Sztem megint félreértitek az "antidrogos, szánalmas hülye aki nem ért semmit, honnan tunná mit beszél mikó nem is próbálta" szövegemet. :DDD
Nyilvánvaló h az agy nem úgy műxik drog nélkül mint azzal. De ha csak egy ilyen élmény vagy ihlet miatt szeded és nem számolsz a következményekkel, az gáz. Ha számolsz vele és mégis, az meg csak a te bajod és kész, nézd meg melyik ilyen "művészúr" meddig és hogyan élt és ennyi. A kábszert mint legalizálandó célt utasítom el+engem spec. hidegen hagy, bármit is mondtok róla. Máshol találom meg a boldogságom, és a véleményem az, hogy a szerek nélkül elért boldogság mindig tartósabb és mélyebb. Aztán még: a kábszer nem hozható egálba pl. az alkohollal sem, egyik emiatt, másik amiatt viszi pocsékba a szervezeted, de társadalmilag (ami egy közösségre kifejtett hatását jelenti az én olvasatomban) bizony nagyon is más a szitu a kettőnél.
Nem szándékom bántani azokat akik szívnak, ő bajuk. Annak viszont mindig is hangot fogok adni, h az elbagatellizálása, népszerűsítése, dícsérete ugyanolyan szemét ügy a szememben,mint pl. nojziéban a farok a játszótéren a gyerekek előtt.
Egy megalapozott és mondanivalóval is rendelkező filmecske pedig számomra több mint bárkinek a beszívott agyából kipattanó marhasága, ami sztem csak az ő dóga és nekem semmi közöm hozzá, mért érdekeljen. Hosszabb távon többniyire be is bizonyosodik h az utóbbi kevésbé is éri meg a figyelmet.
A mindenféle pótszeres hatástól mentes agyakban előforduló felfoghatatlanul képtelen gondolatokról, víziókról pedig a pszichiátria tudna egy s mást mesélni. (vagy akár én is, de azt itt nem fogok)