A Cannes-t megjárt Mundruczó Kornél alkotása, a Rövid ideig tartó csend a Lost and Found című szkeccsfilm egyik epizódja. Két testvér találkozik anyjuk holttesténél. Évek óta nem láthatták egymást. Tiltott határ a szülői ház minden küszöbe.
1454
0
Film Izé
A küzdősportok gyerekkorban hasznosak lehetnek. Fejleszthetik a szellemet, és a testet egyaránt, de meddig egészséges ez?
Ketrecharcos, és megélhetésért bokszoló gyerekek normálisak lennének a mai nyugati civilizáció normái szerint?
A
National Geographic is foglalkozott a témával a
Tabu című műsorában. A posztban szereplő videóról pedig
itt olvasható egy magyar cikk,
itt pedig egy magyar nyelvű riport.
5611
0
Izé
Bo-Taoshi
A játék lényege, hogy 75 ember megvédje a cölöpöt attól a 75 támadótól, akiknek az a célja, hogy legalább 3 másodpercig megdöntse a cölöpöt minimum 30 fokkal. A "pusztakezes verekedés" minden válfaja megengedett, így nem sajnálják egymást a játékosok abban a két, három percben, amíg az "ütközet" tart.
935
0
Sport Izé
Összeillő párocska, nem? :)
24607
1
Izé
Otto Dix - Metal Fatigue
Egy német festőről elnevetett Orosz darkwave trió. Igazi ritka gyöngyszemnek számítanak (legalábbis nekem:)). Minden albumuk egy történetet mesél el, jellegzetes karakterisztikával rendelkezik és mondanivalója van. Az albumok egymást követően is egy átfogó történettel rendelkeznek, hasonlóan Marilyn Manson
Trilógiájához és ASP
Fekete Pillangó sorozatához. A legújabb albumuk témája "techno-buddhizmus", de persze itt mélyebb mondanivaló is van.
Angol fansite -
Német fansite
Köszönet Gyeprollernek, hogy régebben beküldte az egyik számukat és így rájuktaláltam :)
371
1
Zene Izé
Van a világon egy lakótelep, ahol egzotikus állatok élnek a tömbök között, és kolibrik fészkelnek a villanyoszlopokon. Az ország azúrkék tengerpartján egekig magasodnak a panelházak, és a játszótereken egymást kergetik a gyerekek. A garázssoron iskola után zenekarok próbálnak, és a vidám gitárzene a tízedikig hallatszik fel.
Weiler Péter PANELRENGETEG című kiállítása a hónap végéig látható a TRANZIT-ban. (XI. kerület Kosztolányi Dezső tér és a Bukarest utca sarka)
929
0
Art Izé
Egy
múltkori, különleges társkereső oldalakat felsorakoztató postban szerepelt már olyan oldal (
beautifulpeople.com), ahová csak "szép emberek" regisztrálhatnak.
Az angolok olyan rondák, hogy nem engedik fel őket erre a társkeresőre, így kézenfekvő, hogy az Egyesült Királyságban alapították meg a finoman fogalmazva "esztétikailag kihívásokkal küszködő", vagyis ronda emberek társkeresőjét, a The Ugly Bug Ball nevű oldalt. 5 pontba szedve még az okokat is felsorolják, hogy miért jobb rondákkal randizni, ezt
magyarul itt olvashatjátok. Most ünneplik első sikerüket:
a napokban jegyezte el egymást az első, az oldalon megismerkedett pár!
6526
2
Izé
Morning GloryHa esetleg ismerős lenne a szöveg a poszterről, akkor te minden bizonnyal szereted az angol rock zenét. Ugyanis ez egy
Oasis album címe. Hogy ennek mi köze lehet a filmhez, még nem sikerült rájönnöm. Akinek leesne, vagy bármi infója van, nyugodtan ossza meg velünk, és ne hagyjon engem emiatt álmatlanul forgolódni.
A történet egy tv stúdió körül forog. Miután Becky Fullert kirúgják előző állásából, egy olyan csatornánál helyezkedik el, aminek iszonyatosan siralmas a nézettsége. Itt ismét producerként dolgozik, és egy híres bemondóval (Harrison Ford) akarja megmenteni a helyzetet. A két bemondó rühelli egymást, Becky pedig beleszeret egy munkatársába. Konfliktusok adódnak, a megoldásra meg várunk.
750
0
Film Izé
Sammy nagy kalandja: A titkos átjáró (3D)Sammy egy aranyos kis teknős. Először 50 évesen találkozunk vele, amikor belekezd élete történetének elmesélésébe.
Születése után egyből megtalálja őt a nagy szerelem egy Shelly nevű másik kis teknős személyében, de sajnos egyből el is vesztik egymást. Miközben Sammy szerelmét keresi barátokra lel, rengeteg kalandban lesz része, és sajnos az emberek hanyagságával is találkozik, ahogy azok tönkre teszik azt a gyönyörű világot melyben ők élnek.
Igazán bájos, fabula ez, a műfaj minden tulajdonságával együtt. Kicsiknek, nagyoknak nagyszerű időtöltés lehet ez a belga mese.
Magyar nyelvű előzetes
846
1
Film Izé
Wakachuka - Hívatlan vendég
"2007. nov. 24-én átesett a zenekar a tűzkeresztségen, innentől létezik a zenekar. Olyan zenekarok előtt kap lehetőséget a Wakachuka, mint a Quimby, Kiscsillag, HS7 vagy a Sziámi. Koncert koncertet követ, gyűlnek az új dalok és 2009. nyarára megérett a zenekar, első nagylemeze, a "Kell ez a levegő" felvételére. A zenekar dallamvilága a gitáros-énekes, Szilágyi Balázs ötletein és szövegein alapul, majd a basszusgitár, a dob és a szaxofon egymást támogató játékával kiegészülve válik teljessé. A szerzői kiadásban megjelent lemez lényegében ennek a közös zenei építkezésnek az eredménye. Jellegzetes kettősség kíséri végig a 15 számból összefűzött anyagot, a gyakran előforduló stílusbeli elkalandozásokat az egységes megszólalás foglalja szerves egészbe. Ennek köszönhetően a rockosabb hangvételű számok, és a sanzonos, bossanovás vagy épp swinges élű darabok nem egymás szöges ellentéteiként kerültek a lemezre."
522
2
Zene Izé
Alkoss csapatot három másik személlyel, hogy közösen, egymást segítve megoldjátok a logikai feladatokat!
Kivételesen kiteszek egy olyan játékot is, amihez csapatot kell gyűjteni. Ellenben viszont amennyiben lehetséges CSAK EHHEZ A POSTHOZ ÍRJÁTOK BE A KÉRÉSEITEKET, LINKJEITEKET, STB!
Ellenkező esetben a post törölve lesz és a többi posthoz/IZÉs oldalhoz spammelőt is töröljük! -- Errtu
3220
6
Game Izé
LA Horde (The Horde)
Francia zombis horror. Ilyet én még nem láttam. Sőt ami azt illeti francia horrort se láttam még. Azt tudtam, hogy vígjátékokban nagyon otthon vannak, de ezen film kapcsán olvastam olyat, hogy állítólag a horrorban is tudnak jót mutatni.
A történet az, hogy Párizs északi részén van egy elhagyatott épület, ahol csupa kemény, de annyira kemény gengszterek gyülekeznek, akiktől akkor is megáll benned minden, ha csak rád néznek. Köztük próbál a rendőrség rendet rakni, ami nem könnyű. Eddig egy sima "B" kategóriás akciófilmnek tűnhet, de ezután bekeményít, mert jönnek a zombik akik miatt a bűnözőknek és a zsaruknak össze kell fogniuk, és nem egymást, hanem zombikat kell hentelniük.
Előzetes |
Imdb
1150
4
Film Izé
Úgy tartja a hagyomány, hogy akik megállnak a fagyöngy alatt, csókolják meg egymást a szeretet jeléül... ;D
8244
3
Izé
A bakancslista (The Bucket List)
A "bakancslista" azon dolgok sora, amelyeket az ember meg akar tenni és tapasztalni az életben, mielőtt feldobná a bakancsot. Carter Chambers is jegyezgette terveit, az élet azonban mindig közbeszólt. A milliárdos Edward Cole-t viszont csakis a pénzcsinálás érdekelte, sohasem bajlódott a listával. A két, egymástól teljesen különböző embert azonban a sors egymás mellé sodorja. Közös kórteremben kötnek ki, ahol bőven van idejük azt fontolgatni, mi jöhet még ezután. Égető vágy ébred bennük, hogy a hátralévő idejükben azt tegyék, amit mindig is szerettek volna.
Imdb
467
1
Film Izé
Taxidermia
Kronologikus szerkezetű film Parti Nagy Lajos
novellái alapján. Hőse egy család három egymást követő generációja. Sorsuknak alakulása egyfajta szubjektív történelemkönyvként tárja elénk a XX. század második felének legjellemzőbb életérzéseit. A történet mesélője a család legfiatalabb tagja, Lajos. Valójában az ő egyéni, és nem minden torzítás nélküli nézőpontjából ismerhetjük meg elődeinek mindennapjait. Szürreális látomások és történelmi tények elegyednek torz valóságszilánkokká, kificamodott igazságokká, groteszk érzésmozaikokká történetében, létrehozva ezzel egy olyan világot, amely leginkább
Garcia Marquez regényeihez hasonlítható, ám jellegzetesen kelet-európai, jellegzetesen magyar.
Imdb
837
1
Film Izé
Földtenger varázslója (Gedo senki)
Földtenger távoli szigetvilágát az éhínség réme fenyegeti. A gabona elszárad, a háziállatok hullanak. Két sárkány bukkan elő a viharfellegek közül egymást marcangolva - ez a közelgő katasztrófa előjele. Darabokra szakadhat az egész, kényes egyensúlyban lévő világ.
Ged főmágus, a varázslók legnagyobbika, a fenyegető veszély okait kutatja. Két botcsinálta utitársa - Arren, a száműzött herceg és Therru, a tűz bélyegét viselő lány - társaságában veszélyekkel teli útra kél, melynek végén szembe kell néznie ősellenségével, Cob mágussal, aki az örök élet reményében kaput akar nyitni az élők és a holtak világa közt.
Előzetes
508
1
Film Izé
Gagosian Gallery - ahol egyszerre több művészt is megismerhettek, illetve az ők egymástól különböző stílusaikat! :)
664
0
Art Izé
The Stepfather
Egy 1987-es thriller remake-jét készítette el
Nelson McCormick, amit anno
Terry O’Quinn főszereplésével mutattak be. Michael Harding (
Penn Badgley) a katonai főiskola végeztével hazatér szülőotthonábam és döbbenten látja, hogy édesanyja (
Sela Ward) nagy szerelemben és boldogságban él új pasijával, David-dal (
Dylan Walsh). Ahogy a két férfi elkezdi megismerni egymást, Michael-nak egyre gyanúsabb lesz a folyton segítőkész kedves férfi. Vajon tényleg álmai férfiját találta meg anyja, vagy van egy sötétebb oldala is David-nek?
Imdb
910
1
Film Izé
Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans
Werner Herzog így nyilatkozott legújabb filmjéről a Cahiers du Cinéma-nak:
- Van egy új filmem, New Orleans-ban forgattam. Ebben teljesen megújítottam a bűnügyi film műfaját…
– A
Mocskos zsaru remake-jéről van szó?
– Nem remake-ről van szó, ez is olyan, mint az Oroszországból szeretettel. Az utolsó James Bond sem a remake-je vagy a folytatása a megelőzőnek, hanem önálló mű. Egyébként sohase láttam a Mocskos zsaru című filmet, amit – hogy is hívják – Ferrero vagy valami Ferrari forgatott…
– Abel Ferrara
– Fogalmam sincs, ki is volt ez az Abel Ferrara. Annyit tudok, hogy vannak más filmjei is, de egyiket se láttam. Úgyhogy bízvást mondhatom, az én filmem autonóm alkotás, az én munkámnak semmi köze az övéhez. Egy dolog közös csak a két filmben, a cím, mivel a producer megvásárolta a jogokat. A producer keresett meg az ötlettel, talán mert volt valami, ami már a kezdet kezdetén mellettem szólt: Nicolas Cage világosan értésére adta a producernek, csak akkor írja alá a szerződést, ha én is ott leszek a fedélzeten. Nem ismertük egymást személyesen – találkoztunk ugyan egyszer, ő akkor még tizenkét éves volt, de mindketten elfelejtettük már –, és nekem is az volt az érzésem, hogy ezt a filmet nekünk együtt kell tető alá hozni. A Mocskos zsaru egyszerre vígjáték és bűnügyi komédia. Ezt azért emelem ki, mert a humort eddig nem nagyon vették észre a filmjeimben.
(Mellesleg megjegyezném, hogy mostanában nagyon megy crack a filmekben.:))
Imdb
705
0
Film Izé
Battle Royale ( Batoru Rowaiaru )
A millennium hajnalán a Japán fiatalság a kormány szerint irányíthatatlan, és értéktelen emberek fognak belőlünk válni. Ezért kidolgozzák a Battle Royalet, ahol a "kisorsolt" "szerencsés" osztály tanulói lemészárolhatják egymást. Csak egy túlélő lehet. A győztes.
Imdb |
Előzetes | a köny magyar nyelvű honlapja
itt
poszter variációk még több kép a fimről
itt
477
0
Film Izé
Harcosok klubja
A film narrátora (Edward Norton) elfoglalt és sikeres biztosítási szakember, akit cége állandóan balesetek helyszínére küld ki, és akinek ennek ellenére az életéből hiányzik valami izgalom. Utálja a munkahelyét és inszomniában szenved. Sokféle kúrával próbálkozik, hogy mások szenvedésével álomba szórakoztassa magát, de ezek csak kezdő lépések, mert az igazi izgalmat végül az hozza meg az életébe, amikor Tyler Durden (Brad Pritt) két lábon járó szappankereskedővel összeakad. Tyler Durden kövér és gazdag nők zsírleszívásainak melléktermékét hasznosítja a szappan- készítéshez, és a szappanokat pedig szintén gazdag, exkövér nőknek árusítja. A "két" férfi között bensőséges kapcsolat alakul ki, amikor barátságból elkezdik egymást ütni-verni.
Hivatalos honlap |
Előzetes |
ImdbA harcosok klubjának 8 szabálya
itt.
302
1
Film Izé
Íme a tökéletes első randis film.
Nász-ajánlat (The Prosposal)
Hazai premier: várhatóan 2009. szeptember.
Margaret Tate (
Sandra Bullock) Kanadában született, és szép karriert futott be az Egyesült Államokban, kiállhatatlan, karizmatikus főnökként tölti munkaidejét egy multicégnél. Most azonban a bevándorlási hivatal ki akarja őt utasítani az országból, így csak egy dolgot tehet: hozzámegy beosztottjához (
Ryan Reynolds), akivel nem mellesleg kölcsönösen utálják egymást.
Imdb
592
6
Film Izé
Kutyaszálló (Hotel for Dogs)
Amikor az energikus testvérpár, Andi (Emma Roberts) és Bruce (Jake T. Austin) egy olyan nevelőotthonban találják magukat, ahová szigorúan nem lehet állatokat vinni, Andinak a villámgyors észjárását kell latba vetnie, hogy otthont találjanak kutyájuknak, Pénteknek.
Noha együttérző nevelőjük, Bernie (Don Cheadle) figyelmezteti őket, hogy kerüljék a bajt, a srácok rábukkannak egy elhagyott hotelre, és elkezdik átalakítani, hogy tökéletes lakhelyet készítsenek Pénteknek és a város összes kóbor kutyájának. Ezzel viszont azt kockáztatják, hogy szétválasztják őket egymástól, ha lebuknak. A két kölyök pillanatok alatt valami varázslatosat alkot a hotelből: otthont a kutyáknak és saját maguknak is.
(Tudom gáz, nagyon gáz, de hát kell valami a gyerekeknek is. Egyébként meg jó kis vasárnap délutános családi matiné. :))
Imdb | Szinkronizált magyar nyelvű
előzetes
528
1
Film Izé
Érdekes pár... és hogy szeretik egymást! :D A nénit biztos galambomnak hívja, ezért is repül el a végén! :D
11134
2
Izé
Ki a rózsaszín alsógatya? Egymást mosdatják a sztárok
482
0
Pink Izé
Macs vs. kroki. Nem nagyon féltek egymástól.
4343
1
Izé
Chimaira - Six
Az ohio-i Chimaira (ejtsd: kiméra) a bizonyíték a halál utáni életre.
Hiába volt egy hihetetlenül ütős anyag, hónapokkal a self-titled kiadása után úgy látszott, a Chimaira a végét járja. A tagok egymást anyázták, a kilépésükkel fenyegetőztek, problémák adódtak az akkori kiadójukkal.
2007-ben, a Resurrection más volt. "Újra egy banda vagyunk, nem egy egy-személyes-show. Rob vitte szinte az egész előző lemezt, ami jó volt. De most mindenki részt vesz a számok megírásában. A lemez olyan, mint egy hullámvasút. Összekevertük az előző két lemezünket és telepumpáltuk szteroidokkal."
234
0
Zene Izé
Jaaj, ez aaaannyira romantikus!!!!!!
Egy férfi és egy nő a világ két végéből az internet segítségével megtalálja egymást... Nem csak a kutyában kedvelik ugyanazt a fajtát, hanem öltözködésben is... Miután
az első randit (itt a cenzúrázatlan, jobb minőségű verzió) sikerült emlékezetessé tenniük, egy igazán felejthetetlen esüvőt terveztek. Az első, aki talál róla képeket vagy videót, és belinkeli a kommentek közé, annak a srácok majd adnak sört (már megint mi, mi? :) bungle).
12827
2
Izé
Mai ismeretterjesztő rovatunkban a lótücsök (vagy lótetű, Gryllotalpa gryllotalpa).
Sokan keresik, de nem barátkozás céljából. Pedig horgászni jól tud.
Meg muzsikálni is.
Aki pedig barátkozás céljából keresi, az is könnyen pórul járhat, ha nem értik meg egymást zeneileg. "..különben megismerkedhettek éles ásóimmal!..."
(Purple-nek, kézcsókkal)
2635
2
Izé
Van egy olyan érzésem, hogy ezek munka után nem együtt söröznek... :D
5662
2
Izé
The Signal - egy ismeretlen eredetű, rejtélyes rádiójel száll meg minden TV-t, mobiltelefont és rádiót, aminek hatására az emberek agresszív őrültté válnak és hentelni kezdik egymást (
quicktime trailer az apple.com-on). Ennyi röviden a film története, amiben érzek egy kis irónikus üzenetet a média felé ("Why can't you just keep your mouth shut and watch TV?" LOL!). Ami viszont kicsit Izéssé teszi az egészet: egy kaliforniai moziban a vetítés során valaki
bekattant és leszúrt két, számára teljesen ismeretlen embert, majd elmenekült. Morbid lennék, azt mondanám, jó kis reklám a filmnek. ;) Ha lesz hazai vetítés, javaslom közös Izés vetítésnek, hátha páran lerendezik egymással a problémájukat. :D
1867
1
Film Izé
The Signal - egy ismeretlen eredetű, rejtélyes rádiójel száll meg minden TV-t, mobiltelefont és rádiót, aminek hatására az emberek agresszív őrültté válnak és hentelni kezdik egymást (
quicktime trailer az apple.com-on). Ennyi röviden a film története, amiben érzek egy kis irónikus üzenetet a média felé ("Why can't you just keep your mouth shut and watch TV?" LOL!). Ami viszont kicsit Izéssé teszi az egészet: egy kaliforniai moziban a vetítés során valaki
bekattant és leszúrt két, számára teljesen ismeretlen embert, majd elmenekült. Morbid lennék, azt mondanám, jó kis reklám a filmnek. ;) Ha lesz hazai vetítés, javaslom közös Izés vetítésnek, hátha páran lerendezik egymással a problémájukat. :D
2242
1
Izé
Közkívánatra! Újra itt az Izé Rádió (gy.k. a bal oszlopban), de most már Ti szerkesztitek! :) Hogyan? Nagyon eccerű: mindenki küldhet napi 1 számot, ami a másnapi "adásban" megjelenik jól.
Update: Feloldottuk a napi 1 limitet, mostantól bárki bármennyi zenét tölthet az Izé Rádióba. :)
Remélem sikerül jó kis zenéket megismeretetni másokkal, ill. jobban megismerni egymást a zenei ízléseken keresztül. ;)
8503
37
Izé
Ha fogunk két edény desztillált vizet (ami, mint tudjuk, nem vezeti az áramot), és egy-egy elektródát helyezünk bele 5-8000 Voltos egyenárammal, akkor létrejön a két edény között egy megmagyarázhatatlan, 1-3 mm átmérőjű vízhíd, amely dacol a gravitációval. A két edényt 5 cm-re el lehet távolítani egymástól, és a vízhíd megmarad, efelett azonban már bizonytalanná válik. A kísérlet kezdetekor látható, ahogy a víz felkúszik az edény falán, és összeköti a két edényt.
10212
10
Izé
Bow man
Állat! Lehet egymást is nyilazni! :)
15042
4
Game Izé
Bow man
Állat! Lehet egymást is nyilazni! :)
14408
2
Izé