Hozzáteszem meghatódni - egy szép történeten - nem szégyen. A katarzis lényege kb. ez. Ami ebben baromi nevetséges, az az, hogy egyébként felnőtt emberek (ezek szerint) nem ismerik az alaptörténetet, vagyis sosem (nemhogy fiatal korukban, tanulmányaik során) olvasták Victor Hugo művét és ezt a katarzist egy "látványos, puccos, de sivár" filmes adaptáció váltja ki belőlük, percemberekkel és persze az amerikai ízlésnek megfelelő rózsaszín mázzal. Aztán persze örülni kell, mert talán a meghatódottság nem a máznak szól, de hol vannak már ezek a színészek Liam Neeson-tól - pláne Jean Gabin-től - és elve hol van bármilyen film a könyv által adott képzeletbeli szabadságtól, amikoris olyan arcot/jellemet/helyszínt képzelhetek bármely műbe (persze az író által szabott keretek közt) amilyet csak az én egyedi színes fantáziám enged?! Vagy ez már ritkaság lenne?
:(