Hello!
Én az egyik nagy tévé hírszerkesztőségében dolgozok. Szerintem érdemben tudok hozzászólni a témához.
A képek természetesen valódiak, ám a hozzáfűzött magyarázat teljesen kitalált.
Az e-mailben terjedő történet a következő:
Egy New York-i nyugdíjas férfi vásárolt egy házat Portugáliában. Talált is egy vidéki farmot, amely már 15 éve lakatlanul ált. A tulajdonos és a felesége már rég meghaltak és nem volt örökösük.
A telken állt még egy hatalmas pajta óriási vaskapuval, amely be volt hegesztve.
A kivetett magas adók miatt senki sem akarta megvenni a területet, így az emberek elmentek anélkül, hogy benéztek volna a pajtába.
Amikor az idős pár beköltözött, a férfi nekiált felvágni a hegesztést.
Majd ekkor elképesztő látvány fogadta...
Az igazságot egy újságíró derítette ki. Tom Cotter rábukkant a képeket készítő fotósra, Manuel Menezes Morais-ra, akit az autók tulajdonosa szerződtetett, hogy készítsen képeket. A szerődésükre hivatkozva Morais nem adta meg a tulajdonos elérhetőségét, a helyszínt, ahol készültek a képek, de elmondott néhány információt. A sztoriban tehát nincs semmiféle amerikai nyugdíjas, ellenben a kocsik tulajdonosa autókereskedő volt a 70-es, 80-as években. Majd úgy döntött, a pajtában gyűjti az "érdekesebb" autókat. Amikor megtelt a pajta - Morais szerint 180 autó állt ott -, lelakatolta.
Cotter kutatásai szerint a helyszín valahol Lisszabon környékén lehet.
-----
A Forbes magazin legfrissebb kimutatása szerint a világ 400 leggazdagabb embere közül továbbra is Bill Gates vezeti a ranglistás, vagyona már 59 milliárd dollárra rúg. (14. éve listavezető) Vagyona idén 6 milliárd dollárral gyarapodott, akárcsak a második helyen álló Warren Buffettnek. Az ő konyhapénze jelenleg 52 milliárd dollár.
3. és a 4. helyen Sheldon Adelson kaszinótulajdonos (28 milliárd) és Larry Ellison (26 milliárd) az Oracle vezetője áll.
5. helyre kerültek a Google társalapítói, Sergey Brin and Larry Page, személyenkénti 18,5 milliárdos vagyonukkal.
Az idei lista érdekessége, hogy már csak milliárdosok szerepelnek rajta.
A 400 leggazdagabb együttes vagyona ebben az évben 290 milliárd dollárral gyarapodott. Tehát, jelenleg 1,54 billió dollár az összvagyonuk.
És megjegyezném, a listán 39 nő is szerepel.
(stipi-stopi!! Az első 10 nőből én választok elsőként :-))))
hát. ez. besz*rás.
jó, az tuti, hogy nem 100 milliárd dollár, ám ennek elenyésző hányada (pl 5 milliárd) is nagyon ott lenne ám :D azért biztos, hogy valaki ennek a gyűjteménynek az értékének egy éves alacsony lábú kamatjából is szépen eléldegélhetne :)
hogy egyik full újgazdag haveromat idézzem "abból már meg lehetne vacsorázni" (mondta mikor fontolgattuk, hogy mire költsünk el 20000 forintot úgy 6 éve...)
na most néztem hány éves vagy! nem akarok kötekedni, de ne írj olyanokat amiről fingod sincs légyszíves! Meg végezd el közepet, hogy kb képben legyél a számok világában... utánna jöhet a 100 milliárd. (egyébként köszi, sokadt szakadtunk haverommal)
A google barátom! Nem igaz hogy nem tudsz valaminek utánanézni! Előttem jól mondják, bill gatesnek van 56 milliárdja szóval..... 100 milliárd (LOL) ÉS mielőtt megkérdeznéd, az nem billió dollár! mert angolban nincs miliárd.
Nem én vagyok Bill Gates bankára. De általában a gazdag emberkék szeretnek menőzni azzal mennyiük van. Így viszont elég könnyű nyomon követni a pénzüket... Köszönöm a bevágást.
The annual Forbes magazine's list of The World's Billionaires has ranked Gates as the richest person in the world from 1995 to 2007, with recent estimates putting his net worth over $56 billion USD.
Tehát kb. 56 milliárd dolcsi a vagyona, ne beszéljetek lécci hülyeségeket.
egyébként hidd el hogy simán érhet annyit, sőt még többet is, olyan autók lehetnek köztük amikről még lehet hogy a világ háromnegyede nem is hallott, pedig anno az volt a csoda(azok között akik hallottak róla persze)
Én értem már az összefüggéseket! Amerikai nyugdíjas kinyitja a lelakatolt pajta ajtaját, benne talál vagy 150 veterán autócsodát, majd kinyitja az első kocsi ajtaját, kiugrik belőle a thaiföldi család az ufóval, amiről meg kiderül, hogy csak a legújabb játék, a genpet. ;)
Ne bántsd. Teljesen elfogadható ár egy ilyen poros, valószínüleg működésképtelen, szétrozsdált kaszniért 555 millió dollár. Még én is veszek kettőt :)))
Azért a 100 milliárd dollár kicsit vicces nem? :D Kicsit sok az a pénz, gondolj már bele légyszíves. Még Bill Gatesnek sincs annyi, nehogymár "pár" koszos verda érjen annyit. LOL Egyébként a kocsik nem rosszak.
Az igazságot egy újságíró derítette ki. Tom Cotter rábukkant a képeket készítő fotósra, Manuel Menezes Morais-ra, akit az autók tulajdonosa szerződtetett, hogy készítsen képeket. A szerődésükre hivatkozva Morais nem adta meg a tulajdonos elérhetőségét, a helyszínt, ahol készültek a képek, de elmondott néhány információt. A sztoriban tehát nincs semmiféle amerikai nyugdíjas, ellenben a kocsik tulajdonosa autókereskedő volt a 70-es, 80-as években. Majd úgy döntött, a pajtában gyűjti az "érdekesebb" autókat. Amikor megtelt a pajta - Morais szerint 180 autó állt ott -, lelakatolta.
Cotter kutatásai szerint a helyszín valahol Lisszabon környékén lehet.
nagyon durva egyébként, nemhiszem el hogy ilyenek még vannak.
jah, minnyá elkezdek ásni a kertemben, hátha találok egy betonbunkert néhány ezer német katonai teherautóval, oldalkocsis motorral, és személygépjármüvekkel,miegymással :) hmm...dejó is lenne...
egyébként bocsi az előző komment miatt, nem F1-esek hanem F3-asok
ez a gyűjtemény érhet (saccra!)kb 100 milliárd dollárt
- tuti van benne 2-3 Dusenberg aminek azért nagyon nagy az értéke mert mindegyik darab teljesen egyedi
- az alváz meg a motor ugyanaz, de a kaszni kézzel készünlt, egyedi tervek alapján.
egyébként az 1,2,3...12-dik képen van két darab F1-es autó.
- a hábórú előttről csak egyetlen feljegyzett darab van (ami még működik is)
- itt kapásból van kettő, amik érhetnek kb 10-20 milló dollárt...
de vannak itt még külömböző (ugyancsak ritka) alfa-romeók és miegymás...
-nagyon nagy mázlija van az illetőnek, már csak az lenne a gebasz ha jelentkezne a tulaj... xD
hát ha én ilyet találtam volna a frissen várásolt pajtámban.. tuti hogy nem vertem volna nagy dobra.. szépen csendben elbizniszelni :) nehogy tudomást szerezzen róla a hatóság :P
Hihetetlen! Egy "kis" szerencse, alig Pár száz ( ezer ) munkaóra, " némi " kp. és máris Te vagy Europa ura, OLD TIMER fronton!
Csak 1 db,.ot választhatnék......:(
Na ha ez nálunk történik, akóóóó 1 pici súlyadó, eredetvizsga, átírási költség, vagyonszerzési illeték. (büntetés, vagyonosodási vizsgálat)
Talán kifutna a hapi nullára. De az állam ismét kaszált volna.
A történet, röviden annyiról szól, hogy egy New York-i nyugdíjas a
nyugdíjából szeretett volna venni egy házat Portugáliában. Talált is egy
vidéki házat ami már 15 éve lakatlanul ált. A tulaj és a felesége már
rég meghaltak ésnem volt örökösük. A farmon állt még egy hatalmas pajta
óriási vaskapuval ami be volt hegesztve.. Az állam álltal kivetett
magas adók miatt senki sem akarta megvenni a területet és elmentek
anélkül, hogy benéztek volna a pajtába. Emberünk megvásárolta és
beköltözött a feleségével, majd vásárolt egy agregátort és nekiált
felvágni a hegesztést... ekkor elképesztő látvány fogadta...
Ez a hogyan legyünk nagyon gazdagok nagyon nagy szerencsével tipikus esete. Ezek a kocsik nagyon sokat érnek(egyenként). Asszem veszek én is egy pajtát.
Nagykirály, azért nem kapok én ilyet mert biztosan infarktust kapnék.
Lehet hogy a "Nagy testvér" elveszi a tulajtol, de ha eladhatja.......
Én eladnám egy részét és a kapott zsetonból felujítanám a másik felét :)
IMÁDOOM a régi autókat, ha tud valaki bővebb infóval szolgálni az esettel kapcs. lécci adjon linket
Elég komolyak! Sajna mindegyik retkes kívül ,de belül még tiszák (már amelyiknek van ablaka). De mi lett ezekkel? És miről is szól a dolog? Nem 100as a hollandom. :)
ÖREGEEEM...
Ha ilyet találnék, egy hétig nem tudnának kihozni abból a pajtából...
Tele lenne a padló nyállal, vödröt kéne vinnem magammal.
IMÁDOM ezeket a régi darabokat!!! :D
VÁÁÁÁÁÁÁÁÁHHH!!!