Idáig vezetett a média idegenek ellen uszító hadjárata
Kiakadtak az emberek, amikor a Kinder csokin az ikonikus szőke gyerek helyett egy láthatóan keletebbről származó gyerek képe került a doboz elejére. Majd jött a csattanó!
Ugyanis az édességgyártónak egyáltalán nem állt szándékában bevándorlásra felhívni a figyelmet, hanem sokkal inkább a futballra, ugyanis a gyerekek a képen a német nemzeti válogatott.
TV reklám az új külsőről
2481
0
Izé
Megjárta a h(a)idak útját... ;)
3277
0
Izé
Szinte minden környezetvédelmi ötletnek járó díjat megnyert már a Solar Roadways projekt.
Egy idahói házaspár kezdett kísérletezni 2009-ben olyan napelemekkel, amik nagyon ellenállóak, és elbírják a legnehezebb autókat is.
Az ötlet viszonylag egyszerű: ilyen strapabíró napelemekre kellene lecserélni az aszfaltot az utakon - a legnehezebb kamionok is közlekedhetnek rajtuk, 113 tonnát bírnak el - így azok szinte folyton áramot termelhetnének. A napelemekben apró kis lámpákat, ledeket is elhelyeztek és mindegyikben van egy processzor is. Így az utak “felfestései” a zebrák, sávok bármikor gombnyomásra megváltoztathatóak.
5691
2
Izé
Macskatoszásból él a szerkesztő
„Macskájával szexelt a kutyának öltözött férfi. A 28 éves idahói Ryan Havens Tannenholzot azért tartóztatták le, mert szexuális kapcsolatot létesített kedvencével…” – közölte a The Sun internetes kiadása. És ez még mind semmi: a hír továbbolvasásáért a szerkesztőség egy fontot kért volna.
913
0
Pink Izé
Dog Bark Park Inn - kutyaház embereknek
1697
0
Izé
Egy furcsa büntető az Idiho State - Utah State kosárlabda mérkőzésen.
(Szerintem így akarta. ;D)
1898
0
Sport Izé
Az idei első El Clasico-t meglepetésre hétfőn rendezik 21:00-kor.Ez az idáig talán legjobban várt El Clasico ugyanis a Világ legjobb 2 csapata a világ legjobb 2 edzője Mourinho és Guardiola és természetesen a villág legjobb 2 focistája Ronaldo és Messi csapnak össze.
(
Ezt az "előzetest" is érdemes megnézni. Macc)
924
0
Sport Izé
Sokan a hűséget valamilyen megfoghatatlan, misztikus dologként tartják számon, betartóira mint valódi kuriózumokra tekintenek. Hogyan jutottunk el idáig?
441
0
Pink Izé
Reméljük hamrosan itthon is idáig fajulnak a "
zsákmány videók".
"Hiyah *SUGAH♥SUGAHS*~! ~S♥~S♥~S♥~ sawwy for the wait~~~but it is *OVAH* indeedy*~! C; Shootie♥Pie piccays shall be *UPPERS* soonies*~! Probsie SUNDAYSiE♥OR♥MoNdAy*~! If you're followin' me on Twitty~~~You'll know when***! ;D ♥ Leave your questions in a comment ♥&♥ be answering 'em ♥NEXT♥ viddy*~! C: ♥Mwah♥"
Másik videója (thx to Tooni!)
8433
2
Izé
885
0
Art Izé
A képen látható úriember nem más (aki nem ismerné) , mint
Juan Manuel Márquez Mexikói nemzetiségű profi bokszoló. Márquez három különböző súlycsoportban is világbajnok tudott idáig lenni. A statisztikája eddig: 55 mérkőzésből 50 győzelem, ebből 37 K.O., 4 vereség és 1 döntetlen.
És, hogy milyen "energiaital" is segíti őt a felkészülése folyamán? Kattintás után megtudhatod. ;)
999
0
Sport Izé
Lapos és feszes has örökre Ugye, mindegyikünk álma, hogy lapos és feszes legyen a hasunk. De mi az ára, hogy el is jussunk idáig?
530
0
Pink Izé
Mr. Brooks
Képzeljük el Mr. Brooks-ot: sikeres üzletember, bőkezű adományozó, szerető férj és apa. Igazi alappillére társadalmunknak. Mindenki szerint tökéletes. Azonban Mr. Brooks egy sötét titkot őriz: ő egy megállíthatatlan sorozatgyilkos, aki túl okos volt ahhoz, hogy egyáltalán gyanúba keveredjen. Egészen idáig. Mr. Brooks (Kevin Costner) két évre legyőzi sötét oldalát (William Hurt), de a gyilkos ösztön ismét előtör, és amikor végez egy szeretkező párral, maga sem sejti, hogy egy szemtanút hagy maga után...
Előzetes
2087
1
Film Izé
Kispál és a Borz - Húsrágó, hídverő
És most nincs más, hát jöjj elő
Húsrágó, hídverő, félkarral ölelő
Itt elveszett este egy bogár a testbe
Hogyha új trükköt nem csinálsz
Holnap kijön egy óriás
Téged megesz, engem elás
És nem csinál semmi mást
Ez a k**** nagy óriás
Mindentől messze, a szívhez közel
Csinálj csodát, én meg elhiszem
Hogy kell egy rendszer, ami nem mozog
És megígérte Anyu is, hogy megkapod
Mert a karod csak egy holt ág, vágd el és szaladj
Egy vonalban vannak most a szíved meg az agyad
Húsrágó, hídverő, ne sírj a versen
Én idáig jöttem, most dolgozzon a lelkem
1009
5
Zene Izé
Schizoid - A csend elaltat
A formáció 1999. októberében alakult, és egy évre rá már meg is jelent első nagylemezük, “Ösztön” címmel. Ez igen komoly teljesítmény egy rockzenekar esetében, de nézzük hogy tudtak eljutni idáig a fiúk. Lemezszerződéshez a jelenlegi kiadójuk által meghirdetett, tehetségkutató versenyen elért első helyezés nyereményeként jutottak. A Schizoid komoly lehetőséget kapott, amikor a Beatrice előzenekaraként léphetett színpadra, ami nem lehet véletlen, hiszen Laczik Ferencet láthatjuk a basszus szekcióban, aki egyben a Beatrice oszlopos tagja is. Az album egy rendkívül kísérletező, stílusilag nehezen behatárolható, ötletesen hangszerelt lemez. Alap profiljuk a rock, az is a keményebb fajtából. A számok fülbemászó refrénjei a stílustól idegenkedőknek is kellemes élményt nyújthatnak. Hallunk itt fúvósokat, női vokált, gépi hangszereket, effekteket. A szerzemények többsége kemény, gitár alapokra épül, de helyet kaptak lazább rap betétek ugyanúgy, mint hardcore-os, metalos hörgések, alternatív elemek, vagy olykor Ákost idéző, dallamos gondolatok. A lemez szövegvilága jól illeszkedik a zenéhez, és elsősorban nem nevezhetjük primitívnek, a mondanivalót költői mélységekbe helyezik, ami sokat elárul a csapat hozzáállásáról, komolyságáról. Első hallgatásra kétkedve fogadhatjuk a lemezt, ami a stílusok illesztésének kisebb összeforratlanságából adódhat, de ugyanakkor fellelhető a csapat egyedi hangzása is, amely ha az évek során kiforrottabbá, profibbá válik, akkor következő lemezükkel akár egy szélesebb közönség érdeklődését is kiválthatják. A Schizoid bemutatkozó lemeze mindenképp egy üde színfolt a magyar piacon. Ajánlott mindenkinek aki szereti a dallamos zenét, és nem zárkózik el a rockosabb megpróbáltatásoktól sem.
550
0
Zene Izé
A
Yellowstone Nemzeti Park a világ legrégibb nemzeti parkja. A 8980 négyzetkilométeren elterülő park az Amerikai Egyesült Államokban van, Wyoming, Montana és Idaho államok területén, a Sziklás-hegységben. Híres gejzírjeiről, hőforrásairól és a park területén található egyéb geotermikus jelenségekről. Grizzly medvék, farkasok, szabad és bölénycsordákés jávorszarvasok is lakják.
Háttérképek
Képek minden mennyiségben
itt és
itt és
itt és
itt.
3031
5
Izé
Josh Bender - az idáig beküldöttektől kicsit eltérő bringázás! ;)
782
0
Sport Izé
IDA - Industrial Digital Arts
7081
0
Art Izé
IDA - Industrial Digital Arts
7354
6
Izé
Ida Corr vs. Fedde Le Grand - Let Me Think About It
322
0
Zene Izé
Mai napunk GTA IV hír nélkül telt. Egészen idáig, ugyanis a Rockstar egy exkluzív Nico Bellick bemutatkozó videóval kedveskedett a kiéhezett rajongóknak.
637
0
Tech Izé
Üdv! Nyitásnak itt a készülő gémizém: a Puddle (v1.0) alfaverziója. Kezelés: egérrel célozz és lőjj, nyíl billentyűkkel mozogj! Ja, és ne hagyd, hogy megegyenek ... (Tipp: az egyes ellenfél-típusok különbözően viselkednek, érdemes megfigyelni.) Majd felteszem a fejlettebb verzió(ka)t is, ha ti is (meg a sors is) úgy akarja. ;) Némi infó az angol felületről: START gomb: indítja a játékot NEXT gomb: következő szintre lép RETRY gomb: újrajátssza a szintet YOU WIN! képernyő: végigvitted a pályát YOU FAILED. képernyő: megpurcantál Health: életerő Time: pályán eltelt idő Kills: pályán legyilkolt ellenfelek Puddles: pályán levő tócsák száma TOTAL SCORE: eddigi összpontszám (csak teljesített pályák) SUR:5:AL: ennyi időt éltél túl eddig (csak teljesített pályák) ANNIHILATION: ennyi pacát mészároltál le idáig (csak teljesített pályák) FAILS: ennyiszer haltál meg.
4035
0
Game Izé
Üdv! Nyitásnak itt a készülő gémizém: a Puddle (v1.0) alfaverziója. Kezelés: egérrel célozz és lőjj, nyíl billentyűkkel mozogj! Ja, és ne hagyd, hogy megegyenek ... (Tipp: az egyes ellenfél-típusok különbözően viselkednek, érdemes megfigyelni.) Majd felteszem a fejlettebb verzió(ka)t is, ha ti is (meg a sors is) úgy akarja. ;) Némi infó az angol felületről: START gomb: indítja a játékot NEXT gomb: következő szintre lép RETRY gomb: újrajátssza a szintet YOU WIN! képernyő: végigvitted a pályát YOU FAILED. képernyő: megpurcantál Health: életerő Time: pályán eltelt idő Kills: pályán legyilkolt ellenfelek Puddles: pályán levő tócsák száma TOTAL SCORE: eddigi összpontszám (csak teljesített pályák) SUR:5:AL: ennyi időt éltél túl eddig (csak teljesített pályák) ANNIHILATION: ennyi pacát mészároltál le idáig (csak teljesített pályák) FAILS: ennyiszer haltál meg.
4348
1
Izé
Nagyon genyó játék! Én kb. idáig jutottam... :)
10127
3
Game Izé
Nagyon genyó játék! Én kb. idáig jutottam... :)
10584
6
Izé