A kép felirata: "ez nem egy pipa".A szürrealizmus egyik híres festője volt a belga René Magritte, azaz ő. Ahogy azt a linkelt galériában láthatjuk, minimalista eszközökkel is érdekes munkákat készített, mindenki megtalálhatja a kedvencét közte. (nekem pl. tetszik az Emlék , a Portré, de sok másikat is említhetnék)
Alapból nem Magritte-ról akartam anyagot küldeni, de megérdemli. A poszt pedig ezzel együtt is lehetne a kijelölt Nagy Izés Vitaposzt, ha egyetért ezzel a társaság. A kép elég jó gondolatébresztő, és a többi poszt helyett itt nyugodtan meg lehetne vitatni az élet dolgait. Ahogy eddig látom, a kedves közönség elég értelmes emberekből áll, és a máshol folytatott sokszor végtelenbe nyúló vitáknak itt teremthetünk egy helyet, ahol kulturált módon lehet filozofálni, hitvitázni, politizálni vagy ki éppen mit akar.
"Vagy ha nem, hát kisnyúl."
A szürrealizmus nem éppen a húúúú de vidám az élet képzőművészeti megfogalmazása. Nem igazán értem, hogy ma mindenen kacagni kell. Mindenbe azt kell nézni, min lehet nevetgélni? Szükséges az arcra erőltetni egy torz mosolyt? Minek? Egyes csetoldalakon dívik az idétlenkedő minden baromságon való nevetgélés, de eléggé babás dolog. Még szerencse, hogy a szürrealizmus nem erről szól…
Általában ezt az irányzatot a két világháború közti kor képzőművészeti irányzataként definiálják. Elutasítják korukban tapasztalható kegyetlenséget, embertelenséget. Elvonulnak a fantázia képzelt világába, az álmokba, a szabályosan őrült víziók nem létező világába. Az álmot részesítik előnyben, a valóság helyett. A tudatalattit, a tudat helyett. Ne hogy már kifütyüljék őket azért mert nem létező dolgokat ábrázoltak. (Ennyi erővel a nem hívők, az angyalos szentképeket is lenézhetik…). A szépséget nem sokra becsülik, inkább félelmetesek, nyomasztóak, gúnyolódóak képeik. A szürrealista humor, fekete humor. Nagyon aprólékosan, fotószerűen ábrázolnak.
A szürrealizmus egy korszak hívta életre, a 20 század. „Nemcsak” 2 világháború volt ebben a században, hanem temérdek más háború is. Nem beszélve a gazdasági, társadalmi válságról. A fasizálódásra „rózsaszín tüllszoknyás képekkel” reagáltak volna? Minden szép, minden jó?
A művészet valahol tükör, amiben megláthatja magát az ember. Néha kicsit ijesztő a kép.
Dali nem volt őrült, izgalmas, szókimondó ember volt. (ha valakit nem értek egyszerű őrültnek tartanom, és a kérdés máris megoldódott?) Van egy képe: egy szent ember keresztet tartva a kezében földre zuhan. Csomó szörny közelít felé: rovarlábakon, lólábakon, rajtuk megfordított patkó. A szörnyek hátán házak, benne buja női testek. Irányíthatatlanok ezek a szörnyek, a szent felé közelítenek, és a néző sejti, hogy rá fognak zuhanni a szentre a szörnyalakok. Lehet is már mondani, fúj de nem normális festő. De randa kép, utálatos fantázia. Beteg, elmebeteg stb.. Ha belegondol az ember a szent=emberiség, szörnyek=diktatúrák. Mintha létezett volna 2 nagyobb diktatúra abban az időben. Biztosan lehet másképpen is magyarázni, mert mint minden nézőpont kérdése.
Temérdek szürrealista alkotó van, Dali a legismertebb, hát ő kapja a legtöbb kritikát. Én csodálom, azt az embert. Keresek róla egy filmet, sajnos nekem csak vhs kazettán van meg, gép híjján már nem tudom lejátszani. Riportfilmszerű film, ami lehet fikció, egy filmet keresnek benne, egy régi kópiát. Hátha valahol megvan az interneten.
Szerintem nem depressziósak a szürrealista képek. Inkább elgondolkodtatónak tartom. Lehetséges, hogy más irányzatú képek egyértelműen magyarázhatóak, nem kell sokat gondolkodni a jelentésükön. Valaki ezt szereti, én dögunalmasnak tartom. A játékokban is a bonyolultabbakat szeretem, az olyanokat, amit nem lehet 2 enter lenyomásával megnyerni.
Én így látom a szürrealistákat, aztán vagy valami igazság abban amit gondolok, vagy nincs. Mindegy a világ szines. :)