Az erőszakot, erotikát, egyéb gyereknek nem való dolgot nem lehet kitiltani a filmekből, híradóból, TV-csatornákról, mert a való életben is jelen vannak. Korlátozni lehet, bár elég hülye módon csinálják a karikákkal, mert szerintem nagyon kevés ember van, akit érdekel, milyen szám van benne (bevallom, engem se érdekelne, szülőként se). Az enyhébb horrort, thrillert még hasznosnak is lehetne mondani, abból a szempontból, hogy a gyerek nem élesbe fog először látni levágott fejet, szétroncsolt emberi testet (ha fog egyáltalán élete folyamán). Mielőtt bárki kiforgatná a szavaimat, nem a legjobban vérben tocsogós, valótlan, idióta, gagyi filmekre gondolok.
Személyes tapasztalat: horrort nézek gyerek korom óta, imádom őket, kinek a pap... Lehet hülyézni. Kezdetben apukámmal, kb. 6 évesen láttam először. Mégse lett belőlem kaszabolós, szurkálós gyilkos. Magamra hagyva csak a Kis hableányt meg talán Sailor Moon-t nézhettem délutánonként, hazaérve az oviból. Lehet ennek a "tapasztalatnak" köszönhetem, hogy leszakadt testrészek látványa nem okozott lelki sérülést, sem a gyomrom nem fordult fel tőle, mint másoknak. (Részletezni nem szeretném, több ilyen helyzetben is részt vettem, sajnos, gyerekfejjel is, és nem is olyan régen is.) Csak rossz emlékként maradtak meg. És apukám annak idején igenis elmagyarázta, hogy ez egy film, nem a valóságban történik, és nagyon szerencsétlennek kell lenni ahhoz, hogy ilyen rossz bácsikkal találkozzak a való életben. Úgy látszik felfogtam. Arra valahogy soha nem gondoltam, hogy felkapom a konyhakést és álmukban halálra szurkálom az ősöket. Ahhoz, hogy egy gyerek ilyenre gondoljon, valamit nagyon el kell b*szni a nevelésében, vagy alapból megvan rá a hajlam, és azellen lehet, hogy már anyuci sem tud tenni.
Visszatérve a hirdetésekre meg karikákra, úgyis a szülő dönti el, hogy mit enged a gyereknek, mit csak felügyelettel, és mi az amit egyáltalán nem, ennyit a karikákról. A hirdetés meg lehet hasznos, lehet, hogy néhány zakkant szülőnél felkapcsolja a lámpát, de szerintem a legtöbbjük sz*rik az egészre ezek után is.
Személyes tapasztalat: horrort nézek gyerek korom óta, imádom őket, kinek a pap... Lehet hülyézni. Kezdetben apukámmal, kb. 6 évesen láttam először. Mégse lett belőlem kaszabolós, szurkálós gyilkos. Magamra hagyva csak a Kis hableányt meg talán Sailor Moon-t nézhettem délutánonként, hazaérve az oviból. Lehet ennek a "tapasztalatnak" köszönhetem, hogy leszakadt testrészek látványa nem okozott lelki sérülést, sem a gyomrom nem fordult fel tőle, mint másoknak. (Részletezni nem szeretném, több ilyen helyzetben is részt vettem, sajnos, gyerekfejjel is, és nem is olyan régen is.) Csak rossz emlékként maradtak meg. És apukám annak idején igenis elmagyarázta, hogy ez egy film, nem a valóságban történik, és nagyon szerencsétlennek kell lenni ahhoz, hogy ilyen rossz bácsikkal találkozzak a való életben. Úgy látszik felfogtam. Arra valahogy soha nem gondoltam, hogy felkapom a konyhakést és álmukban halálra szurkálom az ősöket. Ahhoz, hogy egy gyerek ilyenre gondoljon, valamit nagyon el kell b*szni a nevelésében, vagy alapból megvan rá a hajlam, és azellen lehet, hogy már anyuci sem tud tenni.
Visszatérve a hirdetésekre meg karikákra, úgyis a szülő dönti el, hogy mit enged a gyereknek, mit csak felügyelettel, és mi az amit egyáltalán nem, ennyit a karikákról. A hirdetés meg lehet hasznos, lehet, hogy néhány zakkant szülőnél felkapcsolja a lámpát, de szerintem a legtöbbjük sz*rik az egészre ezek után is.