Az 5 éves dél-koreai kislány, Yoo Ye Eun születése óta vak, és ugyan nem tökéletes a zongorajátéka (soha nem vett zongoraleckéket, magától tanult meg hallás után játszani), az előadás megragadó.
Igen, ez így van. A sóbiznisz az durva dolog. Nem kímél senkit és semmit. De van egy másik oldala is az egésznek: azok a szülök akik hasonló fogyatékosságal élő gyermeket nevelnek, és valószínű, hogy nagyon el vannak keseredve, ebből a bemutatóból talán erőt meríthetnek, rájöhetnek arra, hogy nincs minden veszve és az ő gyermekük is feltalálhatja majd magát az életben. Talán épp egy ilyen videó adhat nekik irányt, reményt arra, hogy igenis küzdjenek-mert megéri.
Nekem is van egy elég nagy problémám ami a látásomat illeti: 4 szemműtét után ötödszörre eltávolították a jobb oldali szemem és azóta műszemet viselek. Ma már hozzászoktam valamelyest, de kerülöm a nagyobb társaságokat, mert úgy érzem nagyon látszik a két szem közötti külömbség. Amikor viszont beszélgetek emberekel többször olyan visszajelzést kapok, hogy nem is vették észre. Persze illemből mondják tudom, de nekem akkor is egy megnyugtató érzés mivel annak ellenére, hogy tudom csak illemből mondják én elhitetem magammal, hogy őszintén mondták. Most, ahogy írom a hozzászólást még azon is elgondolkodtam, hogy lehet, hogy még előnyére is vállik a kis japán lánynak ez a közszereplés, mert mire felnő addigra a sok szereplés miatt esetleg jobban hozzászokik a tömeghez mint pl. én. Nagy jövő előtt áll az biztos.
A sóbizniszt pedig már nem kell senkinek bemutatni. Elég ha csak Magyarországon nézünk szét a sok "színvonalas" műsor között. Semmivel nem törödve elsöprik az embert, vagy pedig rábeszélik nagy hülyeségekre pár forintért, csak azért, hogy leültesség az "agyilag vak" embereket a tv elé. Na, az ilyen sódert és más sóműsort néző emberek az igazán vakok. Lehetne erről a témárol is napokig véleményezgetni de nem teszem.
Nekem is van egy elég nagy problémám ami a látásomat illeti: 4 szemműtét után ötödszörre eltávolították a jobb oldali szemem és azóta műszemet viselek. Ma már hozzászoktam valamelyest, de kerülöm a nagyobb társaságokat, mert úgy érzem nagyon látszik a két szem közötti külömbség. Amikor viszont beszélgetek emberekel többször olyan visszajelzést kapok, hogy nem is vették észre. Persze illemből mondják tudom, de nekem akkor is egy megnyugtató érzés mivel annak ellenére, hogy tudom csak illemből mondják én elhitetem magammal, hogy őszintén mondták. Most, ahogy írom a hozzászólást még azon is elgondolkodtam, hogy lehet, hogy még előnyére is vállik a kis japán lánynak ez a közszereplés, mert mire felnő addigra a sok szereplés miatt esetleg jobban hozzászokik a tömeghez mint pl. én. Nagy jövő előtt áll az biztos.
A sóbizniszt pedig már nem kell senkinek bemutatni. Elég ha csak Magyarországon nézünk szét a sok "színvonalas" műsor között. Semmivel nem törödve elsöprik az embert, vagy pedig rábeszélik nagy hülyeségekre pár forintért, csak azért, hogy leültesség az "agyilag vak" embereket a tv elé. Na, az ilyen sódert és más sóműsort néző emberek az igazán vakok. Lehetne erről a témárol is napokig véleményezgetni de nem teszem.