REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Velocipédek versenye az angliai Knutsford városában.

Ha "minden jól megy", akkor 2014-ben Magyarországon rendezik meg a történelmi kerékpárok világbajnokságát.

Cikk
518 0 0 Sport Izé
Baaria

A cselekmény egy Szicíliai család három generációjának története: Ciccotól a fián Peppinon keresztül az unokáig, Pietroig. Az ők és családjaik magánéletén keresztül a film felidézi egy Palermói, vidéki közösség szerelmeit, álmait és csalódásait 1930-as évektől egészen a 1980-as évekig. A fasizmus idején Cicco egy egyszerű pásztor, aki ennek ellenére az olvasás szenvedélyének hódol és habzsolja a könyveket, verseket, romantikus regényeket. Az éhezés idején és a második világháború alatt fia, Peppino látva az igazságtalanságokat, szenvedélyesen politizál, majd a háború után találkozik élete szerelmével. Kettőjük viharos kapcsolatát többen ellenzik Peppino politikai szerepvállalásai miatt. Ám a két fiatal mindent megtesz, hogy beteljesítsék álmaikat.

Giuseppe Tornatore-től én eddig csak két filmet láttam. Azok alapján azt mondanám, hogy ennek a megnézésével is csak gazdagodni lehet. Annak ellenére, hogy filmjei művésziek, nem vontatottak, és unalmasak. Mindezek mellett a humora sem utolsó, a dramatikus jelenetei pedig kőkemények.
681 1 0 Film Izé
Újabb 3D vetítés, most a Samsung jóvoltából Amszterdam egyik történelmi épületére.

A Samsung reklámügynöksége kb. 2 hónapja a YouTube-ra is készített egy takeover kampányt, ami megtekinthető még itt (vagy ha ott már nem, akkor itt.)
7653 8 12 Izé
Laretta: Hihetetlenül jó! :)
Sziszo: és ismét a samsung robbant vele a legnagyobbat, nem véletlen... :)
Zsottika: nálunk is lehetnének hasonló reklámok :)
Mind a 12 komment
Middle Men

A története annak, hogyan született meg az első fizetős pornó oldal. Kitalálóinak életét követjük nyomon, ahogy meggazdagodnak, és ahogy rájuk száll az orosz maffia, az FBI, és a családtagjaik.

Történelmi dráma? Történelmi vígjáték? Egyszerre mindkettő, hiszen valós történet inspirálta. Erről azt hiszem korábban már írtam, hogy milyen az, ha egy filmet valós történet INSPIRÁL, és nem pedig azon alapszik. A történelmit pedig nem is firtatnám. Ez is történelem, csak viszonylag friss.
1451 1 0 Film Izé
Miről írt levelet Napóleon felesége? Óriási összegért: huszonhárom millió forintnak megfelelő euróért kelt el Napóleon feleségének, Jozefinának egy történelmi jelentőséggel bíró levele.
334 0 0 Pink Izé
2011-ben itt a Barátok közt 3D sorozat!

Lehet Magdi anyus is visszatér, hogy "része lehessen annak a történelmi pillanatnak". :D
7006 2 15 Izé
Nusihusi: És ha vita van benne, akkor az ember kiugrik a székből ijedtében:D
Szemjuel: én is, de az a gyanús, hogy 31-én jelent meg a cikk :D
godzsy: OFF: Ilyenekre gondoltam: http://www.technet.hu/tv/20100110/erkezik_a_3d-s_full_hd_led_teve_/ http: [...]
Mind a 15 komment
Mai napi disszertációnk témája:

 Egy magyar sportriporter reakciói, országunk sanyarú történelmi múltjának tükrében. :)

 
"....bátran....gyönyörű vooooooolt......mehetsz fércelni...." ;)

(Egyébként emiatt három hónapra letiltották  a képernyőről Léderer Ákost.  Macc)
1658 0 7 Sport Izé
I-Dan: Ezen jót röhögtem
arabicsnusos: Ott a pont! Kitartás!
pepeti: Igen, ez most pont ideillik :D
Mind a 7 komment
Báthory - A legenda másik arca (Bathory)

Báthory Erzsébet A hírhedt 16. századi “vérgrófnő” történetét sokan feldolgozták már: az emberiség legvéresebb gyilkosaként szerepel a Guinness Rekordok Könyvében. A legenda szerint többnyire nők estek áldozatul a grófnő kegyetlenségének: megkínozta és megalázta őket, kiontott vérükben fürdött, fogaival tépte szét az áldozatok eleven húsát, majd végzett velük. De valóban ez történt a grófnő várában? Az eltelt négy évszázad alatt semmilyen történelmi dokumentum nem került elő, ami mindezt egyértelműen igazolná. A film a hagyományos elképzelésektől eltérő módon ábrázolja a grófnő alakját. A történet egy védtelen özvegyről szól, aki gazdagabb és sokkal nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint maga a király. Báthory Erzsébet modern gondolkodású, reneszánsz asszonyként szerepel a filmben, aki egy összeesküvés áldozatává válik.

A történelmi dráma egy cseh - szlovák - angol - magyar koprodukció, amelyet Csehországban már 2008. július 10.-én bemutattak. Hazánkban 2010. január 20.-ától vetítik a mozik.
Maga a film már post-olva lett, de gondolom kevesen beszélitek a cseh nyelvet.
trailer:
804 1 0 Film Izé
Történelmi bravúr! Bronzérmes az U20-as válogatott! :)

514 1 4 Sport Izé
pepeti: Gratulálok nekik, csak kár hogy lesznek még 21 évesek is. :)
Krisaaaak: Csatlakozom az előző kommentekhez. Gratulálok
Balázs: grat nekik:)jobb h átaludtam a meccset meghaltam volna az izgalomba :O:D
Mind a 4 komment
Taxidermia

Kronologikus szerkezetű film Parti Nagy Lajos novellái alapján. Hőse egy család három egymást követő generációja. Sorsuknak alakulása egyfajta szubjektív történelemkönyvként tárja elénk a XX. század második felének legjellemzőbb életérzéseit. A történet mesélője a család legfiatalabb tagja, Lajos. Valójában az ő egyéni, és nem minden torzítás nélküli nézőpontjából ismerhetjük meg elődeinek mindennapjait. Szürreális látomások és történelmi tények elegyednek torz valóságszilánkokká, kificamodott igazságokká, groteszk érzésmozaikokká történetében, létrehozva ezzel egy olyan világot, amely leginkább Garcia Marquez regényeihez hasonlítható, ám jellegzetesen kelet-európai, jellegzetesen magyar.

Imdb
835 1 4 Film Izé
CrazyLime: Úúúúúú, ez akkor egy sz@r film, hogy már jó :D
pepeti: Öncélúskodásról szól az egész, abszolút nem tetszett.
panzerp: a magyarok csak magyar filmet tudnak csinálni:) ami nem is baj mert ez a film szó szerint lélegze [...]
Mind a 4 komment
Agora

Alejandro Amenabar, spanyol rendező nagyszabású történelmi eposzt készít, a negyedik századbeli Alexandriában élő és alkotó Hüpatia (Rachel Weisz) történetéből. (Egy rabszolga, valamint gazdája között szerelem szövődik. A nő a Platóni filozófia tanítója és ateista, míg a férfi az éppen felemelkedő kereszténység híve.)  A netre felkerült előzetesből egyértelműen látszik, hogy elképesztően látványos alkotással lesz dolgunk.

(A honlapon a karakterek elolvasása után ajánlom megnézni a letöltésekben a posztereket)

másik előzetes

Imdb
900 3 0 Film Izé
Twitter a történelemben - avagy a múlt nagyjai vajon mit írhattak volna le twitterezés közben? ;)
4226 1 5 Izé
Hápi: eppen olvastam, hogy a tinik tobsbege hulyesegnek tartja, pedig hasznos linkek cserelnek ott gazdat. [...]
1nessa: a twitter egy olyan oldal ahol leirod h eppen mit csinalsz vagy mire gondolsz. masok meg olvassak. d [...]
izébigyó: http://www.ize.hu/comments.php?post_id=11626 ;)
Mind a 5 komment
Che - Az argentin - Che: Part 1 (Guerilla - The Argentine)

Che Guevara neve negyven évvel halála után is élénken él a köztudatban, talán összes kortársánál pontosabban személyesíti meg a hatvanas évek forradalmi hangulatát. Világméretű márkanév lett, arcképe ott figyel minden sarkon: fiatal, jóképű és idealista, az elnyomottak bajnoka - egyfajta ikon, sokak álmainak, reményeinek megtestesítője. Életrajzi filmje két részből épül fel, egymásra vetítve Che pályafutásának két szakaszát: az első rész az 1955 és 1962 közötti eseményeket eleveníti fel, a küzdelmet Batista diktatúrája ellen, aprólékos részletességgel bemutatva azt a kimerítő gerillaháborút, amit Castro és Che Guevara a kubai vidéken folytatott, mielőtt dicsőségesen bevonultak Havannába.

“Soderbergh filmeposzát nem fűtik romantikus érzelmek, de forradalmi hév sem. Lehet, hogy Che a mai napig abszolút menőnek számít, a rendező hozzáállása azonban még nála is menőbb. Miközben a címszereplő és társproducer Benicio del Toro izzó szenvedélyt visz alakításába, Soderbergh törekvése inkább arra irányul, hogy felfedezze a forradalom rock-bálványának személyisége mélyén rejlő hidegfejű mérnököt.” (J. Hoberman)

Imdb | Előzetes
1282 0 7 Film Izé
Erunder: Mik voltak azok? Én az elmúlt pár napban nem voltam itt, mert elkezdtem melózni.
Bejja: AZ ÉN POSTJAIMAT IS LESZEDTÉK :((((
superxaba: és ki más lenne a főszereplő, ha nem Benicio del Torró.... tá-dá-dá-dáááá
Mind a 7 komment
A Hullám (Die Welle)

1967-ben a Harmadik Birodalom tanulmányozása során egy középiskolai tanárnak, Ron Jones-nak másodéves nebulói felteszik az ultimate kérdést: hogyan lehetséges az, hogy az akkori német lakosság - az egyszerű hétköznapi városlakókkal, tanárokkal, doktorokkal, értelmiségiekkel egyetemben - szó nélkül hagyta, hogy a nácik ártatlanok millióit gyilkolják le. Tanárunk örül az okos kérdésnek, és válasz helyett tanítványait egy négy napos kísérletbe vonja be (a diákok persze úgy tudják, egyszerű történelmi szerepjáték lesz), melyben az akkori Németország lakosainak magatartását modellezik majd. A Harmadik Hullám (HH) névre keresztelt kísérlet célja kideríteni, hogy vajon egyszerű diákokból álló csoportból is létrehozható-e egy hatalomelvű manipulált közösség a demokratikus döntések teljes kiirtásával, illetve a szigorú fegyelem, a parancsok és a csoportmanipuláció alkalmazásával.
443 3 3 Film Izé
vöri: lenyűgöző, igen csak fordulatos!
Marcsi75: Szivesen megnézném.
laci_: Jó film, ajánlani tudom mindenkinek.
Hölgyeim és Uraim!

Történelmi pillanat ez, ami a jövő egy lehetséges kis szeletét mutatja meg nekünk.
Hazánkból is elérhető az Itunes Store, hivatalosan, legálsan.
Igaz ugyan, hogy egyelőre csak az Iphone AppStore használható és a zene/fim vásárlás még nem, de ami késik nem múlik.
903 0 3 Tech Izé
Marvin: Maradjunk abban, hogy egyelőre. Egyenlőre az egyenlet két oldalát lehet rendezni.
rezlavor: rovidesen elvileg igen. egyenlore meg csak az Iphone es az Ipod Touch applikaciok erhetoek el magyar [...]
koocos: Akkor ez azt jelenti, hogy nemsoká megrendelhetem a SlipKnoT új albumát?
A 70 éves Malcolm Butterworth 18 hónapot töltött a 18235 darabos puzzle kirakásával. 5 darab hiányzott belőle. Én biztos agyrákot kaptam volna... (szerencsére a cég elküldte a hiányzó darabokat).
2880 1 21 Izé
izébigyó: 24.000 darabos, 6 hónap alatt. http://www.dailymail.co.uk/news/article-1039885/Pictured-Man-complet [...]
zindel: ejjj...én is nagy puzzle rakosgató vagyok, és kaptam is egy 18235 darabosat. Még nem mertem elke [...]
Bakeyoo: Jaj :S :D
Mind a 21 komment
Az augusztusban debütáló "Davis" névre keresztelt frissítés több szempontból is történelmi újításokat eszközöl majd a Burnout Paradise-ban.
498 0 0 Tech Izé
A történelmi Magyarország várai és templomai - kellemes és hiánypótló oldal!
10370 33 18 Izé
Samure: Csak nekem nem jön be az oldal?
rubigo: http://urbanlegends.freeblog.hu/Files/institutum.htm
Balázs: vesszen trianon.....
Mind a 18 komment
Mi történt a születésnapodon?
5064 9 28 Izé
bungle: éndzsöl küldte (kb. ugyanaz, mint a post csak angol nyelven): Mi történt aznap a világban amik [...]
CRaPtRaSH: sztem tökjóó :]
Lilu__cica: 1986 Terjeszkedni kezd a McDonalds Magyarországon :D 461 Eltemetik I. (Nagy) Leó pápát 1241 M [...]
Mind a 28 komment
A 300 egy történelmileg hitelesebb verziója ;)

"Tonight we dine in San Diego!" :D
7029 2 5 Izé
cica-bi: Ezt Európai nemzetekkel is el lehetne készíteni...
ZomBeeZ: TONIGH WE DINE IN SAN DIEGO!!!XD
ZomBeeZ: még jó sok bőrt lehet lehúzni a háromszázról :D
Mind a 5 komment