Cseppet offtopic post lesz ez, de úgy érzem a téma megérdemli.
Bálint Richárd eddig 113 WRC futamon vett részt mint szakmailag maximálisan elismert rally fotós. Ezen képekbők nyílt kiállítása egy budapesti fotószaküzletben. Első lépésként ajánlom a
hivatalos blogját, másodikban pedig a kiállítás megtekintését Budapesten a Révay utca 3 szám alatt minden nap 10 és 18 óra között.
643
0
Tech Izé
Epaksa, a koreai énekes (?) már
tavaly is büntetett... Egy ekkora őstehetségre a japcsik természetesen azonnal szemet vetettek, így most egy japán csótányírtó reklámban borzolja a kedélyeket! Azt még nem tudtam eldönteni, hogy szerencsétlen csótányok a terméktől vagy a fickó hangjától döglöttek-e meg, de azt hiszem sürgősen be kell szerezzek egy
Epaksa albumot...
4096
0
Izé
Csipp end dél otthon szülinapra elviselhetetlenül és cikin. :D
Nos eme videó még az Izén kívül nem látott napvilágot!! Illetve csak egy becses vendégkörben, amit egy Londonban dolgozó fodrász szalon tulajdonosa volt olyan kedves egy hajvágási akció keretén belül megosztani pár taggal. Az akció lényegére még nem derült fény és ebből a videóból sejtésem sincs mi a célja, de az előzetes mindenképp mulatságos. És én kis gonosz vagyok és megosztom veletek is. :D
5078
2
Izé
A RenEvo Software & Designs csapata durván fél évvel ezelőtt vetette fel azon ötletet, miszerint mi lenne, ha az exkluzív PC-s Crysis-t nem csak klaviatúrával, hanem a Nintendo Wii Remote-jával és Nunchuck-jával is mozgásra tudnánk ösztökélni?
449
0
Tech Izé
Dr. Daisy Pet Vet
1929
2
Game Izé
The Signal - egy ismeretlen eredetű, rejtélyes rádiójel száll meg minden TV-t, mobiltelefont és rádiót, aminek hatására az emberek agresszív őrültté válnak és hentelni kezdik egymást (
quicktime trailer az apple.com-on). Ennyi röviden a film története, amiben érzek egy kis irónikus üzenetet a média felé ("Why can't you just keep your mouth shut and watch TV?" LOL!). Ami viszont kicsit Izéssé teszi az egészet: egy kaliforniai moziban a vetítés során valaki
bekattant és leszúrt két, számára teljesen ismeretlen embert, majd elmenekült. Morbid lennék, azt mondanám, jó kis reklám a filmnek. ;) Ha lesz hazai vetítés, javaslom közös Izés vetítésnek, hátha páran lerendezik egymással a problémájukat. :D
1903
1
Film Izé

2261
1
Izé
Hivatalosan még sem a BioWare, sem a LucasArts nem erősítette meg a képek hitelességét, azonban egyértelmű tény, hogy a JZConcepts.com-on közzé tett concept artokat, az a James Zhang készítette, aki korábban a KotOR második részéhez is papírra vetette az előzetes rajzokat.
521
0
Tech Izé
Célozz jól, és vetközik a csaj ;)
13387
6
Game Izé
Új romantikus vígjáték az Igazából szerelem és a Bridget Jones alkotóitól: Mindenképpen talán. És egyben új Izés nyereményjáték: 30 darab mozijegyet sorsolunk ki azok között, akik a következő három kérdésre a helyes megfejtést elküldik a
mozi@ize.hu címre február 25-ig. A kérdések pedig: a főszereplő férfi (
Ryan Reynolds)
1. 2002-ben milyen filmekben jatszott? (filmcímek)
2. Mikor született? (év/hónap/nap)
3. Hol született? (város neve)
A vetítés időpontja február 27. (szerda).
1697

2232
1
Izé
Tegnap jeleztük, hogy szombat délelőtt érkezik a Spike TV-n a FaceBreaker bemutatkozó videója. A mozgókép elég soványka lett, de azért érdemes vetni rá egy pillantást.
346
0
Tech Izé
Egy 1929-es Ford A model 250 lóerős Cosworth motorral megbolondítva!
4042
0
Autó Izé
Egy 1929-es Ford A model 250 lóerős Cosworth motorral megbolondítva!
4115
4
Izé
BREAKING:
A
Microsoft úgy gondolta, hogy nincs is jobb pénteki program mint tenni egy közel 44,6 Milliárd dolláros (ez Forintban kifejezve valahol a 7700 miliárd körül van) ajánlatot a
Yahoora. Egyrészt az összeg maga lendületes gondolodásra készteti az ember fiát, másrészt érdekes kérdéseket vet fel mindkét cég további terveivel és elképzeléseivel kapcsolatban.
853
0
Tech Izé
A legtöbb helyen még a HD adások vetítése is komoly problémát okoz, de a mindig is különc japánokat ez most sem érdekli. Állítólag 2015-re 33 megapixeles tévéadásokat élvezhetünk majd - állítják a japánok.
750
0
Tech Izé
Nővéremnek vettem karácsonyi ajándékként egy ilyen táskát. A dobozból kicsomagolva kb. 3 méter zipzárral találtam magam szemben, majd ahogy azt összehúztam, a táska alakot öltött... :)
8709
1
Izé
Ez az oldal sok kérdést vet fel bennem! Melegek hogy kérik meg egymás kezét? "Leszel a feleségem, Józsi?" Államtitkároknak van kedvezmény?
1552
0
Izé
Egy igazán rámenős chippendale fiú :D
6546
1
Izé
Ki issza ki gyorsabban a tál vízet, a kutya vagy a bolond gazdája? ;)
3420
3
Izé
Indiában egy férfi egy kutyát vett feleségül, hogy megszabaduljon az átoktól, amely két kutya megölése miatt van rajta hosszú ideje.
A dél-indiai Tamil Nadu állambeli 34 éves férfi, Szelvakumar 15 éve hívta ki maga ellen a sorsot azzal, hogy agyonütött két párzó kutyát. Néhány napra rá járásképtelenné vált, megromlott a hallása és a beszédkészsége. Az orvosok tanácstalanok voltak, de végül egy asztrológus rájött, hogy a megölt kutyák lelkei rontották meg a férfit, és a rontást csak úgy lehet levenni, ha a férfi feleségül vesz egy kutyát.
Szelvakumar hosszú keresés után talált egy négyéves szukát, akivel a hindu szokásoknak megfelelő esküvő keretében egybekelt. A Szelvi kutyát a falubeli asszonyok száriba öltöztették, virágokkal feldíszítették, és bevezették a templomba. Az ifjú párt annak rendje és módja szerint pap adta össze.
A kutyamennyasszony nem lehetett teljesen meggyőződve, mert kereket oldott, úgy kellett felkutatni és visszavinni a vőlegényhez. A boldog férj - egy barátja szerint - csak addig akar együtt élni a kutyával, amíg el nem múlik az átok. Utána egy igazi mennyasszony után akar nézni.
2613
0
Izé
Tippi 1990-ben született Namíbiában, szülei, Sylvie és Alain - mindketten franciák és mindketten fotográfusok -, régóta az állatok fényképezésének szentelték minden idejüket. A családnak jó ideig nem volt állandó otthona: a szabad természetben éltek, és hol itt, hol ott ütöttek tanyát Namíbia és Botswana hatalmas természetvédelmi területein. Tippi a civilizációtól távol nőtt fel, kicsi korától mindenféle állatok vették körül, ezért egyáltalán nem félt a vadállatoktól. Nagyszerűen szót tudott érteni velük, nem csoda hát, hogy végül Abu, az elefánt lett a legjobb barátja, de játszótársául szegődött többek között Jimbeam, a párduc és Leon, a kaméleon is nem beszélve a kígyókról, gazellákról, zebrákról, és a többiekről.
9003
10
Izé
A legnevetségesebb vetélkedős válaszok (kis angoltudás nem árt).
42514
1
Izé
Kelly első sztriptíze
22491
6
Izé
A kínai Xin Yucai nem szarozott, vett 2 betoncsövet, oszt abban lakik.
4822
0
Art Izé
A kínai Xin Yucai nem szarozott, vett 2 betoncsövet, oszt abban lakik.
5061
0
Izé
"A körözött személy megállíthatatlanul száguld az autópályán!!!" :D:D:D "Vettem."
7452
1
Izé
225 ezer dolláros (~41M Ft) parkolóhely New Yorkban. Még a hülyének is megéri! :D
A tulaj mondjuk jól járt vele, 90e $-ért vette 2 éve, 3 hónapra rá már 150e $-t ajánlottak érte...
7943
0
Izé
Gran Prix Japo :)
4064
0
Izé
A legnagyobb tömeges vetkőzés
+ képek itt.
11560
0
Art Izé
A legnagyobb tömeges vetkőzés
+ képek itt.
12165
0
Izé
Jövőre a mozikban a Rambo IV, amelyben a vietnámi veterán nyugdíja...izé... szadista burmai katonákkal száll szembe.
6812
0
Film Izé
Jövőre a mozikban a Rambo IV, amelyben a vietnámi veterán nyugdíja...izé... szadista burmai katonákkal száll szembe.
7140
0
Izé
Itt legalább történt valami izgalmas is a Dreamgirls c. film vetítése alatt (ha már a film tök szar)... :)
3386
0
Film Izé
Itt legalább történt valami izgalmas is a Dreamgirls c. film vetítése alatt (ha már a film tök szar)... :)
3432
0
Izé
A Super Bowl alatt vetített összes reklám egy helyen (csak megjegyzem, félmilliárd Ft-ba került egy-egy félperces spot).
A Bud Light már megint iszonyat jó reklámokkal jött, évről évre a kedvenceim...
Reméljük, a miamiak betartották a
hatóság kérését, és nem rohantak a WC-re a szünetben. :D
5785
2
Izé
Itt megtanulhattok egy nagyon fontos tevékenységet: hogyan kell a macska orrát megborotválni! :) (ha már szőrös orrú macskát vettél... :))
2247
0
Izé
Vetítsünk ismerőseinknek vékony képernyős tévénkkel... ;)))
8595
1
Izé
Ez a csaj majdnem tökéletes!
30190
5
Izé
Szerintem ő sokkal jobb lenne a McDonald's reklám arcának, mint az a hülye bohóc... főleg ha még vetkőzne is :D
10835
2
Izé