Siralmas látni a kommenteket, nekem nagyon fáj ez a nagy liberalizmus ami már ennyire jelenvaló itt Mo-n is.
Isten léte az egyszerű paraszt eszével, nem túl bonyolult gondolatmenettel levezethető.
Ugye az ősrobbanásig viszsavezettek már mindent. És az az ősmassza, ami pukkant egy hatalmasat az mibőll lett?
És hogy így szétpukkant, hogy lehet hogy abból egész véletlenül pont egy ilyen méretű, gravitációju, fizikai törvényekkel bíró, ilyen méretű nap mellet, ami ennyi hőt termel és épp olyan távolságban van, hogy melegít de nem éget szét, világít, de tudsz aludni is, etc.... folytathatnám
Teremtmény inteligencia ezt nem tudja létrehozni, ez könnyen belátható.
Kell hogy legyen az Egy Isten.
És hogy erőltetné a Kereszténység rá a másikra saját magát? Igen, talán úgy, hogy Jézus Krisztus, akiről valljuk, hogy Isten Fia, aki egy szerető Isten, minden más vallással ellentétben egyedül a Kereszténység az ahol egy isten megtestesül, és mint Isten és ember u.ú él mint az emberek. Szóval a megtapasztalt, megértett, és létező igazságba, vetett hit, amely igazság egy, nem egy egyéni igazság, hanem maga az igazság. SZóval ezt átadni.
És az inkvizícióra utalt valaki lejjeb, hogy a kereszténység erőszakkal terjeszkedik.
Biztos látja már, hogy milyen agymosás zajlik az emberek között. Nem látja az a sok sok hazugsgot ami az országban folyik. Nagyon alap ami a tvreklámban ránkzúdul mint eszmény. De így nézzük csak az ameriakat, sírznk és egyben röhögünk rajtuk, hogy mennyre tudatlanok. Vagy a Románok, pontosabban Oláhok, akiknek olyan szépen elhitették hogy ők a Rómaik leszármazottaik mind.. Eriggyenek már a.....
Szóval ugyan ez a hazugság, be lett itatva a média által: ajánlom az alábbi tényeket felvonultató írást: http://depositum.hu/inkvizicio.html
Kérem szépen, tényekkel vitázzunk, ne csak azzal hogy sztem így, szrintem úgy mindenki hisz abban amiben hisz. Ne legyünkmár fos ami szétfolyik....

Szóval ugyan ez a hazugság, be lett itatva a média által: ajánlom az alábbi tényeket felvonultató írást:
http://depositum.hu/inkvizicio.html