Más:
Mint nagyon sok mindennel, ezzel is ugyanaz a probléma, hogy azok, akik pl. hisznek istenben, semmiképp se akarják sokszor elfogadni azt, hogy esetleg másképp is lehet. Mert lehet, hogy nincs isten. És ha valaki elmondja a véleményét egy dologról akkor máris az inkvizíció elé kellene állítani.
Nem értem. Kész tények szólnak arról, hogy mi is az evolúció, hogyan alakúlt ki. Vegyük csak példáúl a legegyszerűbb létformákat, a vírusokat. Mennyi elemből áll egy sima influenza vírus? És kérdem én, az elmúlt évek alatt a vírus nem fejlődött? Nem alkalmazkodott, nem versengett az életbenmaradásért? Pedig semmi sincs elvileg ami irányítaná. Nagyon parányi, majdhogynem csak néhány molekulából áll. És működik, él, mozog, és cselekszik, szaporodik, és nem szabad elhanyagolni a legfontosabbat, alkalmazkodik az élethez. Nem isten változtatja meg, hanem a helyzethez reagál. A mai influenza vírus pl a fél világot kiírtotta volna mondjuk 500 évvel ezelőtt. Mint ahogy volt ilyenekre példa.
Magyarúl, ha egy ilyen egyszerű vírus képes arra, hogy egy évtizeden belül alkalmazkodjon a környezethez, akkor ezalatt az elmúlt pár milliárd év alatt miért ne alakúlhatott ki volna maga az élet a legegyszerűbb alkotóelemekből? Csak ismételni tudom az előttem felszólót, volt már rá példa, hogy egy "levesből" a mai technológiával egyszerű életformákat hoztak létre. Ha ezt megtették pár év alatt, akkor a természetnek nem sikerülhetett mindez az elmúlt időszak alatt?
Már nem tudom ki írta ide, hogy isten csak elveti az alma magot, és figyeli, hogy az hogyan fejlődik, mert azt nem befolyásolja, hogy az erecskék hogyan nőnek, csak metszegeti a leveleit. Kérdem én: Egy nyavajás magban nincs teljes szinten bekódolva annak felépítése, alakulása, sőt az életciklusának a vége is? Dehogynem. Mint ahogy minden ember szervezetében rögzítve van az is, hogy mikor fog természetes halállal meghallni, pláne az is, hogy miben. A genetikai vizsgálatok ezt már bebizonyították, nem is véletlen, hogy néhány amerikai cégnél már olyan embereket választanak ki az adott munkára, akinek a géntérképe megfelel, nincs olyan betegsége akár rejtetten is, ami esetleg befolyásolhatná a munkáját. Szerintem ez mind kódolt. Minden. nem egy lény, nem egy isten hozta létre.
Csak szeretné a hívő ember azt hinni, hogy egy magasabb erő képviseli őt, vigyáz rá, és halála után tovább él. Ezt az erőt pedig istenben látja. Ez a legegyszerűbb dolog, hiszen nem kell tovább gondolkodni. MIndent megteremtett, minden működik, de hogy a mélyben mi is uralkodik, arra nincs konkrét válaszuk. Miért is keresnéd a választ, hiszen isten tette, ő áll a dolgok hátterében. Nem fura kicsit?