REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Dell Studio Hybrid - Újabb mini pc
Belevetette magát a Dell is a minigépek világába, név szerint a Studio Hybriddel, amit úgy emlegetnek, mint a cég első lépését egy környezetbarát PC megalkotása felé, amelyet laptop-alkatrészekből állítanak össze a minél kisebb méret és fogyasztás érdekében.

Konkrét számokat említve ez annyit tesz, hogy míg egy torony 300 wattos tápot igényel, addig a Hybrid 65 alatt marad, és 80%-al kisebb még egy mini toronynál is. Állítják továbbá azt is, hogy az új rendszerük "le fogja hagyni a Mac mini-t is", mivel opcionálisan választható lesz hozzá Blu-ray meghajtó (hajrá, HD), HDMI-kimenet, TV-tuner és 8-az-1-ben kártyaleolvasó is.

Már a sokrétű lehetőségekből is látható, hogy a személyre szabhatóság ezúttal különös hangsúlyt kapott, és ez nem csak a belbecsben, de a külcsínben is megnyilvánul, mivel egyrészt számos színben, másrést pedig a láthatólag egyre divatosabb bambusz-borítással is kapható - a gépet pedig tetszés szerint tárolhatjuk fekvő pozícióban éppúgy, ahogy a hozzá tartozó speciális állványon, állítva is.

Technikai téren sincs ok a panaszra, mivel azon túl, hogy $499 még nem is olyan vészes ár érte, a céljának (házimozi-gép) tökéletesen megfelel, (a cég állítása szerint legalábbis) az elsődleges otthoni számítógép szerepét is be tudja tölteni a maga 1,73GHz-es, kétmagos Pentium processzorával, 2GB memóriájával és 160GB-os merevlemezével, valamint Vista oprendszerével. Lesznek azonban csúcskategóriás modellek is, amelyek már 2,6GHz-es Core 2 Duo-val, 4GB RAM-mal és 320GB hellyel büszkélkedhetnek majd, valamint a korábban már említett Blu-ray opción kívül még 802.11n-es WiFi-vel és Bluetooth-al is - plusz, szintén opcionálisan, egy RF-alapú vezeték nélküli billentyűzettel, amennyiben a szoba másik végéből is szeretnénk használni.

Magától a cégtől már kapható, egyéb csatornákon keresztül majd csak ősztől várható.

(Szerző: Gabriel)
652 1 0 Tech Izé
Ugrás a nagy ezüst labdával... :D
7656 4 19 Izé
Laci: Igaz, hogy engem mindig móresre tanítottak, nem pedig Mózesre, de hogy holnap keresek egy akácf [...]
Re-Peet: Miért hülyül meg mindenki ha kezébe kerül egy ilyen...?
Samure: Nemlehet hogy együtt szívtak? :D
Mind a 19 komment
A világ legkisebb kígyója. Barbadoson fedezték fel, mindössze 10 centiméter, és spagettivékony.
A kígyó Leptothphlos carlae névre lett keresztelve - a 3100 ismert kígyófaj legkisebbje. Az állatot Dr. Blair Hedges amerikai biológus fedezte fel. Miután a kutatók megtalálták az első egyedet, több száz követ fordítottak fel, hogy még egyet találjanak. Összességében Hedges és felesége mindössze két nőstényt talált.
Elmondása szerint valójában ezen fajból már volt három igen régi példánya, az egyik a londoni Természettudományi Múzeumban, és kettő Martinique-en, szintén múzeumban. Ám azon fajokat rosszul azonosították. Hedges magyarázata szerint egy új faj azonosítását igen megnehezíti, ha az élőlény ilyen apró. "Az apró állatoknál a különbségek sokkal finomabbak, és gyakran nem veszik őket észre". A modern genetikai ujjlenyomat vizsgálat gyakran az egyetlen módja a fajok szétválasztásának. "Az a nagyszerű, hogy két kistermetű kígyó között is ugyanolyan különböző a DNS, mint két nagyobb faj esetén, így lehetővé válik, hogy olyan különbözőségeket is észrevegyünk, amelyeket egyébként puszta szemmel nem látunk" - mondja Hedges.
Más kígyófajjal ellentétben - melyek egy nemzés során akár 100 tojást is leraknak -, a világ legkisebb kígyója mindössze egyetlen tojást rak.
1801 3 8 Izé
MonTom: Én? ÁÁÁ dehogy. Rafinált jószágok ezek.Biztos kifigyelték az őrök viselkedését, majd az [...]
rivaul: Igen s én olvastam először... Még az a példány is volt a kezembe ami nálad kötött ki :P
Dawe: ez benne volt a mai blikkben :D
Mind a 8 komment
A Playaz Only egy egyedülálló kezdeményezés Magyarországon. Ha jellemezni kellene, akkor úgy lehetne körül írni, mintha a Playboy magazin lenne hiphop verzióban. Ezért a tagok nem is csak zenével foglalkoznak, hanem mindennel, ami a jó csajokkal és a rappel kapcsolatos. Egyéb információ
669 2 3 Zene Izé
Füves: Szerintem kicsit cink hogy azért regisztráltál külön hogy ezt leírd és nem mered felvállalni [...]
Brutality: Mi ez az ótvar szar? Kár, hogy nem lehet negatív pontot adni rá. Hányás az egész...
spider86: a myspaces playerben a 2nd track nem rossz de csak a raggas csákó miatt (kicsit deego flesse van) [...]
Final Ninja
3779 7 3 Game Izé
Mo: a 16odik pálya már nagyon nehéz :S csak nemtudom abbahagyni :)
Mo: ez nagyon jó! :)
s.csuli: hogy kell el inditani?
Extrém talicskázás, ha fel akarod dobni az unalmas trágyahordást :D
527 2 1 Sport Izé
Zserigta: ÚRISTEEN! XD Ez mekkora. Talicska freestyle. LOL
ööö.... ügyes...
386 0 0 Sport Izé
Úgy látszik, ennél a hölgynél nincs olyan, hogy  elveszett labda. :O
807 0 3 Sport Izé
FallenAngel: She was promptly fired for interfering with the game.
sahinel: his is a viral video, its for a gatorade commercial, in slo-mo they add the ball, there is no ball i [...]
FallenAngel: Szegény lányt kirúgták ezért :( Ő az új Princess of Persia :D
Akrobatikus "ninja man".

Hmmmm, ügyes! ;)
449 0 0 Sport Izé
B.J. Blazkowicz, az amerikai hadsereg titkos ügynöke ismét a világ megmentésére siet, különben a Náci Birodalom okkultista erőinek köszönhetően végleg eltiporja a világ nagyhatalmait. Itt a Wolfenstein előzetese!
739 2 1 Tech Izé
MonTom: Apám de boldog lenne ha ezt megélte volna.
Egy kis görkori Japánból.(Eito Yasutoko)
283 0 0 Sport Izé
Fingerboard reklám

Csak úgy, mint a nagyok!
454 1 0 Sport Izé
Mike Aitken... Gyerekek, a bácsival ellentétben ti mindig viseljetek sisakot, mert elestek és szétkenitek az arcotokat!
359 1 0 Sport Izé
Főszerepben ismét a rabló, aki most úgy gondolta ideje egy kicsit felújítani a konyhát...
6499 2 26 Izé
gigo: ha az én lakásomat szedné így szét, úgy tarkón csattintanám, hogy a farka végéig kettéhas [...]
bungle: :) Máskor érdemes beküldés előtt rákeresni. ;)
gvereb1: bocs-bocs ezt megint elnéztem
Mind a 26 komment
Egy kis trial...
373 0 0 Sport Izé
Egy kis MBW-ezés Dave Mirrával...
266 2 1 Sport Izé
Grábor: jól nyomja a koma bár én annyit értek ehhez csak hogy pár trükk nevét tudom meg azt hogy hogy [...]
X-Raye

(úgy emlékszem már láttam ezt itt. kerestem, de nem találtam. ha tényleg volt és valaki megtalálta jelezze. - errtu)
1547 1 7 Game Izé
Rthlss22: menjetek máá:D
Purple: én meg jól visszapontoztam és most több, mint az alap :DDDD
Errtu: köszönjük. látjuk :)
Mind a 7 komment
Generation RC
1596 2 0 Game Izé
Armin van Buuren @ Armin Only Bukarest (Római Arénák, jún. 28)

Nem tudom valaki volt-e még ezen innen az IZÉ-ről, de nekem életem legjobb bulija volt, még úgy is, hogy a 8-ból 2.5 órát zuhogott az eső.

Saját videók úgyhogy azt csináltok velük, amiket akartok, nem ragaszkodom a copyright-omhoz. :D
463 1 0 Zene Izé
Ez a kapus talán kicsivel ügyesebb, mint  legutóbbi  társa
537 0 1 Sport Izé
Balázs: ez valami megyei 100ad osztály amúgy?!:D
Wolf Wigo  vízilabdás trükkjei
422 0 0 Sport Izé
Mai Ismeretterjesztő rovatunkban a nagy fehér cápa.

A nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias) a porcos halak (Chondrichthyes) főosztályának a heringcápa-alakúak (Lamniformes) rendjéhez , ezen belül a heringcápafélék (Lamnidae) családjához tartozó faj. A Carcharodon nem egyetlen élő faja.
Nagy fehér cápa valamennyi világtengerben megtalálható, de előnyben részesíti a meleg és mérsékelt vizeket. Elvétve előfordul Dél-Ausztrália, Új-Skócia és Izland hidegebb vizeiben is. A nagy fehér cápák állandóan mozgásban vannak, ezért lehetetlen meghatározni a számukat. Úgy tartják, hogy a nagy fehér cápa nem gyakori faj.

Egy repülő fehér cápa. ;)
Amikor béna és a hajóra ugrik.
Egy szép példány.
Sárga téglalapos cápás videó.
Eats Tuna.
Aki legyőzte.

+

C ápás háttérképek.
megj.: Engem mindig kiráz a hideg tőlük. :)
4044 5 22 Izé
rituska001: szerintem nem lenne időd szívrohamot kapni:D
Szmiri: nem vagy egyedül xD asszem ott kapnék szívrohamot
rituska001: én rettegek a cápáktól:D most megyek Balatonra,tuti be fogom képzelni,hogy ott úszkál néhán [...]
Mind a 22 komment
Shaq letépi a gyűrűt.. jól :D

Itt pedig Jordan alkot. :)
498 0 0 Sport Izé
Csobb! :)

Frissítés: Best Blob Video (köszi Soul Deprived)
9745 8 41 Izé
Schabee: hát ez király errtu :D amúgy ha már mindenki a kipróbálás mellett van akkor én megmondom ős [...]
Errtu: Azt hiszem ez passzol hozzá: http://www.funpic.hu/hu.picview.php?id=9278
Soul_Deprived: ugyan nm :)
Mind a 41 komment
A szabadrúgáslövő-világbajnokságot első alkalommal 2004-ben rendezték meg, akkor Ugur Yildirim végzett az élen, a résztvevők között a legnagyobb név pedig az azóta visszavonult Zinedine Zidane volt, aki az ötödik helyet szerezte meg.

Az idei döntőbe két mexikói jutott Rafael Márquez és Jared Borgetti személyében.
Kettejük közül nagy csatában a Barcelona játékosa győzött, így ő vihette haza az egymillió dolláros fődíjat, míg a kapusok versenyét megnyerő David James félmillió dollárral gazdagodott.

Ronaldinho

Toldo egyik védése

Borgetti

Összefoglaló

 

 
362 0 0 Sport Izé
Sorter Bob
631 0 0 Game Izé
Új, Atom processzoros tábla PC-t készít a Fujitsu A Fujitsu is beszáll az Atom-őrületbe, ugyanis legfrissebb noteszgépe, amely tulajdonképpen egy UMPC (Ultra Mobil PC, azaz kisméretű, könnyen hordozható) és egy tablet PC keveréke, az Intel egyik Atom processzorával van felszerelve. A gyártó újdonsága a Lifebook családban foglal majd helyet, az U2010-es típusjelzéssel ellátott újdonság specifikációi első ránézésre egészen jók.

A fenti képen látható Lifebook U2010-es modell egy 5,6 hüvelykes képátlóval rendelkező kijelzőt hordoz magában, amely 1024 x 768 pixeles natív felbontással üzemel. A kis készülék mindössze 680 grammos súllyal bír, így rászolgál az UMPC elnevezésre is, de kihajtható és elforgatható kijelzőjének köszönhetően tablet PC-ként is tökéletesen használható. A Fujitsu újdonsága tartalmaz beépített WiFi és Bluetooth adaptereket, ezen kívül GPS vevővel is ellátja majd a gyártó. A különleges konfigurációban 1,6 GHz-es vagy 1,8 GHz-es Intel Atom processzor kap helyet, a rendszer 1 GB DDR2-es memóriával, 80 GB-os merevlemezzel és Windows Vista operációsrendszerrel kerül forgalomba.

A Fujitsu a kis készülék várható megjelenésével kapcsolatban egyelőre nem szolgált információval, ám az már tudható, hogy a Lifebook U2010-es modell ára valahol 1300 dollár környékén fog elhelyezkedni.

(Szerző: J.o.k.e.r)
869 0 0 Tech Izé
Catalepsy - Trust

megj.: nem összekeverendő az ugyanezen a néven futó, Zalaegerszegi death metal bandával...
212 0 0 Zene Izé
A Budapest TV új vetélytársa, a Zenit TV. Ugyanazok a színvonaltalan műsorok, emberek, díszletek.
Itt éppen "MC Vaskor 2012" okosságai láthatók, hallhatók... :D
6509 3 51 Izé
Smilish: Nos... ez a lány gyönyörűen betanult egy kettő szót, de hogy mik azok arról már sejtelmes fi [...]
Erunder: Bárcsak ne tenné :DD
adam001: Szerintetek vesz közben levegőt???
Mind a 51 komment
Travis Pastrana újabb őrültködése
290 0 0 Sport Izé
Jon Lajoie - High as Fuck

Azt hiszem róla nem is kell sok infó, hallgassátok és figyeljetek a szövegre, és ha tetszik a többi számát se felejtsétek el meghallgatni, úgy mint a 2girls1cup song-ot vagy az Everyday normal guy-t!
308 0 2 Zene Izé
MStipee: A song for the women mégjobb (show me your genitals), perszecsak poén, úgy is kell felfogni :)
Purple: tecc
Jeff Harlow lelkész "motoros bemutatója" az istentiszteleten. :)
4085 0 6 Izé
AVIREX: először kajak bekerázott a tag,aztán látta nincs baleset azt hitte ő most kurvanagy sztár .]] [...]
M.Andreas: Most mi? Elment, szépen leparkolt, és utána hazament, mintha MISE történt volna. ... Ez most [...]
nymisi: ISTEN barma.. :)
Mind a 6 komment
Bungee Jumping - Macau Tower 233m

Heliko pterből 500m

Bloukr ans Bridge

Amikor szakad a kötél
253 0 0 Sport Izé
Gonzales - Take Me To Broadway

Chilly Gonzales aka Jason Beck mint zongorista futott be karriert, de a 90-es években jelentek meg könnyű zenei albumai is.

Hallgassátok meg ugyanezt a számot zongorán is, elképesztő, hogy mennyire át tudja vinni az elektromos hangszerek dinamikáját egy zongorára. (kicsit lassan indul de érdemes kivárni)

Wikipedia (angol)

Honlapja
335 1 1 Zene Izé
AVIREX: ez jó zene.. igaz nem mai,de még mindig szeretem hallgatni!
Energiatakarékos pici PC a Cherrypal-tó A Cherrypal, aki tulajdonképpen egy egyelőre ismeretlen gyártó, új megoldással jelentkezik a piacon. A vállalat egy kisméretű komplett PC-t mutatott be, amely alapjáraton mindössze 2W-os fogyasztás mellett üzemel, ára pedig rendkívül kedvező, összesen 250 dollárt kell érte letennünk az asztalra.

A kis számítógép elegendő teljesítménnyel rendelkezik ahhoz, hogy internetezni tudjunk vele, a készülékben egy 400 MHz-es órajelen üzemelő, hárommagos Freescale MPC5121e mobileGT egység található, amely eddig főként autós navigációs rendszerekben volt megtalálható, teljesítménye nem összehasonlítható az Intel és az AMD processzoraival. A rendszer 256 MB DDR2-es memóriával, valamint  4 GB NAND flash memóriával van ellátva, ez utóbbi ad helyet az operációsrendszernek, amely jelen esetben egy Debian alapú linux rendszer. A webböngésző szerepét a FireFox tölti be, amely az összes bővítmény és Linux média plugin kezelésére képes. A kis szerkezet beépített 802.11 b/g  WiFi adapterrel, két darab USB porttal és egy ethernet porttal van ellátva, de ezeken kívül egy VGA kimenetet, valamint egy sztereó hangkimenetet is találunk rajta. A Cloud Computer névre hallgató rendszer az átlagfelhasználók számára gyengének bizonyulhat, de a maga kategóriájában elég ütőképes, és ami a lényeg: rendkívül keveset fogyaszt. A pici PC-vel internetes videókat, flash animációkat, illetve különböző weboldalakat nézegethetünk, de akár irodai munkára is alkalmas a készülék.

A Cherrypal kis gépe nem csak egy egyszerű, alacsony fogyasztással üzemelő PC, annál bizony sokkal több. A gyártó a kis készülékhez kevés adattároló kapacitást biztosít ugyan, de cserébe 50 GB-os ingyenes internetes tárhelyet ad minden egyes vásárlónak. Az információk szerint ez a tárhely a jövőben bővülni fog. A Cherrypal megoldása rendkívül biztonságos, ugyanis a Cloud rendszer szoftveres és hardveres adattitkosítással éri el az internetet.

A rendszer az alacsony fogyasztás mellett 80%-kal kevesebb alkatrészből épül fel, mint egy átlagos PC, így környezetkímélőnek mondható, viszont a készülék háza hagyományos műanyagból készül, ami ugyanolyan veszélyes a környezetre, mint a többi PC borítása. A kis készülék mégis különleges, ugyanis gyártója szerint elég jó minőségű ahhoz, hogy akár 10 éven keresztül is hibátlanul tudjon működni, ám a felhasználók nagy része ennyi ideig nem tart meg egy gépet, többnyire 2-3 évente cseréli konfigurációját. A gyártó erre is kitalált egy környezetkímélő és mellesleg ötletes megoldást: a vállalat a megunt készülékeket visszavásárolja, majd a fejlődő országokban újra értékesíti, így a kis gépek valóban hosszú ideig lehetnek majd használatban.
931 0 3 Tech Izé
rivaul: Igen ez csak egy kis pc nem noti... Szal ehez +bill egér monitor stb :)
wowbagger: ööö...ez egy pc sztem.számítógép.nem notebook vagy tablet pc. nincs képernyőő.azt vegyé
gvereb1: mekkorka a képernyője?
Missile Game 3D
2245 2 5 Game Izé
inthemood4ska: Szorri,ez még csak az első posztom, és csak a "missile game 3d"-re kerestem rá, nem a "Csőfutam [...]
anon: Volt: http://game.ize.hu/comments.php?post_id=100
asciimo: régen ment csont nélkül :P megnézem most hogy állok vele :)
Mind a 5 komment
Felemás korlát gyakorlat szabadstílusban :)
479 0 1 Sport Izé
Máln@: hehehe :) szegény hogy bevágta a hasát(is):D
DUI - Egy szórakoztató, egyensúlyozós, ügyeskedős gémizé jó zenével. :)
2504 3 14 Game Izé
Nigel: a lista 2. helyén állok a napiban.:D:D 80306 vagy mennyi.:D egész jó kis játék...
anon: Sikerült! :D A 35ös megkínzott de abban is lehet csalni :D
Jozef7: jaja az nagyon jó játék
Mind a 14 komment
Snowbike freestyle ugrások
219 0 0 Sport Izé
Egyszer megkérdezték Cserháti Zsuzsát, hogy mi a véleménye a kortárs, sztárolt amerikai énekesnőkről. Két nevet említett, akiket szerinte minden látszat és felszínes sallang mellett is "gyönyörűség hallgatni", mert ők "tudnak énekelni".

A nem saját dalát, de azt talán a legszebben előadó hölgy a képről érhető el, az ABC-sorrendben második énekesnő legismertebb dala pedig itt hallgatható meg. Fiatalon és normálisan pedig itt és itt hallhatók-láthatók.

"A tehetséges embereket kicsinálják, ugye?" című rovat második részét láthattuk, ezúttal még jobb énekesnőkkel.
498 1 0 Zene Izé
Régebbi postok...