REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Egy animáció a következő marsjáróról, ami a Curiosity nevet viseli.

"A 2011-es év legfontosabb űrkutatási eseményeként novemberben a Curiosity (eredetileg Mars Science Laboratory, MSL) elindul a Marshoz. Ez lesz az eddigi legnagyobb méretű és teljesítményű marsjáró (rover) a vörös bolygón. Nagyobb távolságokat tesz meg, és részletesebb elemzéseket végez majd, mint a nagyon sikeres Spirit és Opportunity. Egy összetett, automatizált, guruló laboratóriumnak tekinthető, amelynek fő feladata az élet lehetőségének - illetve az ezzel kapcsolatos sugárzási, kémiai körülményeknek - a vizsgálata lesz. Tervezett élettartama legalább egy marsi év (körülbelül két földi év), amelyet ideális esetben túlteljesíthet. Nemcsak műszerállománya és technológiája fejlettebb a mostani marsjárókénál, hanem a napelemek mellett radioaktív energiaforrással is bír, azaz társainál több energiát használhat mozgáshoz, mintavételhez és egyéb elemzésekhez. "

Élőben lehet nyomon követni a "marsautó" építését a NASA oldalán keresztül, az alábbi linken.

Illetve itt, még 5 jövendőbeli űreszköz melyeket szintén a 2011-es évben készülnek útjukra engedni.
3299 3 5 Izé
Revanor: A Spiritet pár hónapra tervezték fölküleni, ehhez képest vagy öt évig tökéletesen működ [...]
Rejtő: az első kép amit a Spirit küldött http://www.allhatnocattle.net/Mars%20Rovers.jpg
brandboy: Főlkűldik , hogy arrébb rúgja a Spiritet.
Mind a 5 komment
Sealand Hercegsége

"Roy Bates volt brit őrnagy ügyes jogászokkal folytatott eszmecseréje folytán jutott el 1964-ben arra a következtésre, hogy ha a nemzetközi vizeken álló (angolszász jog res derelicta és terra nullusról szóló passzusaira hivatkozva) elhagyatott U1 Rough Sands erődbe beköltözik családjával, akkor egy önálló szigetállamot tud létrehozni. Ennek megfelelően az U1 platform tetején Roy Bates 1967. szeptember 2-án kikiáltotta Sealand hercegséget, majd önmagát megajándékozta a hercegi, feleségét pedig a hercegnői címmel."

Anglia azóta se tud mit kezdeni az üggyel és a brit felségvizek határait se tudták kitolni miattuk. Először halálra röhögtem magam...
10811 3 22 Izé
BullFrog: http://www.theregister.co.uk/2007/01/12/pirate_bay_buys_island/ Egyébként Pirate Bay akarta megve [...]
BusKeyCome: És még a magyarokra mondják, hogy birka nép... Basznám ki onnan pereputtyostól, mint a macská [...]
Remi Gaillard: Itt nem is az "épületegyüttes" van a hangsúly hanem azon, hogy önálló állam. Az a ki megkapa [...]
Mind a 22 komment
Ultracukiság (^_^)

Nyammogó höri. :)
8677 3 62 Izé
piton78: amúgy ez zsiráf! :)
dude: Egyébként meg nem ismerek itt személyesen senkit, ez a "baráti kör" duma pláne öngól. Mikor [...]
dude: Nem örökölt senki semmit, a jelszavam nélkül hogy lépnének be? Nézd, én sem tartok minden p [...]
Mind a 62 komment
Master Harold...and the Boys

A történet abban a korban játszódik, amikor még a rasszizmus mint eszme még javában hódít. Hally egy 17 éves fehér dél-afrikai srác, aki nem jön ki alkoholista apjával. Mentorra egy fekete pincérben talál, de az ő kapcsolatukat meg a korai apartheid konfliktus, és a kor eszméi nehezítik meg.

Megható film, gyönyörű metaforákkal, és a drámai színészetben jártas emberekkel. Kedvenc gyerekszínészem, aki mellől lehet már el kéne hagyni a gyerek szót, megmutatja mire is képes igazán.
653 1 0 Film Izé
Pet Escape part 2
11691 2 0 Game Izé
The Dilemma

Ronny, és Nick barátok, és munkatársak. Ronny rájön, hogy barátját a felesége csalja. Ezzel pedig ő nem tud mit kezdeni. Te elmondanád a barátodnak?

A filmnek nagyszerű szereposztása van, az alapötlet nem rossz, és az előzetesben is már olyan poénok vannak, amin jókat lehet röhögni. Ha ez az egészben ugyanígy marad, akkor egy egészen szórakoztató filmet kapunk. Persze nem ez lesz életünk legfelejthetetlenebb vígjátéka.
1424 1 3 Film Izé
HoPpY: A poén, hogy ez a film inkább dráma mint vígjáték... Csak a trailert csinálták meg úgy mint [...]
yvaine: Sajna manapsag SZINTE mindegyik poszter ennyire mu.
CRaPtRaSH: túl műanyaghatású ez a kép... de most tényleg... cseszi a szemem nagyon :S (csak az enyémet?) [...]
Az Aranyhaj és a nagy gubanc volt a Disney 50. egész estés animációs filmje. De mi is volt a többi?!
2175 1 2 Film Izé
kovacslacka: Erre most mindenki ráállt. A rottentomatoes listája: http://www.rottentomatoes.com/guides/best_di [...]
kovacslacka: na itt már többet meg lehet tudni róluk (angol): http://www.empireonline.com/features/50-disney-f [...]
23 nagyszerű, filmes buli.

Boldog új évet mindenkinek!
1955 0 2 Film Izé
odabaxok: én meg ezt hiányoltam a listáról: http://www.youtube.com/watch?v=hMzw5ARknRM
Erunder: Hiányoltam belőle a Sortedből a halotti tort: http://www.youtube.com/watch?v=LXvmVGL5bYo és a m [...]
Ikrek születtek, de más-más apától - állítólag ez a 7. ismert eset a világon.

Magyar cikk.
4829 2 16 Izé
közlegény: ja, bagzó macska, biztosra megy :)
rubigo: "Ikrek születtek, de más-más apától" Tisztára, mint a macskáknál/kutyáknál...
BullFrog: Viccelsz? Azért nyújtotta be a keresetet, hogy kapja a gyerektartást, így most 2helyről kapja m [...]
Mind a 16 komment
Falling Skies

A TNT csatorna júniustól indít egy földönkívüli inváziós, posztapokaliptikus, sci-fi sorozatot, melyben Noah Wyle lesz a főszereplő. Az előzetes alapján elég nagy költségvetésűnek néz ki, tehát látványos.

Igaz az oldalukon nincs fent az előzetes, de érdemes meglátogatni, már csak a képregény készítéséről szóló videó miatt is. Ugyanis ebben az esetben a sorozattal együtt készül a képregény. Illetve egy picit hamarabb.
632 0 1 Film Izé
bungle: Új trailer: www.imdb.com/video/imdb/vi568368409/
2010 havi szinten lebontott fail gyűjteménye
25459 20 13 Izé
Mr.T.: kissfreezer küldte: URL: http://www.youtube.com/watch?v=3ZvL58nBC68 Szöveg: Video valogatas az aug [...]
Errtu: http://www.youtube.com/watch?v=3htU3NTqMQs
Nusihusi: A legtöbb azért veszélyes, főleg azok, akik a légzsákkal szórakoznak:D
Mind a 13 komment
"Mit néztek, ti talán nem szoktatok egy hideg téli estén a forró kádban pihenni a gumikacsátokkal?" ;)
9347 7 30 Izé
bungle: www.youtube.com/watch?v=aZ71b_q5ppQ
bungle: www.funpic.hu/hu/kategoriak/cicak/44220_
Nas: Ez is de szép ceca. Bírom a zoknisokat (...szandál nélkül). :)
Mind a 30 komment
Witch Trap Escape
2883 0 0 Game Izé
Kétfejű csecsemő jött a világra az indiai Tirupati városában. Csak néhány óráig élt.

Indiában nem ez az első eset, hogy furcsa rendellenességgel születnek meg csecsemők: két évvel ezelőtt egy kislány négy szemmel, két orral és két szájjal jött világra. Akkor a helybéliek egy része úgy gondolta, hogy a kislányban Ganesh hindu isten öltött testet.
4828 1 35 Izé
Tooni: Az egy gyerek :) Képpel is eme képtelenség: http://www.bbc.co.uk/news/health-16300314
bungle: Kétfejű ember született (most Brazíliában) www.otvenentul.hu/egeszseg/57591
Nusihusi: Ez elég bizarr:(
Mind a 35 komment
Mondatok, melyeket nem szívesen hallunk karácsonykor

"Nálunk nincs ajándékozás. Ez csak egy neokapitalista amerikanizáció, melynek a fogyasztói társadalom nyájába tartozó agyatlan birkák úgy esnek áldozatul, hogy a plázákba költözött sátán…"
1543 1 24 Pink Izé
clownessa: http://www.demotivalo.com/view/13386/az-eletben-semmi-sem-olyan-biztos - :D
Drevway: Gyerekek de jó titeket olvasni :D
Purple: most jöttem rá, hogy a készülgetés tényleg sokkal jobb, mint maga a karácsony, ezért inkább [...]
Mind a 24 komment
Így csökkentheted étvágyadat gondolattal

Talán első hallásra furcsának tűnik ez a kijelentés, de kutatók szerint, ha részletesen elképzeljük, hogy mit eszünk, milyen sorrendben és milyen módon, máris csökken az étvágyunk.
468 0 2 Pink Izé
julis123: :'D
zeiksz: Nyugi. második hallásra is..
Rövid videó csattanós véggel: Kis Miki már nagyon izgatott, hogy mikor érkezik a nagybácsi... :D
13786 1 4 Izé
Csádi: http://www.youtube.com/user/SaladUK#p/u/0/Cid1Bh5t6SU XDDDDDDD
Shadow Beast: újabban funvides vidóknál nálam is ezt csinlja h kb 20-30 másodpercet betölt utánna mintha v [...]
defty: legalább 10* próbáltam megnézni de az 1 mpnél mindig azt írja hogy a videónak vége le se tud [...]
Mind a 4 komment
"Kesha vagyok, 34 éves és imádom a vécépapírt... ENNI."
3885 1 20 Izé
bungle: Napi egy guriga vécépapírt eszik meg az ötgyerekes anya http://velvet.hu/elet/2014/12/18/napi_eg [...]
Kremy: Pica a betegség neve,vannak még furább dolgokat eszegető emberek... bismarck33 neked meg gratul [...]
Sheyenne: Ebben az a jó, hogy a cellulózt az ember szervezete nem tudja megemészteni. Ergo ha a hölgyike n [...]
Mind a 20 komment
Mindjárt itt a karácsony, meg amúgyis vége a 2010-es zenei tehetségkutatóknak, ja és persze azt se felejtsük el, mennyire rosszak voltatok idén... Szóval most mindenkinek kellemes bűnhődést kívánunk ezzel a szívmelengető "ünnepi" dalocskával!

Akinek esetleg megtetszett, ajánlom MajelaZeZeDiamond további felvételeit.
10050 1 12 Izé
AVIREX: Köszi! Igen, pl. a tv-ben is ilyen spotokat bedobhatnának néha.
bungle: www.youtube.com/watch?v=3KGF7SAPMAY ;)
AVIREX: Aha, csak a hagyományos jingle bells dalokkal már kivagyok :-)))
Mind a 12 komment
Esküszöm jobb hangja van, mint Király L. Norbinak. :D
8467 9 8 Izé
lb7: Marilyn Manson cuki kiadásban.
Ctx Twin: RIP :(
Nusihusi: A papagájok is jófejek:)
Mind a 8 komment
Hízol, pedig nem eszel? Egy rejtett zsírtápláló anyag az oka
1072 0 2 Pink Izé
Purple: szerintem meg sem érezni, max egy kicsit, és olyan magíze lesz a kajáknak, ami szerintem nem baj [...]
zeiksz: Mondjuk kíváncsi lennék, hogy a cikkben említett "mit használjunk helyette" mennyibe is kerül, [...]
Egy tengerparti kis "viskó" a Kajmán-szigeteken.

Itt vehető meg, ha esetleg a karácsonyi ajándékomon gondolkoznátok. ;)
11700 7 17 Izé
izébigyó: 16 milliárd forint a földi paradicsom http://hir.ize.hu/comments.php?post_id=99337
Szita: Én ezt a házat láttam élőben. Sajnos csak kívülről.
levike: hát szerintem kegyetlen jó. például a 'nappali' azzal a hatalmas üvegfelülettel, az ágy azzal [...]
Mind a 17 komment
Lövöldözés egy floridai iskolában. Az intézményben a vezetők értekezletet tartottak, amikor az 56 éves Clay Duke fegyvert fogott rájuk és a felesége kirúgásával kapcsolatban faggatta a láthatóan rémült oktatókat.

Még több videó az eseményről a CNN oldalán.

Magyar cikk.
9028 3 28 Izé
zeshka: sajnos sosem a hivatkozás számít. ha így lenne, akkor jogosan védte volna a bácsi a veteménye [...]
Luperator: Szerintem meg lelőheted. Csak jó dolgokra kell hivatkozni.
zeshka: nagyon más rendszer van ezeknél... természetes, hogy ha bemegy a tolvaj a házadba lelőheted. it [...]
Mind a 28 komment
Az idei esztendő utolsó nyereményjátékában az Activision-Blizzard, az AN-TEC és a HRP-BSC felajánlásának köszönhetően az eddiginél is több nyereményt sorsolunk majd ki. Call of Duty: Black Ops (PS3) Star Wars: The Force Unleashed 2 (X360, PS3) Apache: Air Assault (X360) Singularity (X360) Bakugan: Defenders Of The Core (X360, PS3) Prince of Persia: The Forgotten Sands (PS3) Shaun White Skateboarding (PS3) DJ Hero 2 (X360) Prince of Persia póló, Far Cry 2 póló és kistáska, HAWX 2 póló, Assassins Creed: Brotherhood poszter HRP-BSC nyereménycsomag (pólók, tollak, poszterek, egérpadok stb.) Fable III poszter Egyes nyereményekért a Facebook csoportunkhoz csatlakozva tudtok majd versengeni, ennek részleteit a Facebook oldalon fogjuk közzé tenni, míg a többi játékra a szokásos formában lehet jelentkezni, azaz  a regisztrációt követően néhány egyszerű válaszra kell helyesen válaszolnotok.

A nyereményjáték 2010. december 6-án vette kezdetét, és 2010. december 23-án zárjuk le a sorsolást. A nyertest e-mailben értesítjük, nyereményét pedig postai úton veheti majd át. Sok sikert kíván a JÁTÉKOK.hu szerkesztősége és a nyereményeket felajánló cégek.
1083 0 0 Game Izé
Románia, én így szeretlek! :D
11755 2 6 Izé
Drawen: minden a helyére került...
Grimmly: Hejh: "Kis kuka, nagy kuka, nem nyílik hiába" "Bele esik aparasz és eltörik a lába" [...]
Phaeton: Nem az ilyenekre szokták azt mondani, hogy megtalálta a folt a zsákját? :D
Mind a 6 komment
Téli hiánypótló eszköz a "muníció" gyártáshoz. ;)
4726 6 15 Izé
Laretta: Tetszik de félnék ha vki egy betonkemény hólabdával ütne meg
Mr.T.: Szart is lehet vele gombócolni? Mert akkor jól jött itt, mindig megy a szardobálás egy-két tro [...]
I. C. Wiener: Most mondjak le arról, hogy lilára fagyjon a kezem hógolyókészítéskor? Ugyan kérlek, ez hozz [...]
Mind a 15 komment
60 karakter, akiknek össze kéne házasodniuk. Elég érdekes párok jöhetnének össze a filmvilágból.
1888 0 4 Film Izé
Erunder: Bocs, csak gondoltam ha azt írom, hogy az az értelme, hogy vicces belegondolni egyes párokba, ill [...]
marti19: Téged ki kérdezett? Rejtély
Erunder: Neked van humorérzéked? Rejtély!
Mind a 4 komment
 Három dolog, amit összeköltözés esetén szem előtt kell tartani
592 0 0 Pink Izé
Ezeket tilos fogyasztani, ha fogamzásgátlót szedsz - Teherbe is eshetsz!
1303 0 5 Pink Izé
eerix: valószínű,hogy a 2 csoda billentyűkombináció segítségével született meg a cikk, de át kel [...]
zeiksz: Nem olvasnám el: copy/paste valami orvosi/gyógyszergyártós honlapról és csocsi.
marti19: XDDDDDD
Mind a 5 komment
Itt "eldőlt" az, hogy ki nem fog biztosan indulni a jövőre megrendezett rúdtánc világbajnokságon. :D
9571 1 6 Izé
Maccoyi: Már csak azért se... :D Amúgy ma eszembe jutottál, mert Nemesv.-ra vittek tőlem árut és ott e [...]
CRaPtRaSH: hjuuuuuujjjjj :DDD szemét vagyok,de röhögtem ahogy elvágódott :D (most jöhetnek a crap,reméle [...]
Németh István: :?
Mind a 6 komment
Korlátoltak akcióban...
10975 4 16 Izé
Purple: mi hájas ezen te idióta? talán te vagy a túl nyeszlett... de agyilag is
Németh István: LOL mekora hűjék nemis értem mit várt egy ijen hájas lányt egy ojan hűjék
davids83: Sztem nem tört el, csak a vége kicsúszott a rögzítésből.. A régi Ikarus buszon velem is tör [...]
Mind a 16 komment
"Izés esküvő" rovatunkban Joseph Guiso, aki a kutyáját vette el feleségül.

Pár korábbi: aki egy videójáték karakterével, aki a párnájával, aki R2D2-val és aki saját magával házasodott meg.
3374 2 16 Izé
Ancen: Dögöljön meg....
rubigo: pfejj
samuel: ilyen emberek is vannak...
Mind a 16 komment
Az Univerzum csillagainak száma valószínűleg háromszor több, mint amennyit jelenleg észlelünk, állítja a Yale Egyetem csillagásza, Pieter van Dokkum a Nature folyóiratban. A tanulmány arra a tényre támaszkodik, hogy a WM Keck Hawaii Obszervatóriumban úgy találták: nyolc közeli elliptikus galaxisban húszszor több vörös törpe létezhet, mint a Tejútban.

Van Dokkum szerint milliárd olyan bolygó keringhet ezen csillagok körül, melyek a lakhatósági zónába eshetnek, s nagyjából tízmilliárd évesek.

Egyébként ma 20 órakor a Földön kívüli élethez kapcsolódó bejelentésre készül a NASA.
2848 2 66 Izé
bungle: A NASA bizonyítékokat talált a földönkívüli élet létezésére www.nepszava.hu/articles/arti [...]
thisisreal: Erre azt hiszem érkezett egy válasz Szenditől, amire ők megint írtak egyet, amit be is linkelte [...]
thisisreal: Német kutatók szerint téved a NASA http://vilagtudomany.hu/index.php?data[mid]=7&data[id]=813&nem [...]
Mind a 66 komment
3 reménytelen pasitípus, aki sosem vesz feleségül - Ne kezdj velük!
1329 0 0 Pink Izé
Válassz retró esküvőt!
474 0 0 Pink Izé
Mai találós kérdésünk: szerintetek mire használható a képen látható eszköz?

Annyira egyszerű a válasz, hogy nyugodtan szabadjára engedhetitek a fantáziátokat! ;D
18193 1 34 Izé
pee.7: .fd
Maccoyi: Hmmm...micsoda fantázia... ;)
samuel: A helyes válasz a sor nyito!:D
Mind a 34 komment
Ezmiez? - kérdezhetnétek...

Pete Burns és együttese, a Dead or Alive a nyolcvanas évek egyik legnagyobb felfedezettje volt (You Spin Me Round... c. slágerüket biztos ismeritek). A banda befutása óta Pete sorozatosan esett át kisebb-nagyobb plasztikai műtéteken, amelyek mára szinte teljesen eltorzították arcát. A Geronazzo Mária férfi megfelelőjeként éldegélő egykori énekesnek állítólag annyira szét van plasztikázva az arca, hogy akár bármikor leválhatnak egyes részei.
8115 1 22 Izé
bandee1219: http://funpic.hu/hu.picview.php?id=23067
.::JunKieEQ::.: Randa egy ratyi... :DDD
Nas: Nagyon durva, hogy úgy néz ki mint egy elbaszott porcelánbaba, aztán meg megszólal mély férfi [...]
Mind a 22 komment
Új őrület: meztelen esküvő  
997 0 0 Pink Izé
Romantikus frizura esküvőre és különleges alkalmakra
687 2 2 Pink Izé
Purple: mert az egy stílus :D nem arról van szó, hogy szerelmet vall a frizurád, hanem az adott korra je [...]
zeiksz: Mitől romantikus egy frizura? (Nem azért kérdem, mert nem különösebben tetszik, csak érdekel. [...]
Karabash, a legszennyezettebb város. A 15.000 fős város üzeme évente kb. 180 tonna gázt termel, ami savas eső formájában hull vissza.
9367 6 16 Izé
Laci: "Hogy lehet ilyen helyen élni?!" Sehogy. Ez is egy (kapcsolódva egy másik, nem túl régi, linkh [...]
lb7: Jesszus! Hogy lehet ilyen helyen élni?!
l3azsi: Ott tartottunk, hogy magunk miatt a saját személyes terünk barátságossá tételéért, illetve [...]
Mind a 16 komment
Régebbi postok...