Jack Long „virágai” (állítólag PS mentesek)
3200
0
Izé
Han Yue megdöntötte a
tavalyi parkolási világrekordot : Minijével egy az autójánál mindössze 15 cm-rel nagyobb helyre állt be.
7373
1
Izé
Knorkator - Der Ultimative Mann
und:
All That She Wants (Ace Of Base Cover)
468
1
Zene Izé
The Flowers of War
1937 decemberében a japán erők lerohanták Nanking városát, több ezer embert gyilkoltak meg és több száz nőt erőszakoltak meg. A kínaiak fel-felemlegetik ezt az időszakot, a mai napig sem heverték ki, a másik fél, azaz a japánok úgy vélik, hogy az egész csak túl van lihegve. Ha már Kína egyik legdrágább filmjéhez lát hozzá, hát illik valami olyasmibe invesztálni, ami még véletlenül sem kerüli el az emberek figyelmét, ezért egy nemzetközileg is ismert sztárt tettek meg főszereplőnek, így jobb eséllyel kelti fel az érdeklődést a nemzetközi piacon.
Egy templom magasodik a romok fölé, ha nem is sértetlen, de egész jó állapotban van. A szent helyen bújik meg néhány tanuló lány és prosti, ide rohan be a süvítő golyók elől John Miller (Christian Bale) is. Hamarosan az öldökléstől feltüzelt japán katonák szállják meg a helyet és Miller időközben felöltött papi ruhája is csak egy pillanatra állítja meg őket... (
Filmdroid)
3016
0
Film Izé
Teendők rovarcsípés esetén
308
0
Pink Izé
Rise of the Animals - a vegetáriánusok vajon biztonságban vannak? ;)
3890
0
Izé
Rise of the Animals
- a vegetáriánusok vajon biztonságban vannak? ;)
5215
2
Film Izé
Szépen haladunk
erre... :)
A videó: America's Got Talent - The Nut Mutilation Guy (Igényes szórakoztatás, USA, 2012)
2778
1
Izé
Seal Wars - az Animal Planet 1 órás megrázó dokumentumfilmje. (
The Cove -hoz hasonló, csak fókákkal.)
3039
2
Izé
Egészséges a hálószobád?
428
0
Pink Izé
Gyönyörű dualitásaink
394
0
Pink Izé
Mezőelmélet - Amikor a sejtek kommunikálnak
380
0
Pink Izé
"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
The Raven - A holló
De nem a Brandon Lee-féle, merthogy az Crow,
Ez meg Edgar Allan Poe
Bocs csak gondoltam verselek én is hozzá egy kicsit.
Poe gyilkossági ügyekben nyomoz, mert a gyilkos az ő művei alapján gyilkol, és a következő áldozata egy hozzá közel álló lesz. Kell ehhez még több. Engem kapásból megvettek.
1904
0
Film Izé
Az Állami Michael Jackson-képző Intézetben a növendékeknek alsó korhatár; a „szüleiknek” meg alsó IQ-határ nincs megszabva...
(A gyerek kisebb sérülésekkel megúszta. Remélhetőleg az IQ-ja az apjáé lesz az anyjadik hatványán..)
7252
0
Izé
Kokuhaku (2010) - Confessions - Vallomások
Japán thriller, szokásosnak mondható távolkeleti témával - bosszúállás: egy tanárnő bosszút áll az osztályán. Akinek már ennyi elég ahhoz, hogy megnézze és nem érdeklik a részletek, annak nem spoilerezem le az első 10 percet se. Akinek ez nem elég, lehet a trailertől kedvet kap rá. (ami talán túl sokat is árul el?!) ...mindenesetre én
Battle Royale-féle véres gyilkolászást vártam, és amit kaptam az pedig egy 10ből 10es film volt. :)
és ráadásnak egy kis zene a filmből, megalapozni a hangulatot:
Radiohead - Last Flowers
2321
0
Film Izé
Paladog
7335
5
Game Izé
Nincs magyarázat: a NASA is vizsgálta a Guadalupei Szűzanya kegyképét Megállapították, hogy a szövet hőmérséklete állandóan 36,6 fok, mint egy élő ember testhőmérséklete. Mária övéhez sztetoszkópot közelítettek, amellyel tisztán kivehetővé vált a magzat szívverése - 115 pulzus percenként.
7638
0
Izé
4726
0
Game Izé
Víznyelő - Bimmah, Omán
4710
1
Izé
Ismeretlen tengeri lényt filmeztek le egy víz alatti fúrásnál használt kamerával.
Cikk
7861
1
Izé
Kis retro, 15 korábban (állítólag) nem látott fotó
Marilyn Monroe fiatal korábóll.
1059
0
Film Izé
A 180 fok című rövidfilmben fiatalok válaszolnak a rendező villámkérdéseire. A kérdések kényszerítő logikája hatására végül mind a hét liberális gondolkodású fiatal megváltoztatja véleményét az abortuszról, amelyet a náci népirtással állít párhuzamba a rendező. 33 perc, magyar felirattal.
5955
3
Izé
Harry Winston Opus 12
A mutatók mechanikus sziluettjeként lenyűgöző időleolvasási élményt biztosít az Opus 12. A 607 alkotóelemből álló, rendkívül bonyolult szerkezetű Harry Winston büszkeségből mindössze 120 darab készült. 260.000 dollárért (59 millió Ft!) az ínyencek vihetik.
1739
1
Tech Izé
Tizenöt perc sportért három évet kapunk - nem felfüggesztve
480
0
Pink Izé
A nők érzékenyebbek a vízhiányos állapotra
311
0
Pink Izé
Érdekes betegségek VI. - A szexszomnia
688
0
Pink Izé
Javíthatók az életrajz fekete lyukai?
356
0
Pink Izé
Apróságok, amelyek igenis számítanak az állásinterjún
481
0
Pink Izé
Nem esett messze az álla a faterjától(?)..
1342
0
Sport Izé
Egely "prof." újra
hallat magáról. Ezúttal nem a (
Gróf) spanyolviaszt fedezte fel, hanem a "magfúziót" a mikrosütőben: állítása szerint szénből vas képződik, ceruzabelet mágnesezhetővé tesz faszén és mikrohullám segítségével.
A
hosszabb változat.
(és legyetek szívesek ügyet sem vetni a beágyazott videó alatti hozzászólásra, az olaj meg atomerőmű-lobbi mindenféle zagyvaságot terjeszt a ceruzabelek vasoxidtartalmáról... ;))
4329
0
Izé
Nem tanulnak egymás halálából a fényevők. Úgy tűnik, az 50 év körüli svájci nő látta az indiai gururól készült filmet, amiben a férfi állítja,
70 éve nem evett semmit, és mégis él.
4635
0
Izé
Csoda vagy fenyegetés az új HPV oltás?
Nem csak lányoknak, de már fiúknak is ajánlja a HPV oltást az amerikai egészségügyi hatóság. A CDC tavaly októberi döntését arra alapozza, hogy a Gardasil (nálunk Silgard) néven forgalomba kerülő védőoltás elméletileg nem csak a méhnyakrák, de a nemi szervi szemölcsök és a végbélrák megelőzésére is alkalmas.
A Gardasil sokat ígért, mára mégis igen ellentmondásossá vált a megítélése, hiszen sok szülő azt állítja, gyermeke a védőoltástól lett visszafordíthatatlanul beteg. A kiváló televíziós újságírónő, Deanna Dewberry a Wish-TV hírcsatorna számára átfogó riportot készített a témában.
HPV elleni oltás mellékhatásai
1572
1
Izé
A 18 éves Florence Colgate a tökéletes arc boldog tulajdonosa (a tudósok szerint). Állítólag ehhez ez kell:
- a pupillák közötti távolság éppen a fele kell, hogy legyen a két fül közötti távolságnak
- a száj és a szemek közti relatív távolság legyen éppen a harmada a hajvonal és az áll távolságának.
13896
1
Izé
Vajon melyik az igazi? ;)
2079
0
Izé
Áder János a Fidesz köztársasági elnökjelöltje :)
2456
1
Izé
LooperA film a közeljövőben játszódik, amikor ugyan már lehetséges az időutazás, de illegális. Joseph Gordon-Levitt egy szokatlan bérgyilkost alakít, a maffia takarítóját. Munkája abból áll, hogy megkapja az áldozatot, szépen becsomagolva, letakart fejjel - 30 évvel a jövőből küldve. Egy nap viszont az áldozat nem más, mint saját jövőbeli énje (Bruce Willis)...
4076
2
Izé
LooperA film a közeljövőben játszódik, amikor ugyan már lehetséges az időutazás, de illegális. Joseph Gordon-Levitt egy szokatlan bérgyilkost alakít, a maffia takarítóját. Munkája abból áll, hogy megkapja az áldozatot, szépen becsomagolva, letakart fejjel - 30 évvel a jövőből küldve. Egy nap viszont az áldozat nem más, mint saját jövőbeli énje (Bruce Willis)...
4927
0
Film Izé
Fekete macska, kéményseprő és zöld Trabant… Babonák, félelmek és legendák. Ha ma a naptárra pillantunk, láthatjuk, hogy péntek 13-a van! Arról kérdezték a Debreceni Egyetemi hallgatókat, hogy mennyire babonásak, mennyire hisznek az „átokban” és vajon ki tudja, hogy kik vagy mik állnak ezeknek a hiedelmeknek a hátterében.
1803
1
Izé
A piroslámpás negyedben sem állt meg az élet... :)
10339
1
Izé
5547
1
Izé