Nem mindenkinek telik motoros szánra. ;)
12076
0
Izé
Dr. Horváth István a nyolcvanas évek közepén olyan antitestet fedezett fel, ami létfontosságú az anyagcserében: hozzátapadva a "rossz" koleszterinhez a szervezet számára feldolgozhatóvá teszi azt.
Ennek az eredménye lett egy olyan oltóanyag, ami sikeresen szünteti meg az érelmeszesedést, megakadályozva trombózisok (pl. agyi és szívér elzáródás) kialakulását. A szérum 15000 ember életét menthetné meg évente. A találmány 2005-ben aranyérmes lett a genfi világkiállításon.
A kutatás jelenlegi állása:
2011 szeptemberében a rendőrség minden anyagot lefoglalt, jelenleg ismeretlen tettes ellen folyik eljárás - kuruzslás vádjával.
3181
0
Izé
Puskázott, börtönbe vele!
Az utóbbi hetek egyik legvitatottabb és legfelkapottabb témája New York Államban az az iskolai csalás botrány, mely egy Long Island-i középiskolában pattant ki. A történtek megosztják az iskolásokat, a szülőket és a törvényhozó testületeket egyaránt. Ti mit gondoltok?
7383
0
Izé
American Horror Story
"Az események középpontjában a Harmon család áll: Ben, Vivien és Violet, akik Bostonból költöztek Los Angelesbe, miután Vivien elvetélt, Bennek pedig viszonya volt az egyik diákjával. Egy felújított kúriába költözik a család. Az előző tulajdonosról pedig kiderül, hogy meggyilkolták, mégpedig korábbi partnere által. A kleptomániás szomszéd Constance és szellemileg sérült gyermeke Adelaide pedig valamilyen titokzatos módon kapcsolódik a ház véres múltjához. Csakúgy, mint Moira O'Hara, az idős, és vonzó házvezetőnő. Ben elkezdi fogadni betegeit a házban, köztük az elmebeteg Tate Langdont, aki gyengéd érzelmeket kezd táplálni Violet iránt. A család élettere folyamatosan beszűkül és rájönnek, hogy a boldognak hitt "új" életük, hamarosan a legrosszabb rémálmukká válik."
Előzetes
2556
0
Izé
American Horror Story"Az események középpontjában a Harmon család áll: Ben, Vivien és Violet, akik Bostonból költöztek Los Angelesbe, miután Vivien elvetélt, Bennek pedig viszonya volt az egyik diákjával. Egy felújított kúriába költözik a család. Az előző tulajdonosról pedig kiderül, hogy meggyilkolták, mégpedig korábbi partnere által. A kleptomániás szomszéd Constance és szellemileg sérült gyermeke Adelaide pedig valamilyen titokzatos módon kapcsolódik a ház véres múltjához. Csakúgy, mint Moira O'Hara, az idős, és vonzó házvezetőnő. Ben elkezdi fogadni betegeit a házban, köztük az elmebeteg Tate Langdont, aki gyengéd érzelmeket kezd táplálni Violet iránt. A család élettere folyamatosan beszűkül és rájönnek, hogy a boldognak hitt "új" életük, hamarosan a legrosszabb rémálmukká válik."
Trailer
883
0
Film Izé
Emlékek képekbe öntve, témájukat tekintve igen széles skálában. Nem óhajtják megváltani a világot, mégsem vesznek rosszul egy-egy elakadt lélegzetet. A teljesség igénye nélkül, a fejlődés folyamatának közepén, tudván tudva, honnan jöttek, hova tartanak. Megfelelő kellékek, eszközök hiányában a kreativitásra, és rögtönzésre alapozva, olykor vicces módszerekkel kevésbé vicces alkotások létrehozása nem mindig egyszerű dolog. Az eredmény? A kép mögött van.
932
0
Art Izé
Túlélni a középiskolát
368
0
Pink Izé
Egy mozi, 148 rosszarcú fickó és két szabad hely középen. Ti beülnétek? ;)
12056
9
Izé
Fright Night (Frászkarika)
Röhögtök a címfordításon? Hát én is, de nem szép, ugyanis a '80-as évek közepén ez még tök jól jött ki. Igen ez is egy
feldolgozás, nem is akármilyen.
Az alap történet annyi, hogy egy kamasz srác rájön, hogy vámpír a szomszédja. Innentől a feldogozás adja a pluszokat, mint például Colin Farrel vámpírként. Egy feldolgozásból ugye nem maradhatnak még ki a kor új vívmányai, és termékmegjelenítései sem. Ezzel adhat hozzá némi humort, és izgalmasabbá is tehetik a produkciót. (iPhone - How to pick a lock. :) ) Reméljük nem fogunk csalódni.
1399
0
Film Izé
Én kíváncsi lennék mi késztette az illetőt autószerelésre az autópálya közepén...
10171
0
Izé
Torpedó (
Battleship)
A Transformers sikerein felbuzdúlva a Hasbro elkészít(tet)i egy másik klasszikus játékának a mozifilmes feldolgozását. Ez lenne a
Torpedó, ami ugye arról szól, hogy zúzzuk le egymás csatahajóit. A filmben természetesen ezeket egy kicsit feldobják és kiegészítik.
Egy földönkívüli jármű kényszerleszállást hajtott végre az óceán közepén. A idegenek nem rossz szándékkal jöttek, de nem is hajlandóak tudomásul venni az odaérkező haditengerészetet. Az ember kíváncsi természete most is bajt okoz. Az már az előzetesben is látszik, hogy elég látványos lesz a film, ami akár elég is lehet, de ha még egy jó sztori is van hozzá, akkor igazi szórakozás lesz. 2012 májusában kiderül.
1905
1
Film Izé
A vancouveri zavargások kellős közepén csókolóztak
1381
0
Art Izé
Évente ráizgulunk az érettségire
516
0
Pink Izé
"Sing if you can" - angol hírességek énekelnek... már ha tudnak! Például kígyók között vagy éppen szélben és szakadó esőben, vagy épp késdobálás közepette, mint a fenti videón. :D
6022
1
Izé
Miért ne szülhetnénk ötvenhárom évesen?
569
0
Pink Izé
I Have 1 Day
1578
0
Game Izé
Kymatica
A népszerű
Ezoterikus Agenda című film folytatásaként, ezen film középpontjában az emberi és az egyetemes tudat áll és rámutat az emberiség által indukált pszichikai betegségre, ami őrült illúziókat kelt, melyek állítólagos legfőbb oka a fájdalom és a szenvedés. Kymatica mélyebbre megy a valóság metafizikai szempontjaiba és összekapcsolja az ősi mítoszokat és történelmet a modern társadalom és a politika módszereivel. Elmagyarázza a sámánizmust, a kettősséget, a DNS mögötti valóságot és a modern tévhiteket. Kymatica egy egyedi film, amely megpróbál rámutatni az alapvető tévhitre, mely szerint az emberiség előtt ma álló problémát a bolygó, a természet és a fajok egyenlőtlensége eredményezte.
2132
2
Film Izé
Frane Selak, azaz a világ legszerencsésebb embere. Eléggé angolszakos poszt, de nagyjából a következőkről van szó:
A horvát zenetanár bácsi sokmindenen keresztülment.
- utazott egy kisrepülőn, ahol véletlenül kinyílt az ajtó, ő kiesett és egy szénakazalban landolt, a műszaki hibás repülő lezuhanásakor viszont 19-en haltak meg.
- egy buszút alkalmával folyóba zuhant, ott négyen haltak meg, de ő megúszta.
- egyszer égő autójából mászott ki, csupán a haja bánta az esetet.
- egy busz elütötte, de ő simán továbbsétált.
- ezek után kitöltötte élete első lottószelvényét és telitalálata volt.
Szövegértésem kb. közepes, aki jobban meg bírja fejteni az öreg kalandjait, írja meg kommentben! (
Találtam egy régebbi magyar cikket róla. b.)
3531
4
Izé
Földrengés okozta katasztrófák fenyegetik Európa közepét?
Klaus Reicherter professzor szerint határozott igen a válasz. A berlini kormány - a világon elsőként - egy sor atomerőmű átmeneti lekapcsolásáról dönt.
"Megalapozatlan mítosz egyébként, hogy Európa földrengésbiztos régió."
11881
2
Izé
The Virginity Hit
A már megszokott középiskolás, nyomulós, szüzesség elvesztős téma megspékelve a modern kor átkával. Az internettel. Ez a plakát pedig mosolyt csalt az arcomra.
Mint sok más hivatalos filmes oldalán, itt sem csak az előzetest érdemes meglesni.
1521
0
Film Izé
Trónok harca
HBO-s, középkori, fantasy sorozat, melyben két rivális család brutális viszályaiba, és hétköznapjaiba nyerünk betekintést.
A sorozat George R. R. Martin
Jég és a tűz dala című regénysorozatát dolgozza fel.
1796
0
Film Izé
Preston Hill-t - a képen látható srácot - kicsapták a sulijából, mert birkózás közben a hüvelykujját feldugta ellenfele hátsójába. A történetben a legfurcsább, hogy állítólag ez egy elfogadott birkózó fogás. Anya, apa, köszönöm, hogy inkább kick-boxra írattatok be!
7342
3
Izé
1800
1
Tech Izé
Eyeballing game - ezzel a "játékkal" kiderítheted, milyen a szemmértéked, miközben beállítod, hol van egy kör, vagy egy szakasz közepe, a program kiszámolja, mennyire pontos a szemed, valamint megnézheted, hogyan teljesít az átlag és hogy ehhez képest hol vagy Te.
22556
15
Izé
You Again - Már megint te?
A csajos filmek nem érnek véget a Szex és New York-al. Itt a legújabb, ami megpróbál egy vígjáték köntösébe bújni, de már az előzetesnél látszik, hogy az olyan mint amikor én 8 évesen a faterom köntösét próbálgattam.
A középiskolai sérelmeiket feldolgozni képtelen hisztis p***ák esnek kelnek, és iszonyatosan magas hangon picsognak. (Ez volt a szinapszis.)
Weaver, és Curtis pedig jobban tették volna ha messze elkerülik ezt a produkciót.
1619
0
Film Izé
Az '56-os forradalomra emlékezik a legnépszerűbb keresőoldal is: a Google szó egyik o-betűjét adja ki a középen lyukas lobogó.
5210
3
Izé
25 híresség, akik középiskolában sportoltak
1193
0
Pink Izé
Luke Geissbuhler és családja egy időjárási ballonhoz rögzítve videókamerát jutatott a világűrbe, az utazást pedig oda-vissza végig sikeresen rögzítették. A ballon 30.000 méterig jutott (ez kb.a
sztratoszféra
középső része), mielőtt zuhanni kezdett.
10470
6
Izé
Dan Savage és párja, Terry elindították az "It gets better!", magyarul a "Lesz ez még jobb is!" programot, melyben nyíltan vállalják homoszexuális kapcsolatukat, és mások történetét is várják.
A program célja, hogy a homo- biszexuális, és leszbikus fiataloknak erőt adjanak ahhoz, hogy túléljék a megaláztatásokat, és terrorizálásokat, amiket a középiskolákban élnek át.
Szóval nyilván nehéz nem hetero szexuális fiatalnak lenni, de Savage-ék és még sokan mások is üzenik, nyugi, sokkal jobb lesz majd az életed.
2149
0
Izé
Fighting Gravity - a
mátrix ping-pong nyomán.
Középdöntő és
elődöntő.
10823
13
Izé
Easy A - Könnyű nőcske
Olive egy kedves lány, és csak segíteni szeretett volna az egyik barátján egy hazugsággal, éppenséggel azzal, hogy azt mondja lefeküdtek. A dolog elsőre még jól is sül el, ám a lúzerek körében hamar terjedni kezd a hír, hogy Olive segíteni tud a gondjaikon.
Vicces az alaptörténet, és rengeteg poén lehetőséget kínál. Attól hogy középiskolás sztori még nem kell idegenkedni tőle. Hiszen az Amerikai Pite első része is jó volt.
1395
1
Film Izé
Jackie Evancho, egy 10 éves amerikai kislány. Ha nem tudnám, hogy itt nem lehet csalni, azt hinném nem is az ő hagja...
Érdemes megnézni a
középdöntős produkcióját is.
19874
8
Izé
A magyar középiskolások 39 százaléka szeretne felnőttként Magyarországon élni, a többiek külföldre vágynak - derül ki a Magyarország 2025 című akadémiai kutatásból.
3636
3
Izé
The Town
Ben Affleck saját magát rendezi egy '50-es évekbeli
Chuck Hogan regényadaptációban
Az előzetes megtekintése után az fogalmazódott meg bennem, hogy ez egy a '90-es évek bankrablós akciófilmjeit idéző alkotás, hát utána olvasva nagyot néztem. Ám ez még nem változtat azon a tényen, hogy egy középkategóriás, robbantós, lövöldözős hétköznapi agyzsibbasztással nézünk szembe.
1427
1
Film Izé
Earth 2100
Egy elgondolkodtató film arról, hogy a jelen felelőtlensége hogyan vezet a jövő poklához, amiben az emberiség visszasüllyedhet a középkor szintjére, évszázadokra vagy örökre elveszítve a kiemelkedés, a fejlődés és az emberibb élet lehetőségét (bár a Wall Street-i barmoknak legalább ismét kapálnia kellene).
Wiki
2642
1
Film Izé
Jim Denevan arról ismert, hogy vászna maga a természet. Legutóbb a Bajkál-tó jegére "rajzolt" csodaszép kör alakú mintákat 8 fős csapatával, több mint 13 négyzetkilométeren! A csoport a tó közepén egy jurtában lakott a folyamat idején.
2230
4
Izé
Jim Denevan arról ismert, hogy vászna maga a természet. Legutóbb a Bajkál-tó jegére "rajzolt" csodaszép kör alakú mintákat 8 fős csapatával, több mint 13 négyzetkilométeren! A csoport a tó közepén egy jurtában lakott a folyamat idején.
1724
1
Art Izé
"A barbár módszer végrehajtása során az elítéltet beássák a földbe, a nőket nyakig, a férfiakat csak derékig. Az a szerencsés, aki a kőzápor közepette ki tud kecmeregni a földből, szabadságát visszanyeri. A nők esélye a nullával egyenlő."
Hasonló téma:
Sokkoló büntetés a szökésért!
14734
3
Izé
Októbertől indul a
The Walking Dead az amerikai AMC csatornán, amely egy népszerű képregényre alapuló zombisorozat lesz
Frank Darabont (Remény rabjai, Halálsoron) készítésében.
A történet a “zombi apokalipszis” után zajlik, és középpontjában Rick Grimes, egy kisvárosi rendőrtiszt áll, aki családjával és néhány hozzájuk csatlakozó emberrel megpróbálnak biztonságos helyre jutni a zombiktól hemzsegő világban.
A szereplők közül kiemelném a Prison Break-ből ismerős
Sarah Wayne Callies-t.
IMDb.
3614
4
Izé
Októbertől indul a
The Walking Dead az amerikai AMC csatornán, amely egy népszerű képregényre alapuló zombisorozat lesz
Frank Darabont (Remény rabjai, Halálsoron) készítésében.
A történet a “zombi apokalipszis” után zajlik, és középpontjában Rick Grimes, egy kisvárosi rendőrtiszt áll, aki családjával és néhány hozzájuk csatlakozó emberrel megpróbálnak biztonságos helyre jutni a zombiktól hemzsegő világban.
A szereplők közül kiemelném a Prison Break-ből ismerős
Sarah Wayne Callies-t.
IMDb.
2729
0
Film Izé