Most akkor volt holokauszt vagy nem?
Richard Williamson katolikus püspök állítása szerint nem voltak gázkamrák:
"Fred Leuchter szakértője volt a gázkamráknak.. Három gázkamrát tervezett az Egyesült Államok 50 államából háromnak, kivégzések céljából. Tehát tudta, miről van szó, és ő megvizsgálta a feltételezett Birkaneu-Auschwitzi gázkamrák maradványait az 1980-as években. A határozott véleménye az volt, hogy kizárt, hogy ezek az építmények valaha is emberek tömeges elgázosítására szolgáltak volna. Mert tudja a ciángáz nagyon veszélyes. Tegyük föl, hogy háromszáz embert elgázosítunk, akik egy kamrába vannak zsúfolva, s ruhát viselnek, már ha föltesszük, hogy ruhát viselnek; nagyon veszélyes kihúzni a holttesteket; akár egyetlen leheletnyi, mondjuk ruha alatt megrekedt mérges gáz megölheti az illetőt. Ahhoz, hogy be tudjunk jutni a kamrába, el kell távolítani a gázt a kamrából. Ehhez egy magas kéményre van szükség, ugyanis ha a kémény alacsony, a gáz visszaereszkedik az épület körül állókra és megöli őket. Elfelejtettem, milyen magasnak kell lennie, de ha volt ilyen, a kéménynek a nap jelentős részében hosszú árnyékot kellett volna vetnie, ám a szövetséges légi-felvételeken sosem lehetett látni ilyen árnyékot, sem kéményt. Ami Fred Leuchter számára a bizonyosságot adta, az a gázkamrák fölépítése. Megnézte az ajtókat, melyeknek tökéletesen légzáró képességűnek kell lenniük, különben a gáz kiszabadult volna, és megölte volna a kint lévőket. Az ajtók, amiket Auschwitzban mutogatnak a turistáknak, azok a legkisebb mértékben sem légmentesen zárhatóak."
3614
3
Izé
Már majdnem az egész web
megtekinthető
magyarul jól!
7993
15
Izé
Két Rubik kocka bajnok tesztelte Rubik Ernő új játékát, a Rubik's 360-at. Egyikük azt mondta, hogy a megoldás nem a matematikáról szól, hanem inkább a fizikáról - súlyról és egyensúlyról. A lényeg, hogy a színes golyókat a megfelelő helyekre kell begurítani. Persze a nehézség ott van, hogy közben vigyázni kell, hogy a már helyére tett labda ne essen ki. A tesztelő tíz másodperc alatt rakja ki a Rubik kockát, a Rubik's 360-nal első alkalommal két napig tartott, míg megtalálta a megoldást.
6543
2
Izé
5312
0
Art Izé
5818
7
Izé
Mert már olyan rég volt, hogy valami jó kis muzsikát küldtem volna nektek :D
Tessék ennek is naaagyon örülni.. XD
"kakakakkakakaaaaaa" ;)
3479
2
Izé
Maria Geronazzot a Parlamentbe!!
Csak egy kis szösszenet az interjújából: "Ismerjük el a másikat bőrszíntől függően..." :D
Ja és
itt a honlapja a hölgynek (
itt meg egy régebbi megmozdulása).
10111
1
Izé
Ezek a huligánok már megint összefújtak egy szép épületet... ;)
3030
0
Art Izé
Ezek a huligánok már megint összefújtak egy szép épületet... ;)
3232
1
Izé
ŐK is meglátogatták Obama beiktatását! :D
Már
itt is meglátogatták...
4361
1
Izé
Az
Ektomorf What Doesn't Kill Me című albuma március 20.-án jelenik meg Európában, erről az albumról kaptunk most egy kis ízelítőt.
646
1
Zene Izé
Chase & Status feat. Plan B - Pieces (Official Music Video)
A szám volt már itt, de a videoklipp nem, és szerintem érdemes megnézni, nagyon durva.
(főleg a cica a sütőben.... XD )
855
0
Zene Izé
Szentpéterváron már a télen elkezdik a kátyúzást!!!
9543
2
Izé
Golimar... szerintem nincs mit hozzáfűzni, indizé a javából, az egész munkásságát be lehetne ide posztolni szerintem... (a
Thriller
pl. már szerepelt itt régen).
3626
1
Izé
Mark Winkler és az ő működőképes tűzkatapultja.
5719
2
Izé
Mi lesz tavasszal az RTL-en?
770
0
Pink Izé
J. R. R. Tolkien Namárië c. quenya nyelven íródott verse a Gyűrűk Urából a Keresztapa zenéjére.
Az eredeti szöveg: Ai! laurië lantar lassi súrinen,
Yéni únótimë ve rámar aldaron!
Yéni ve lintë yuldar avánier
mi oromardi lisse-miruvóreva
Andúnë pella, Vardo tellumar
nu luini yassen tintilar i eleni
ómaryo airetári-lírinen.
Sí man i yulma nin enquantuva?
An sí Tintallë Varda Oiolossëo
ve fanyar máryat Elentári ortanë
ar ilyë tier undulávë lumbulë;
ar sindanóriello caita mornië
i falmalinnar imbë met, ar hísië
untúpa Calaciryo míri oialë.
Si vanwa ná, Rómello vanwa, Valimar!
Namárië! Nai hiruvalyë Valimar.
Nai elyë hiruva. Namárië!
A fordítás: “Ó! hullik a szélben az aranylevél, s a hosszú évek száma végtelen, mint a fákon az ágaké! Úgy húznak el a hosszú évek, mint a fürge réti szél nyugatnál is nyugatabbra a büszke termen át, ahol a kék boltozaton a csillagok is megremegnek Varda szent és ünnepélyes énekétől. Most ki tölti újra a kupámat? Mert Varda, a Tűz szítója, s Csillagkirálynő az örökfehér hegyekből, fölemelte felhőkezét, minden ösvény homályba fulladt; s a szürke földről sötétség kúszik közibénk a tajtékos habokon, s Calacyra drágaköveit köd fedi örökkétig. A keletről jöttek most elveszítik, elveszítik Valimart! Ég veletek! Ti talán meglelitek Valimart! Ég veletek!“
2541
0
Zene Izé
Pedig kiabált már fentről, hogy "Vigyázzz kocsiiiii". ;)
10012
4
Izé
Jared Leto együttese a 30 Seconds to Mars - Attack c. száma.
527
0
Zene Izé
A japcsik
már megint majomkodnak... :D
3948
3
Izé
Another World - az első vektoranimációs játékok egyike, mára PC-n is játszható Hi-Res grafikával.
Az eredeti játék
így nézett ki.
6962
2
Izé
A srácok Down-szerű, agyaros-döngölős zenét játszanak, ezt írják magukról: "Stílus: nem pop, nem punk, nem elektronikus, nem hip-hop, nem nemzeti, nem keresztény, nem sátánista, nem lány, nem újszerű, nem aranyos, nem jópofa, nem true metal, nem old school, nem nu metál, nem angol nyelvű, nem progresszív újító, stb.
Időszámításunk után 2007 évvel alakult a zenekar. Először nem csináltunk semmi használhatót. Aztán próbáltunk csinálni, de a dobosok kikúrtak velünk. Ez csak azoknak nem szomorú, akik nem szeretik a zenénket. Aztán most van dobos, meg már demó is" (Demójuk címe Puszták népe).
685
0
Zene Izé
Marat Safin fájdalompuszija a hálóbírónéninek. :)
622
0
Sport Izé
A világranglista első Ronnie O'Sullivan nyerte a Londonban zajlott mesterek kupáját miután a döntőben 10-8 ra megverte a címvédő Mark Selby-t. The Rocket 4. alkalommal nyerte meg a mesterek kupáját, a kupa mellett 150 ezer angol fontot is zsebre tehetett és tovább növelte előnyét az előzetes világranglistán.
Selby hihetetlen 4-es vonata
447
0
Sport Izé
Vihar Szűz Mária körül - túl dús keblű modell... :)
1022
0
Pink Izé
Ha már megjöttem, két sör rendel...
5196
1
Izé
Marek Stan fotói
3519
0
Art Izé
Már megint szabadjára engedte egy tervező a fantáziáját...
4790
0
Autó Izé
Már megint szabadjára engedte egy tervező a fantáziáját...
4512
2
Izé
Alex Marte
1089
1
Pink Izé
Turisas - Rasputin
Ez egy átdolgozás, a Boney M - Rasputin című számát dolgozták át, a metál műfaján belül, szerintem elég jól. Az együttesben a finn metál zenekar, érezni is a jellegzetességét.
Nevüket egy ősi finn háború isten után választották. Nevük választása és a lemezcímük is már önmagáért beszél, sejteti, hogy valami vikinges, harcos zenére számíthatunk. És azt is játszanak. Epikus, folkos, középkoris metál klasszikus heavy metálra épülve, kiegészítő hangszerekkel (harmonika, síp, hegedű) alapozva meg a szükséges emelkedett hangulatot.
1291
4
Zene Izé
Lamb Of God - Constractor
Február 24.-én jelenik meg az új LOG album Wrath címmel. A Constractor című számukat már megosztották velünk.
CikkTrack List:
01 - "The Passing"
02 - "In Your Words"
03 - "Set To Fail"
04 - "Contractor"
05 - "Fake Messiah"
06 - "Grace"
07 - "Broken Hands"
08 - "Dead Seeds"
09 - "Everything Is Nothing"
10 - "Choke Sermon"
11 - "Reclamation"
megj.: Ha a videót véletlenül leszedik akkor a myspace oldalon meglehet hallgatni a számot.
506
0
Zene Izé
A francba, már megint egy vonat, azt hiszem lassan odébbállok. :)
13861
3
Izé
Keresed az új háromezerforintost?
Vagy megnyugtatóbb lenne, ha műanyag bankkártya helyett 10, 20, 50, 100 ezer forintos arany érme húzná a zsebedet?
Vagy a mai világban 1000 forint már csak egy lyukas garas?
Ezekre, és még sok érekes kérdésre kaphatsz választ a Magyar Nemzeti Bank oldalán nézelődve.
4191
10
Izé
Veil Of Maya - Mark The Lines
375
0
Zene Izé
Mark Gormley - Without You
2008-as videóklip.
A tavaly előtti se rosszabb.
3524
1
Izé
Beneveznél? :)
A néni jobb oldalon már jóllakott. :D
3487
1
Izé
Sajnos már én is voltam hasonló helyzetben ;(
1061
0
Sport Izé
Marcelo Cezan
374
0
Pink Izé
664
1
Sport Izé