Kicsit, hogy megint belepofátlankodjak, majdnem neurokibernetikára mentem. (egyetlen amiért nem, hogy oda biokémes nem, csak orvost voltak hajlandó felvenni)
Egyébként a a játékkonzolos tényleg eeg elven müködik, mnig ez neutrális alapon, ezért kell pl a játékoshoz "mozogni", mert nem tudod elválasztani az eeg jelet a mozgastól, mig pl itt konkrétan a neutrális vezérlést elvezetik, igy teljesen külön van.
Egyébként ebben a tekintetben a technológia már nagyon elöl jár, én pl azért nem mentem kibernetikára, mert az összes ötletemről kiderült, hogy már megvan csinálva. Vagyis az olyan kar, ami az 5 érzékszervből 4et képes reprodukálni, a fájdalom teljes kiküszöbölését, az agy által irányitott robot, és még lehetne sorolni, ha kicsit a scienceben ha utána olvastok, gyakorlat 92 óta folyamatosan vannak publikációk ilyen témában, főleg amerikában. Más dolog, hogy jelenleg mindenhol hivatalosan tiltva van az embereken végzett kisérlet, igy az egyetlen példa, egy amerikai férfi, akinek kiber karja van, mert ő kezdte el a kiberkart fejleszteni, de mivel nem lehetett félkarú embereken teszetlnie, így fogta, és leoperáltatta a bal kezét, és annak a helyére kezdte megépíteni.
Egyébként meg pl én is vagyok olyan "hülye" ahogy itt fogalmaztak, mint ez az amerikai srác, hogy ha kibernetikára szakosodtam volna, akkor le cserélem az eredeti tagjaim.
Egyébként kibernetika 3 jelenleg megoldhatatlan problémája (csak hogy adjak tippeket, miken agyaljatok, és választ miért tiltott az emberi kisérlet):
1, támasz hiánya. Mivel a kiber végtag pl lazán megemel akor 500 kg-t is, de pl a te tested nem birja ezt el, ezért kiber tag beültetés esetén hajlamos ilyen helyzetekben pl leszakadni, ami nem kis traumát okozna.
2, közepes erők bevitelének hiánya. Kiber tagok esetén nem tudsz pl kopogni, mert vagy amint hozzáérsz megállítod a karod, vagy betöröd az ajtót.
3, kiber dolgot nem lehet agyra kötni. Ennek egyszerű oka, hogy jelenleg az állatkisérletek 98%-ában epilepsziát okozott. Vagyis ezen majom is nagy valószinűséggel pár éven belül epilepsziás lesz, és akkor a kiberkarok rázkodása nem kis kelemetlenséget tud okozni.