Egy cserepes növény napi bejegyzéseket ír az interneten hangulatáról és közérzetéről, így valószínűleg ő az első "botanikus blogger" a világhálón. A leveleire csatolt érzékelők megmérik a növény bioelektronikus sugárzásait, amit egy számítógépes algoritmus szavakká alakít."Ma szépen sütött a nap, így sokat tudtam napozni. Jól szórakoztam" - írja Midori-san, egy japán kávéház pultján élő cserepes virág az október 16-ai blogbejegyzésében. Az időjárás-változásra is reagál és arról is ír blogjában. A legutolsóban például arra panaszkodott, hogy nagyon felhős és hideg volt az idő.
A Keio Egyetem kutatói létrehozták az első blogoló növényt, méghozzá úgy, hogy szívalakú leveleire szenzorokat raktak. A detektorok felveszik azokat az elektronikus jeleket a növény felszínéről, amelyeket a növény ad válaszképpen a fényre és az emberi érintésre. Az így kapott információkat összevetik az időjárás és a hőmérséklet adataival, és egy számítógépes algoritmust használva átfordítják azokat csevegős blogbejegyzésekké.
Japánban blogolnak egyébként a legtöbben a világon.
Én nem azt mondom, hogy egy növény nem érzékel, nem reagál dolgokra, hanem azt, hogy téves úgy tekintenünk rájuk, és úgy beszélni róluk, mintha állatok volnának, akik éreznek (ismétlem éreznek, tehát mást jelent érzékelni és érezni), figyelnek, gondolkodnak, stb. Nem, itt két olyan eltérő életformáról van szó, amiket nem lehet csak úgy egymás mellé rakni, és azt mondani, hogy hát igen, végülis nem sokban különböznek egymástól. Ég és a föld a kettő, ezt értsd meg. Egy növények nincs központosult idegsejthálózata, ami feldolgozná a beérkező információt, és nincsenek idegrostjaik sem, amik a másodperc tört része alatt továbbítanák az elektromos jeleket. A növények csupán kémiai vegyületekkel dolgozhatnak, amik nagyon jók sokmindenre, de ez még messze nem az a szint, amit egy akármilyen állat képes produkálni. A kommunikáció itt szimplán pl. azt jelenti, hogy ha mondjuk egy fenyőt megtámad valamilyen kártevő, akkor olyan vegyi anyagokat bocsát ki, amitől ehetetlenné válik, plussz a szél tovasodorja ezt az anyagot, és így a környezetében lévő többi fenyő is ehetetlen lesz. Ennyi. Nem kell túlmisztifikálni.
És akkor megint felteszem a költői kérdést, amit az előzőekben is feltettem már. Szerinted akkor egy testi sejtünket is érző, gondolkodni és kommunikálni képes lénynek kéne tartanunk? Mert egy sejtnek is ugyanúgy megvannak a maga anyagcserefolyamatai, ugyanúgy képes kommunikálni a többi sejttel, reagálni a környetei hatásokra, stb. Pl. tekintsünk egy mirigysejtet, ami megköt egy hormont a receptorain, aminek folyományaként egy egész kis kaszkádfolyamat indul be, a sejthártya különböző alkotói megváltoznak és továbbítják a jelet a sejt belseje, a sejtmag felé, ami elkezd a DNS-ről RNS másolatokat csinálni, amikről a riboszómákon fehérjék készülnek, majd ezekhez további alkotók csatlakoznak, és lám el is készült az a "termék", ami aztán elszállítódik a sejthártya fel, és ürítődik, mint mirigyváladék. Egész kis komplex folyamat, nem? A sejt egy adott környezeti jel hatására egy bizonyos válaszreakciót indít meg. Viszont ettől már máris érző lénynek kéne tekinteni és ráaggatni olyan kifejezéseket, amiket egy ember esetében használhatunk?
Tudod az a baj az emberi gondolkodásmóddal, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk elvonatkoztatni saját magunktól. Egy kutyára kis kabátot kell ráaggatni, hogy még emberszerűbbek legyenek, egy idegen létformának csak és kizárólag két keze, két lába és egy feje lehet, mert mást el se tudunk képzelni, egy növény esetében pedig olyan szavakat használunk, hogy "társ", meg "érző", mintha egy puszipajtásunk lenne, aki veszély esetén figyelmezteti a társait, sőt, szinte látjuk, ahogy valószínűleg még könnyeket is hullat, ha az nem sikerülne neki...