásgránátot. Nézi. Zöld és nehéz. Dobog a szíve (Ez most komoly?). Bal kezébe veszi, mert jobb kezében a puska. Nemjó. Leteszi a puskát, lehajol a sisakért, mert az közben leesett. Átveszi jobb kezébe a gránátot. Izzad, mi lesz, "Itt a vég". Látja a kibiztosító szeg karikáját, csak bele kell tenni az ujját és meghúzni. Ráordítanak, mit piszmog annyit? Húz, dob, fejet behúz, szemet behuny. Történjen aminek történnie kell.
És történik. Bumm. És azután egy sokkal nagyobb pofon. Kibiztosította a gránátot és nem dobta át az árkon túlra, az visszaesett, a tiszt hajította ki az utólsó pillanatban, hogy föld borította mindkettőjüket.
Igen, elmondhatom, mindnyájunknak "volt egy dobása".
hehe. :-) ám, ne arra gondolj, hogy mennyien lájkolják, hanem, hogy még mindig többen vannak, akik legfeljebb csak kattintanak. (gondolom az meg "öccáz" :-D).