Best of Izé

Olvasgattam a kommenteket, és bennem is régi "szép" emlékek mozdultak meg. Kb 4-5 éves lehettem, mikor tanultam biciklizni, szigorúan seprűnyél befogat az ülés alá, szegény szüleim meg nem győztek rohanni utánam. Már-már egész jól ment, de sosem mertem egyedül nekifogni, mígnem egy szép nyári reggelen kimentem a kocsifelhajtóra, és úgy ahogy van, a seprűnyelessel nekiestem a gyakorlásnak. Egész jól ment minden, már kanyarodni is tanulgattam, mikor az utcáról (hátam mögül) rám köszönt a szomszéd. Természetesen a kis Sztivike egyből hátrafordul, és mivel még nem sajátítottam el a magabiztos kerékpározást egy hatalmasat taknyoltam. Eredménye, egy átharapott nyelv, jó pár zúzódás, és sírás-rívás.

De nem adtam fel, és a végén csak összejött! :-)