Mi középsuliban giliszta-futamokat rendeztünk, kieséses alapon, McLeod-féle szelekciós szempontok alapján ("Csak egy maradhat!") ... már csak a motiváció végett is. Volt 100 versenyző. Közülük minden nagyszünetben volt 10 induló (akikre természetesen fogadni lehetett). Amelyik legmesszebb jutott, az nyert, így bekerült egy másik dobozkába. (A többiek sajnos nem élték túl - az egyik havernál horgászcsali lett belőlük.) Mikor az eredeti 100 versenyzőből már csak 10 maradt, akkor indult a döntő futam, a 10 korábbi győztessel. Értelemszerűen itt is csak 1 maradhatott.
A végső győztest utána visszaengedtük a természetbe, ezzel is elősegítve a giliszták gyorsaságának szelekciós alapon történő javítását! A külön poén az volt, hogy a biosztanár mikor tudomást szerzett a futamokról, ő is fogadott néha egyik-másik versenyzőre. :)