A dőlöngél biztos, hogy nem helyes. Akkor már dölöngél.
"Számos szó a toldalékos alakok többségében is megőrzi a tőbeli magánhangzó hosszúságát, s csak néhány származékban váltja rövidre: zsír, zsírt, zsíros, de: zsiradék; – húsz, húszat, húszas, de: huszadik, huszad, huszon-; – tíz, tízen, tízes, de: tized, tizen-; stb. – ír, írok, írás, írat (ige); de: irat (főnév), iroda, irodalom; stb. – bújik, bújjon, bújócska, bújtat; de: bujkál, bujdosó; stb. – dűl, dűlt, dűlve, dűlő; de: düledezik, dülöngél, dülleszt; stb."
(A magyar helyesírás szabályai)
A szótő értelmileg is a dől, és nem a dűl. Így aztán a dülöngél messzebb van a nyelvtanilag egzakttól, hiszen azt már egy táj jellegű magánhangzó módosulás elszenvedése után fogadta kegyeibe az élő nyelv. A szó mindkét alakja helyes, csupán a megszokás miatt érezheted furcsának az általad és környezetedben ritkábban használt megjelenést.
Kicsiny nyelvünk sokszínűségét és tág hangzási toleranciáját inkább ápoljuk, mint kirekesztéssel szürkítsük. Használjuk bármelyiket bátran, mint a fel-föl, szeg-szög, ezzel-evvel, bige-luvnya változatokat!