Darwin annak idején előállt egy elmélettel, ami saját bevallása szerint sem a hitet, vagy a vallást akarta helyettesíteni, sőt valójában az összes általa megfogalmazott hipotézisre sem tudott választ adni.
Ha elfogadjuk azt az elvet, amit Te leírtál, miszerint a tudomány még nem tart ott, hogy mindenre tudjuk a választ, akkor gondolkodj el a következőn: milyen, akár evolúciós, akár kémiai, akár fizikai érdeke fűződött számos egyébként stabil molekulának, hogy egy élőnek mondható anyaghalmazt alkosson. Vagy ha ez létrejött, akkor hogy mi vitte rá arra hogy szaporodjon és hogy a fenéből tudta, hogy azt hogyan kell? )És ez csak az alap. Az evolúciós elméletben, ill. csontmaradványokban, stb. lévő egyéb hibákat, hamisításokat és hiányokat még nem is említettem.)
Néhány ráérő természettudós az élet kialakulásának valószínűségét az evolúciós elmélet szerint 1:10^52 valószínűségűnek tartja. Ha nem tévedek ez már beleesik a "soha elő nem forduló valószínűtlenség" fogalmába.
El kellene vetni a Fajok eredetét és a szelekciót? Koránt sem. Én is ezt tanítom, mert jelen pillanatban a tudománynak nevezett vallás ezt tartja elfogadhatónak. Nem tanítom a fundamelisták szeretett 6000 éves Föld-elméletét, mert egy baromság. Istent sem Télapónak képzelem el, akár lehet olyan is, mint a Dogma c. filmben. (Mindenkinek csak ajánlom)
DE elmondom az órán, hogy ez az elmélet éppen annyira valószínű, vagy valószínűtlenebb mint a teremtés.
És az, hogy Te miben hiszel a Te dolgod. Ahogy egy kedves pap barátom mondaná Rád: Te legalább hiszel valamiben. Az emberek többségével az a probléma, hogy nem hisznek semmiben...