REGISZTRÁLOK BELÉPEK

Megjegyez
Apokaliptikus képek a világ nagyvárosaiból 

Lucie és Simon Csendes világ című fotósorozata javarészt olyan helyeken és időpontokban készült, amik ilyenkor zsúfolásig teltek élettel. New York, Párizs, Peking terei, sugárútjai a képeken mégis egy kipusztult világot idéznek. A három évig készült sorozatot különböző fotográfiai technikákkal hozta létre a munkáiban rendszeresen a valóság és a fantasy határán mozgó francia-német szerzőpáros. Céljuk a zsúfolt utcaképek elnéptelenítése volt. Egyrészt a 19. századi fotográfiát idéző hosszú expozíciós időket használtak. Egy-egy fotó expozíciója több óráig tartott. Ezalatt minden mozgó és mozgatható dolog eltűnt a képről. Ehhez az asztrofotográfusok által is használt sötét szűrőt használtak, hogy megóvják a képeket a kiégéstől. Másrészről az elkészült fotókat számítógépes programokkal hetekig tökéletesítették, hogy azok, egy kattintással készült csendélet illuzióját keltsék. Végül minden képre utólag felkerült az ember is.
4547 0 0 Art Izé
Rebecca Black retteghet: itt a Friday utódja

Nicole Westbrook ünnepi száma és klipje esztétikai merénylet. Az „It’s Thanksgiving” című muzsikában szó esik a karácsonyról, a szilveszterről, a húsvétról és a függetlenség napjáról, de mégiscsak a hálaadás viszi a pálmát, amikor asztali ima helyett rappelni lehet.
1024 0 2 Pink Izé
lorem_ipsum: gyerekek reakcioi http://www.youtube.com/watch?v=aQrU_Omn1ZM
MorLhack: a mai mondvacsinált sztárocskák tanulhatnának Alexandrától :P http://www.youtube.com/watch?v=w [...]
Katzenjammer - Soviet Trumpeter
979 0 0 Zene Izé
Életek négy négyzetméteren - egy kínai hatemeletes ház tulajdonosa 55 kapszulalakást alakított ki az épületben.
10387 1 10 Izé
madmind: A csirkék nem lehetnek 4 négyzetméteren. :p
geresz: Ahol én lakok párommal az is 20 alatt van:D Láttam a képeken, szerintem nagyobbat is mint a mien [...]
ShitIron: Sajnálatos módon teljesen igaz...
Mind a 10 komment
streetROYAL / DLC / Contratakerz - Nous sommes les mêmes

Szeptember befejeztével kezdődött streetROYAL-ék nemzetközi kapcsolatainak beindulása, amikor is kilátogattak Franciaországba, hogy a Monkey Theorem-mel közösen zenéljenek egy héten át. 

Interjú Simával

StreetRoyal.hu

StreetRoyal Facebook

Contratakerz Facebook

DLC Facebook

 
666 0 0 Zene Izé
Palesztin gyerekek vs izraeli katonák
9137 0 46 Izé
7sleeper: nem vagy tisztában a "mindig" szó értelmével.
7sleeper: "Egyébként az okfejtéseit sajnos nemigen tudom cáfolni, mondjuk el sem igazán fogadom őket" [...]
zoli12: Így is lehet nézni. De azt se felejts el,hogy Palesztina régi nevén Júdea mindig is a zsidóké [...]
Mind a 46 komment
Toxara feat. Kand¾ija - Maðarska

„... a magyarok legendák, a magyarok szuperek, eszméletlenül jó fejek, ők a mieink, hallod!”

A szomszéd fűje mindig zöldebb, legalábbis a Kand¾ija művésznéven rappelő eszéki freestyler szerint nálunk egy  tejjel-vízzel folyó fogyasztóvédelmi Kánaán vár a horvát vándorokra, ahol minden nő szép és minden férfi izmos, udvariasak vagyunk és a csődbe jutott gazdaságunk ellenére mi magyarok vagyunk az élet császárai.
3216 1 9 Izé
Revanor: Iróniáról, viccelődésről hallottatok már? :D
cintula: This post has restored my faith in humanity(Hungary) :) Vagy hogyírjam. nah. :) KÖSZI NEKTEK!
tpatrik: szlovakian is hasonlo a helyzet, legyen ez szamotokra egy ertek amit meg kel oriznetek :) udv felvid [...]
Mind a 9 komment
Ügyes trükk. ;)
8516 0 15 Izé
Nusihusi: Én úgy megijedtem, hogy majdnem összeestem:D
skyliner: Már a post címe is sugalja, hogy fake, kétértelmű, kacsintós smile arra utal, hogy ügyes trü [...]
M3aN: A vége fake. Az autó árnyéka tényleg egy helyben marad, mikor hátulról nekimegy a teherautó. [...]
Mind a 15 komment
Wombat edzés :)
4320 0 0 Izé
Még jó, hogy nem szállt el a kamion! ;)
10212 0 10 Izé
Nusihusi: Ezek aztán mentek a szélrózsa minden irányába:)))
hello_world: csomag alapú galambposta? gondolom, hogy valakinek egy 1080p-s filmet küldenek így... :-D
Szancso: Szóval szőnyegbombázás.Értem. :)
Mind a 10 komment
Eközben Japánban... 

... egy tévéshowban 8 millió jent (~22M Ft) kap az a versenyző, aki a legtovább bírja a sárban.
8155 0 23 Izé
bungle: www.funpic.hu/hu/kategoriak/allat-sag-ok/43278_animal-planet-nezd-ahogy-a-vizilo-megvedi-a-territori [...]
a janek: így kell rendesen csinálni: http://kepfeltoltes.hu/view/121106/agyag0011_www.kepfeltoltes.hu_.jpg [...]
a janek: mosógép ( jó válasz?)
Mind a 23 komment
Napoleon Hill: A Siker Alapelvei (magyar feliratos) 

Napoleon Hill fantasztikus sorozata eredeti felvételekkel a Siker Alapelveiről! Bármivel is foglalkozol, bármilyen céljaid vannak, az itt elhangzó univerzális alapelvek az egész életedet egy sokkal jobb és pozitívabb irányba terelhetik!
2744 6 5 Izé
eospower: Leegyszerűsítve összefoglalva, a lényeg az aki nem értené annak röviden kicsit kiegészítve: [...]
heha: Nekem a sikerről ez jut eszembe :D "A sikeres ember az alatt az idő alatt halad előre, amit más [...]
norbertvincze: elolvasnám a te elméleted a siker alapelveiről:)
Mind a 5 komment
Sharknado  

A Sandy hurrikán megihlette a horrorfilmeseket is: a Sharktopus, a Dinoshark és a Sand Sharks után itt a gyilkos cápákat hajigáló szörnytornádó, a Sharknado! A 2013-ra ígért filmet természetesen a legnagyobb hollywoodi kasszasikereket megtévesztően hülye című mockbusterekben kifigurázó, B-filmes fellegvár, a mozgóképes világ Adldasa, az Asylum készíti el.
2890 0 9 Film Izé
bungle: Sharknado 4 teaser www.youtube.com/watch?v=IPOmjj0aM_Q
bungle: www.funpic.hu/hu/kategoriak/fura-emberek/45995_?categoryId=13&position=&large=1
bungle: www.funpic.hu/hu/kategoriak/allat-sag-ok/44948_sharkalanche?mode=latest&position=0&large=1 :D
Mind a 9 komment
A Red Bull különleges belsőkamerás felvétele 360 fokban.
1408 0 0 Sport Izé
Ahogy Kern András mondaná: Elfogtunk egy levelet! ;D

" Ezúton tájékoztatom Önt és kollégáit ..., hogy 2012 július 10.-én feljelentést teszek önök ellen a Nemzeti Nyomozó Irodánál ... bűnszervezetben sorozatosan ill. folytatólagosan elkövetett csalás és kontárkodás megalapozott gyanújával.
... az önök által oktatott és kutatott modern fizika a kezdő betűjétől az utolsóig egy perfekt áltudomány, így az elmúlt 8 évben ennek tudatában jogtalanul vették fel a tudományos kutatóknak és a főiskolai, egyetemi tanároknak járó fizetésüket.

Nem foglalkoztak érdemben az atomok és a részecskék valós fizikáját 8 számjegy pontossággal leíró tanulmányommal, és tovább folytatták az áltudományos elméleteik oktatását, demagóg népszerűsítést és az azokban foglalt - általam megcáfolt - feltételezések kutatását, ezáltal érdemtelenné téve magukat a tudományos életben való részvételre...Fekete Gábor, Kiskőrös"

További jó csemegézést kívánok az úr honlapján, amíg "kamulátogatóként" ki nem lesztek TILTVA! :D
6261 0 23 Izé
Tooni: Fizikai Nobel-díj gyanús cikk!!! Egy Xenon atom a "felfedezett Higgs-bozon" 2012. július 4.-é [...]
Aladdin: Mindig is sejtettem, hogy valami nagyon bűzlik ebben a modern fizikában. Elolvastam Fekete oldalai [...]
tftmnxzf: LOL. Ez a fekete gabor nagyon idiota, mutogatni kene a cirkuszban.
Mind a 23 komment
"Egyfolytában csak szépen gondoltam arra a kurva hídra!" :D

(Kelly Hősei)
5950 2 12 Izé
termi-nator: de ha jobban megnézem itt is ez a helyzet: hogy megvédjék a hidat, előtte van egy erős acél ge [...]
termi-nator: ezt idehaza úgy oldották meg, hogy tesznek elé egy ugyan olyan magas kaput, mint a híd, ami jól [...]
spd: A helyzet az, hogy azon felül, hogy ki van írva, hogy mi fér át és mi nem még külön szól is [...]
Mind a 12 komment
Élő elektromos kábelek az óceán mélyén

Három évvel ezelőtt egy kutatócsoport töltésáramlásra utaló jeleket fedezett fel a tengerfenék anyagában, akkor azonban még nem tudták, hogy ezt mi okozhatja. Dán és amerikai tudósok most úgy vélik, hogy megfejtették a rejtélyt: a tenger mélyén egymással összekapcsolódni képes, élő elektromos kábeleket felépítő baktériumok élnek. A felfedezés biológiai érdekességén túl egészen újfajta organikus elektronikai készülékeket eredményezhet, köztük akár olyan rendszereket is, amelyek talán az élő emberi szervezetbe is beépíthetők.
4459 1 0 Izé
7 ok, amiért nincs barátnőm - íme a válaszok a múlt heti cikkre
7383 1 13 Izé
Nope: Az "intelligencia" nem tanulható, de sok minden amivel keverik azonban tényleg fejleszthető. Ilye [...]
kicsicece: Én is ismerek egy-két olyam embert, aki szerint az intelligencia tanulható, bárcsak úgy lenne.. [...]
7sleeper: nem mindenki, csak az a vége
Mind a 13 komment
Vizsgafilmek, diplomafilmek és első filmek versenyeztek egymással a Primanima fesztiválon, melyen ízelítőt kaphattunk abból, hogyan gondolkodnak a jövő animációs filmkészítői, és hogy gondolataikat miként fogalmazzák meg sajátos eszköztáruk segítségével, a reflektálatlan művészkedéstől a profizmus határáig.
479 0 0 Art Izé
Öt halálesetért perlik a Monster energiaital gyártóját

Egy 14 éves lány végzetét is koffeinmérgezés okozta. A tini ájultan esett össze, miután két egymást követő napon elfogyasztott egy-egy 0,7 literes kiszerelésű frissítőt, majd 6 nap múlva – pont 2011 karácsonyán – életét vesztette.
975 0 3 Pink Izé
bungle: Egy év alatt 232-en lettek rosszul energiaitaltól http://index.hu/belfold/2012/11/21/egy_ev_alatt_ [...]
Ravennë: Miért? Téged az anyukád 14 évesen mindenhová követett?
eerix: Gratulálok anyucinak, hogy a 14 éves lányának hagyta, hogy energiaitalt igyon.
Munka ingyen? Kösz, nem!

„Szia, tetszik a blogod, pont olyan munkatársra lenne szükségünk, mint te” – kenegetnek hájjal a hasonló levelek, amelyekből átlag hetente jön egy. A pacsmagolás kísérőanyaga azonban csakhamar fekália lesz, hiszen kiderül: dolgozni bizony ingyen kéne.
496 0 1 Pink Izé
Ravennë: Huuu gondolom megfogtam a lényeget... de én igényt tartanék a képen látható pénztárcára. : [...]
Mai cukizé: Beau, az árva kacsacsőrű emlős ausztráliai hangyászsün bébi
2995 2 11 Izé
bungle: Nagyoncukkancs! :D True Facts About Baby Echidnas http://youtu.be/L6kAE06mJAQ
Zsike87: Mint egy jóllakott óvodás a Star Wars-ból :D!
7sleeper: http://www.youtube.com/watch?v=CBdzWg6iIJQ
Mind a 11 komment
Két debreceni srác idei stunt videója!
897 0 0 Sport Izé
Fura kapásjelző :D
8836 1 4 Izé
zed911: Azt vártam, hogy lelépnek a deszkáról, de így poénosabb... :D De nem értem, hogy mi értelme [...]
7sleeper: egy horgász ha beleesik a vízbe, vagy ha a pákászt elnyeli a láp (mert megesett) azt mondja "hi [...]
anungunrama: Nyálas, sznob hipsterek, ez volt életük legvadabb délutánja.
Mind a 4 komment
Cuccos Pikachu kalandjai
2189 0 3 Izé
W4R10CK: LSD?! LSD?! Az a poén benne, hogy van egy olyan pokemon támadás, hogy acid...-.-
blaugrana: Pikarotty
Tooni: Jóóóó :D
7 ok, amiért nincs barátnőm

„6. Internet…na, az egy igazi pöcegödör. Lássuk csak, körülbelül 60%-ban olyan nők regisztrálnak, akiknek az életben is alig van esélyük párt találni. 20%-ban masszőrlányok vagy prostik, 10%-ban totális agyhalottak, beképzeltek és önimádók. 10%-ban lehetnek azok a lányok, akikkel érdemes foglalkozni, de mivel az összes regisztrált férfi a kegyeiket keresi, ezért alig van esély a kommunikációra. Többnyire áldozatul esnek valami jóképű lyukvadásznak, és a rossz tapasztalatok miatt törlik magukat.”
4939 1 50 Izé
bungle: http://velvet.hu/blogok/randi/2013/02/23/kurvatol_meg_nem_kaptam_nemi_bajt_baratnotol_ketszer_is/
T1B3R1U5: Vagy csupán csak arról van szó, hogy végre fel kellene állni a gép mögül és el kellene menn [...]
imki: Szerintem csak annyi, hogy többet vársz el, mint amit jelenleg nyújtani tudsz. Az teljesen jó ir [...]
Mind a 50 komment
7 ok, amiért nincs barátnőm 

„3. Nagyobb hangsúly került a külsőségekre, mint a személyiségre. Giccses tetoválások, tetovált szemöldök, túl sok festék, ruhák, cipők, ékszerek, műköröm, műcici, műszáj, műhaj, műszempilla, szolárium. Az ezekhez kapcsolódó vásárlási- és divatmánia. Határtalan anyagiasság. Néha szinte érezni, ahogy végignéznek és összeszámolják fejben a cipőm, öltönyöm, órám, stb. árát. Szörnyű...”
5373 0 2 Pink Izé
heha: Szerintem itt nem a nőkkel van a legnagyobb baj, hanem saját magát kellene ott belül összeszedn [...]
a janek: Van a cikkben igazság de hát-hát Nándor ha rajtad múlna kihalnánk. Ha nem is nyomulni de lehet [...]
Az igazi medvék 

Emlékeztek még a régi jegesmedvés Coca-Cola reklámra? Itt az ellenkampány.
3578 1 9 Izé
Szancso: Ők visszafelé hűtenek.Gondolj bele!A -40 és a + 6 fok között mennyi az eltérés. Egyébként [...]
bones: Én csak egyet nem értek. A jegesmedvének az északi sarkon mi a fasznak a hűtőszekrény?
Szancso: Profite(rr)lor. :)
Mind a 9 komment
Ezer forintért bombázó csajt kaphatsz

A lányok hirdetéseik szerint párkapcsolatban lesznek veled a Facebookon egy hétig, vagy egész nap aranyos üzenetekkel bombáznak majd, hogy garantálják a barátnő-feelinget, esetleg lefotózzák magukat bikiniben egy táblát tartva, amin az áll: odavannak érted.
632 0 0 Pink Izé
Talán csak a nőknek van joga feszes trikókban meg nadrágokban járni? ;)
11824 0 9 Izé
fgyik: Ez a világ rendje. A férfiak nyíltan a nők lopva figyelik a másik nemet. Még jó,hogy érdekl [...]
közlegény: Pincér, ez az étel romlott, megpéniszedett, hozzon inkább virslit kolbásszal!
kicsipici: Én csípném. :-) Ha nem is ennyire az arcomba tolva, de diszkréten és ízlésesen teljesen rendb [...]
Mind a 9 komment
Legyél te is James Bond! :)
8325 3 5 Izé
Arbiter: Mégis mit hittél, miért kéne a rendezettség látszatát eltitkolni? Egy automatánál nyerhetsz [...]
Rommel887: Őket kellett volna felkérni: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=316AzLYfAzw
Nusihusi: Szerintem tök jó lett, de jobb lett volna ha nem beépített emberek lettek volna:)
Mind a 5 komment
Dum Spiro - 6 perces animációs rövidfilm
5505 4 0 Izé
Dum Spiro - 6 perces animációs rövidfilm
6820 1 1 Film Izé
KillHates: Itthon csinálták a zenéjét.
De kár, hogy a végén nem szakadt be alatta a jég! :D
4214 3 22 Izé
Bubba: De azért fejjel ügyesen tompította az esést!
tibitomi: okoskodás... Örülök, hogy sikerült felfogni, amit írtam. Üdv
Ravennë: Szerintem kár kiakadni rajtuk. :) Vadbarmok és ennyi. Ilyenek is kellenek. Én jót nevettem rajtu [...]
Mind a 22 komment
Mai bünti: Gnesa - Wilder  

Inkább valami más iparágban kellene kamatyoztatni a tehetségét...
6922 0 27 Izé
Arpiodzo: A tekintete hogy hasonlít a Tünciére :)
mano42: Van egy olyan érzésem, hogy egy pár sikeres paródia van készülőben :D amugy az eredeti youtu [...]
gundul: Szexi a hangja csak úgy BASSZA a fülem :D
Mind a 27 komment
Már az anyaméhben sorvadásnak indulhat a magzat a dohányzás miatt

A kismamák legalább ötöde dohányzik - osztotta meg a sokkoló adatot Fogarasi-Grenczer Andrea a közönséggel a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának előadásán, a Kutatók Éjszakáján. A káros szenvedély háromszorosára növeli a koraszülés, két és félszeresére a halva szülés, és duplájára az ezer gramm alatti születési súly kockázatát.
1513 0 6 Izé
norbertvincze: Az ötévesek vére is őrzi az anyai dohányzás nyomait http://www.origo.hu/egeszseg/20151127-doha [...]
Tooni: http://www.youtube.com/watch?v=M55PwVli_Do :D
Turmion Kätilöt: Nem lesz minden dohányos automatikusan rákos, de a kockázatát megnöveli. A gégerák az egyik l [...]
Mind a 6 komment
Kamelot - Ghost Opera
608 1 0 Zene Izé
Age of the Hobbits  

Az Asylum természetesen megcsinálja a saját Hobbit feldolgozását! A főszerepben Bai Ling, aki szerepelt már itt a Bébz rovatban.
4279 0 5 Izé
GreenHell: Ó ugyan már :) Mario Van Peebles-t is sikerült megnyerniük :)
Tooni: Száztizenakárhány évesen azért még jól tartja magát :)
Lazarus: Sajnálatos hogy Teal'c idáig süllyedt :C
Mind a 5 komment
Age of the Hobbits  

Az Asylum természetesen megcsinálja a saját Hobbit feldolgozását! A főszerepben Bai Ling, aki szerepelt már itt a Bébz rovatban.
5916 0 0 Film Izé
„A filmtörténelem legbrutálisabb gyilkossági jelenete!” REMAKE :D

Az eredeti
4434 0 0 Izé
Régebbi postok...