Homeopátia, a nagy átverés A minden tudományos alapot nélkülöző, magát alternatívnak nevező orvoslás nagy trükkje, hogy több tízmillió dollárért eladott egyetlen kacsamájat. A hatóanyagra állítólag a víz emlékszik.
Osztályozáshoz be kell jelentkezned.
Homeopátia, a nagy átverés A minden tudományos alapot nélkülöző, magát alternatívnak nevező orvoslás nagy trükkje, hogy több tízmillió dollárért eladott egyetlen kacsamájat. A hatóanyagra állítólag a víz emlékszik.
A homeopátiát Samuel Hahnemann (1755–1843) német orvos alkotta meg. Hahnemann 1779-ben orvosi diplomát szerzett, de értelmes ember lévén gyorsan átlátta, hogy kora orvosi módszerei több kárt okoznak a betegeknek, mint amennyit használnak.
Mindenre ajánlották az intenzív hashajtást, piócázást, vércsapolást. II. Leopold 1792-ben gyakorlatilag abba halt bele, hogy 24 órán belül négyszer vágtak rajta eret. Hahnemann úgy kommentálta az esetet, hogy „A tudomány azt kell, hogy kérdezze: miért vágtak másodszor is eret, mikor már az első sem hozott enyhülést? És hogyan rendelhették el a harmadikat, s egekre, a negyediket, mikor az előzőek nem hoztak enyhülést?” De nem kivételről van szó, hanem gyakorlatról. Jól ismert eset George Washingtoné is, akin 1799-ben obstruktív tüdőbetegség hatalmasodott el, de közvetlen halálát az okozta, hogy utolsó óráiban többször eret vágtak rajta, s összesen két és fél liter vért csapoltak le tőle. Hahnemann az 1780-as évek derekán feladta orvosi praxisát, mert nem értett egyet kora orvoslásának eme brutalitásaival, s azzal, hogy a gyógyszeralkalmazásoknak nincsen megfelelő elve.
Hahnemann nyelvzseni volt, az európai nyelveken túl még arab nyelveken is tudott, és fordításból élt. Jól értett kora gyógyszereihez, 1786-ban például könyvet írt az arzénmérgezésről, és 1793-tól 1799-ig több kötetben jelent meg Gyógyszerészeti Szótára. 1790-ben egy orvosi könyv fordítása közben szerzett tudomást arról, hogy a kininfa kérge gyógyítja a maláriát. Kíváncsi volt a kinin hatására, hogy mitől gyógyít, mert a forrásban hivatkozott összehúzó hatás nem elégítette ki. E pontot tekintik a homeopátia születésének. Hahnemann azt állította, hogy a kinin bevétele nála kiváltotta a malária összes tünetét. Ezt papagájként ismételgeti az összes homeopátiás könyv, de senki sem firtatja, miért nem jelent meg a malária legjellemzőbb tünete, a magas láz. (Ezt kritikaként már az 1800-as évek legelején többen felvetették.) Wolfgang Hopff 1991-ben több személy bevonásával megismételte a kininkísérletet, de semmiféle maláriás tünetet nem tapasztalt. Hogyan lehet az, tehetjük fel a kérdést – nem kételkedve Hahnemann szavahihetőségében –, hogy szemben vele, senki sem észlelt a kinin elfogyasztása után maláriás tüneteket? A válasz William Thomas szerint egyszerű: Hahnemann kininallergiában szenvedett, feljegyzett tünetei elég jól megfelelnek a kininallergia tüneteinek. A „hasonló gyógyítja a hasonlót” elv gondolata tehát egy ritka allergiás reakción alapult.
Amikor Hahnemann ráismerni vélt a „hasonló gyógyít hasonlót” természeti elvre, ami persze csak az ő fejében létezett, akkor úgy gondolta, ez már további bizonyítást nem igényel, hanem csak ki kellett kutatni, mely anyag milyen tüneteket vált ki egészséges emberekből, s ezek az anyagok majd képesek lesznek gyógyítani a hasonló betegségtüneteket. Mivel a tüneti hasonlóság a lényeg, és nem a hatóanyag mennyisége, Hahnemann a mellékhatások elkerülésére hígítani kezdte gyógyszereit, s megalkotta azt az elvet, hogy minél többször hígítják a hatóanyagot, annál hatásosabb. A hígítás általában oly mértékű, hogy a hatóanyag egyetlen molekulája sem található meg végül a homeopátiás szerben. A hígítás folyamata során két hígítás közt hevesen rázni kell a folyadékot, ez a potenciálás. Ez Hahnemann szerint fokozza a szer gyógyhatását.
A kolerajárvány
A homeopátia a XIX. században hatékonynak tűnt, de ennek fő oka az volt, hogy a hivatalos orvoslás olyan brutális módszerekkel és mérgező szerekkel dolgozott, hogy a legtöbb ember magába a kezelésbe halt bele. Ehhez képest a homeopátia kiugró eredményeket ért el pusztán azzal, hogy kezelései nem károsították a betegek egészségét. A homeopaták sokszor hivatkoznak az 1854-es londoni kolerajárványban alkalmazott homeopátiás kezelés sikerességére. Míg a London Homeopátiás Kórházban 84%-os, addig a közelben lévő Middlesex Kórházban csak 47%-os volt a gyógyulási arány.
A különbség azonban abból adódott, hogy a homeopátiás kórházba a vagyonosok, következésképen a jobban tápláltak kerültek, a homeopátiás kórházban nagyobb volt a higiéné és végül ebben a kórházban nem alkalmazták a kolerás beteg állapotát csak tovább rontó rendszeres vércsapolást, valamint a mérgező higanyos és arzénes gyógyszerek adását.
A homeopátia első tesztelése
A Harmadik Birodalom vezetői egy új orvoslásról álmodtak, amely kombinálja majd a legújabb módszereket a tradíciókkal. Az Új Germán Medicina első kórházát Drezdában nyitották meg 1934-ben és Rudolf Hessről kapta a nevét. Hess odavolt a homeopátiáért, mert hatásosnak vélte, és mert német ember találta ki. A német Egészségügyi Minisztérium 1937-ben 60 egyetem bevonásával a homeopátiás kezelés hatalmas hatékonysági vizsgálatát indította el. A vizsgálat fókuszában a TBC, a vérszegénység és a gonorrhea gyógyítása állt. A vizsgálat rendkívüli tudományos alapossággal folyt.
A háború kitörése miatt az eredményekről hivatalos összefoglaló nem jelent meg, azonban 1995-ben kiadták dr. Fritz Donner posztumusz beszámolóját. Donner a ’30-as évek közepétől aktív résztvevője volt a homeopátiás kutatásoknak, és leírása szerint minden fontosabb dokumentumot olvasott. Tanulmányában Donner ezt írta: „Sajnálatos, hogy általánosan még mindig nem ismert, ezek a fertőző betegségek – mint kanyaró, szamárköhögés, tífusz – területén végzett összehasonlító vizsgálatok olyan eredményeket szültek, amelyekben a homeopátiás szerek nem bizonyultak jobbnak, mint a placebo. Semmi pozitív eredmény nem született ezekből a vizsgálatokból, leszámítva azt a tényt, hogy vitathatatlanul bebizonyosodott az állítás, miszerint a homeopátia nem más, mint vágyvezérelt gondolkodás.”
Ez az eredmény eléggé meggyőző. Egyrészt, mert olyanok végezték, akik homeopátiahívők voltak, másrészt elég nagy nyomás nehezedhetett rájuk, hogy sikerről számoljanak be, harmadrészt viszont az esetleges csalásnak is nagy lett volna a kockázata. Ha csalnak és kiderül, annak minimum frontszolgálat lett volna a jutalma.
Modern összegzések és metaanalízisek
A tudományban az összefoglaló cikkek és metaanalízisek azt a célt szolgálják, hogy a sok részkutatásból megrajzoljanak egy összképet. A metaanalízisek különösen fontosak, mert ezekben statisztikai módszerekkel figyelembe veszik az elemzésbe bevont vizsgálatok minőségét, statisztikai erejét. A tudományos vizsgálatokkal szemben számos elvárás támasztható, melyek részleges vagy teljes megvalósulása egyben meghatározza a vizsgálatból levonható következtetés súlyát. A modern klinikai vizsgálatokkal szemben elvárt az ún. kettős vakság, vagyis se a páciens, se a vizsgáló ne tudja, mit kapott a beteg, placebót, avagy a vizsgált szert.
Ebből adódik a második fontos feltétel: a placebo, mint összehasonlító szer alkalmazása, ezt nevezzük placebokontrollnak. A harmadik fontos feltétel a betegek véletlenszerű besorolása, vagyis sorsolással döntsék el, melyik beteg kapjon placebót, és melyik kapja a vizsgált szert. Végül statisztikailag annál erősebb egy vizsgálat eredménye, minél több páciens vizsgálatával nyerték, ez ugyanis valószínűbben zárja ki a véletlen eredményt. A különféle gyógyszerek hatásosságát igazolni akaró gyógyszercégek gyakorta élnek azzal a módszerrel, hogy telehintik a szakirodalmat kis betegszámú pozitív vizsgálatokkal, mert ezeknek nagy a propagandaértéke, bár csekély a tudományos hitele.
Az összevont elemzések eredményét rendkívüli módon befolyásolja az ún. szelektív publikáció, vagyis hogy a sikeres vizsgálatokat inkább szokták publikálni, mint a negatívakat, holott tudományos szempontból egy szer hatásosságát cáfoló vizsgálat legalább olyan értékes. A szelektív publikálásnak sok oka van. Már maguk a szerzők is sikertelennek tekinthetik eredményüket, és be sem nyújtják publikálásra, vagy a szerkesztőségek utasítják vissza azokat. Például a homeopátiás kutatás kapcsán megfigyelhető, hogy a különféle alternatív orvoslással foglalkozó lapokban jóval gyakoribbak a pozitív eredményű, míg az akadémikus orvoslás lapjaiban a cáfoló vizsgálatok. Az összegző tanulmányok szerzői igen nehéz helyzetben vannak, amikor csak a sikeres vizsgálatok eredményeiből kell következtetéseket levonniuk. Ezt mindig be kell kalkulálnunk minden ilyen végeredménybe.
Az összegző értékelések konklúziójának megértéséhez fontos különbséget kell tennünk a statisztikai eredmény és a klinikai hasznosság között. Ha egy gyógyszer klinikai értelemben hatásos, akkor annak átütő hatásúnak kell lennie. A gyógyszeripar és a homeopátiás kutatás is gyakran visszaél a statisztikailag jelentős fogalommal. Ez ugyanis nem mond semmit a gyógyszer hasznosságáról, csupán azt állítja, hogy a kapott eredmény nagy valószínűséggel nem a véletlen terméke. Ha egy szer 1%-al teljesít jobban, mint a placebo (vagy mint egy másik gyógyszer), ez lehet statisztikailag szignifikáns eredmény, de gyógyászati értelemben az ilyen gyógyszer haszontalan.
Az első metaanalízist Klaus Linde és munkatársai közölték 1997-ben a Lancetben. Linde a müncheni Komplementer Orvoslási Kutató Központ vezető kutatója volt, rosszindulattal nem vádolható. A metaanalízisekben olyan matematikai eljárásokat alkalmaznak, amelyek képesek figyelembe venni nemcsak a vizsgálatok eredményét, hanem azok megbízhatóságát is. Az eredetileg fellelt 186 vizsgálatból végül 89-et lehetett az elemzésbe bevonni, de még az így leszűkített mintában is mindössze a vizsgálatok 29%-a volt jó minőségűnek tekinthető. Az elemzés végkövetkeztetése az volt, hogy a homeopátiás szerek hatékonyabbak, mint a placebo. A homeopaták ünnepeltek, és azóta is ezt a vizsgálatot idézik, mintha megállt volna az idő. És mintha nem is olvasták volna végig a tanulmányt. Az elemzés egyik része így kezdődött: „Metaanalízisünk eredménye nem felel meg annak a hipotézisnek, hogy a homeopátia klinikai hatása teljes mértékben csak placebohatás. De nincs elegendő bizonyíték e vizsgálatokból arra, hogy bármelyik homeopatikus kezelés tisztán hatásos volna bármelyik klinikai állapotban.”
Mit is jelent ez? Azt, hogy a homeopátiás hatás statisztikai értelemben több mint placebohatás, de a homeopátiás kezeléseknek nincs klinikailag értelmezhető hatása.Egy metaanalízis eredménye nem fekete vagy fehér, nem képes azt eldönteni, létezik-e homeopátiás hatás vagy sem. Azt viszont Lindéék kimondták, hogy ha létezik is ilyen hatás, az oly jelentéktelen, hogy gyógyászatilag nincs értelme. Linde és munkatársai 1999-ben újraelemezték saját korábbi analízisük 89 vizsgálatát és „A vizsgálat minőségének hatása a placebokontrollos homeopátiás vizsgálatok eredményére” című tanulmányukban kimutatták, hogy minél több tudományos szabályt sért meg egy vizsgálat, annál hatásosabbnak tűnik a homeopátiás kezelés. Ez a tudomány udvarias nyelvén azt jelenti, hogy a homeopátia hatásossága csak pongyola, elfogult vizsgálatokban mutatkozik meg. Karen Pilkington és munkatársai 2005-ben a depresszió homeopátiás kezelését találták hatástalannak két placebokontrollos vizsgálat elemzése alapján.
Aijing Shang 2005-ben 110 homeopátiás vizsgálatot vetett össze 110 hagyományos gyógyszeres vizsgálattal. Az elemzés egyértelműen azt mutatta, hogy a homeopátia a placebóval egyenértékű, míg a hagyományos gyógyszereknél markáns javulási hatás mutatkozott.Stefania Milazzo és munkatársai 2006-ban hat, jól tervezett homeopátiás vizsgálatot elemzett, amelyekben rákos betegeknél mérték a kezelés hatását. Az elemzés végkövetkeztetése: a homeopátia rákban való alkalmazásának nincs klinikai haszna.
A fentiekből két konklúzió adódik:
1. A homeopátiás hatás, ha létezne is, nagyon csekély lenne. Több száz, komoly kísérleti módszertannal kivitelezett vizsgálatban sem találtak még csak közepesnek sem nevezhető eredményt. Igen csekély hatás képében tetten érhető jelenség elvi létezését nem lehet tapasztalati úton igazolni vagy cáfolni. Mindig lenne egy következő vizsgálat, amely mást mutatna. A bizonyíthatatlanság elvi oka az, hogy a homeopátiás hatás léte vagy nem léte filozófiai kérdés. 2. A homeopátiás hatás létéből az következne, hogy a homeopátiás szereket hatásosnak kellene találnunk a placebokontrollos, kettős vak próbákban. Ezeket a vizsgálatokat homeopaták végezték, negatív irányú elfogultság tehát nem tételezhető fel. Az összevont elemzések szerint a homeopátiás kezelések klinikailag értékelhető hatást egyáltalán nem mutatnak. Így, ha pragmatikusan közelítjük a homeopátiás hatást, azt mondhatjuk, hogy ez nem létezik. Több száz korrekt vizsgálat során egyszer sem tapasztaltak értékelhető homeopátiás fölényt a placebóhoz képest.
Emlékezik-e a víz?
Jól ismert, hogy a sokszoros hígítás miatt az alkalmazott homeopátiás szerekben gyakorlatilag egyetlen molekula sem található az eredeti hatóanyagból. Hahnemannt ez a kérdés nem foglalkoztatta, ám a mai homeopata teoretikusoknak ebben a természettudományos világban valami magyarázattal mégiscsak elő kell állniuk. Ezt az elméleti problémát a homeopátiás elmélet úgy próbálja áthidalni, hogy azt állítja, a víz megőrzi emlékezetében az eredeti hatóanyag tulajdonságait. Ha a víznek emlékezete volna, s ezek az emlékek oly erővel hatnának ránk, miként a homeopátia feltételezi, micsoda káoszt idézhetne elő bennünk az a naponta elfogyasztott két liter víz, amely évmilliárdok óta gyűjtögeti emlékeit a legkülönfélébb ásványokkal és anyagokkal találkozva. Nem világos, miért pont a homeopata által feloldott, majd több milliószorosan hígított anyag emlékezetét őrizné meg a víz?
A végig nem gondolt teória egy akaratlan tudományos hamisításra épül.1988-ban az immunológus Jacques Benveniste szenzációs cikkben jelentette be a Nature-ben, hogy anti-IgE 10120-on hígításban, vagyis amikor már csak a vízemlékezet őrizte az anyag nyomát, biológiailag hatásos volt a fehérvérsejtek viselkedésének módosításában. A homeopátiás közvélemény azóta is lelkesen idézi ezt a cikket. Ám a Nature csak azzal a feltétellel közölte a cikket, hogy egy szerkesztőjük, John Madox vezetésével Benveniste csoportja ellenőrzött körülmények közt képes megismételni a vizsgálatot. Szerintem ennek az ügynek fontos pontja az, hogy a Nature nem elutasította az eredményt, hanem publikálta. Ha pusztán előítéletek vezérelték volna a szerkesztőséget, nem közlik a cikket és nem nyitnak vitát a kérdésről.
A megfigyelőcsoportban részt vett James Randi bűvész is, aki évtizedek óta foglalkozott tudományos hamisítások leleplezésével. Randi korábban 10 000 dollárt ajánlott annak, aki ellenőrzött körülmények közt valamely paranormális jelenség, így például a homeopátiás hatás létét igazolni tudja. Az összeg 1988-ra már egymillió dollárra emelkedett, így Randi meglehetősen érintett volt az ellenőrzés kérdésében.Mindenki meglepetésére a vizsgálatot kétszer is elvégezve, mindkétszer azt az eredményt kapták, hogy a homeopátiásan kezelt fehérvérsejtek allergiás reakciót mutattak, míg a placebóval kezelt sejtek nem. Mivel a homeopata oldat valójában hatóanyagot nem tartalmazott (10120 hígítású volt), az eredményt csak az magyarázhatja, hogy a víz valahogy emlékezik. Az eredmények kiértékelését mindannyiszor Elisabeth Davenas, Benveniste asszisztensnője végezte.
A megfigyelőcsoport ekkor az ő kiértékelő tevékenységét vette górcső alá. Mivel Davenas addig minden kiértékelésnél pontosan tudta, mely mintákat kezelték homeopátiásan és melyeket tiszta vízzel, ezért a megfigyelőcsoport új vizsgálatot kért, és ezúttal csak titkos kóddal jelölték meg a mintákat, így csak a kiértékelés után lehetett azonosítani, melyik sejtet mivel kezelték. Az így elvégzett kísérlet már teljesen hatástalannak mutatta a homeopátiás kezelést. A szerkesztőség vizsgálóbizottsága 5 oldalas cikkben közölte véleményét: Benveniste eredménye tévedés volt. Davenast nem vádolták meg tudatos csalással és valószínűleg ilyen nem is történt. Davenas elkötelezett híve volt a homeopátiának, és mivel tudta, mely sejteket kezelték homeopátia szerrel, a mikroszkópos vizsgálat során önkéntelenül is hajlamosabb volt a homeopátiás szerrel érintkezett sejteket megváltozottnak látni.
Szerző: Szendi Gábor