REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Létezik-e Isten? 

„Ahogy talán te is tudod, egy számítógépes program egyesekből és nullákból áll, nagyjából így: 110010101011000. A számok egymásutáni sorrendje határozza meg, hogy mit tegyen a program. A mindannyiunk sejtjeiben megtalálható DNS kód nagyon hasonlít ehhez. Négy vegyületből áll, amiket a tudósok A, T, G, és C betűkkel rövidítenek. Ezek az emberi sejtben a következő módon vannak elrendezve: CGTGTGACTCGCTCCTGAT és így tovább.”

„Amikor programozott információról van szó, a természetes és biológiai okok semmilyen magyarázattal nem szolgálnak. Nem találsz sehol utasításokat vagy ilyen szintű precíz információt anélkül, hogy valaki szándékosan meg ne alkotta volna azt.”
4773 1 69 Izé
bungle: http://index.hu/tudomany/2014/09/30/hawking_van_istennel_jobb_magyarazat/
I. C. Wiener: Szerintem ők is benne vannak a mutyiban, azért nem zárják be :) Ügyvéd: nem tom.
HeavyCross: neki is van lelkiismerete ;)
Mind a 69 komment
Öt voltam, amikor a bácsi a bugyimba nyúlt

Gyakori és komoly probléma még a civilizált társadalmakban is. Első és legfontosabb lépés az ilyen problémákat illetően, hogy az áldozatok ne fojtsák el magukban, és merjenek külső segítséget kérni!
3302 0 11 Izé
lilaflexninja: Biztos az, hogy egyre több és vakmerőbb az erőszak? Nem lehet, hogy régen ugyanennyi volt, csak [...]
hawkeye: "Persze az se jó, hogy vannak olyan emberek, akik gyerekeket, nőket, férfiakat molesztálnak. " [...]
bungle: Külső segítség: http://index.hu/kultur/cinematrix/2014/06/02/gyomorforgato_az_izraeli_bosszuthri [...]
Mind a 11 komment
Dr. John All klímaváltozással foglalkozó professzor, kutatása révén éppen a Himalája nepáli hegyén tartózkodott, amikor váratlanul egy gleccserszakadékba zuhant. 

Súlyos kar és bordasérülése ellenére, 6 órás küzdelem árán sikerült a közel 21 méteres szakadék mélyéről a csúcsra jutnia, mely küzdelmét kamerával rögzítette. 

A felvétel 2., 3., 4. része 

Cikk az esetről
3026 1 5 Izé
Dmckayals: Kicsit olyan, mint a 127 óra. Minden tiszteletem az övé!
Tooni: Hozzászólok, mégsem nézem :)
matula: Bena. Ha meghalt volna, hiresebb lenne. Egyebkent sokszor visszatero remalmom volt ez nekem. Nem is [...]
Mind a 5 komment
Amikor a gyengébbik nemet bántalmazzák, hamar érkezik a segítség, azonban ellenkező esetben csak nevető arcokra talál a jelenet...
4441 0 81 Izé
izé012: Értem tehát nálad az a nőgyűlölő aki a férfiak egyenlőségéért kiáll. Meg nálad az is n [...]
FatSnakeFoot: Baszki! Neked állandóan vonyítani kell mindenért?! Ne legyél már ennyire nőgyűlölő. Nem az [...]
izé012: Ez akkor lenne korrekt teszt ha megcsinálnák úgy is h a nő veri az adott helyszínen a férfit.
Mind a 81 komment
Bello Sandretti új birodalma

„Részvétem a kutya miatt, gyorsan kell egy másik!” – kaptam az SMS-t azon a márciusi vasárnapon, amikor közzétettem, mekkora veszteség ért: meghalt Snoopy. Más pedig arról győzködött néhány óra elteltével, hogy lelki nyomorék leszek, ha időt hagyok magamnak a szenvedésre. Nos, Bello két hónappal később, tegnapelőtt érkezett. Őt közel tudom engedni magamhoz, de azt a két embert talán már sohasem.
967 0 0 Pink Izé
Szemtől szemben a szatírral

Követett egy szatír a stadionba. Megállt a pálya mellett, egy fa alatt, és a farkát verve bámult, amint futottam. Sokféleképpen meg lehetne fogalmazni az esetet. Sőt, talán inkább hallgatni kellene róla, mert nekem is kellemetlen. De leírom, hátha úgy könnyebb. A kurva anyját az ilyennek!
779 0 0 Pink Izé
Szelfik, amik megérik a kockázatot ;)
8327 1 2 Izé
Tooni: http://i.imgur.com/xtmJZql.jpg
MADve: #7: "Houston, we've got a problem..."
Házilag barkácsolt „farkas” karmok

Pedig neki is biztos elmondták, hogy kés, villa, olló, gyerek kezébe nem való... én nem mernék a közelébe menni, amíg ez az izé rajta van. :D
3957 0 4 Izé
norbertvincze: ez inkább káme háme http://youtu.be/ypIGeNdJbJ4 http://www.youtube.com/watch?v=D5_ogU4Jzt4
lackópetykó1: Ott a pont!
blackmumus: Ezt nem lehet rendelni, erre születni kell! Az igazi farkas sem az e-bayen rendelte, ez a srác is [...]
Mind a 4 komment
Ornilux

Kifejlesztették az üvegtípust, aminek ultraibolya csíkozású borításának köszönhetően nem repülnek neki a madarak.
2717 1 19 Izé
cila: Olcsó és humánus megoldás: búza magot szórni a párkányra. A madarak jönni fognak ugyan tov [...]
Nas: :D Jól nézne ki a labor meg az iroda...mint egy állatpreparáló műhely.
I. C. Wiener: De ne is így :) https://www.youtube.com/watch?v=kZG39AIGH6Y#t=1m10s
Mind a 19 komment
4 szemteszt, ami szinte már varázslatnak tűnik. :)
6757 1 2 Izé
norbertvincze: érdekes, hogy ameddig nem pislogsz az átverés áldozata vagy.
Ravennë: http://www.distractify.netdna-cdn.com/wp-content/uploads//2014/05//155.gif
Okosnak, intelligensnek, felvilágosultnak, mondhatni mindentudónak gondoljuk magunkat, de tény: nincs olyan iskola jelenleg, ami nemcsak az értelmi tudásunkat biztosítja, hanem az érzelmit is. 

Belegondoltunk már abba, hogy tele vagyunk érzelmi analfabétákkal? Tudjuk vajon, hogy a ki nem mondott haragtól akár rákosak is lehetünk? Hogyan kell legyőzni a sértettséget és megbocsátani?
2170 2 12 Izé
bungle: Inkább növesztett volna szakállat! :D
Nas: A képhez: Nem értettem soha, mi visz rá embereket arra, hogy ilyesmit tetováltassanak magukra. R [...]
bungle: Őszintén? Kb. azt se tudom, ki ő (a videót se néztem meg). :D De ha már agyfaszról írtál... [...]
Mind a 12 komment
Szinte minden környezetvédelmi ötletnek járó díjat megnyert már a Solar Roadways projekt. 

Egy idahói házaspár kezdett kísérletezni 2009-ben olyan napelemekkel, amik nagyon ellenállóak, és elbírják a legnehezebb autókat is.

Az ötlet viszonylag egyszerű: ilyen strapabíró napelemekre kellene lecserélni az aszfaltot az utakon - a legnehezebb kamionok is közlekedhetnek rajtuk, 113 tonnát bírnak el - így azok szinte folyton áramot termelhetnének. A napelemekben apró kis lámpákat, ledeket is elhelyeztek és mindegyikben van egy processzor is. Így az utak “felfestései” a zebrák, sávok bármikor gombnyomásra megváltoztathatóak.
5725 2 17 Izé
Tooni: Kedvenc bőbeszédű ausztrálom megdumálja magában miért bullshit a napelemes útburkolat. https [...]
bungle: http://444.hu/2014/05/26/meglesz-a-penz-a-talalmanyhoz-ami-megvaltoztathatja-a-vilagot/
justil: "Az ötlet viszonylag egyszerű" csak használhatatlan, ennyi, na. Dubajba majd lesz, mert ott sose [...]
Mind a 17 komment
Videó! Saját kaparása közben dudorászott az abortusz-tanácsadó

Bejárta a világot egy huszonöt éves abortusz-tanácsadó(!) videója, mely a saját terhességmegszakításáról szól. Emily Letts üzenete tiszteletre és figyelemre méltó – legalábbis én annak gondoltam, amíg el nem olvastam a kisfilmhez tartozó cikket. Abból sajnos kiderül, hogy a velem egykorú lány messze nem elég érett a „megmondóember” szerepére.
1179 0 0 Pink Izé
Élőben figyelemmel kísérhető a Nemzetközi Űrállomás Föld körüli útja 

Nem működnek a fényszórói, úgyhogy érdemes megvárni, amíg Nap világította területre ér! ;)
7632 1 5 Izé
velo: marha izgalmas -.-
Élien: 16
lilaflexninja: Hogy nem szédülnek ekkora sebességnél! (tudom, hogy nem) Azért egyszer egy napra felmennék, [...]
Mind a 5 komment
Ilyen csapnivaló Schobert gyorskajája 

Végre bárki számára elérhetőek az Update hamburgerek, pizzák és hot dogok, úgyhogy gyorsan szereztünk is párat tesztre. A többség soha többé nem akar enni, de az árakkal biztos, hogy nagy gond van. 

Pizza (1699 Ft) 
„Ez úgy nézett ki, mintha a 8 és 10 éves unokaöcséim szerettek volna meglepni egy ebéddel, és a pizza elkészítéséhez részeg egyetemisták segítségét kérték volna, akik azt raktak rá feltétnek, amit épp a kollégiumi szobájuk hűtőjében találtak.” :D
5889 0 27 Izé
lilaflexninja: Ráadásul nagyon nem olcsók ezek. 40g csípsz 500 Ft???????????????????????? Hát akkor már jobba [...]
bungle: Teszt: Schoberték avas ízű kekszeket és égetett sajtot árulnak nassolnivalóként http://velve [...]
Ravennë: http://velvet.hu/trend/2014/07/04/az_update_fagyikkal_azonnal_tapasztalhato_a_fosas/
Mind a 27 komment
Stephen Hawking óva int a mesterséges intelligenciától

Könnyű elképzelni, ahogy a technológia okosabb lesz a pénzügyi piacoknál; ahogy jobb feltalálók lesznek az emberi kutatóknál; ahogy kitúrják az emberi vezetőket; ahogy olyan fegyvereket terveznek, amiket egyre kevésbé értünk. Bár az AI rövid távú hatásai attól is függenek, hogy ki irányítja azt, a hosszú távú hatások inkább arról fognak szólni, hogy bárki irányíthatja-e ezeket.
3215 2 14 Izé
bungle: http://index.hu/tech/2015/02/07/mesterseges_intelligencia_hawking_musk_google_vilagvege/
bungle: http://index.hu/tudomany/2014/10/27/az_ordogot_idezzuk_meg_a_mesterseges_intelligenciaval/ Elon Musk [...]
bungle: http://i.imgur.com/mYlwkvK.jpg :D Teljes interjú: www.youtube.com/watch?v=OPV3D7f3bHY
Mind a 14 komment
A csokis süti, amit fogyókúra közben is ehet 

Nincs benne liszt és cukor, mégis kompromisszummentesen finom ez a brownie. Mi persze csak a vitamin miatt esszük.
1609 0 0 Pink Izé
A gázmező, amiből 700 évig élhetnénk

Egészen kis területen rejlik a Gazprom gázkincse, amiért egy várost is felhúztak a világ végén negyven éve. Az alig néhány ezer négyzetkilométeres terület adja az ország gáztermelésének háromnegyedét, a magyar háztartásokba is innen jön a földgáz. Urengojt talán kevesen irigylik Oroszországtól, de ami alatta van, az mindenkinek kéne. Riport a szibériai városból.
4188 0 8 Izé
Szancso: Kipróbáltam! Ha csökkentem az oxigént, nem jön a gáz. Ha növelem, nem ég. "Tényleg nálam l [...]
Tooni: Szancso, ezt most gugliztam "Hogy a gázégő beállítása optimális-e, arról legkönnyebben a g [...]
Giovanni: Amióta kevesebb a képviselő azóta csökkent a rezsim :)
Mind a 8 komment
Bukott angyalok és az Új Világrend

Mi köze lehet a bukott angyaloknak az Új Világrendhez és a New Age mozgalomhoz és mit mond erről a Biblia? Hogyan kerül a képbe az ember bukása, Atlantis vagy az ufó jelenség? Erről és sok más kérdésről szól ez a dokumentumfilm, aminek célja megválaszolni, hogy miért is épül körülöttünk egy Új Világrend, mi a célja és van-e kiút.
3372 2 76 Izé
Revanor: Ha be van kokainozva az ember, akkor például több pisztolylövés sem állítja meg föltétlenü [...]
Revanor: Az ördögűzőhöz: Legközelebb szólj ennek az ördögűző pap ismerősnek, hogy néhány pszich [...]
Revanor: Én azt tapasztalom, hogy manapság a legtöbben pesszimisták a jövővel kapcsolatban, gazdasági [...]
Mind a 76 komment
5 jele annak, hogy a szórakoztató-ismeretterjesztő kontent nem neked való

Tőlem tudtad meg, mi a hét legszörnyűbb dolog, ami a péniszeddel történhet, vagy éppen mi a 8 bizonyítéka annak, hogy nincs közös jövőtök a pasiddal? Remek. Kivéve akkor, ha utána – esetleg már közben! – levegő után kapkodva fordultál az ég felé, s a hitedből kitérve lehelted a mindenhatónak címezve, hogy miért. Mivel oltári jó fej vagyok, most tök ingyen, személyes misszióból segítek neked a hasonló helyzetek elkerülésében.
1120 0 0 Pink Izé
Kilométerek a jégesőben

Ütemesen cuppog a cipőm az ázott salakon. A viharos szél jégdarabokat vág hozzám; vagdalják az arcom. Alig látok a sűrű esőfüggönyben, valami mégis hajt: menni kell előre. A pálya néhány méteres fedett szakaszán emberek állnak, tapsolnak valakinek. Érzem, hogy tök hülye vagyok, amiért ellentmondok a józan észnek. Nem érdekel. Én csak megyek.
489 0 0 Pink Izé
Jól irányzott nyelvcsapások

Létezik egy képesség, ami nekem nincsen. Vagy talán készség, merthogy születni kell vele. Ügyes helyezkedésnek hívják, és nem egyszerű seggnyalást jelent. Akinek megvan, nemcsak a jól irányzott nyelvcsapásokban kompetens, hanem abban is, hogy megtalálja a célpontnak ideális hátsó felet.
725 0 0 Pink Izé
A Nissan egy új festékkel kísérletezik, ami lepergeti magáról a koszt és így az ilyen festékkel bekent kocsikat nem kell lemosni.
3025 1 8 Izé
vbk: Ez tényleg nem nagy szám! Már több, mint egy évszázada ismert, hogy a víz (poláris oldósze [...]
T1B3R1U5: Ez nem olyan nagy szám, már rég óta létezik és elérhető áron: http://www.ezwash.hu/nanotec [...]
bungle: Neverwet: www.ize.hu/comments.php?post_id=19902
Mind a 8 komment
Egy magyar tervezi a hajók Ferrariját

Diplomamunkájának köszönhetően Obendorfer Dávid fél évet tölthetett a kétezres évek elején az Alfa Romeo formatervező részlegénél Milánóban, aminek ugyan nem lett folytatása, de Olaszországban ragadt. Jelenleg egy kis bergamói cégnél dolgozik, ahol a világ két legexkluzívabb hajómárkájának, a Rivának és a Sanlorenzónak készítenek külső-belső formaterveket.
3187 0 9 Izé
lilaflexninja: Még jó, hogy csak koncepciók. Mi lenne, ha ilyenek rohangálnának az utcán :) én a fiatokat [...]
Stickhorse: Nem tudom, mennyire kell ebbe iróniát beleéreznem, de a korábbi hozzászólásodra alapozva egy [...]
cila: Nálad a pont. Ilyen alkalmakkor kerül elő szemközelbe a zsebkendő. Nálam is. Mindig.
Mind a 9 komment
Legyetek hősök, üzeni a világhírű pszichológus a magyaroknak 

Tízből nyolc ember nem hiszi Magyarországon, hogy bárki is segítene rajta, ha rászorulna. Skatulyázunk, a csoportban bízunk, és nem magunkban. Új mozgalom szeretné megváltoztatni a legendásan negatív magyar hozzáállást Philip Zimbardo módszereivel.
2957 0 4 Izé
cila: Vagysz s leszel ha elteszel s mégtöbb léssz, ha elveszel
justil: Szvsz az emberek nagy része sokkal pozitívabbnak látja a világot, mint amilyen. Legalábbis aki [...]
Dmckayals: Tetszik a kezdeményezés és a mondanivaló, szerintem is sokan látják negatívabbnak a világot, [...]
Mind a 4 komment
Páran megpróbáltak jelentkezni egy ártalmatlan álláshirdetésre. Kiderült, hogy évi 365 nap munka, nincsen szabadnap, nincsen pihenő, nincsenek juttatások sőt, még fizetés sem. Aztán kiderült valami más is...  az „állás„, amire jelentkeztek, nem más, mint az anyaság.

Ti se feledkezzetek meg a közelgő Anyák napjáról! ;)
1653 0 3 Izé
Registraal: Itt foleg a rendelkezereallosagrol van szo, az elhivatottsagrol. Es azert egy kedves megemlekezes er [...]
Ravennë: Ez így baromság. Senki nem mondta, hogy az anyák állásnak tekintik az anyaságot. Ez a videó c [...]
Atlagember: Ez így baromság. Aki az anyaságot állásnak tekinti annak nem való gyerek. Az anyaság és a mu [...]
Egyedül is egyensúlyban

„Egyedül vagyok, és ez most fáj” – tett Eszter barátnőm elképesztő bátorságra, őszinteségre, nyíltságra utaló vallomást a blogján. Kendőzetlenül feltárta a gondolatait egy tabunak számító, végletekig sztereotipizált témában, amire a társadalom fősodra talán csak annyit reagál, hogy ha rossz neked, akkor baszasd meg magad. Úgy érzem, eljött az ideje, hogy én is előálljak a farbával.
878 0 1 Pink Izé
bungle: Miért nem szexelnek a japánok? A japán Institute of Population and Social Security felmérése [...]
Kétségből az egységbe

Kétségbeesetten kapkodtam a számítógép előtt. Hajnali öt is elmúlt. Hiába nem álltam fel a jó ég tudja, mióta, sehol sem tartottam a munkával. Egyszerre kellett volna írnom, szerkesztenem meg fordítanom, ráadásul tudtam, hogy néhány óra múlva elutazom. Már azon gondolkodtam, hogy magammal viszem a laptopom, így a kétnapos kirándulásból másfelet végigmelózhatok – hol találok közben szélessávú netet? HOL? –, amikor felébredtem a rémálomból.
454 0 0 Pink Izé
Egy holland mérnök és tervező Daan Roosegaarde kitalálta, hogyan tehetőek igazán “zölddé” a nagyvárosok. 

Egyes mélytengeri élőlények, például medúzák fényt bocsátanak ki magukból. Roosegaarde és egy amerikai tudós Alexander Krichevsky elkülönítette az állatok DNS-éből azt a részt, ami a fénytermelő anyagért felelős, majd ezt a részt beültették növényekbe, így azok levelei is világítani kezdtek a sötétben. A terv hosszú távon az, hogy ilyen világító fákkal telepítsék be a városokat, hogy kiváltsa az utcalámpákat. Ezzel nem csak rengeteg áramot spórolnának meg, de a növények drámaian javítanák a városi levegő minőségét is. 

Világító macska
2440 1 23 Izé
norbertvincze: nem az élet körforgásába nyúlnak bele, és visszaélni sem lehet nagyon ezzel az ötlettel.
Giovanni: Nagyanyámnak miként magyarázom el, hogy miért világít a fáskamrája? Hagyjuk már! :)
Szancso: "Fakusimában" is ilyenek világítanak. ;)
Mind a 23 komment
Akkumulátor feltöltés fél perc alatt

A StoreDot fejlesztését a Microsoft „Think Next” rendezvényén mutatták be. A töltő egy úgynevezett Nanodots technológiát használ, amely bio-organikus szemcsékből áll, így kiváló energiatároló képességekkel bír. Jelenlegi prototípusa nem túl előnyös, de a vállalat azon dolgozik, hogy akkorára csökkentse méretét, ami akár a telefonon belül is elhelyezhetővé teszi azt.

Angol cikk
3317 1 2 Izé
Tooni: Csala Zsuzsával láttam anno egy komédiát, egy mütyür a kezében, mondja: a szovjet technológi [...]
.::JunKieEQ::.: Ez az 5 éve bemutatott nano-karboncsöves technológia ? Csak szokás szerint a cikkíró nem néze [...]
Börtön az ilyen munkahely

Már tavaly december óta nem is termelt az a 322 ezer négyzetméteres gödi Samsung-üzem, a magyarországi Samsung SDI egyetlen gyára, ami a keddi hírek szerint végfelszámolás alá került. A gyár története sokat elmond arról, hogy milyen ma az elektronikai iparban dolgozni. És arról is, hogy milyen eredményekhez vezet az újraiparosítás.
5970 0 9 Izé
Stickhorse: A nagy meglepődést én sem értem. A gyári meló ilyen. Itthon legalábbis biztos. Lehetne ez job [...]
FatSnakeFoot: Jaaa igen, meg a kis Pocak eleresztett pár kósza bélgalambot.:)
AVIREX: Az nem bűz volt, hanem az eszenziszt érezted :D http://heri.uw.hu/bifidusz.htm
Mind a 9 komment
Végre megvan az eszköz, ami a lájkokat Afrikában vízzé alakítja! 
2137 0 6 Izé
sergi: Szerintem ez egy számitógépes virust nagy mennyiségü biológiai virussá átalakitó eszköz. [...]
Stickhorse: Lehet, hogy megtaláltuk a bűvös szerkezetet, ami a vízből veszi ki a 'zoxigént. Nagy átfolyá [...]
dergeist: Ezt én is beküldtem. Azt hiszem beszerzek egyet nyárra. Ki tudja mire lesz jó?
Mind a 6 komment
Ilyen fura lábasházat még nem láttam...
3214 0 9 Izé
Szancso: https://www.youtube.com/watch?v=oqDRPoPDehE :)
Stickhorse: Méghogy a Kínaiak építenek gyorsan házat. 6 perc alatt megvót, oszt még majdnem-kacsalábon f [...]
T1B3R1U5: Idióta amerikaiak.... aztán meg csodálkoznak, ha jön egy kisebb szél (ami szerintük tornádó) [...]
Mind a 9 komment
Boldogan nem szavazok

Alulírott én - Magyarország huszonöt éves állampolgára - ezúton kijelentem, hogy nekem bizonyos keretek között kurvára mindegy, ki van hatalmon. Nem érzem kötelességemnek a szavazást, és a legkevésbé sem függ a parlamenti bársonyszékekben ülőktől a testi-lelki egyensúlyom, vagy akár a pillanatnyi hangulatom. Legyen, aminek lennie kell. Rátok bízom.
575 0 0 Pink Izé
10 dolog, amit nagyon megbánunk, ha nem kezdünk el 30 évesen

Negyven fölöttiek megmondták, hogy mit lenne tanácsos elkezdeni már harmincévesen. Hasznos dolgok az élet minden területén, amiket szeretünk elodázni, de később nagyon megbánjuk.
7835 2 4 Izé
FatSnakeFoot: Én még tudom ajánlani a hitelfelvételt, abból is a devizát (ha már játszunk, akkor játszunk [...]
lilaflexninja: Hát igen, ezek mind olyan dolgok, amiket korán érdemes kezdeni. Csak gondolom arra gondolhattak, [...]
norbertvincze: én meg kicserélném a 30-as számot 20-ra.
Mind a 4 komment
Tóth László üzemmérnök azt állítja, hogy olyasmire jött rá, ami forradalmasíthatja az űrkutatást és a jövő űrjárműveit. Erről nemrég előadást is tartott a Budapesten megrendezett Ufó- és Energetikai Kongresszuson
6245 4 182 Izé
bungle: Szívesen. :)
I. C. Wiener: Köszi! :)
bungle: Küldtem mailt a most regisztált címedre.
Mind a 182 komment
Vajon mi az amit Putyin szeret?

Eredeti videó
2198 1 11 Izé
PabY: Köszi.
cila: Nem értettem a... viccet? Szerintem Ő, Putyin, leginkább: a Hatalom élvezetét szereti.
Ravennë: (Bekerült a postszövegbe)
Mind a 11 komment
Mire gondol a nő, amikor nyalják?
6308 0 3 Pink Izé
norbertvincze: jó cikk:)
lilaflexninja: A posztképen a második sor bal szélső csaja nagyon idegesítő, szerintem csak játssza az agyá [...]
bungle: Mire gondol a férfi, miközben szopják: http://444.hu/2014/03/05/mire-gondol-a-ferfi-amikor-szopja [...]
90 perc alatt elolvashatsz egy 300 oldalas könyvet 

Egy amerikai cég hároméves munkával fejlesztette ki a Spritz nevű okostelefonos alkalmazást. Az applikáció egy 300 pixel szélességű képernyőn egymás után villantja fel egy szöveg szavait, így megspórolhatjuk a szemmozgást, ami az olvasást egyébként lassítja. Az alkalmazásban be lehet állítani a szavak váltakozásának kívánt gyorsaságát, így percenként 250, de akár 600 szót is elolvashatunk, 90 perc alatt pedig akár egy 300 oldalas könyvnek is a végére érhetünk.
3317 1 5 Tech Izé
bungle: www.origo.hu/kultura/kotve-fuzve/20160203-kultura-olvasas-gyorsolvasas-kutatas.html
deyso: a szemnek nem tesz rosszat, fix fókuszpont stb; de hogy ehhez mekkora koncentrálóképesség kell [...]
lilaflexninja: Jut eszembe, micsoda szörnyű világ ez, amikor már az olvasás közbeni szemmozgásra is sajnáln [...]
Mind a 5 komment
Amikor rutin nélkül fogják a gyeplőt.
7231 0 1 Izé
hawkeye: Eleve furcsán, merev derékkal ül a motorján....
Régebbi postok...