REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
...és a boldog feleség :)
5068 0 1 Izé
közlegény: széles nyelvcsapásokkal eveznek a boldogság felé
(Egészen őszintén csodálkozom, hogy még nem indult rá senki erre a dologra)

Nemes Jeles László  filmje egy nagyon komoly díjat nyert a Cannes-i filmfesztiválon, és azt gondolom mindenki büszke lehet rá.

(Szubjektív: Különösebben engem nem lep meg, hogy egy holokauszttal foglalkozó film a nyugat-európai fesztiválokon sikerrel szerepel, viszont a mérleg másik serpenyőjében ott pihen Natalie Portman nem igazán jól sikerült filmje a zsidó állam, Izrael megszületéséről, ami máris azt mutatja, hogy azért valamennyire érteni is kell a filmszakmához, és gondolom, hogy nem csupán ez a két film jelentette idén a (durván szubjektív leszek:) túlreprezentáltságot, tehát volt valszeg volt milyen mezőnyt „legyűrni„)

Ja. A filmet (még!) nem láttam., viszont máris ajánlom látatlanban. Tökmindegy én mit gondolok, más mit gondol, egy olyan fiatal rendező filmjéről van szó, aki büszkeségemre végre (pont ebben a linkben „láthassátok„) kulturált, művelt, nyelveket beszél, egy olyan főszereplőt lelt, aki külön „megérne egy misét” (hú de értelmezhetetlen képekkel élek má'), abszolút értelemben lehet büszkének lenni rá és  munkatársaira.

Hát ennyi. Egy jó film, az nem mindig attól jó film, hogy kényelmes és könnyű, hanem attól jó, hogy jó. Meg fogom nézni és majd eldöntöm csak magamnak én is. :-)
1213 0 0 Film Izé
Vajon jó ötlet Vénusz légycsapójába dugni a nyelvünket? A videóból kiderül!
5406 0 8 Izé
Ravennë: http://i.imgur.com/KtbgIET.gif :DDD
Szancso: Hmmm...az attól függ. Vénusza válogatja. ;)
Luckye: Nem tudom, nem vagyok szakértő, de elképzelhetőnek tartom, hogy a levelek végén levő szálako [...]
Mind a 8 komment
Csak a negyedik nyelv idegen, a multikulti nem

„Ti hány nyelven beszéltek itthon?” – kérdeztem a Franciaországban tanult olasz-német anya és a Malajziában is megfordult skót apa kiskamasz lányait a család belga konyhájában. A fiatalabbik teli szájjal hármast mutatott. „Impressive!” – bólintottam olyan földről érkezvén, ahol janinak számít, akinek valamiből megvan „A Középfokú”.
703 0 0 Pink Izé
De akkor hogy szürcsölik a levest? :D
3455 0 2 Izé
gyocska: Ssch
Ssch: nade hogy írják?
Kemény éve lehetett a srácnak! :) 

(365 napig készült az animáció, ami felér a nyelv alá tett LSD bélyeggel)
3511 4 1 Izé
Szancso: Mondjuk látszik. :)
Chanel Tapper, a gyík nyelvű lány
1739 0 7 Izé
Tóth József: Húúúh wazze! Mintha a szél fújná, úgy libeg. Bár ahogy Te írod, még az is előfordulhat... [...]
vadonka: Belülről tudná simogatni...a prosztatád...a nyelvével :) Csak, hogy Patakit idézzem :D
lilaflexninja: Kézimunka nyelvvel pl.
Mind a 7 komment
Érdekes mérőszalag... lekoptak róla a számok. :)
2193 0 1 Izé
RT/TURBO: Köcsög picsa. Ez altatás (valamilyen műtét) után lehet...
Nem süket német nem néma németnek se érti szavát
3480 1 5 Izé
csúzönván: Heit is a scheena Dog... A Birgarten kellő óvatossággal mindenhol ugyanaz. A sör az szent!
Slarioux: Matotati paatotta... Leüli a vétén! Valaé valaé nááá nem? ..Heeáááhh!
rermo: Ilyen nálunk is van ő ti tütő tatta ... minti tüti tatta ... tutot ő tuttá .
Mind a 5 komment
Ferguson városágban (Missouri állam, USA) 3 hónapja történt incidens főszereplőjét, Darren Wilson rendőrtisztet, sorozatos bírósági tárgyalások után felmentették. Derren Wilson rendőrtiszt többször leadott lövéssel életét vette a 18 éves fegyvertelen Michael Brown-nak, aki barátjával együtt cigarettát lopott. A rendőrtiszt többszöri figyelmeztetés után sem tudta őket feltartóztatni, majd megtörtént a fegyverhasználat.

Derren Wilson felmentése után, az afroamerikai társadalom tiltakozásképpen vandálkodásba, gyújtogatásba és fosztogatásba kezdett Ferguson városában, és számos más tüntetés zajlik USA szerte is. A felvételen egy nő látható, aki nagy bátorsággal próbálja vállalkozását megmenteni a fosztogatóktól.

További hírek angol nyelven: 1 2 3
3088 1 14 Izé
bungle: www.funpic.hu/hu/kategoriak/egyeb-rajz/53810_kep?categoryId=11&position=&large=1
Gascan: Ugyan ez volt a Svédeknél tavaly! Csak ott egy öreg majmot lőttek le a rendőrök aki machetéve [...]
norbertvincze: egyébként a poszt szövegből kifelejtettem, hogy az elhunyt "áldozat" rátámadt a rendőrre, me [...]
Mind a 14 komment
Dízel motoros kutya :)
2889 1 8 Izé
kisgyerek: Nem tudom ki gondolja hogy, ez mopsz! Ő egy francia bulldog, és melege van. A kutyák lihegéssel [...]
Nusihusi: Benzinnel működik:)
ItsMe: van ilyen kiutya is? KEEEELLLL :D
Mind a 8 komment
Bestia curvafia - egy kis nyelvtörténelem
3794 2 2 Izé
cila: Azóta is igaz: Kit magas polczra tesznek, magasról zar alá.
Tooni: "„Georgius Polczonzaro dictus” (Polczonszarónak nevezett György), akinek ragadványnev [...]
Próbáltátok már celluxszal a macskanyelvet? ;)
2414 0 2 Izé
AVIREX: oké, jöhet a cellux után csipesz videó is :D
blackmumus: kígyónak hiszi magát
Nyamiiii! :)
1682 0 3 Izé
bungle: És borotvahab helyett is használható! :D http://youtu.be/9CuzW8oiS1A?t=2m2s
gyocska: Jócsajos verzió nincs?
JamesBond007: Én is szeretem :) Recept: vegyél 20dkg sós, vagy sótlan földimogyorót, tedd bele turmixgépbe [...]
Izzad a nyelve ;)
2518 0 2 Izé
hawkeye: Tisztára a berki, a gagyitv2-ből....
koge973: Szűri a muslincákat.
Mobilparkoló cégek számháborúja 

A régi szerint ma, kedden is lehet a régi 810-es hívószámmal parkolni. Az új, Nemzeti Mobilfizetési társaság vezetője szerint ez hazugság. 

Einstand: Júliustól az állam nyeli le a mobilos parkolási díjak negyedét
1007 0 3 Izé
bungle: http://vs.hu/gyorstalpalo-hogy-keddtol-ne-alljunk-bamban-parkoloautomatak-elott-0629 http://vs.hu/me [...]
bungle: http://index.hu/mindekozben/poszt/2014/07/01/most_megmutatjuk_az_uj_parkolasi_rendszer_lenyeget_egy_ [...]
közlegény: a díjbeszedés az megy, nekem tökmindegy h. önkormányzati cég vagy állam (ugyanaz) szed be, de [...]
Nájki vagy nájk? 50 év után végre kiderült ;)
3322 1 14 Izé
7sleeper: a hülyének nézés az mindenütt megy: régebb: volt ahol danhill sosem volt csak dönhill (a v [...]
a janek: haveromon szénné röhögtük magunkat,amikor kért egy "beönti"csokit (bounty)
lilaflexninja: ami még kimaradt: fájerfoksz, kamel, dzsivendzsi (vagy az lehet, hogy volt a cikkben), gárnier (b [...]
Mind a 14 komment
Angol nyelvlecke japánosan
2439 1 2 Izé
Bambino: Főleg ha tele lenne a szája. Úgy meg ugye nem is illik beszélni. :D
vadonka: Hót mindegy milyen nyelven karattyol, amit csinálnék vele ott nem kapna nagy szerepet a beszéd : [...]
Így hallják a külföldiek a magyar nyelvet 

Nem mai darab, lehet egyeseknek nosztalgia, de nagyon jó! :)
6319 2 2 Izé
lilaflexninja: Hát ez nagyon jó, röhögök azóta is. Pont a múltkori halandzsázós lánynál merült föl, ho [...]
Turmion Kätilöt: Nagyon jó, de nem csak a magyar nyelvet utánozza ám :)
Chicagoi magányos öregek + angolul tanuló fiatalok = online nyelvtanulás :)
2498 2 8 Izé
lilaflexninja: az mondjuk biztos, hogy az angolokban is nagyon idegesítő tud lenni, amikor ők is csúnyán besz [...]
sergi: Inkább az amerikai válfaja a kutyaugatásnak,mint az orrhangon beszélő angoloké.
lilaflexninja: Mondjuk nem biztos, hogy az amerikaiaknak kéne angolra tanítani az ifjúságot, bár lassan úgyis [...]
Mind a 8 komment
Jól irányzott nyelvcsapások

Létezik egy képesség, ami nekem nincsen. Vagy talán készség, merthogy születni kell vele. Ügyes helyezkedésnek hívják, és nem egyszerű seggnyalást jelent. Akinek megvan, nemcsak a jól irányzott nyelvcsapásokban kompetens, hanem abban is, hogy megtalálja a célpontnak ideális hátsó felet.
705 0 0 Pink Izé
Az élet nyelvtannáci-bőrben

Nem úgy történt, hogy egy napon elhatároztam: mostantól vérmes nyelvtannáci leszek. Csak jött, egyszerűen és magától értetődően. Még kiskoromban; azóta a lényem része. „Ne is mondd, ma voltam egy temetésen, ahol a pap fülsértő bakit vétett!” – legyintett egy ismerősöm nemrégiben. Vajon hányan lehetünk még hasonszőrűek, akiknek égővörös reflektorfényt vetít a tudata a helyesírási és a nyelvhasználati gikszerekre?
846 0 0 Pink Izé
Bölcs tanács a mestertől! ;)
1669 0 12 Izé
lilaflexninja: Kenyér és cirkusz! Illetve cirkusz és bevétel! A normális emberek szempontjából abszolút jog [...]
FatSnakeFoot: Számomra az a durva és érthetetlen, hogy egyszerűen nincs senki ma kis hazánkban, aki látná a [...]
Nas: Az előző kommentemet arra írtam, hogy ezzel a viselkedésével - bár (látszólag) felszabadulta [...]
Mind a 12 komment
Milyen madarat nyelhetett le? :)
2739 0 3 Izé
kiisb: Bizony! http://youtu.be/8jkFqIW7h1U
Mimis: Van nekünk saját madarunk is, Hacki Tamásnak hívják.
norbertvincze: nem semmi:)
Így hallja valaki a különböző népek nyelveit, ha nem érti őket.
5599 2 17 Izé
norbertvincze: azért megnézném az indián trad-et tőled is :D
Ravennë: Szoktam hasonlót produkálni a fürdőszobában, csak én nem videózom le magam. ;)
norbertvincze: te akarsz lenni a magyar kiadása? :))
Mind a 17 komment
Megérkezett az applikáció, ami nyalni tanít... a nyelvtanárok kereshetnek másik állást! ;)
2345 1 0 Izé
Nem kell mindent megnyalni! 
2950 0 6 Izé
Szancso: Felnőtt verzió. :DD http://www.youtube.com/watch?v=Xg3wGhnITrg
Kiscsuri: http://ize.hu/comments.php?post_id=10420 Itt volt valahol :D
vadonka: vmi hentai volt? :)
Mind a 6 komment
Diplomamentő program Tajgetosz-pozitívaknak 

Háromszázezer forintnyi támogatást ad az állam azoknak, akik nem csupán általános- és középiskolás korukban, hanem a felsőoktatásban töltött évek alatt is magasról leszarták, hogy nyelvet tanuljanak. Még jó, hogy nem vagyok döntéshozó, mert tőlem mindössze tajgetoszi repjegyet kapnának. Csak oda.
2553 1 84 Izé
Nas: És ezt miért épp a 80. kommentemre írod...? Nem állítottam egyébként olyat, hogy az egyeteme [...]
Emericus: Képzeld, műszakit végeztem és nem büfészakot! Az oktatási rendszer egy rakás szar ma az orsz [...]
ggabor: "vannak akik a mélyebb összefüggésekre, az elvi alapjaira kíváncsiak a dolognak, és azokat sz [...]
Mind a 84 komment
Diplomamentő program Tajgetosz-pozitívaknak

Háromszázezer forintnyi támogatást ad az állam azoknak, akik nem csupán általános- és középiskolás korukban, hanem a felsőoktatásban töltött évek alatt is magasról leszarták, hogy nyelvet tanuljanak. Még jó, hogy nem vagyok döntéshozó, mert tőlem mindössze tajgetoszi repjegyet kapnának. Csak oda.
2284 0 0 Pink Izé
1 órás cicavideó :P

(érdemes fülessel hallgatni ;))
4422 0 29 Izé
Purple: Végre egyetértés és szeretet járja át az Izét karácsonykor :D (és most linkelje be valaki a [...]
T1B3R1U5: Tehát, akkor egyetértünk! ;) Nem maga a videó szánalmas, hanem szegény kis állatok - akkor á [...]
T1B3R1U5: Hát persze - a bevétel nagy részét állatmentő csoportoknak... Épp úgy, mint a természeti ka [...]
Mind a 29 komment
Egészen megdöbbentő: gyakorlatilag betiltják a magánórákat, a privát nyelvtanítást, de a kis nyelviskolákat is. Ez durvább csapás lesz Magyarországnak, mint az összes eddigi Fidesz-húzás.
5564 1 23 Izé
Tooni: Angol szintfelmérő teszt http://www.euro-nyelviskola.hu/angol-szintfelmero.html
7sleeper: két legyet egy csapásra 1. volt és van nem egy "nyelviskola" ami csak lehúzás volt oktatónak [...]
imki: Kétségem sem volt afelől, hogy te ezt is képes leszel "megmagyarázni". :)
Mind a 23 komment
Vidéki kutyakozmetika. ;)
1755 0 1 Izé
Szancso: Hiába nyalsz, a botomat akkor sem adom! :D
Nyelni vagy nem nyelni? Az igényes szexkontent nyomában

Ha rossz testhelyzetben űzöd az ipart, úgy fogsz köhögni, mint egy dickens-i árva – figyelmeztet az orális szex kapcsán az amerikai Cosmopolitan portálja. Egy kis erotikával bármit eladhatóvá lehet varázsolni, ugye – sokkal meg pláne. Sőt, a szimplán közönséges hangvétel is csodákra képes, amikor azt a fránya kattintásszámot növelni kéne. Igen ám, de mi a helyzet akkor, ha a szex nem csupán eszköz, hanem maga a nagybetűs téma, egy cikk alfája és ó-meg-á-ja?
1121 0 0 Pink Izé
A trollok életre keltek

Hogy ment régebben az úgynevezett trollkodás? Nem is volt szó szerinti trollkodás meg trollok: edzett fikanickek voltak, az internet - esetünkben a magyar internet - kellemes névtelenségébe takarózva. Aztán jött az iWiW meg a MyVIP, ahol először nyertünk fájó betekintést az általunk kevésbé ismert, lenézett rétegek mindennapjaiba, de ez még mindig egy elviselhető szint volt. A baj az ott kezdődött, hogy a buta néprétegek felfedezték maguknak a facebookot. 

Közöttetek is van olyan, aki az okvetlenkedő, kotnyeleskedő, mindenbe hülyeségeket belekotyogó nagynéniket inkább jótékonyan tiltja és rejti? Aki az angol nyelvű, közérdekű üzeneted alá valami orbitális baromságot odaír, pl. hogy "fordicsd le légyszives"?
2797 0 8 Izé
Nas: http://www.washingtonpost.com/blogs/style-blog/wp/2014/02/12/online-trolls-are-just-everyday-sadists [...]
Nusihusi: Nekem a Google fordítóval lefordított spamek a kedvenceim :D
Resystanc3: Hja, ez a "mennyit fizetsz azért, hogy ismerhess" mintájú társadalom. Neki anyagi érdek a mási [...]
Mind a 8 komment
A következő játék segítségével kiderítheted, hány nyelvet ismersz fel hallás alapján!
5753 1 5 Izé
Botos Vendel: lovári nincs???????,,,
dettybee: Felismertem a gépészhallgató srác nyelvét a múlt szombati buliból. Nem rosszra gondolni, k [...]
LittleDeejay: 750... Csalódott vagyok.
Mind a 5 komment
Nyelvtudás: tényleg ennyire hülyék a magyarok? 

Számos oka van, hogy nem beszélünk idegen nyelveket, de ez még nem ad felmentést.
1900 0 30 Izé
Nyúzó: Ez a felmeres hülyeség. Itt egy normális, és sokkal reálisabb, ami a tapasztalataimmal is egybe [...]
Swordfish: Így van. Amíg az ügyfél elégedett és a főnök rendesen fizet :).
devadel: igazad van, neked csak arról kell tudnod, amit a főnököd eléd rak (magyarul), hogy tanuld meg. [...]
Mind a 30 komment
Mennyit ér a papírod?

Úgy gondolod, hogy a diplomád lófaszra sem jó? A nyelvvizsgáddal pedig kitörölheted a popód, mert éles helyzetben csak makogni tudsz? Mielőtt világgá kürtölnéd a panaszáradatod, jusson eszedbe: minden egyes papírod pontosan annyit ér, mint te. Nem többet, de nem is kevesebbet.
696 0 0 Pink Izé
Öntőforma készítése jól
3609 0 0 Izé
Aludj csak, én álmodom - nincs már kosz a lábamon. :)
1973 0 0 Izé
Puncivadászok a pesti éjszakából

Mi a közös Gazsiban, Daniban, Csengben, Musztafában és Abdulban? Mindannyian muffra vadásznak a fővárosi éjszakában, a „nem” szócska pedig az összes nyelven ismeretlen számukra. Megnyerőnek szánt vigyor mögé bújtatott kétségbeeséssel közelítenek feléd, s egyetlen fegyver ellenük a menekülés.
1647 0 0 Pink Izé
Régebbi postok...